2014. szeptember 6., szombat

II.évad 27.rész - "Nem is örülsz nekem...?"

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem örültök neki. 
Tudom, hogy már várjátok a beszélgetést Anne, Robin, Harry és Gemma 
között, de az csak a következő részben lesz benne. De ott eléggé hosszan
vagyis megpróbálom. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------


Harry Styles


  Lágy puszit nyomok a nyakára, mire ajkait apró nyögés hagyja el, amin én mosolyogni kezdek. Még álmában is érzi, ha megérintem. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok érezni egy lány iránt. Azt hittem, hogy képtelen vagyok a szeretni valaki, hiszen engem sem szerettek. Jó, ez nem teljesen igaz, de sosem volt szerető családom. Sosem éreztem át, hogy milyen lehet, amikor egy anya a karjaiba zárja gyereket vagy az apja megdicséri, hogyha jól teljesített az iskolába, esetleg meccsen. De amikor megláttam Madet, egyből megmoccant bennem valami. Tudtam, hogy valamilyen ismeretlen érzés vesz hatalmába. Ha a közelébe kerültem mindennél jobban szerettem volna, ha mosolyog vagy nevet. Azt akartam, hogy boldog legyen, pedig tudtam, hogy nem lehet könnyű azok után, ami vele történt. Ha csak rám mosolygott vagy megölelt, a vérem forrni kezdett, a szívem gyorsan vert. Nem értettem, hogy mi történik velem. Nem tudtam, hogy mi lehet ez. Nem tudtam, hogy milyen szerelmesnek lenni, mikor azt mondták, hogy ez történik velem. Szerelembe estem. Magamnak is nehéz volt beismerni, hogy igazuk volt. Igazuk volt, ugyanis semmi másra nem vágytam, csak a boldogságára. Azt akartam, hogy élvezze az életet. De helyette mit csináltam? Elértem, hogy kis ideig boldog legyen velem, majd megbántottam és ez így ment végig. Aztán pedig elhagytam, amiért még most is utálom magam. Elhagytam, mert gyáva voltam. Mert nem akartam, hogy ő mondja ki, hogy nem lehet velem. Azt nem lettem volna képes elfogadni, így elmenekültem. Azt hittem, hogy idővel könnyebb lesz, de csak rosszabb lett, de amióta újra találkoztunk boldog vagyok és ő is az, a karjaim között. Mosolyog, nevet és éli az életét, vidáman, mellettem. De láttam, hogy a tegnapi kérdésem felzaklatta. Igazság szerint én sem tudom, hogy mit gondoltam, hogy erre kértem őt. Egy ideje már ezen gondolkodom, de tudom, hogy korai lenne. Tudom, hogy még hülyeség lenni, hiszen fiatalok vagyunk és az csak egy papír lenne, semmi több, de már nem csak Madison Clarck lenne, hanem Madison Styles. A nevem viselné, ami a legboldogabb emberré tenne a Földön. De pontosan tudom, hogy 18 évesen butaság  és korai lenne, ahogy ő is gondolja. Igaza is van, viszont egy nap biztosan megkérem és csak reménykedni tudok benne, hogy addig semmit sem szurok el. Azt szeretném, ha a jövőben is mellette aludnék el és ébrednék. Ha egy nap, majd közös otthonunk lenne, ha egy nap majd családot alapítanánk. Azt szeretném, hogy amíg csak élek mellette lehessek és boldoggá tegyem őt. Semmi másra nem vágyom, csak erre. Mellettem legyen, gondoskodhatsak róla és vigyázzak rá. 
  Halvány mosoly jelenik meg az ajkain, amiből tudom, hogy lebuktam. Rájött, hogy őt nézem. De ehhez lassan már hozzászokhatott volna, hiszen mindig ezt teszem. Emlékszem, hogy eleinte még nem tetszett neki, folyton elbújt előlem, de már megszokta. Már nem próbálja meg elrejteni előlem reggeli arcát, ami szerinte szörnyű smink nélkül, szerintem pedig gyönyörű. El sem tudja képzelni, hogy számomra milyen szép, kócos hajjal, smink nélkül és a pólómban. Ha tehetném megkérném rá, hogy sose tegyen magára sminket, hogy sose rejtse el az igazi énjét, de tudom, hogy a lányoknak ez fontos, így nem próbálkozom vele. Viszont reggel mindig kihasználom az alkalmat, hogy így láthassam. 
  - Mióta nézel? - néz rám álmosan.
  - Csak pár perce. - húzom közelebb magamhoz. - Gyönyörű vagy. - csókolok a hajába.
  - Persze. - ásít egyet. - Kócos hajjal, smink nélkül, izzadtan és...
  - Meztelenül. - vigyorgok rá pimaszul.
  - Igen és meztelenül, biztosan én lehetek a legszebb látvány. - néz rám sértődötten.
  - Nekem mindig te vagy a legszebb látvány. - suttogom. - Nem számít mi van rajtad vagy éppen nincs, nekem úgy tetszel, ahogy vagy. - csókolom meg.
  - Szeretlek. - suttogja a számra. A karjait a nyakam köré fonta, majd a számba nyögött, mikor megszorítottam a csípőjét. - Harry... - motyogta.
  - Hmmm...
  - Nem akarok neki reggeli műsort ir tartani. - tolt el magától, mire én durcásan nézek rá. - Szeretlek, te is tudod, de furán érzem magam, mert miközben veled vagyok a húgod is itt van.
  - Jó. - engedtem el, majd ültem le az ágy szélére. Hallottam, ahogy halk sóhajtás hagyja el a száját, majd felül és hátulról körém fonja a karjait. Az állát, vállamra helyezi, majd puszit lehel a nyakamra.
  - Ugye most nem fogsz duzzogni és haragudni rám, mert visszautasítottalak? - kérdi lágyan, miközben az ajka folyamatosan érinti a nyakam és a vállam közötti részt.
  - Sosem tudnék rád haragudni. - fordultam meg a karjai között, majd döntöttem hátra az ágyon. Vigyorogva néz fel rám, én pedig mosolyogva érintem össze ajkainkat.

