Sziasztok!
Újra jelentkezem egy újabb résszel. Remélem tetszeni fog
nektek, mivel most már csak két rész van hátra.
A második évadról még mindig nem döntöttem, hogy is legyen,
de egyet tudok, hogy nagyon szeretném írni, de félek belekezdeni...
de szerencsére még van egy kis időm gondolkozni. Nagyon köszönöm
a kommenteket, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól esnek.
Köszönöm az olvasókat is és mindent amivel bíztattok!
Megpróbálom minnél hamarabb eldönteni mi legyen, hogy tudjalak titeket értesíteni!
Jó olvasást!
Holnap hozom az új részt!
Ölellek Titeket!
------------------------------------------------------------------------------------
A napok nagyon hamar elteltek. Az egyik pillanatban még január eleje volt, a másikban pedig már a vége. Januárral elteltével nem csak egy csodás hónapot tudhatok magam mellet, hanem a tél végét is. Tudom, hogy tavaszig még van egy egész hónap, de már most sokkal jobb idő van kint, mint eddig volt, eltekintve attól, hogy megállás nélkül esik az eső. De legalább nem havazik, nekem már ez is sokat számít.
Mivel januártól búcsút vettünk, februárt köszöntöttük. Igazából nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem neki? Még mindig nem tudom eldönteni, hogy melyikhez húzódom inkább. Ez az egy hónap nagyon csodás volt, minden értelemben. Rádöbbentem, hogy igazából soha az életbe nem tudnám elfelejteni vagy elengedni éltem szerelmét, soha. A kapcsolatunk minden egyes nap elteltével erősebb lett, aminek nagyon örülök. Sokkal jobban megbízom Harry-ben, mint eddig bárkiben is. Mindent, tényleg mindent megtudok vele beszélni, ő pedig semmiért sem ítél el. Pedig mindenki tudja, hogy bőven lenne miből választania, de mégsem teszi, mivel szeret. Annyira szeret, hogy nem törődik a múltammal, hogy mellettem áll, amikor szükségem van rá. Ez ebben a hónapban elég sokszor előfordult. Kicsit érzékenyebb voltam a kelleténél, de ő semmit sem mondott, csak magához húzott és addig simogatta a hátam és ajándékozott meg gyengéd puszikkal, míg végük megnyugodtam. Sosem kérdezte, hogy mi a bajom, amiért nagyon hálás vagyok neki. Bár szerintem már anélkül is tud róla, hogy én elmondtam volna neki, hiszen ez általában akkor történt meg, mikor megláttam őt, vigyorogva felém közeledni. Nem akartam sírni, sokszor nyeltem vissza a könnyeim, de volt, hogy tudatában sem voltam annak, hogy már potyognak is. Erre akkor jöttem rá, mikor szomorú mosollyal az arcán, végigsimított az arcomon és letörölte a csepeket...
Ha arra gondolok, hogy ma másodika van, akkor már pislogni is kezdek, mivel nem szeretném, hogy a pasim sírni lásson a születésnapján. Bármennyire is fáj, de nem fogok szomorú lenni. Vele akarok örülni és szórakozni, nem pedig a sarokban ülni, miközben ő magához ölel, míg én bömbölök. Be kell vallanom legszívesebben ezt tettem volna, de mégis más mellett döntöttem. A gondolataimból egy duda szakított ki.
Gondolom mindenki arra kíváncsi, hogy hová tarthatok vasárnap reggel, ahelyett, hogy a barátom mellett feküdnék szorosan hozzábújva. Egyszerű a magyarázatom, az ajándékáért megyek, mivel elég későn jutott az eszembe, hogy minek is örülne, így csak mára lett kész.
- Hello Stefan! - pattanok be a kocsijába, majd áthajlok az ő oldalára és megpuszilom az arcát.
