2014. augusztus 6., szerda

II.évad 19.rész - Egy kis idő kettesben...

Sziasztok!
Röstellem a sok késést, de nem voltam itthon. Nyaraltam, ott pedig
nem volt időm írni, de most kezdem a pótlást és mindent 
helyrehozok. Nagy meglepetésben volt részem, amikor hazaértem.
Ugyanis a 88 olvasóból 91 lett, amire mérhetetlenül büszke vagyok.
Remélem egyszer majd eléri a 100 olvasót is, még mielőtt befejeződne a 
történet. Köszönöm a sok bíztatást és az olvasókat!
Nagyon sokat jelent nekem, hogy kommenteltek, de azt szeretném, hogy
ezt magatoktól tegyétek ne azért, mert én kérlek rá benneteket!
Már néz nélkül is lehet kommentelni, aki még nem tudná. A következő
rész valamikor a hétvégén érkezik majd!
Addig is jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------


Harry Styles




  Egy angyal. Egy órája nézem, miközben édesen szuszog és folyamatosan csak arra tudok gondolni, hogy ő egy angyal, aki azért szállt le a Földre, hogy engem boldoggá tegyen és vigyázzon rám. Nehezen tudom felfogni, hogy mindent Andynek köszönhetek. Igen, neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy sokan nem értenék, hogy miért mondom ezt. Hát ez nagyon egyszerű. Abban a levélben, amit a halála napján kaptam meg, az állt, hogy nagyon szereti Madet, de tudja, hogy őt csak én tehetem boldoggá., mivel számára mindennél fontosabb vagyok. Először nem értettem, hogy honnan veszi ő ezt, hiszen biztos voltam benne, hogy Mad nem beszélt neki rólam, de pár sor után rájöttem. Amikor azt mondta, hogy álmában engem keres, minden világos lett. "Miért hagytál itt? Hol vagy most Harry? Gyere vissza hozzám, szükségem van rád!" Még most is tisztán emlékszem a sorokra. Még mindig haragszom magamra, hogy fél évig tettem rá. Mondjuk ez nem teljesen igaz, de nem kerestem és ez pontosan azt jelenti. Nekem nem volt fontos! Ami egyáltalán nem igaz, csak én voltam a gyáva. Mindig attól tartottam, hogy visszautasít majd, de ha tudtam volna, hogy nem tenné akkor már rég megkerestem volna. Viszont ezen már nem kell gondolkodnom, ugyanis itt van a karjaim között. Meg sem moccan, erősen kapaszkodik belém, mintha attól tartana, hogy újra elveszíthet, de erre én már képtelen lennék. Nem tudnám őt újra elengedni, még ha akarnám sem. Boldog vagyok, mert Ő az enyém, mert szeretem és mert Ő is szeret engem. Ennél nekem nem kell több, mert így minden tökéletes.
  Örülök, hogy Filipből ilyen hamar ki tudtam szedni, hogy hol van Mad. Bevallom kicsit tartottam attól, hogy butaságot tesz magával, de amint észrevettem, hogy egyben van megnyugodtam. Nagyon örülök neki, hogy újra együtt vagyunk, bár ez már nem lesz olyan könnyű Londonban is betartani.
  Ott van Cara. Nem szeretném megbántani, nem akarok neki fájdalmat okozni, de tudnia kell, hogy én mindig is Madet szerettem. Nem akarom, hogy úgy érezze kihasználtam, bár biztos vagyok benne, hogyha elmondom neki akkor így fogja felfogni, ami csak egy részben igaz. Kedvelem őt, de ő sem Mad, mivel belőle csak egy van és egy is lesz. Tegnap éreztem, hogy valamit nem mond el nekem. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem az emlékei jöttek felszínre, hanem valami más, amit ma szépen ki fogok belőle szedni. Tudnom kell, hogy mit gondol, nem akarom, hogy titkaink legyenek. Azt akarom, hogy boldog legyen és mindent megosszon velem.
  Egy puszit nyomtam az arcára, majd lassan kibújtam alóla. Szerencsére nem ébredt fel. Felkaptam a telefonom, majd kiosontam a szobából, le a konyhába. Visszakapcsoltam a telefont, majd kikerestem Louis számát és tárcsázni kezdtem. Mikor már ott voltam, hogy leteszem felvette.
  - Szia Harry! - szólt bele álmosan. 
  - Reggelt Lou! - lépek el az ablakhoz. - Nem akartalak felkelteni, de gondolom érdekel, hogy mi van velem. 
  - Már nem számít. - vágja rá. - A többiek már a hajukat tépik. Mikor nem jöttél vissza azt hittük leittad magad vagy esetleg rosszabb. Minden bárt átnéztünk, ahol már előfordultál, de sehol sem találtunk. Aztán Zaynnek felvetted, aki nem csodálom, hogy ennyire ki volt akadva. Hiszen azt mondod, hogy mindjárt jössz és már órák is elteltek te még sehol sem vagy. 
