2014. május 1., csütörtök

49.Borzalmas éjszaka...

Sziasztok!
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nem akarok, hogy megutáljatok a rész miatt,
bár biztos vagyok benne, hogy így lesz. Tudom, hogy nem értitek, hogy
miért csavarom ennyire a történetet, de higgyétek el nekem, hogy megfogjátok.
Esküszöm nektek, hogy így lesz! Csak arra kérlek titeket, hogy ne pártoljatok el
tőlem ezért és várjátok ki, miért lett ez. Nem szeretek szomorú részeket írni,
ez is nagyon nehezen ment, de sikerült megírnom.
Remélem megértettek és nem utáltok meg nagyon.
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

U.I. A RÉSZ ÍRÁSAKOR EZT HALLGATTAM GOOD ENOUGH!
-------------------------------------------------------------------------


  - Igen? - szóltam bele vidáman, de amikor meghallottam a másik oldalt a szipogást az arcomról lefagyott a mosoly. Mi a fene történt? Eltoltam a fülemtől a telefont és akkor láttam, hogy Anne hív, Andy anyukája. - Anne, mi történt? - kérdek azonnal rá, de ő nem válaszol, csak hallom, hogy sír. - Em, mindjárt visszajövök. - bólintott és pedig felpattantam és már mentem is egy csendesebb helyre. - Andy jól van? - kérdeztem ismét.
  - Mad, ide kell jönnöd. - zokogta. - Andy nincs jól, kérlek gyere ide. 
  A szívem majd megszakadt. Mi történhetett vele, amitől Anne ennyire zokog? Már az én szemem is könnyek marták, pedig semmit sem tudok még a helyzetről. Andy fontos nekem, még ha csak barát is, akkor is fontos, hogy biztonságban tudjam őt. Tudom, hogy Harry szülinapja van és vele kéne lennem, de szükségük van rám. Istenem tönkre fogom tenni ezt a napot!
  - Hová menjek? - kérdeztem. Hallottam, hogy mély levegőt vesz, majd megköszörüli a torkát, hogy értsem amit mondani akar.
  - A Greenwich-be vagyunk. - mondta csendesen.
  - Hamarosan ott leszek, de ugye Andy jól van? - kérdem gyorsan még mielőtt letenném a telefont.
  - Nem tudom. - tört ki ismét zokogásban.
  Nekem több sem kellett. Letettem a készüléket, majd visszasiettem Emmá-hoz. Szerencsére már a többiek is visszajöttek, így legalább nem kell őket megkeresni. Harry azonnal elém sietett, mikor meglátott. El tudom képzelni, milyen arcot vághatok most.
  - Mi történt? - kérdezi azonnal, majd a karjaiba von, belőlem pedig feltör a sírás. - Mad, jól vagy? - szorít magához.
  - Nem. - motyogom. - Sajnálom, de be kell mennem a kórházba. Annyira sajnálom, hogy tönkreteszem ezt a napot, de muszáj megtudnom mi történt vele. - zokogom Harry mellkasába.
  - Kivel? - kérdezi.
  - Andy-vel. - nézek fel rá. - Anne az előbb hívott zokogva, hogy Andy kórházban van és azt akarja, hogy odamenjek. Oda kell mennem, muszáj. - nézek a szemébe. Aprót bólint majd letöröli a könnyeimet.
  - Elmehetsz, de én is veled megyek. - néz a szemembe. - Szólok a többieknek addig várj itt. - bólintok, ő pedig már vissza is ment a többiekhez.
  Miért pont ma történik ez? Hiszen tegnap este még beszéltem vele és jól volt. Már nem ivott két hete, mi történhetett? Istenem, ha valami komoly baja van abba én belehalok. Igen Harry-t szeretem, de őt is, mint egy bátyjat, nem veszíthetem el, most nem!
  - Mehetünk? - szakít ki a gondolataimból Harry. - Gyere. - fogja meg a kezem, majd a kijárat felé kezd húzni. - Louis-ék azt mondták, hogy amint megtudunk valamit szóljunk nekik is.
  - Sajnálom. - szólalok meg. Mindent hallottam abból amit mondott, de bűntudatom van.
  - Mit sajnálsz? - allít meg és fordít maga felé.
  - Hogy tönkretettem a szülinapod és az utolsó együtt töltött napunkat. - szipogom, az ujját az állam alá helyezi, majd felemeli, hogy a szemébe nézzek.
  - Nem tehetsz róla. - suttogja. - Ez pedig nem az utolsó együtt töltött napunk bébi. - halványan elmosolyodik. - Még nagyon sok lesz. Most pedig gyere megérkezett a taxink.
  Kinyitja nekem az ajtót, én pedig beülök, majd ő is mellém. Bemondom a címet, majd visszabújok Harry védelmező karjai közé.
  - Nyugodj meg, minden rendben lesz. - próbál megnyugtatni. - Itt vagyok veled. - puszil a hajamba.
  - Félek... - suttogom.
