2014. augusztus 11., hétfő

II.évad 20.rész - "A kurva életbe, nem fogok odaérni!"

Sziasztok!
Megérkezett az új rész! Sajnálom, hogy kicsit rövid lett, de
ebben csak ennyit szerettem volna elmondani. Viszont a következő rész
sokkal hosszabb lesz és abban végre minden fény derül a titkos levelezőről 
és arról a titokról, amiről beszélni szokott! Remélem várjátok!
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!
Imádlak titeket és amint tudom hozom a következő részt is!
U.I. Feltettem egy kérdést, kérlek titeket szavazzatok!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------


Madison Clarck



  - Minden rendben? - kérdezi Emma, mikor észreveszi, hogy már percek óta egy pontot nézek.
  - Persze. - mosolygok rá, mire ő sóhajtva dől hátra a kanapén. Tudja, hogy hazudok, de mégis mit mondhatnék neki?!
  Persze csodásan vagyok, bár a fiút, aki számomra a világot jelenti, nem láttam már két napja?! Igen pontosan ennyi idő telt el, mióta ott hagytuk a házikót és úgy döntöttünk, hogy visszajövünk. Egyikünk sem akart, azt szerettük volna, ha végleg ott maradhatunk mindentől és mindenkitől távol, de pontosan tudtunk, hogy nem lehet. Utálom, hogy nem hívhatom fel és nem találkozhatom vele, mert az túl feltűnő lenne. Utálom, hogy már egy napja nem hívott, pedig megígérte, hogy felhív. Utálom, hogy azt kell mutassam mindenki előtt, hogy remekül vagyok mikor ez nincs így, mivel ő nincs mellettem. Van egy érzés, ami minden emberben ott lakozik és néha előbukkan. A hiányérzet! Amikor azt érzed, hogy senki sem törődik veled, pedig folyamatosan foglalkoznak, de neked nem rájuk lenne szükséged, hanem egyetlen egy személyre, aki pont nem lehet melletted. Tudod, hogy a többiek csak jobb kedvre akarnak deríteni, de nem könnyű, hogyha te nem hagyod magad és csak a telefonodat szorongatod, hogy hátha egyszer megcsörren és végre hallhatod a hangját. Én is pontosan ezt teszem. Szorongatom azt az átkozott készülékét és folyamatosan azt ismételgetem magamban, hogy csörögj, de nem teszi.
  - Fel fog hívni ne aggódj, hiszen megígérte. - motyogja Em. - Szeret téged, csak tudod nem könnyű neki sem. - próbál megnyugtatni. - Nem könnyű elszabadulni és úgy beszélni, hogy senki se hallja. Főképpen az ő helyzetében, hiszen híres és valaki mindig a nyomában van. Adj neki időt és csörögni fog. 
  - Én is tudom ezt. - sóhajtom. - De tudod én nem így gondoltam ezt az egészet, én nem akarok titkolózni, én nem akarok távol lenni tőle. Azt akarom, hogy mellettem legyen, hogy mindenkinek elmondhassam mennyire szeretem, de nem lehet... - suttogom az utolsó szavak. - Bármennyire is szeretném, még nem lehet.
  - Pontosan ez az, még. De ez nem azt jelenti, hogy sosem lehet majd. - mosolyog rám. - Csak egy kicsit várnod kell. 
  - Igazad van. - mosolygok rá. - Nem ülhetek itt és várhatom egész nap, hogy megcsörgessen. Ha már Filip szabadságot adott nekünk, akkor ki is kéne használni, nemde bár?
  - Igen. - csillognak fel szemei. - Stefan szólt, hogy  este átjönne, remélem nem baj, hogy azt mondtam neki, hogy nyugodtan jöhet.
  - Persze, hogy nem, már úgyis rég láttam. - vonom meg a vállam. - Legalább kicsit elfelejteti velem a gondjaim. - nézet rá. Nem folytattam, de biztos voltam benne, hogy leesett neki mire értettem.
  - Mad, nem vele van, ha meg mégis te magad is tudod, hogy beszélni fog vele, ne aggódj. - áll fel. - Én megyek és telefonálok egyet, addig te öltözz fel, mert gondolom nem így akarod fogadni Stefant. - néz végig rajtam, majd eltűnik a szobájában. 