  - Sajnálom, nem akartam, hogy aggódjatok miattam. - sóhajtom. - De muszáj volt beszélnem vele. Tudod kaptam Andytől egy levelet, amiben azt írta, hogy tegyem őt boldoggá, de mikor elmentem Emmához, azt mondta, hogy elment. Sírt, azt hitte, hogy valami hülyeségre készül és valahol belül én is azt hittem, de aztán eszembe jutott, hogy a temetésen láttam, ahogy átvesz egy kulcsot Filiptől, így megkerestem és kiszedtem belőle hol van. Egy erdőben vagyunk, messze mindentől. 
  - De ugye jól van? - kérdezi.
  - Igen semmi baja. Bár látom rajta, hogy hiányzik neki Andy, de jól van. - motyogom. - A másik hír az, hogy kibékültünk, teljesen. Ám, mint mindig most is van egy bökkenő, amit gondolom már te is kitaláltál.
  - Örülök nektek haver, tedd őt boldoggá. - hallgat el egy pillanatra. - Cara. Vele mit tervezel? Hiszen nem titkolhatod el, hogy van valakid...?
  - Ezt én magam is tudom. Beszélni fogok vele, valamit kitalálok, mert nem akarom sokáig titokban tartani, hogy kit szeretek igazán. 
  - Megértelek. - sóhajtja. - Ööö Harry, amíg el nem felejtem ne engedd, hogy Mad megnézze a híreket.
  - Miért? - kérdem.
  - Van néhány cikk róla. Egy csomó kép Andy temetéséről és elég szarul kapták le őt. Biztosan nem szeretné, ha így látnák. Jobb ha nem tud róla. 
  - Igen szerintem is jobb lesz. - értek egyet vele. - A többieknek mond meg, hogy jól vagyok és hamarosan hazamegyek. Még nem tudom mikor, de csak pár napot maradunk azt mondta tegnap. 
  - Rendben megmondom nekik, de biztosan magyarázatot várnak majd tőled, mikor hazajössz.
  - Gondoltam, majd kitalálok valamit. - vonom meg a vállam.
  - Szerintem itt az ideje, hogy elmond nekik az igazságot. Tudom, hogy nehéz és nem szeretsz róla beszélni, de nekik is joguk van tudni és ezt te is nagyon jól tudod. Ők nem ítélnének el, ebben biztos lehetsz.
  - Tudom, meglátom még mit teszek Lou. - sóhajtom.
  - Most jut eszembe, mik ezek a levek? Mostanság elég sok érkezik neked. Tegnap este is jött egy.
  - A francba! - morgom. - Kérlek ne engedd, hogy kinyissák és te se bontsd ki. Amint hazamegyek elmondom neked, de még én magam sem értem ezt az egészet. - kérlelem.
  - Ahogy akarod, de most mennem kell, mivel megint veszekednek valamin. - nevet fel. - Vigyázz rá és tedd boldoggá.
  - Azon vagyok, többé nem engedem el. Szia. - köszönök el tőle.
  - Tedd is! Szia. - bontja a vonalat. 
  Elegem van már azokból az ismeretlen levelekből. Azt sem értem, hogy mi a lényeg bennük. Folyamatosan azt mondják, hogy hazudnak nekem. De kik? Azt írja, hogy ő jobban ismer engem, mint én saját magamat. Ez is nagy hülyeség, hiszen pontosan tudom, hogy ki vagyok. Azt mondja ismeri a családom és én magam is ismerem őket?! Lassan kezdem azt hinni, hogy valaki csak szórakozik velem. Ugyanis, elhagytak! Nem emlékszem rájuk, mégis honnan ismerném őket? Fogalmam sincs, hogy mi állhat abban a levélben, de remélem végre bizonyítani is tudja a mondandóját...
  - Már azt hittem, csak álmodtalak. - ölel át két kicsi kar. - Nem szeretek egyedül ébredni. - suttogja a hátamba.
  Mosolyogva fordulok meg és húzom őt magamhoz.
  - Olyan édesen aludtál, nem akartalak felébreszteni. - suttogom a hajába, majd egy csókot lehelek a bőrére. - Minden rendben? - kérdem halkan.
  - Igen, minden rendben, mert te itt vagy velem. - fonja körém szorosabban a karjait.
  - Tetszik a pólód. - nézek mosolyogva rá. 
  - Nekem is, mert olyan mint te. - szippant egyet a levegőből.  - Mit eszünk, farkas éhes vagyok? - kérdezi vigyorogva.
  - Én téged szeretnélek felfalni. - tapasztom az ajkaim az övére. 
  Lágyan csókolom, mert tudom, hogyha nem így tennék akkor képtelen lennék leállni és ismét az ágyban kötnénk ki. Nem mintha nem szeretném, csak a mai napra nem ezt terveztem. 
  - Lehetek a desszerted. - motyogja a számba. - De csak később. - húzódik el tőlem, majd vigyorogva nézi a döbbent arcomat. - Most együnk, utána pedig meglátjuk, hogy megérdemled-e a desszertet. 
  - Palacsinta vagy rántotta? - kérdem, miután megráztam a fejem. 
  Mad nagyra nyílt szemekkel néz rám. Gondolom meglepődött azon, hogy ezt kérdeztem tőle.
  - Te tudsz sütni? - kérdezi, mire én bólintok. - Meg sem ismerlek, fél év alatt csupa jó dolgok történnek veled, legalább nem kell megtanuljak főzni. - teszi, hozzá halkan, mire én felnevetek. - A palacsinta jó lesz. - mosolyog rám, majd felül a pultra és a szemével engem kezd követni miközben ide-oda járok a konyhában, hogy megtaláljam a hozzávalókat.