Még mindig nagyon jó a kapcsolatunk, igaz ritkán találkozunk, de beszélni és SMS-ezni szinte minden nap. Ezzel eleinte még voltak problémáink Harry-vel, de szép lassan megértettem vele, hogy mi csak barátok vagyunk, hogy én csak őt szeretem. Nem volt könnyű dolgom, mivel iszonyatosan féltékeny és ezt ki is mutatta mikor néha összefutottunk vele valahol... de mára már elfogadta, hogy Stefan is a barátom, pont úgy mint Louis. Na jó talán Louis kicsit több, mint barát. Ezt nem kell félreérteni, nem pasiként tekintek rá, csak mint egy bátyra, aki mindig megvéd. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy amikor Harry-vel úgymond nem voltunk beszélő viszonyba, még mikor Bellá-val volt, Louis mindig ott volt nekem és megnyugtatott.
- Szia, csajszi! - mosolyog rám. - Rég láttalak. - tekint vissza az útra, miután elindult.
- Igazad van és sajnálom is. - motyogom. - De amikor fuvarra van szükségem, te már jössz is. Talán többször kéne nekem fuvar és akkor többet találkoznánk. - nevettem fel.
***
Az ajándékot elég hamar elintéztem, szerencsére Harry még nem ébredt fel. Bár még nem mentem át hozzá, de tudom, hogy alszik még, ugyanis ha nem így lenne nagy valószínűséggel már égen földön keresett volna, de nem tette. Még egyszer kivettem a dobozból a neki szánt ajándékot, majd jól megvizsgáltam, hogy minden tökéletes-e rajta. Nem valami drága ajándék, de szinte biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki.
Mielőtt még átmennék hozzá és felébreszteném, átveszem ezt a meleg ruhát, mivel idebent nincs olyan hideg, mint kint. Lekaptam magamról a pólóm és akkor megláttam a csuklómon lévő karkötőt. Az ajkamra azonnal mosoly kúszott, hiszen eszembe jutott, hogy ezt még karácsonyra kaptam tőle és azóta le sem vette, hogy ő feltette rám. Annyira hozzám nőtt már, hogy észre sem veszem, hogy rajtam van. A fekete nadrágomhoz egy kék toppot választottam, majd kiindultam a szobából át hozzá.
Egy ideje már nem alszunk együtt, hetente csak egyszer, hogy megszokjam. Tegnap nagyon szerettem volna vele aludni, de nem engedte, mivel már megvolt a heti adagom, de egyben biztos vagyok, hogy ma mindenképpen vele alszom legyen bármi is.
Óvatosan nyitottam be a szobájába és boldogan tudatosult benne, hogy még nem ébredt fel, így én lehetek az első aki felköszönti. Lassan és csendben közelítettem meg az ágyát, majd leültem a szélére és lefeküdtem mellé, szerencsére nem ébredt meg. Mosolyogva néztem a bájos arcát, hosszú szempilláit és a kósza fürtjeit. Hiányozni fog ez a látvány, hiszen már csak egyetlen éjszaka van hátra és elmegy. Közelebb hajoltam hozzá majd az ajkam az övére tapasztottam. Morogva kapta el a derekam és rántott magára. Vajon mióta van ébren, mert nem nagyon tudom elhinni, hogy most kelt volna fel.
- Boldog Szülinapot, Harry! - kuncogtam, mikor szorosan magához ölelt. - Megfojtasz. - motyogtam.
- Sajnálom, bébi. - nyomott csókot a hajamba. - Tudod ehhez az ébresztéshez hozzá tudnék szokni - morogja a fülembe - nem csak születésnapomon, hanem minden egyes nap.
- Biztosan megoldható. - néztem rá a mellkasáról. - Szeretlek ugye tudod? - suttogtam.
- Én is szeretlek. - csókolt meg. - Köszönöm a csodás ébresztést. - morogta a számba.
- Bármikor. - mosolygok rá, miután ajkaink elváltak. - Mivel szeretnéd tölteni a 18. szülinapod?
- Veled - nézett rám csillogó szemekkel - kettesben.
- Perverz. - vigyorgok rá, miközben rácsaptam a kezére, ami kicsit elkalandozott a fenekemre. - De én így szeretlek. - suttogtam a fülébe.
- Ne feszítsd a húrt Mad. - morogja. - Mert a végén még leteperlek és nem kelünk ki ma az ágyból és azzal gondolom oda lenne a meglepetésed. - vigyorog rám pimaszul.