  Igaza van, nem sok kedvem van egy hosszú pólóban fogadni őt. Bár nehezen fogok megválni tőle, hiszen az ő illata ölel körbe, de ha leveszem már ez is elszáll tőlem. Mielőtt még elindultunk volna félve, de megkérdeztem tőle, hogy nem adja nekem az egyik pólóját, mire ő vigyorogva vette le magáról, majd dobta felém. Természetesen elvörösödtem, de boldogan vettem tudomásul, hogy nem szólt semmit sem rá. Felálltam a kanapéról, majd én is a szobámba mentem. Levettem a pólóját, majd egy melegítőt vettem fel, egy kék kötött pulcsival. A hajam felkötve hagytam, majd ledőltem az ágyra és vártam. 
  Tényleg jól döntöttünk, mikor azt mondtuk, hogy mindent elmondunk Caranak? Képes leszek a barátnőm szemébe nézni úgy, hogy nem önt el azonnal a bűntudat, míg mindketten erőt veszünk magunkon? Nem lesz könnyű, hiszen úgy érzem, hogy én sosem lennék képes arra, hogy ártsak bármelyik kapcsolatnak. De hát ismét tévedtem, az igaz szerelemért bármit képes vagyok megtenni. Olyan dolgokat kelt fel benned, amire nem is gondolnál. Józan ésszel sosem tennéd meg, ám ha a fejedben ott a rózsaszín ködfelhő akkor teszel az ép ésszel való gondolkozásra, csak az számít, hogy a szeretett személy melletted legyen. Nem számít hány ember kell eltipornod, képes vagy rá, mivel szereted. Halk zenét hallok. Basszus! - ugrok fel az ágyról.
  - Hol a francba van a telefonom? - suttogom magam elé, de sehol sem látom. Föltépem az ajtót, majd kirohanok rajta és a kanapéra ugorva kapom fel a készüléket. Harry vigyorog rám én pedig másodpercek alatt elhúzom a zöld gombot és a fülemhez emelem a készüléket. - Harry? - suttogom halkan.
  - Szia, szerelmem! - suttogja lágyan, mire a szívem máris kétszer gyorsabban ver. - Sajnálom, hogy eddig... - de nem hagytam, hogy befejezze.
  - Megértem. - szólok közbe. - Nem fontos, hogy eddig nem hívtál, az a lényeg, hogy most beszélünk még ha csak pár percre is. Hiányzol. - suttogom az utolsó szót, mire a vonal másik végéről egy halk sóhajt hallok.
  - Te is nekem. - motyogja. - Te is nekem... - ismételi meg. - De a pár nap szabadságom miatt, most Paul folyamatosan munkákkal töm meg. Nem hagy egy szabad percet sem, hogy láthassalak.
  - Szökj meg. - csúszik ki hírtelen a számon, mire ő felkuncog. Tudom, hogy ő képes ezt az egészet komolyan venni, így gyorsan hozzátettem. - De meg ne próbáld, mert akkor a végén még kinyírna és azt nem tudnám elviselni.
  - Valahogy megoldom, hogy találkozzunk. - sóhajtja. - Nem hagylak cserben, megígértem és be is fogom tartani az ígéretem. 
  - Tudom, megbízom benned akkor találkozunk, ha majd lesz rá időd, addig pedig beszélünk telefonon. - mondom lágyan. 
  - Ahogy mondod. - hallom a hangján. - De most mennem kell, mert már keresnek. Sajnálom. Szeretlek, amint tudlak hívlak. 
  - Én is szeretlek. - suttogtam már a süket vonalnak, mivel bontotta mielőtt még válaszolhattam volna. Fáj, hogy ez van. Hiányzik a közös ébredés, a csókjai, ölelései, ő maga, de ha egy olyan fiúba szeretsz bele teljes szívedből, aki nem szabad az ezzel jár. - emlékeztetett a belső énem. Remegő kezeim között tartott telefon rezegni kezd, mire én könnyes szemekkel nézek oda és mosolyodom el.  "Már most hiányzik a hangod! Nagyon szeretlek és hamarosan meglátogatlak! - H."
  Egy ideig még nézem a készüléket, majd mikor észreveszem, hogy Em ajtója nyitódik felállok és elé sietek, mert tudom, hogy ő intézte el, hogy Harry felhívjon titokban. 
  - Köszönöm. - suttogom majd a nyakába ugrom. 
  - De hát én semmit sem csináltam. - tagadja.
  - Nem számít, akkor is köszönöm. - ölelem szorosan. 