***

  Miután megreggeliztünk, Mad elment lezuhanyozni és felöltözni. Közben én pedig elkészítettem a meglepetésem neki a mai napra. Még egyetlen egy lánynak sem csináltam ilyet. Igaz sokat elvittem randizni, de azok szokásos randik voltak, nem saját készítésűek. Én is lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Szerencsére még előtte kész voltam, így volt időm mindent kipakolni a megadott helyre.
  - Kész vagy? - kopogtatok be az ajtón, ami pár másodperc múlva ki is tárul előttem. Gyönyörű volt. Semmi különlegeset nem kell felvegyen, még smink sem kell rá, ő úgy szép ahogy van. 
  - Jó leszek így? - kérdezi közelebb lépve hozzám.
  - Csodás leszel. - puszilom meg az orra hegyét. - Mehetünk? - kérdem.
  - Persze. - bólint. - De elárulod, hogy hová megyünk?
  - Majd meglátod, csak várj még pár percet. - kulcsolom össze a kezeinket. 
  Kivezetem a házból, majd a tó partján sétálunk el egészen egy plédig. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy mit keres ott egy pléd. Életemben először elvittem egy lányt piknikezni. Lehet, hogy nem a legjobb randi, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja.
  - Piknik? - kérdezi tőlem mosolyogva, mire én bólintok. - Szóval ezen ügyködtél miközben én zuhanyoztam.
  - Lebuktam. - nevetek fel. - De azért remélem tetszik. - suttogom. 
  Megfordul, átkarolja a nyakam, majd lábujjhegyre állva megcsókol.
  - Tökéletes. - suttogja. - Nekem nem számít, hogy hová viszel vagy mi vár rám, csak te is ott legyél és akkor minden tökéletes lesz. - néz a szemembe.
  A kezeim a derekára vezetem, majd magamhoz húzóm őt. 
  - A számból vetted ki a szót. - csókol meg. 
  Leültünk a plédre, majd beszélgetni kezdtünk, hogy mi történt velünk az elmúlt fél évben. Sokat meséltem nekik a fiúkkal való kapcsolatomról és a hülyeségeinkről, meg persze az éneklésről is. 
  - Deja vu érzésem van. - neveti el magát.
  Igen pontosan tudom mire gondol. Nem ez az első alkalom, hogy a fejem az ölében van, közben pedig ő a hajammal játszik. Egyszer már megtörtént, még mikor az árvaházba került volt egy hasonló helyzetünk.
  - Szeretlek! - suttogom. - Mindennél jobban szeretlek.
  Az ajkai mosolyra húzódnak, ám a szemében a csillogás mellett még felfedezek valamit. Pontosan tudom, hogy van valami amit nem mond el, pedig én tudni szeretném.
  - Mi a baj? - kérdem halkan, miközben megszorítom a kezét. Nem válaszol, csak megrázza a fejét. - Kérlek mond el, tudni szeretném.
  - Nem fontos. - sóhajtja.
  - Nekem minden fontos ami veled történik. - ülök fel, majd fordítok a helyzetünkön. Őt húzom az ölembe, majd szorosan átkulcsolom a kezeim a hasa előtt. - Kérlek mond el mi bánt. - kérlelem. Hallom ahogy sóhajt, amiből rögtön tudom, hogy elmondja majd.
  - Csak tudod arra gondolok, hogy mi lesz mikor hazamegyünk. - motyogja. - Akkor már nem lesz minden olyan könnyű, mint most.
  - Ígérem, hogy mindent megoldok. Nem fogom hagyni, hogy bármi vagy bárki is közénk álljon, csak adj egy kis időt. Nem akarlak elveszíteni, így bármit megteszek, hogy velem lehess. Tényleg bármit. - nyugtatom meg.
  - Tudom, hogy megoldod. - dönti a fejét a mellkasomra. - De Cara a barátnőm és most nézd meg mit teszek vele a háta mögött. Ő nem érdemli ezt, sosem akartam vele ilyet tenni. De szeretlek és érted képes vagyok mindenkit eltiporni aki az utamba kerül.