- Semmit sem terveztem - vágom rá, mire a vigyora még szélesebb lett - estig. - teszem hozzá.
Harry hírtelen fordít a helyzeten, már nem rajta fekszem, hanem alatta, amiből egyből leesett, hogy mit is szeretne tőlem vagy inkább velem csinálni. Vigyorogva néztem azokba a szemekbe, amik már egy jó ideje rabságba ejtettek, akár egy örökkévalóságik is eltudnám nézni őt. Az arcát a nyakamba rejtette, majd lágy csókokkal halmozta el a felületet, amitől halkan zihálni kezdtem. Fogalmam sincs, hogy hányszor is csináltuk már ezt, de valahogy én még most sem tudtam vele megbirkózni, még mindig bizsergető érzés járja át a testem, amikor csak hozzámér az ajkával. Érzem, hogy a nyakamba mosolyog a reakcióm miatt. A pulzusom már megint az egekbe szökött, a szívem is majd kiugrik a helyéről és egyre melegebb is lesz a szobába... A ruhák hamar lekerültek rólunk, én pedig halkan nyögdécseltem alatta. Miért érzem úgy, mintha az, hogy most vele lehetek inkább nekem ajándék nem pedig neki? Talán mert így van, bár abban biztos vagyok, hogy ezt nem csak én élvezem, hanem ő is.
- Szeretlek. - zihálta, miután elengedte magát.
- Én is. - karoltam át a nyakát és húztam magamra. Lehet, hogy nehéz, de egy csepet sem érdekel. Jól eseik, hogy velem van.
***
Egy órát még lustálkodtunk, aztán én összeszedtem a cuccaim és átmentem a szobába, hogy készülődjek. Igaz még volt pár órám, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan könnyű mint eddig volt. Először lezuhnayoztam, pedig nem akartam megszabadulni Harry illatától, de tudom, hogyha nem teszem meg akkor megint hallgathatom Louis és Emma cikizését az illatommal, amit most nem szeretnék. Mivel még korai lett volna felvenni a ruhát, miután kiszálltam így csak alsóneműt és egy hosszú pólót vettem magamra. Épp a szekrényemben kutattam valamilyen ruha után, mikor hallottam, hogy nyillik az ajtón. Nem volt szükséges odanéznem, hogy tudjam ki lehet az.
- Tetszik a pólód. - húzta meg egy kicsit az anyagot. - Rajtad sokkal jobban áll, mint rajtam.
- Tudom. - vigyorogtam rá, majd lábújhegyre álltam és megcsókoltam. - Szeretnék neked valamit odaadni. - szólaltam meg hírtelen, mikor eszembe jutott, hogy még oda sem adtam neki az ajándékát.
A szekrényhez mentem kihúztam a fiókot, majd kivettem belőle a dobozkát.
- Ezt neked vettem. - nyújtottam oda neki, mire ő mosolyogva átvette, majd mélyen a szemembe nézett egy olyan 'nem kellett volna' nézéssel. - Nyisd ki. - mosolygok rá. Levette a doboz tetejét, amiben egy ezüst kulcstartó volt az egyik oldalára egy H betű volt belevésbe, a másik oldalán pedig egy felírat, ami remélem tetszeni fog neki Örökké a tied vagyok! Lehet, hogy kicsit nyálas, de nekem tetszik... - Tetszik? - kérdeztem mikor már nem bíztam tovább magammal.
- Örökké? - nézett rám vigyorogva, mire én bólintottam kicsit elpirulva. - Köszönöm. - húzott magához. Igazából most nem tudom, hogy az ajándékot vagy esetleg azt köszöni meg, hogy örökké az övé vagyok, de valószínűleg inkább mindkettőt.
Harry-nek esze ágába se volt engem magamra hagyni, hogy nyugodtan tudjak készülni, inkább itt ült a szobámban és bámult, hogy pedig csak úgy megjelent a hátamnál, amivel a frászt hozta rám. Szerencsére miközben a sminkem csináltam, nem ért hozzám, mert akkor valószínűleg elrontottam volna mindent és kezdhettem volna előröl, amihez nem sok kedvem lett volna...
