5.Szeretlek!

Sziasztok!

Megérkezett a következő rész is, remélem örülni fogtok

neki, bár még a fiúk nincsenek benne, de boldogan közlöm

veletek, hogy már csak két rész és ők is megérkeznek, ami azt 

jelenti, hogy a 8.-ba már benne lesznek, ha nem is sokáig, de már

említést fogok róluk tenni ígérem. Köszönöm az előző részhez érkezett

komit és a 13 rendszeres olvasót, nagyon örülök bármilyen visszajelzésnek,

de gondolom ezt nem kell mondjam.

Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek mi lesz azon a bizonyos pénteki napon?

Mi fog történni vagy fog-e egyáltalán?! Ti mit gondoltok?

Jó olvasást!

                             Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------------

  Nem kicsit lepődtem meg ezen az egyszerű, de mégis csodaszép ajándékon. Fel sem tudom fogni, hogy gondolhattam azt, hogy Andy képes lenne engem megcsalni! Ez volt a világon a legnagyobb butaság, amit bemeséltem magamnak, hiszen ismerem, tudom, hogy sosem lenne képes ilyet tenni velem vagy bármelyik másik lánnyal se, de nem tehetek róla, hogy féltékeny vagyok és paranoiás. A múltamat nézve nem is meglepő ez a dolog. Viszont egy dolgot nem értek, miért hozott el egy farmra lovagolni? Miért pont lovagolni? Bár be kell valljam romantikusabbat ki sem találhatott volna, hiszen kettesben lovagolni a barátoddal egy gyönyörű tanyán, nem mindennapi élmény.

  - Min gondolkozol, gyönyörűm? - dörgölte hozzám az orrát Andy. Egy hatalmas sziklán ülünk és a tavat bámuljuk, ami gyönyörűen csillog ebben az időben is.

  - Azon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vagy nekem. - pusziltam meg. -

  - Én vagyok szerencsés, hogy megengeded nekem, hogy melletted legyek. - nem mondtam semmit sem, csak mosolyogtam. Annyira aranyos és én annyira szeretem ilyenkor.

  - Sajnálom, hogy tegnap aggódnod kellett miattam - suttogtam. - csak nem tudtam volna veled beszélni akkor, nem csak azért mert Miaval láttalak beszélgetni, jó nagy részben igen, de apám is közrejátszott benne. - sóhajtottam. Igazából nem akartam felhozni a témát, de meg szeretném neki magyarázni, hogy mi történt, bár szerintem már rájött akkor amikor felhoztam Miát.

  - Mad, semmi sincs köztem és Mia között, ami volt már elmúlt, már csak a tied a szívem. - nézett a szemeimbe. - Teljesen megértem, hogy nem akartál velem beszélni, hidd el fordított esetben én sem szerettem volna... de tudnod kell, hogy sosem szakítanák veled, amíg te nem szeretnéd. - mosolyodott el halványan.

  - Sosem szeretnék ilyet. - bújtam hozzá. - De el fogod valaha is árulni, hogy miről beszéltetek? - kérdeztem halkan.

  - Igen, hamarosan megtudod. - puszilt a hajamba. - Mi volt apáddal?

  - Veszekedtünk, de nem lényeges már megszoktam. - legyintettem. - De most ne beszéljünk erről, ne rontsuk el ezt a pillanatot.

  - Igazad van.

