2013. december 8., vasárnap

6.Október 13.

Sziasztok! 
Gondoltam megleplek titeket egy résszel mielőtt még
leülök tanulni, amihez semmi kedvem, de muszáj...
Sajnos a jövőhéten három félévim is lesz, szóval fogalmam sincs, 
hogy mikor lesz időm megírni a következő részt, de igyekezni fogok.
De ha jól haladok akkor már a jövőhéten megjelennek a fiúk. Örültök?
Remélem igen. Tudom, hogy még mindig nem tisztázódott igazán, hogy mi
is volt október 13.-án, de ígérem, hogy a részek folyamán fog. 
 A titkoknak még persze egyáltalán nincs vége, sok minden fog még kiderülni, 
amire nem is számítotok. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és
a 13 rendszeres olvasót. Jó olvasást!
                 Ölellek Titeket!


--------------------------------------------------------------------

  Október 13, ez az a nap amit soha az életbe nem fogok elfelejteni. Ezen a napon teljesen megváltozott az életem, nem csak azért, mert Ő már nincs velem, hanem rájöttem, hogy én nem olyan vagyok amilyennek eddig mutattam magam. Mindig jó kislány voltam, aki hallgat a szüleire és minden kívánságukat teljesíti, pedig a pokolba kívántam azokat. De az a nap ráébresztett, hogy ki is vagyok én igazából.
  Szinte semmit sem aludtam az éjjel, pedig szerettem volna, de a rémálmom ismét előbukkant és nem engedett el. Nem egyszer történt meg már, hogy sírva ébredtem fel vagy sikítva, de a drága családom sosem méltatott arra, hogy megnézze, hogy mi a bajom. Magamra voltam utalva, de amikor már azt éreztem, hogy nem bírom tovább áthívtam Andyt vagy Sarat, akikre mindig számíthattam. Ma viszont nem tettem semmit, magamba ültem a sötét szobában és sírtam. Szánalmas vagyok tudom, de nincs mit tenni amikor valakit elveszítünk aki számunkra fontos volt és eljön az a nap amikor ez történt egy idegroncs leszel, aki bármit megtenne, hogy enyhítse a fájdalmát. Gondolkoztam-e már öngyilkosságon? Igen. És értem volna el vele valamit? Nem. Ő sem szerette volna, ha megteszem, én pedig nem akartam neki csalódást okozni, se neki, sem pedig a szeretteimnek.
  Hajnali ötkor már úgy éreztem nincs értelme az ágyban üldögélni, így kiszálltam és az ablakhoz léptem. Még a Nap sem kelt fel, még mindenki alszik csak én nem. Amint kinyitottam az ablakot, az arcomat megcsapta a hideg levegő, az égre néztem ahol megjelent a csodaszép mosolya. Na pont az ilyen emberekre mondják azt, hogy betegek, hiszen el lehetetlen. Én magam is tudom, hogy nincs ott senki sem, de jól esik látnom Őt...
  - Hiányzol Maya. - suttogtam könnyeimmel küszködve.
  Készülődés közben, csak arra tudtam gondolni, hogy ma bármi megtörténhet. És ezt most nem jó dologra értem. Hiszen péntek van és 13.-a, oké nem vagyok babonás vagy valami, de ez a nap nekem tavaly nem hozott szerencsét, inkább katasztrófát... A tükör előtt állva kémlelem a nyúzott arcom,a mit fogalmam sincs, hogyan hozzak helyre, mert ezen egy kis smink nem nagyon segít. De nem kell lepleznem a szomorúságom, az élet megy tovább, el kell fogadnom, hogy az idő nem áll meg, amiért Ő már nincs közöttünk és tudom, hogy Ő sem szeretné, ha szomorú lennék. Teljesen feketébe öltöztem, a hajamba pedig laza hullámokat varázsoltam. Amikor kiléptem a szobámból, hallottam, hogy anya sír és közben egy mondatot motyog, amivel sikerül ismét bűntudatot kelteni-e bennem.
  - Ha Madison, nem hívja akkor maga után, akkor még mindig élne a mi kis csöppségünk.
  Sóhajtozva lépkedtem le a lépcsőn. Nem is tudják, hogy miért hívtam, hogy miért kértem meg, hogy jöjjön értem. Sosem kérdezték én pedig sosem beszéltem róla senkinek sem és nem is szeretnék, ez egy titok amit magammal fogok vinni egészen a sírig, mivel nem akarom, hogy bárki is sajnáljon. Igaz nehezen tettem túl magam rajta és nem volt könnyű, hogy mellé még az is társult, hogy elveszítettem őt, de már nem látom magam előtt minden pillanatban azt a  képet.