  Tudom, hogy nem kéne a legrosszabbra gondoljak, de annyi minden történt velem, hogy már nem tudok arra gondolni, hogy semmi komolyan baja nem történt, egyszerűen már nem megy. Miután Maya is abban a kórházban vesztette életét, majd a szüleim is, nem tudok arra a helyre úgy gondolni, hogy semmi komoly. Anne hangjából sem az jött le, hogy nem komoly a helyzet... Mi lesz, ha őt is elveszítem? Hogy fogom feldolgozni, hogy azok akiket szeretek, meghalnak, elhagynak? Képtelen lennék ezt feldolgozni. Ismét zokogni kezdek, Harry pedig próbál megnyugtatni szép szavakat suttogva a fülembe, de nem segít semmit sem. Érzem, hogy gyorsabban megyünk, talán a taxis is rájött, hogy komoly lehet a helyzet...
  Pár perc elteltével, megérkeztünk. Kicsit megnyugodtam, de biztos voltam benne, hogy a szemeim dagadtak és pirosak a sok sírástól. Miért vagyok ilyen gyenge? Harry összekulcsolta az ujjainkat, majd a kórház ajtajához kezdett húzni. Amint beléptünk és megéreztem ezt a szagot, vissza kellett nyelnem a könnyeim.
  - Jól van kisasszony? - kérdezte a pult mellett álló nővér, mire én bólintottam.
  - Igen, hol találjuk Andy Brooks-ot? - kérdem alig hallhatóan.
  - A második emeleten, a 23-as teremben van.
  - Köszönjük. - mondta Harry, majd a lift felé vettük az irányt.
  Abban az egy percben, amit azzal töltöttünk el, hogy a liftet várjuk, már rég fent lettem volna a lépcsőt használva, de Harry megállított.
  - Jól lesz, nyugodj meg kérlek. - ölelt magához, amikor bezáródott az ajtó.
  - Akkor én mert nem érzem ezt? - motyogom.
  - Csak az emlékek miatt, de ő jól lesz. - puszilt meg.
  Amint az ajtó kinyílt, kibontakoztam Harry öleléséből és Anne felé szaladtam. Nem érdekelt, hogy majdnem fellöktem az egyik orvost, de szerencsére semmit sem mondott, mikor észrevette, hogy milyen állapotban vagyok.
  - Jaj, kedvesem annyira örülök, hogy itt vagy. - ölel magához azonnal Anne. - Andy nincs jól, az orvosok semmit sem mondanak, de érzem, hogy valami komoly baja lehet.
  - Mi történt? - kérdem halkan.
  - Igazából fogalmunk sincs róla. - sóhajtja. - Az egyik percben még beszélgettünk, aztán hírtelen összeesett. Azonnal hívtuk a mentőket, majd ide jöttünk, már egy órája bent van és nekünk semmit sem mondanak. - nézett a 23-as ajtó felé.
  - Belehalok, ha valami baja esett. - motyogtam, majd leültem egy székre.
  - Jól vagy? - guggolt le azonnal elém Harry.
  - Nem, nem vagyok jól! - csattanok fel. - Egy számomra fontos személy kibaszottul abba a szobában fekszik én pedig azt sem tudom mi van vele. - kiabálok rá, mire mindenki felém kapja a fejét. - Sajnálom. - sütöm le a szemem. - Nem akartam veled kiabálni. - suttogom.
  - Semmi baj, Mad. - néz a szemembe. - Megértem, hogy aggódsz miatta. - simít végig az arcomon. - Leülhetek melléd? - kérdezte halkan, mire én bólintottam.
  Nem értem miért kérdezte meg, hiszen tudja, hogy szükségem van rá. Amint leült én már hozzá is bújtam. Szükségem volt egy biztonságot nyújtó ölelésre. Ma reggel azon gondolkoztam, hogy milyen tökéletes végre az életem, hogy mindenkivel jó a kapcsolatom, hogy végre boldog vagyok, erre tessék. Amint egy kicsit is azt érzem, hogy boldog vagyok valami jön és mindent tönkretesz.
  - Önök Mr.Brooks családja? - kérdezi egy mély hang, mire azonnal felkapom a fejem.
  - Igen. - válaszolja Robin. - Hogy van a fiúnk?
  - Sajnos nem jó hírrel jöttem. - sóhajtja. Örülök, hogy most nem álltam lábon, mert valószínűleg én is úgy jártam volna mint Anne, aki visszaesett a székre. - A fiúknak súlyos drog és ital problémái voltak az elmúlt időben, jól tudom? - bólintottak. - Ami sajnálatos módon rákot okozott...
  Rákot okozott. Rákot okozott. Rákot okozott. - visszhangzott a fülemben. Istenem, mindenért én vagyok a hibás! A francba velem, hogy lehettem ilyen hülye? Hogy tehettem ezt vele? Nekem teljesen elment a maradék eszem is! A francba! Ha nem szeretek bele Harry-be, ha még mindig vele lennék akkor most nem lenne semmi baja! Nem kezdett volna újból inni és drogozni, akkor még most is jól lenne! Nem hiszem el, hogy ezt tettem vele, csak az én hibám.
  - Shh. - próbált csitítani Harry, de én ellöktem magamtól.
  - Ne érj hozzám. - mondtam könnyes szemekkel. Tudom, hogy megbántottam és ezt nem érdemelte meg, de csak én vagyok az egészért a hibás, csak az én hibám, hogy Andy rákos. - A francba! - rogytam le a földre a fal mellett, majd keservesen sírni kezdtem.