- Ezt vedd fel. - mutatot az ágyon lévő ruhára, amit gondolom addig keresett, amíg én sminkeltem. - Kérlek.
- Nem is tudom, igazából másra gondoltam. - gondolkoztam el. - De ha te azt szeretnéd, hogy ma ez legyen rajtam akkor megkapod, de csak mert szülinapod van.
- Hidd el bébi, hogy ehhez nem kell, hogy szülinapom legyen. - vigyorog pimaszul, mire én csak a szemem forgatom, majd ledobom magamról a pólót és belebújok a ruhába. Már nagyon rég volt rajtam, nem azért mert nem szeretem, hanem mert nem volt alkalmam hová felvenni. Fekete pántnélküli ruha, aminek a derekán egy hatalmas masni található. - Jól döntöttem. - mért alaposan végig Harry, mire a szemei csillogni kezdtek.
- Nekem is tetszik. - mondtam, miután megnéztem magam a tükörben.
Harry természetesen már a szobában kiszedte belőlem, hogy hová megyünk és kikkel. Utálom, hogy ennyi akaratos, de valahol legbelül ez tetszik benne a legjobban. Louis-ék már az ajtóban vártak minket a szórakozóhely előtt, hogy megtaláljuk egymást keresgélés nélkül. Ők is felköszöntötték őt, majd beléptünk az ajtón. A hangos zene dübörgése azonnal megütötte a fülem, aminek köszönhetően semmit sem értettem abból, amit Emma próbált nekem elmondani.
- Valami erőset. - válaszolok a pultosnak, mikor megkérdezi, hogy mit kérek.
- Oké. - mosolyog rám, majd pár perc elteltével valami piros löttyöt rak elém. Meg sem kérdeztem, hogy mi az egyből legurítottam. - Egyedül vagy? - kérdezte kedvesen.
- Nincs egyedül. - hallottam meg a hátam mögül a jól ismert rekedt hangot. Közelebb lépett hozzám, majd átkarolta a derekam. - Táncolunk, bébi? - kérdezte suttogva.
- Persze. - fordultam meg a karjai között és nyomtam egy puszit a szájára.
Amint beértünk a tomboló tömeg közé, megszólalt az egyik kedvenc számom is, ami nem más mint a R.I.P. Lehet, hogy kicsit hülyén hangzik, de a szám egyáltalán nem a halálról szól, hanem egy lányról, aki már nincs többet mert megváltozott. Ritá-t mindig is nagyon kedveltem. Még sosem csalódtam a számaiba és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogok. Háttal álltam meg Harry előtt, majd mozogni kezdtem a zene ritmusára. Kicsit olyan volt, mintha robot lennék, de azért felgyorsítva. Éreztem, hogy Harry dudora egyre nagyobb lesz, de nem tehetek róla, hogy ezt váltom ki belőle, neki pedig fogalma sincs arról, hogy mit művel velem, mikor a nyakam kezdi csókolgatni. A táncunk csábító és szenvedélyes volt, néha még egy-egy csók is elcsattant közbe.
- Jöhet az ujabb kör? - kérdi Louis, mikor már egy ideje az asztalunknál ülünk.
- Még szép. - vágjuk rá Em-el egyszerre.
Harry keze kicsit megszorította a combom, tudom, hogy már eleget ittam, de nem tagadhatja meg tőlem, hogy jól érezzem magam.
- Mit szeretnél? - suttogja a fülembe rekedt hangján.
- Téged. - morgom halkan, mire kuncogni kezd.
- Azzal még várnod kell egy kicsit. - puszil arcon, majd feláll és elmegy Louis-al egy újabb körét.
- Jó titeket ilyen boldognak látni. - mosolyog rám Emma.
- Ti is azok vagytok, amennyit én ki tudok venni belőle. - vigyorgok rá.
- Jól megvagyunk. - ez nekem úgy tűnt mintha valami problémájuk lenne, már épp rá akartam kérdezni mikor megszólalt. - Mad, csörög a telefonod. - bökött a készülék felé, én pedig felvettem az és mielőtt még megnéztem volna ki az elhúztam a zöld gombot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése