2013. december 29., vasárnap

18.Elhatározás!

Sziasztok!
Hát megérkezett az új rész, remélem tetszeni fog. 
Tudom, hogy sokszor elmondom nektek, de most is elfogom.
Itt még nem indul be a történet, tudom hogy már a 18. résznél járunk,
de még nem indult be, de szép lassan befog, hiszen most fog jönni az a bizonyos
ünnepség, ahol kiderül egy-két dolog és lesz is jó néhány.
Remélem tetszeni fognak majd a következő részek is.
Ez nem lett túlságosan hosszú, de nem lehet mind az. 
Már említette, hogy a barátnőm is elkezdett írni egy Harrys blogot, ahová megéri
benéznetek, ma ha minden igaz kikerül a második rész is. 
Én biztosra tudom már venni, hogy nagyon jó blog lesz és megéri olvasni,á
és ezt nem azért mondom, mert ismerem, ha nem ismerném akkor is 
ugyanezt mondanám, szóval nézzetek be hozzá is.
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és a 31 rendszeres olvasót is!
Jó olvasást!
                              Ölellek Titeket!



-----------------------------------------------------------------------------



  Mr.Brooks? Nem akartam hinni a fülemnek, ugye nem arra a Brooks családra gondol, akit én ismerek? Biztosan van még jó pár ilyen vezetéknevű család Londonban. Ha Ő lenne az akkor biztosan elmondta volna nekem, nem? Miért ne tette volna, hiszen tudja, hogy itt vagyok. Bár így már érthető lenne, hogy tegnap miért nem tudott eljönni velem a temetésre, hogy mit akartak megbeszélni vele a szülei. De nem fogok ezen agyalni, majd kiderül pénteken, hogy ki ez a család. Most sokkal jobban foglalkoztat az a tény, hogy ma pszihológushoz kell menjek, most még megpróbálkozom Victoriánál avval, hogy nekem semmi szükségem rá... de, ha jól belegondolok akkor van, hiszen tegnap hülyeséget akartam tenni. Ha innen indulunk ki akkor igenis szükségem van egyre. Mivel Victoria letette a telefont, bekopogtattam.
  - Igen? - szólal meg, kedves hangján.
  - Bejöhetek? - dugom be a fejem.
  - Persze, - mosolyodik el. - már vártalak. Belépek a szobába és megállok az asztala előtt. - Ülj csak le. - teljesítem a kérését. Látom rajta, hogy szeretne valamit kérdezni így inkább befogom és türelmesen várom, hogy megszólaljon. - Minden rendben volt tegnap? - nagyot nyelek.
  - Persze - azon kívül, hogy majdnem megöltem magam - minden a legnagyobb rendben volt. - hát gratulálok Mad, ezt még a vak sem venné be, nemhogy egy igazgató vagy micsoda.
  - Mad, nekem elmondhatod. - kérlel. Persze, hogy nem hiszi el, de most mit mondjak? Mert az igazat nem fogom, nem akarom, hogy megsajnáljon és másképpen bánjon velem, mint eddig. De mi a fenét mondjak?
  - Tudom, de nem akarok visszaemlékezni a tegnapra. - próbálok kitérni a téma alól.
  - Bántott valaki? - a kitérés az sikertelen lett.
  - Úgy is mondhatjuk. - sóhajtom.
  - Lily?
  - Igen, ő is. - még mindig a szemembe néz és várja, hogy folytassam. - Meg a nagyszüleim, akik szerint jobb lett volna, ha én lennék most a föld alatt a szüleim helyet.
  - De te is tudod, hogy ez nem igaz. - ha azt mondanám rá, hogy nem abból csak vita lenne, amiből a végén úgyis ő jönne ki győztesnek, így bólintok. - Inkább örülniük kéne, hogy te még itt vagy nekik.
  - De nem fogják azt tenni, mivel ki nem állhatnak. - motyogom.
  - Ez biztosan nem igaz. - áá, inkább hagyjuk. - gondoltam magamban.
  - Igazad lehet...
  - Helyes. - mosolyog. - Azt szeretném még mondani neked, hogy ma nincs tanítás a holnapi ünnepség miatt, mivel még fel kell díszíteni a termet, de a pszihológushoz akkor is el kell menned. - témánál vagyunk.
  - Erről szeretettem volna be... - de félbeszakított.
  - Ezt már megbeszéltük, nincs kifogás.
  - De...
  - Semmi de, minden itteni gyerek túlesett már ezen, nem vészes, te is túl fogod élni. - miért van az, hogy bármivel is próbálkoznék eléri, hogy igazam legyen, neki lesz az?
  - Oké. - adom meg magam. Elmondta, hogy hová kell mennem, majd elbúcsúzott tőlem. Én pedig elindultam a díszterem felé.
  Elgondolkodva sétálok a hosszú folyosón, amikor hírtelen valaki elkapja a kezem és magához húz. Hát gondolom nem kell elmondanom, hogy majdnem frászt kaptam és egy halk sikítás is elhagyta a szám. De szerencsére ez a titokzatos idegen csak Louis volt, akibe jól bele is bokszoltam.
  - Te normális vagy? - förmedtem rá. - Nem akarok már kora reggel frászt kapni.
  - Én pedig nem akarom elveszíteni az új barátomat. - ott a pont.
  - Nem fogod. - mosolyodok el halványan.
  - Helyes.