Harry Styles



  - Hol a francba vagy Harry? - hallom, ahogy Paul idegesen keresgél.
  - Itt vagyok. - morgom, majd előbújok az egyik hatalmas virág mellől. - Nem kell kiabálni, megyek már.
  - Fiam, eltűntél napokra és most még telefonálni is lelépsz, nincs rá idő Harry! - néz rám dühösen. - Legközelebb megtanulod, hogy nem lépsz le egy szó nélkül.
  - Ha kell újra megtenném. - morgom az orrom alatt, mire összeráncolja a homlokát.
  - Mondtál valamit? - kérdi. 
  - Semmit. - vágom rá. - Mi volt ilyen sürgős? - kérdem.
  - A te részed jön. - avat be. - És a fiúkkal is kell énekelnek, akik végig itt voltak, nem mint te.
  - Oké, értem én, hogy dühös vagy, de befejeznéd? - állok meg. - Nekem is volt egy kis dolgom, ami még mindig nem oldódott meg, mégis itt vagyok...
  A hangfelvétel kiszívta belőlem az utolsó néhány cseppnyi életkedvemet. Fáradtan dőltem az ágyamra, majd fúrtam az arcom a párnába. Két napja nem láttam és hiányzik. Hiányoznak az érintései, csókjai, ő maga, de ma már biztosan nem láthatom. 
  - Bent vagy? - kopogott Louis az ajtómon, mire sóhajtottam egyet. - Bemegyek. - jelentette ki, meg sem várva a válaszom. - Ezt elfelejtettem odaadni. - a kezében lévő lapokra pillantok, majd azonnal tudatosul bennem, hogy mit tart a kezében.
  - Jött még azóta új? - kapom ki a kezéből, mire ő megrázza a fejét.
  - Elmondod, hogy mik ezek? - kérdi halkan. - Nem néztem meg, ahogy kérted, de tudni szeretném...
  - Ülj le. - suttogom, mire ő bólintva helyet foglal mellettem. - Igazából én sem tudom mi ez az egész. - vonom meg a vállam. - Már pár napja kapok leveleket, amikbe valaki azt írja nekem névtelenül, hogy ő jobban ismer önmagamnál és van egy titok, amit szeretne velem megosztani, de még a mai napig sem tette. - sóhajtom.
  - Hogy érted azt, hogy te nem ismered olyan jól magad, mint ő téged? - kérdi, mire én megvonom a vállam.
  - Nem tudom, csak annyit mond, hogy tud valamit, amit én nem, hogy mindenki hazudik nekem csak én nem veszem észre?!
  - Tudja még valaki rajtam kívül? - kérdi, mire megrázom a fejem. - Szerintem el kéne mond Paulnak, hiszen lehet, hogy tudna segíteni.
  - Mégis, hogy hiszen még a nevét sem mondja el, cím sincs rajta, mindenbizonnyal valakit felfogad, hogy betegye a postaládánkba vagy esetleg a postást fizeti le...

***

  Lehet, hogy igaza van Lounak és el kéne mondanom Paulnak, de valamiért azt érzem, hogy ez csak rám tartozik. Miután végre erőt vettem magamon és Lout is rávettem, hogy hagyjon egyedül elolvasni az újabb levelet kinyitottam. Kivettem belőle a lapot, amiből két másik is kihullott, amin már tisztán látszott, hogy évekkel ezelőttiek. A két régi papírt az ágyra tettem, majd olvasni kezdtem a nagyobbikat, amit ő írt nekem. 

Kedves Harry,

  Gondolom még mindig nem tudod, hogy ki vagyok, de sebaj már nem kell sok, hogy megtud!  Hamarosan minden kiderül! A titokra fény derül, miután kinyitottad ezt a levelet. Bár lehetséges, hogy nem fogod megérteni, de az sem lesz olyan nagy baj, mivel majd én elmesélem neked személyesen. Pénteken pontban éjfélkor várlak a kedvenc helyeden! Igen én is tudom, hogy mi az, mivel figyellek! Csak arra kérlek, hogy légy pontos különben buktad, hogy megtud az igazságot. Én várni foglak, de ha az óra 24:01 mutat már nem találsz ott!