  Összebújva ültünk még egy kicsit és élveztük az együtt töltött pillanatokat. Majd visszaültünk a lóra és folytattuk a tanya felfedezését. Gyönyörű! Már szót nem tudok rá mondani, ez a nyugalom egyszerűen magával ragadó, itt az ember minden baját elfelejti és csak élvezi a nyugalmat és a tiszta levegőt. A keze szorosan tart, míg a másikkal vezeti a fehér paripára, amiről kiderült, hogy Bobynak hívják. Az ajka néha a nyakamhoz téved és gyengéd csókot lehet rá, amitől én felsóhajtok, tudom, hogy mennyire élvezi, hogy egyetlen érintésével ezt teheti velem... Nagyon hamar eltett ez a pár óra és búcsút kellett vennünk ettől a tájtól, mivel az orromra kötötte, hogy még van egy meglepetése. Nem próbáltam kíváncsiskodni, mivel rájöttem, hogy hiába próbálkoznák nem mondana semmit sem. Csendben ültünk egymás mellett, az út nagy részén csak gondolkodtam. Milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen barátom van, bár tudom, hogy nem tökéletes, hogy Ő is követett el hibákat életében, de azok már régen voltak, azokkal már nem kell törődni, csak a jelennel kell foglalkozni. Lassan visszaértünk Londonba, ahol újból nyüzsgés és zaj vett körül. Megálltunk a házuk előtt, kinyitotta nekem az ajtót, majd kézenfogva indultunk el az ajtó felé, ami előtt megállt mielőtt belépett volna.

  - Készen állsz? - kérdezte mosolyogva.

  - Igen. - mondtam határozottan. Benyitott, még semmi változást sem fedeztem fel. Mosolyogva nézte az arcomat és vezetett tovább egészen az ebédlőig, ahol a lélegzetem is elakadt. Az asztal meg volt terítve, a közepén pedig egy hatalmas csokor fehér rózsa volt. Igaz, hogy a piros a szerelem virága, de nekem a kedvencem a fehér és Ő ezt pontosan tudja. - Ez gyönyörű. - nézek rá.

  - Örülök, hogy tetszik. - suttogta, majd gyengéd csókot lehet az ajkaimra. - Gyere már biztosan éhes vagy.

  - Andy! - nevettem fel. - Te nem is tudsz főzni, meg akarsz mérgezni?

  - Nem én főztem. - nézett rám elrejtve a vigyorát.

  - Ezt nem értem. - ráncoltam a homlokom.

  - Tudni szeretted volna, hogy miért beszéltem Miával, hát most elmondom. - mosolygott. - Segítséget kértem tőle, mivel tudom, hogy ő tud főzni és mivel 'nem szerettelek volna megmérgezni', megkértem, hogy jöjjön át és míg én elviszlek lovagolni készítse el az ebédet. - felnevettem meglepetésembe.

  - Te jó ég. Én meg azt hittem, hogy szakítani akarsz.

  Miával csak azért beszélt, mert ő segített neki, hogy teljes legyen a meglepetés. Ha evés közben ez eszembe jutott mindig felnevettem. Tényleg csodásan tud főzni, minden nagyon finom volt. Sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk még, de sajnos nekem mennem kellett, mivel nem akartam újabb vitát apámmal. Andy felajánlotta, hogy hazavisz, de én inkább taxival mentem, mivel nem akarom, hogy véletlenül meglássák és akkor megint az utca kellős közepén kezdjünk el veszekedni.

  A ház még üres volt, így lassan haladtam a szobám felé. Az ajtóban azonban megtorpantam mivel nyitva volt, tisztán emlékeztem, hogy bezártam vagy csak akartam? Igen, megint kezdődik a paranoiám, de biztosan csak elfelejtettem. Ledőltem az ágyamra és megkerestem a telefonomat, amin írtam is egy SMS-t Saranak, hogy várom Skype-on. Bekapcsoltam a gépem, majd felmentem.

  - Mad! - visított fel, amint meglátott.

  - Neked is szia. - nevettem.

  - Ugye tudod, hogy haragszom rád? - kérdezte, mire én felvontam az egyik szemöldököm. - Elhanyagolsz, az elmúlt két napban alig foglalkoztál velem, csak a pasiddal törődsz. - elnevettem magam.

  - Elhanyagollak? Inkább te nem árulsz el nekem dolgokat. - nyújtottam rá a nyelvem.

  - Milyen dolgokat?

  - Tudod tegnap kedvetlen voltam ebéd után. - bólintott. - Hát az azért volt, mert láttam Andyt és Miát beszélgetni és azt hittem, hogy megcsal vele...