" - Szeretlek, annyira szeretlek Mad! - ölelt szorosan magához Andy. - Ha te nem kerültél volna az életembe már nem is tudom, hol lettem volna. Te vagy a fény, az én elcseszett világomban. - csókolt meg.
  - Te pedig az enyémben. - motyogtam az ajkára. - Nem hagyjuk, hogy újra sötétség vegyen körül minket, mert már itt vagyunk egymásnak. - suttogtam. - Szeretlek!
  - Én is szeretlek téged! - zárt szorosan a karjaiba."

  Hogy lehettem ekkora idióta? Azt mondta nekem én vagyok a fény az életében erre én meg megcsalom őt. Ki a fene tenne ilyet, miután valaki ilyen szépet mond neki? Egy idióta, csak egy idióta és én az vagyok!
  - Mad, kérlek állj fel a földről. - suttogta mellőlem Harry. Észre sem vettem, hogy leült mellém. - Ne okold magad, kérlek. - suttogta.
  - Harry - néztem rá - kérlek hagy most békén, magamba akarok lenni, kérlek. - néztem rá könyörgően.
  - Nem hagylak magadra, most nem! - ölelt magához.
  - Ne érj hozzám. - húzódtam el. - Könyörgöm, hogy menj most el, kérlek.
  Sóhajtott, majd felállt. Odament Andy anyjához és mondott neki valamit, majd elment. Akkora hülye vagyok! Ellököm magamtól azt, aki segíteni akar a szülinapján... 
  - Drágám, gyere álljunk fel. - nyújtotta a kezét. A szemébe néztem láttam, hogy kisírta őket és még mindig potyognak a könnyei, de próbálja magát erősnek mutatni. - Meg fogsz fázni. - próbálkozik tovább, én pedig megadom magam és megfogom a kezét.
  - Hogy van? - kérdeztem tőle halkan. 
  - Az orvos szerint az állapota most stabil. - szipogja. - De nem lehet megműteni, mivel a daganat olyan helyen van, ahonnan nem tudják kivenni... - sóhajtotta, mire én ismét sírni kezdtem.
  - Sajnálom, sajnálom. - törtem ki. - Ez csak az én  hibám. - rogytam le a székre.
  - Ne hibáztasd magad, drágám. - fogta meg a kezem. - Az orvosok azt mondták, hogy ez akkor is előjött volna, ha most nem ivott volna ismét, ez csak felgyorsította... - nyel egyet.
  - Bemehetek hozzá? - néztem rá.
  - Az orvosok azt mondták, hogy egyszerre csak egy valaki mehet be hozzá és csak pár percre. Én még nem voltam bent nála, csak Robin, de menj be hozzá. Nincs magánál, de hallja amit mondasz neki.
  - Köszönöm. - suttogtam, majd felálltam.
  A lábaim remegtek, azt hittem itt fogok összeesni. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg pont velem történik meg. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy Andy meghalhat és nem csak meghalhat, hanem meg is fog. Mély levegőt vettem, majd benyitottam a szobájába. A látvány lebírhatatlan volt. Megbotlottam a saját lábamba, ahogy az ágya felé közelítettem, de nem estem el. Leültem a székre, majd a kezeim közé vettem az övét.
  - Sajnálom, mindent sajnálok amit veled tettem. - kezdtem bele. - Miattam vagy most itt, tudom, hogyha ébren lennél tagadnád, de mindketten tudjuk, hogy ez így van. Utálom magam, mert megbántottalak és ide jutottál. Amikor megtudtam, hogy bajod esett azonnal idejöttem... halálra aggódtam magam miattad és volt is miért, de ez most nem fontos. Andy, azt mondtad nekem, hogy én vagyok a fény a te elcseszett életedben, én mégis elhagytalak, annyira sajnálom... De már tudom, hogy hogyan teszem jóvá, hogy hogyan tehetem egy kicsit is jóvá. Szakítok Harryvel és vigyázni fogok rád... - csókoltam meg a kezét, majd mielőtt keserves zokogásban török ki kiszaladtam a szobából. Becsuktam az ajtót és lecsúsztam a földre és sírni kezdtem.

1 megjegyzés:

  1. ÚRISTEN !!! Kérlek ne szakítson Harryvel :'( Olyan jó lett ez a rész is mint a többi. Nagyon imádom a blogodat, igaz, hogy nem nagyon írtam kommentet, de mostmár fogok. ♥

    VálaszTörlés