  Egy kicsit furcsállom, hogy nincs vele Em és Harry, de gondolom nem kell sok, hogy ők is megjelenjenek és igazam lett. Valamiért úgy érzem, hogy ez a három tuskó képes egy másik világba elvinni, ahol elfelejtődnek a gondjaim. Már lassan kezdem megszokni, hogy Louis szeret hírtelen mozdulatokat csinálni, hogy Harry túlaggódja magát, ami még mindig az agyamra megy, de nem utálom annyira érte, mivel ő talált rám, na de ez nem számít. Emmában pedig Sarát látom, csak egy kicsit túlpörgetett énjét.
  A hatalmas ajtó mellett, egy annál is nagyobb terem rejtőzött, ahol már jó páran szaladgáltak kezükben a díszekkel. Lehet, hogy nem néztétek ki ezt belőlem, de szeretem ezt csinálni. Általában ez jó móka és úgy érzem, hogy a srácokkal csak jobb lesz. Amint beléptünk máris egy-egy dobozt nyomtak a kezünkbe, amiben összehajtogatásra váró szalvéták voltak. Elsétáltunk egy üres asztalig és már neki is estünk a fiúk elmondása szerint a 'kemény' munkának. Fiúk - forgattam a szemem. - nekik mi nem kemény munka?
  Miután végeztünk a hajtogatással azt a feladatott kaptuk, hogy csináljuk meg az asztalokat, ami nem rejt mást, mint rátenni a terítőket, tálakat, poharakat és ami még kell. Szerencsére a fiúk itt már nem nyafogtak, hanem végezték a dolgukat, ami nem volt más, mint a poharak elhelyezése. Én is végeztem volna a dolgom, ha Louisnak nem támad kedve megcsiklandozni, minek következtében a földre ejtettem a kezemben lévő evőeszközöket. Köztudat tény, hogy nagyon csikis vagyok és képes vagyok azon is elnevetni magam ha valaki átkarolja a derekam.
  - Ez most mire volt jó? - fordulok felé.
  - Nevetni láttalak és már csak azért is megérte. - vigyorog.
  - Igen? - teszem csípőre a kezem, mire csak nevetni kezd. - Ugye tudod, hogy ezért büntetés jár?
  - Micsoda? - kérdezi vigyorogva, én pedig vállat vonva csak ennyit mondok.
  - Majd meglátod.
  Ahogy észrevettem Harry egy kicsit megnyugodott, mivel látta, hogy a tegnapi naphoz képest sokkal jobb érzem magam... Hamar végeztünk mindennel, nekem pedig egyre jobban közeledett az a pillanat, amit nagyon el akarok kerülni, de tudom, hogy semmi esélyem sincs rá. Louisnak természetesen még nem adom vissza az előbbiét, mert most számít rá, majd amikor nem fog jól hátba szúrom.
  Elérkezett a pillanat. A srácok azt mondták, hogy nem nagy szám, csak feltesznek néhány kérdést, amire válaszolni kell és ha minden jól megy és te is jól viselkedsz akkor másfél óra és már kész is vagy. Elkísértek egészen az ajtóig, majd azt mondták, hogy itt fognak várni rám.
  Bekopogtam a poklok kapuján, mire egy kedves férfi hang válaszolt, hogy bemehetek. Ha azt hittem, hogy ettől jobban már nem is lepődhetek meg, tévedtem. A bizonyos dilidoki nem nézett ki többnek 25-nél. Ekkor merült fel bennem, hogy vannak 30-nál idősebb dolgozók is? Mert eddig még eggyel sem találkoztam. Szőke haja szépen elrendezve hullik az arcára, kék szemei pedig barátságosan csillognak. Egy laza fehér pólóban van kék nadrággal. Elég normálisan néz ki egészen addig amíg fel nem fedezed azt a mosolyt, ami levakarhatatlan a dilidokik arcáról, hogy megnyugtassák a 'betegeket', amit persze sosem vesznek észre, hogy ezzel csak a frász hozzák rájuk. A szoba nem volt nagy. Az asztala hátánál egy könyvespolc teli mindenféle orvosi könyvekkel. Az ablak alatt, ami az ajtóval szemben található pedig egy kényelmes kanapé.
  - Szia Madison! - lép közelebb hozzám. - Én Dr.Anderson vagyok. - nyújtja a kezét.
  - Csak Mad. - rázok vele kezet.
  - Akkor Mad kérlek foglalj helyet. - mutat a kanapéra. Na ez eddig fix úgy zajlik, mint a filmekben. Az orvos lefekteti a beteget a kanapéra, majd kérdéseket tesz fel neki. - Hogy érzed magad?
  - Jól vagyok. - válaszolom kurtán.
  - Ahogy végignézek rajtad azt látom, hogy semmi kedved itt lenni. - talált süllyedt dokikám.
  - Nem fogok hazudni, semmi kedvem ehhez. - mosolyogva bólintott.
  Nem sokat értem ezzel a kijelentésemmel, mivel bombázni kezdett a kérdéseivel, amire én nem pont a legnagyobb örömmel válaszoltam. Hogy érzett itt magad? Mit gondolsz a szobatársadról? Szereztél új barátokat? Ezeket még úgy ahogy, de kibírtam, na de mikor a múltamról faggatott, azt már kevésbe és eléggé flegmán válaszoltam rájuk. Mi történt Mayaval? Miért érzed felelősnek magadat a haláláért? A szüleid, hogyan bántak veled? Miért változtál meg? Felelősnek érzed magad a szüleid halála miatt? De a leges legutolsó kérdés az kiütött rajtam. Gondoltál már arra, hogy jobb lenne a világnak nélküled?
  - Igen, nem is egyszer, de nem próbálkoztam meg semmivel sem. - csak hidd el, csak hidd el.
  - Rendben. - áll fel. - Akkor ennyi lenne.
  - Oké. - állok fel én is.
  - Találkozunk jövőhéten.
  - Tessék? - kérdezem vissza.
  - Még szeretnék veled beszélni.
  - Csodálatos. - morgom. Elköszönök, majd kilépek az ajtón, ahol már várnak rám.