  - Én is eltiporok bárkit, aki közénk akar állni. - puszilom meg. - Cara pedig kedves lány, megérti majd a helyzetet, bízz bennem.
  - Én bízom, csak tudod pont ugyanazt tesszük vele, amit anno Andyvel is tettünk. Nem akarom, hogy még egyszer megbántsak valakit annyira, mint akkor őt. - suttogja.
  - Ne foglalkozz ezzel kérlek. - fordítom felém a fejét. - Most csak az a fontos, hogy itt vagyunk egymásnak, hogy kettesben vagyunk és senki sem zavar meg minket.
  - Igen senki sem. - egyezik bele.
  Lassan kezd leesni, hogy mi is az igazi problémája. Nem csak Cararól van itt szó, hanem a többi kapcsolatomról is. Biztos vagyok benne, hogy ez az oka a problémájának. Tudom, hogy ő fél évet várt rám, én pedig nem, de mindenkiben őt kerestem. De hát ez hülyeség hiszen tudtam, hogy sosem fogom őt megtalálni.
  - Mad, ne törődj az előző kapcsolataimmal, nekem csak te kellesz, senki más csak te. - suttogom a fülébe. - Igaz voltak kapcsolataim, de azokban csak téged kerestelek, de sosem találtalak meg, mivel belőled csak egy van.
   - Néha én is próbáltam téged megkeresni másokban, de sosem sikerült, nem jutottam semeddig mivel rájöttem, hogy képtelen vagyok ezt tenni, hogy nekem csak te kellesz, senki más csak te. - vallja be.
  - Nagyon büszke vagyok rád, hogy képes voltál rám várni. - mosolygok rá. - Bárcsak nekem is ment volna...
  - Igazad van, nem az számít, hogy hányan voltak előttem, hanem az, hogy most én vagyok veled, nem pedig ők. Lehet, hogy Cara a barátnőm, de ha az utunkba akar állni őt is képes vagyok eltiporni. - néz a szemembe.
  - Ez a beszéd. - csókolom meg. - Nekem csak te kellesz.
  - Ahogy nekem is. - mosolyog bele a csókunkba.
  Kis ideig nem beszéltünk, de ez a csend nem volt kínos, inkább megnyugtató. Összebújva kémleltünk az előttünk lévő tót. Ha nem lenne kint ilyen hideg, akkor most biztosan benne lennénk, de nem lehet, csak nézni tudjuk.
  - Fázol? - kérdem kis idő elteltével, mire ő megrázza a fejét. - De hát remegsz. - kuncogok.
  - Nem azért remegek, mert fázom. - suttogja, mire én kérdőn nézek rá. - Azért remegek, mert... mert a karjaid között vagyok. - motyogja, miközben az arcomra mosoly kúszik. - Mindig azt hiszem, hogy ez csak egy álom és bármikor felébredhetek belőle és te már nem leszel mellettem.
  - De ez nem fog megtörténni. - bíztatom. - Sosem fog megtörténni.
  - Igen már én is kezdem lassan felfogni, de tudod nehezemre esik, hiszen már annyi személyt veszítettem el, aki számomra fontos, hogy ezt már nem olyan könnyű elfogadni, hogy most van mellettem valaki, aki mellettem akar lenni, amíg csak él.
  - Pedig jobban teszed, ha elhiszed, ugyanis én nem tágítok mellőled. - kuncogva közelebb húzom őt magamhoz. - Örökre velem ragadtál, nem szabadulsz tőlem többé.
  - Csak nehogy megunjalak. - néz rám komolyan, mire én összeráncolom a szemöldököm. - Csak vicceltem. - nyugtat meg. - Sosem tudnálak megunni téged. - nyom egy puszit az arcomra.
  - Ilyennel ne viccelj, bár sosem engedlek el, még akkor sem ha megunsz. - csókol meg. - Mert én téged sosem tudnálak megunni.
  - Ahogy én sem téged. - simít végig az arcomon, majd a hajamba túr.
  - Szeretlek, ezt sosem feledd. - suttogom a szájára.
  - Ahogy én is téged!