  Ma kivételesen Andy várt az ajtóban, nem pedig Sara. Nem kérdezett semmi sem, csak szorosan a karjai közé zárt és azt suttogta a fülembe, hogy minden rendben lesz. Ő az egyetlen akinek ezt el is tudom hinni, bólintottam, majd élveztem ahogy nedves puszikkal próbálja elterelni a figyelmem. Jó volt, hogy végig magam mellett tudhattam Őt és Sarat is, mert egyedül fogalmam sincs, hogy éltem volna túl ezt a suli napot. Ahány emberrel csak szembementem mind sajnálkozva nézett rám, amivel majdnem sikerült is elérniük, hogy ott mindenki előtt utat engedjek a könnyeimnek, de nem tettem. A tanárok ma békén hagytak, mivel gondolom ők is tudták, hogy mi történt ezen a napon... De amikor meghallottam ebédkor, hogy küldenek neki egy számot, betelt a pohár és utat engedtem a könnyeimnek. Andy szorosan ölelt magához és simogatta a hátamat amíg én ki nem adom magamból az összes bánatom. Órák után megálltunk még egy kicsit beszélgetni a kapuban.
  - Talán mégsem kéne ma bulizni menjünk. - motyogta Sara.
  - Én menni szeretnék, - mondtam halkan. - nem akarom, hogy miattam ne menjünk el és Ő is azt szeretné, hogy boldog legyek és ne szomorkodjak miatta, mert Ő onnan - mutattam az égre. - vigyázz rám.
  - De, ezen a napon nem ünnepelnünk kéne... - sóhajtotta.
  - Sara én menni akarok. - néztem rá határozottan.
  - Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Andy.
  - Igen. - mosolyodtam el halványan.
  Andy hazáig kísért, majd miután elbúcsúztunk és kábé hatszázszor elismételtem neki, hogy megleszek magamba, elengedett. Megvártam amíg az alakja teljesen eltűnik előlem és csak azután léptem be a házba. Üres volt, nélküle mindig üres a ház, már nem tölti be a nevetése a szobákat... Megráztam a fejem nem szabad erre gondolnom. Bezárkóztam a szobámba, majd a kezembe vettem a közös képünket, ami azóta az asztalomon pihen és minden nap eszembe juttatja Őt. Letöröltem az utolsó könnycseppemet is, majd felálltam és készülni kezdtem.
  Nem kellet sietnem. Lassan engedtem magamon végig a melegvizet és próbáltam teljesen ellazulni alatta, ami nagy nehezen de sikerült. Egy törölközőt csavartam magamra, majd kiléptem a kabinból. Kifésültem a hajam és megszárítottam. Kiléptem a szobámba és felvettem a fekete alsónemű szettet, majd kivettem a szekrényből a tegnap vásárolt fekete ruhámat, ami nem kicsit volt kihívó. Az egész hátam kilátszódott belőle, a ruhát, csak két csillogó pánt tartotta meg rajtam, a szoknyája pedig alig ért lábszárközépig, de nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla, csak az számít, hogy nekem tetszedjen. Megnéztem magam a tükörben és felnevettem, nem azért mert viccesen néztem ki, hanem mert eszembe jutott, hogy mit mondanának rám a szüleim 'Ilyen ruhába, csak a sarokra szoktak menni Madison, azonnal öltözz át'. De amit nem tudnak, nem fáj. A szemeimet füstösre festettem ki, a számra piros rúzst kentem, a hajamat pedig hatalmas göndör fürtökbe alakítottam. Már csak a cipőmet kellett kiválasztanom, ami nem volt más mint egy magassarkú fekete bokacsizma. Kész is voltam, elégedetten néztem magam a tükörben, majd meghallottam a csengőt, ami azt jelenti,, hogy megérkeztek Andyék. Lassan haladtam lefelé a lépcsőn nehogy véletlenül leguruljak.
  - Woww. - kerekedtek el Andy szemei amikor meglátott. - Gyönyörű vagy. - húzott magához.
  - Köszönöm. - csókoltam meg. - Sara? - kérdeztem.
  - A kocsiban vár. - fogta meg a kezemet. Kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem az én drága barátnőm mellé kivételesen hátra és nem előre. Sara is csodásan nézett ki, a haja teljesen sima volt, a ruhája pedig csak csillogott rajta a sminkjével együtt. - Indulhatunk? - kérdezte Andy.
  - Igen! - kiáltottunk fel egyszerre.
  - Kitettél magadért csajszi. - bökött oldalba Sara.
  - Ki beszél, csak úgy csillogsz. - vigyorogtam rá. - Cody biztosan odalesz érted. - kuncogtam, ő pedig csak elégedetten bólintott.
  - Sara megint új kiszemelted van? - nevetett Andy. - Ő is meleg? - na ezen már én is felnevettem.