Louis Tomlinson



    Már lassan 15 éve vagyok itt, ezen a korán sem borzalmas helyen. Tudom, hogy sokan azt hiszik, hogy az, de nem vagyis nem mindegyik, mert ahol én élem a mindennapjaim az egy nagyon is jó hely. Hogy miért is kerültem én ide? Azt nem igazán tudom, csak annyit amennyit az itt dolgozók elmondtak. Mikor három éves voltam a szüleimnek balesetük volt és sajnos nem élték túl azt. Én egy dadussal otthon voltam így éltem túl és kerültem ide. Azt is mondták, hogy voltak még rokonaim, de egyikük sem akart felnevelni, amit egy ideig nagyon bántam, de már egy cseppet sem. Hiszen itt barátokra tettem szert, méghozzá, ha jól érzem akkor örök barátokra. 
  Harryvel az első találkozásunk óta jóba vagyunk, ami valljuk be akkor volt mikor még pelenkában nyomtuk. Majd, ahogy szép lassan felnőttük a barátságunk csak egyre szorosabb lett. Úgy éreztem, hogy van egy öcsikém és ez a mai napig sem változott. Ha mondhatok ilyet akkor mi vagyunk itt a bohócok akik mindig mosolyt csalnak a kisebbek arcára vagy akár a velünk egykorúakra is. De ezt nem csak a vicceinkkel, hülyéskedéseinkkel tudjuk véghezvinni, hanem a hangunkkal is. Igen énekelünk és már jó pár versenyen is részt vettünk. Mindig örömmel fogadnak minket akárhová is kell fellépnünk. Az itteniek pedig alig várjak azokat a délutánokat, amikor szórakozásból kisebb előadásokat tartunk nekik. 
  Egy éve becsapódott közénk még egy lány is, aki nem más mint Emma. Hát róla mit is mondjak. Eleinte nagyon nehezen lehetett kezelni, de szép lassan közelebb engedett magához minket és azóta nagyon jó barátságot ápolunk vele. Vicces és nagyon szeret hülyéskedni... A tánc pedig az élete, amiért meg is is értem hiszen nekünk Harryvel a zene az. Mi ebben, ő pedig a táncban jó. Ebben az egy évben úgy érzem, hogy kezdek talán többet is érezni iránta, mint közeli barátság. Néha már úgy érzem, hogy szeretem. Létezik ez? Persze, hiszen gyönyörű lány és ezt nem mondjuk neki elégszer, pedig nagyon is az. Voltak pillanatok amikor azt mondtam magamnak, hogy én most elmondom neki, hogy mit érzek, de ilyenkor valami mindig megállított. Volt, hogy egy fiú volt, hogy csak a félelem. Az is bennem van, hogy ez csak az én részemről van így, hiszen ő nem is mutatja jelét, hogy tetszenék neki... Bár nem egy olyan pillanatunk volt, hogy elég hülyén jött ki. Például az együtt alvások, vagy az ölelések, a puszik. Hát igen nálam ezek sokkal többet jelentettek a barátságnál... Remélem egyszer lesz elég bátorságom bevallani neki, hogy mit is érzek iránta... 