Írjatok véleményt!

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!:)

    VálaszTörlés
  2. Imádom.Gyorsan siess a kövivel :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Amint tudom hozom.

      Törlés
  3. Olyan kis édesek együtt! Végre boldogok!:3
    Imádtam, várom a kövit!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen most boldogok, de szerintem te is tudod, hogy mikor visszamennek már nem lesz minden olyan egyszerű... Sietek!

      Törlés
  4. Szia!
    Tegnap találtam meg a blogodat, hajnalig olvastam, most jutottam oda, hogy írjak is pár sort.
    A legelső dolog, ami megfogott a történetedben, az az eredetisége volt. Őszintén az elején azt gondoltam, hogy remek, ez is egy olyan sztori lesz, ahol a főhős kínok közt szenved majd az árvaházban és a Styles família fogja megmenteni. De kellemeset csalódtam!
    A fogalmazásodban is hiába kerestem, nemigen találtam hibát. A kommentek pedig ne befolyásolanak az írásban! Elismerem, hogy fontos, de ha nem is írnak véleményt, nyolcvanegynehány olvasó mindig olvassa a részeket. ;-)

    Puszi,
    Lady

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem gondoltam volna, hogy egyből elolvasod az egészet, de nagyon örülök neki! Nem itt nem úgy lett, semmi köze nem volt a Styles familiához... Örülök, hogy tetszik a blogom. Megpróbálom, hogy ne törődjek velük és menni is szokott, de néha kell egy kis bíztatás és jól esik, ha olvashatom a véleményeket. Igen tudom! Üdv közöttünk!
      Puszi!

      Törlés
  5. Én meghalok olyan jó*--*

    VálaszTörlés