  - A francba. Sajnálom, hogy nem mondtam semmit, de Andy megkért rá. - mentegetőzött. - És milyen volt a mai nap? - szép sorjában mindent elmeséltem neki. Néha rávágta, hogy milyen nyálas, máshol pedig csak bólogatott. Köztudat tény, hogy Sara nem az a romantikus alkat, neki elég egy mozi is, de én inkább a másik irányba hajlok... bár ez sosem fog közénk állni. Mire a végére értem elfáradtam, kerek fél órán keresztül meséltem neki a napot. Majd a suliról kérdeztem. - Hát sokan nem értették, hogy mi van veled mivel hadartam, de ez volt a cél, de győztem mivel senki sem írt be. - vigyorgott.

  - Köszönöm, ha most itt lennél akkor megölelnélek.

  - Majd holnap. - legyintett. - De Mad pénteken buli, ugye nem felejtetted el?

  - Nem, hogy is felejthettem volna el. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mibe megyek. - mosolyogtam a kamerába.

  - Hát arról a ruháról én is lettem, szóval mi lenne, ha holnap elmennénk vásárolni?

  - Benne vagyok. - még beszélgettünk, terveztük a holnapi napot, de én kezdtem fáradt lenni. - Holnap beszélünk. Szia. - dobtam neki egy puszit, amit Sara is megismételt, majd mind a ketten kiléptünk.

  Kimerültem lépkedtem a fürdőbe, majd egy zuhany utána vissza a szobámba. Furcsa, hogy anyáék még nincsenek itthon, de nem érdekelt, sőt inkább örültem, hogy nem lesz ma is veszekedés. Bedőltem az ágyba és szép lassan álomba merültem.

  Az órám ismét felkeltett, mint minden egyes reggel. Morogva csaptam le, majd keltem ki a meleg ágyból. Mosolyogva figyeltem fel arra, hogy kint süt a Nap, ami egy újabb boldog napot fog jelenteni. Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a szekrényem elé álltam és kerestem valami lezserebb cuccot. Egy kék nacit és fekete toppot vettem fel, ugyancsak fekete cipővel. A nyakamba akasztottam a kedvenc láncomat, majd feltettem egy kis sminket és már kész is voltam. Mivel anyáék még aludtam a reggelem is nyugodt volt.

  Sara az ajtóban várt, boldogan ugrottam a nyakába, majd belekaroltam és így mentünk egészen a suliig. Amint megláttam Andyt ránk várni a szívem máris gyorsabban vert a kelleténél, ami csak jobban fokozódott amikor megcsókolt. Még a bámulok sem tudták elvenni a jó kedvem, úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek, amit persze a többiek is észrevettek, de nem mondtak semmit csak mosolyogva figyeltek.

  Unalmas! Ez az egy szó jellemzi a sulit. Ma sem volt másképpen, kéve a zene órát, amin azt csinálunk amit csak szeretnénk, én pedig kihasználtam és végigbeszéltem Sarával.

  Suli után elbúcsúztam Andytől, majd elindultunk a nagy városba valami ruha után kutatni. Nagy város az biztos, de ruhát még itt sem könnyű találni. Talán 25 próbáltunk fel, de egyik sem tetszett igazán, mindegyikbe találtunk valami hibát. Vagy túl rózsaszín volt, vagy túl csicsás vagy csak túl egyszerű... igen tudom senki sem szeretne ilyen lányokkal eljönni vásárolni, higgyétek el én sem szeretek, de tudom, hogy a végére mindig megtaláljuk a tökéletes ruhát, ami most sem volt máshogy.

  Mire hazaértem hulla fáradt voltam, semmit se szerettem volna jobban, csak lefeküdni és aludni, de persze apám már megint nem hagyott... végighallgattam a hülyeséget, de fogalmam sem volt, hogy miről beszél, csak a puha ágyikómra tudta, gondolni. Miután elment végre bedőltem az ágyamba és írtam egy üzenetet Andynek, hogy mennyire szeretem, de  megyek aludni... Boldog vagyok mivel holnap bulizni fogunk és szomorú vagyok, mivel holnap lesz az a nap amit a legjobban utálok, csak reménykedni tudok, hogy semmi se fog történni....