  Már majdnem egy hete új csajszi érkezett hozzánk, aki eléggé felkeltette Hazz figyelmét. Emlékszem, hogy eleinte nagyon undok volt, flegmán beszélt velünk pedig nem is tettünk ellene semmit, bár tudjuk, hogy miért csinálta. Aki ide kerül, azoknak vagy meghaltak a szülei vagy eldobták maguktól és egyiket sem könnyű elviselni. Valamiért engem hamarabb közelebb engedett magához, mint Hazzt. Pedig ő tényleg próbálkozott, lehet, hogy pont ez a baj... De mivel ismerem Harryt, tudom, hogy nem fogja egyhamar feladni és sikerülni is fog neki az a terve, hogy Mad befogadja őt. Tegnap irtó nagy butasággal próbálkozott meg, még szerencse, hogy Harrynek feltűnt, hogy már túl régóta ment el a temetésre... Ha ő nem megy utána, akkor nem is merek belegondolni, hogy mi lehetett volna. Harry is teljesen össze van törve, de mikor látja, hogy Mad nevet akkor kezd megnyugodni... Tudjuk, hogy nehéz neki, de mi mind a hárman itt leszünk és segíteni is fogunk.
  Abban a másfél órában amiben Madre vártunk, Emmel folyamatosan beszéltünk Hazzhoz. Mivel ha nem vonjuk el a figyelmét akkor megint lepereg előtte a tegnapi nap úgy, hogy nem megy Mad után. Nem fogjuk neki hagyni, hogy erre gondoljon, mivel megmentette igaz, hogy ennek meg is van már az ára, ugyanis hazudott Victoriának és az a szemét Bella pedig megtudta, hogy honnan az örökké titok marad. Annak érdekében, hogy hallgasson Hazznak randiznia kell vele. El sem hiszem, hogy ezt meg fogja tenni Mad kedvéért. Az ajtó kinyílik és Mad lép ki rajta.
  - Nem hiszem el, hogy jövőhéten is vissza kell jönnöm. - morogja.
  - Miért kell visszajönnöd? - kérdezi Harry.
  - Biztosan élvezte a társaságom, pedig én aztán tényleg mindent megtettem, hogy jól menjen.
  - Hé - tettem a kezem a vállára. - még egy óra, ki fogod bírni.
  - Remélem. - Mad és Harry előrébb mentek én pedig hátul maradtam Emmel.
  - Szerintem aranyosak lennének együtt. - mutat rájuk.
  - Szerintem is, bár abban biztos vagyok, hogy ha össze is jönnek az még nem most lesz. - nézek rá, mire ő elismerően bólint. Ha összeszedem magam, akkor most is elmondhatnám neki. Nem lehetsz ilyen gyáva Tomlinson, gyerünk kösd fel a gatyád és beszélj végre vele.
  - Igazad van. - tovább akarna menni, de én megfogom a kezét. - Mi az? - néz a szemeimbe.

2 megjegyzés:

  1. Evelyne!:D
    Júúj! Louis!! Hajrá Louis, hajrá Louis, hajrá Louis! Szerintem nagyon cukik lennének!:D De sose gondoltam volna, hogy szerelmes lenne Emmába! Hm! De van egy olyan érzésem, hogy Louis most nem lesz olyan bátor, hogy elmondja neki, sőt tuti! És Harry!:D Szegényt úgy sajnálom! Az a hülye liba Bella, pedig jusson a pokolra! Tényleg honnan tudja? Volt tippem, hogy jóba van Lilyvel, de aztán rájöttem, hogy ő sem tudja, hogy mit tett Mad. Hm, egyre nagyobb a csomó, de ez nem baj, legyen még nagyobb!:DD Nagyon, nagyon várom a folytatást!
    Rose X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól érzed! Bellát jobban is meg fogod majd utálni szerintem... Majd ki fog derülni, hogy honnan tudja... Már olvashatod is!
      Puszi Evelyne

      Törlés