  - Nevessetek csak. - duzzogott Sara. - De amikor majd meghódítom akkor nem fogtok. - nyújtotta ránk a nyelvét. - Különben pedig nem hiszem, hogy meleg a barátod. - vágta Andy fejéhez, aki majdnem átment a piroson, de még időben bevágta a féket, aminek következtében Sara előre esett. - Bazdmeg Andy, úgy vezetsz mint egy örült.
  - Bocsi lányok. - fordult hátra. - Különben mióta tetszik neked Cody?
  - Elég régóta.
  - Segítsek összejönni veled? - kérdezte. - Itt lesz a bulin.
  - Szerinted mégis miért öltöztem így ki? - nézett rá szúrós szemekkel. - Tudom, hogy itt lesz és el is fogom csavarni a fejét. - egyszerre nevettünk fel Andyvel, csak reménykedni tudok benne, hogy most nem fog kudarcot vallani, ugyanis akkor megint hallgathatom napokig, hogy milyen szerencsétlen.
  - Sok sikert. - zártuk le a témát.
  A 'StarNight' előtt hatalmas volt a tömeg, nem hiába ez a legmenőbb hely egész Londonban. Ide jár a legtöbb híresség is, meg persze a gazdagok... Dideregve álltunk a sorba, már va tíz perce várjuk, hogy sorra kerüljünk, de még mindig öten állnak előttünk. Teljesen átfagyva kerültünk sorra, de felmelegített a tudat, hogy mindjárt bent vagyunk.
  Amint beléptünk az orromat azonnal megcsapta a wiskey és a cigi szaga, de nem törődtem velük, már megszoktam. A hangszórókból a 'Talk darty to me' üvöltött, amin azonnal felnevettem, mert eszembe jutott, hogy milyen egy hülye szövege van, egy biztos, hogy aki egyszer meghallja az nem tudja kiverni a fejéből.
  - Cső Andy. - veregette meg Cody a vállát. Sara szemei azonnal csillogni kezdtek. - Hűű lányok kitettetek magatokért. - kacsintott.
  - Cody akadj le a csajomról. - lépett közelebb Andy.
  - Tudom, ne is álmodjak, hogy megkapod egy táncra. - nevetett.
  - Ne is.
  - De Sara te táncolsz velem? - fordult a barátnőm felé, aki azt hiszen sokkot kapott, de bólintott. El is tűntek a táncparketten. Mosolyogva néztem utánuk, úgy látszik, hogy most sikerül a terve az én bugriskámnak.
  Andyvel megbeszéltünk, hogy keresek egy szabad asztalt amíg Ő elmegy a piáért. Meg is találtam, majd leültem és a tömeget kezdtem nézni. Elég sok fiún megakadt a szemem, de az egyiken különlegesen. Ahogy a hátsóját rázta az valami szörnyű volt, bár azt be kell, hogy valljam dögös volt hátulról. Mad! - parancsoltam magamra. Neked van barátod, aki pont most tart errefelé.
  - Máris lecserélsz? - kérdezte vigyorogva.
  - Túl jól ismersz. - nevettem. - De nekem csak te kellesz. - hajoltam át az asztal fölött és leheltem egy csókot az ajkára.
  Nekem már az első pohár is megártott, oké nem annyira, de már meghozta a kedvem. Kézen ragadtam Andyt és a parkett felé húztam, majd ringatni kezdtem magam előtte. Nem kellett sok és szorosan hozzám simult... Jó pár számot áttáncoltunk, amikor megpillantottam valaki, aki nagyon hasonlít Rá. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Szóltam Andynek, hogy megyek és iszok még valamit és találkozunk az asztalnál. Bólintott és utamra engedett. Ez már több a soknál, miért képzelem mindenkiről azt, hogy Ő az, mikor pontosan tudom, hogy nem lehet Ő az. Ő már nem él, Ő nem létezik már.
  - Egy wiskeyt. Most! - szóltam a srácnak, aki azonnal kiszolgált. Azonnal lehúztam, majd a következőt és következőt is. Kezdtem elszállni, ami ilyenkor nagyon jó, mert nem látom magam előtt, azt a személyt aki nem is lehet itt... Kicsit imbolyogva indultam vissza az asztalunkhoz, de mielőtt még odaértem volna, megpillantottam Sarat aki pont most érte el a célját ugyanis Cody megcsókolta. Mosolyogva néztem feléjük, majd folytattam utamat.
  - Mad a telód már csörög egy ideje. - szólal meg Andy. Felkapom az asztalról. Ismeretlen szám. Összeráncolt homlokkal nyomom meg a zöld gombot és emelem a fülemhez.
  - Haló? - szólok bele.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon joo lett. Kivancsi vagyok a folytatasra es arra is hogy ki hivta *-* siess a kovivel ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, lehetséges, hogy még ma olvshatod! :)

      Törlés