Titkos informátorod!

  Idegesen dobtam le a levelet, majd vettem a kezembe a másik kettőt, ami ha jól látom akkor két keresztlevél volt. Keresztlevél? Mégis minek küld nekem valaki keresztlevelet?! Összeráncolt szemöldökkel olvasni kezdtem a papírt. Az egyik Andy keresztlevele volt, a másik pedig egy ismeretlen lányé, akiről még sosem hallottam. Mindkettő a Brooks nevet viselte, ám mikor megpillantottam a szülei nevét akkor nagyra nyílt szemekkel bámultam a lapokat! Tessék?! A düh nőni kezdett bennem, bár még mindig nem értettem, hogy mi van, hogy mit kéne észrevennem, de egyre jobban idegesített. Aztán eszembe jutott, hogy ma péntek van. A tekintetem az órára kaptam! 23:45. 
  - A kurva életbe nem fogok odaérni! - káromkodtam el magam hangosan, majd felkaptam a földről a pólóm és belebújtam. Kirohantam a szobából, majd le a lépcsőn, ahol kíváncsi szempárakkal találtam szembe magam.
  - Történt valami? - ráncolja a homlokát Louis.
  - A faszomba is! El fogok késni! - bújtam bele a cipőmbe. - Igen Louis, történt, de ha nem rohanok sosem tudom meg, hogy mi! - morgom, majd a kabátom megragadva rohanok ki a házból. 
  Hatalmas léptekkel haladtam az utcán, szerencsémre ilyenkor már üres volt, így nem kellett kerülgessem a népeket. A kedvenc parkom felé vettem az irányt, ami balszerencsémre elég messze van a házunktól, de kocsival lehet ugyancsak lekésni, így a gyors lépteimet szaladásra váltottam. Lihegtem, teljesen kimerültem. Anélkül is alig álltam a lábamon, de ezek után nem csodálnám, ha itt esnék össze az utca közepén egymagamban. 
  Átfutottam a másik oldalra, majd egyenesen be a parkba. Megpillantottam a kedvenc helyemet, de senkit sem láttam ott. A tekintetem a telefonomra kaptam, de boldogan vettem tudomásul, hogy még van egy perc egészig.
  - Hol vagy? - kiabáltam el magam. - Ki a franc vagy és miért szórakozol velem? - kérdeztem, de nem jött válasz, majd egy érintést éreztem a vállamon.
  - Itt vagyok, Harry! - szólalt meg, mikor megfordultam és rá kaptam a tekintem.

10 megjegyzés:

  1. are you kidding me?....tényleg itt kellett befejezni?...amugy nagyon jo rész lett es már nagyon várom a következő részt :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a részeket a legizgalmasabb résznél kell abbahagyni nem? :)) Hamarosan olvashatod!

      Törlés
  2. Komolyan itt kell befejezni? Szétizgulom az agyam, komolyan mondom, meghalok. Nagyon várom a következőt, remélem gyorsan tudod hozni. Nagyon jó a történet, nagyon jól fogalmazol!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi! Nyugi nem kell már olyan sokat várni rá. Örülök, hogy tetszik és köszönöm, hogy itt vagy és bíztatsz!

      Törlés
  3. Útisten, izgalmas, nagyon izgalmas. Miért van egy olyan érzésem hogy ez a valaki Bella...? Lehet hogy tévedek, de nem biztos. Siess a kövivel :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még milyen izgalmas lesz a következő rész, ami csak Harry szemszögéből lesz! Majd kiderül is az a személy! Sietek!

      Törlés
  4. szerintem nem bella, hanem anne... mert harry igazi anyukajanak a neve is az és persze a neveloapja is robin... kicsit gyanus nekem. ez csak egy megérzés, de biztos vagyok benne, hogy anne lesz az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, van igazság is abban, amit gondolsz, de nem minden. Majd meglátod pár óra múlva, hogy ki az és mi a titok!

      Törlés
  5. Még az sem derült ki, hogy Andy honnan tudta előre, hogy Mad és Harry összejönnek :/ Ez ugye ki fog derülni??? 10 órát dolgoztam, most végeztem és az első dolgom volt, hogy felnézzek ide :* Siess kérlek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ki fog derülni, csak várj még egy picit. Ez megtisztelő, hogy még tíz óra munka után is ide nézel be először. Sietek!

      Törlés