***

  Fél óra múlva felöltözve haladtunk lefelé a lépcsőn. Érzem Maden, hogy feszeng és ennek már az okára is rájöttem a zuhanyzó alatt. Ott sem igazán engedte, hogy megérintsem, a hangok miatt. Elhiszem, hogy számára fura, hogy Gemma is itt van, de attól még nem kell így viselkednie. Ha meg is hallotta biztos vagyok, hogy nem fogja felhozni. Hiszen biztosan ő is feszengve érzi magát a témától...
  - Lazulj már el Mad. - ölelem át hátulról. - Nem hallott meg semmit sem. - suttogom a fülébe. Nem válaszolt csak a szemét forgatta. Összekulcsoltam a kezünket, majd magam után húztam őt, egyenesen a konyhába, ahol Gemma ült. Felkapta a fejét, ahogy meglátott minket. - Jó reggelt, Gem. - mosolygok rá.
  Nem látszott kipihentnek. Szemei alatt karikák helyezkedtek el. 
  - Sziasztok! - mosolyodik el.
  - Kimerültnek látszol, jól vagy? - pillantok rá.
  - Nem igazán tudtam aludni az éjszaka. - sóhajtotta. Mad megfeszült mellettem.
  - Megöllek. - morogta a fülembe. - Ettől rosszabb nem is lehetne.
  Gemma ide-oda kapkodta a fejét közöttünk. Gondolom nem értette mi történik, majd szép lassan leesett neki.
  - Jaj, nem azért. - néz ránk. - Csak aggódok. Kétlem, hogy anya olyan könnyen bele fog egyezni abba, amit Harry szeretne, nem hiszem, hogy megengedik, hogy vele lakjak.
  - Látod mondtam, hogy semmi baj. - fordulok Mad felé, aki még mindig dühösen néz rám. - Jaj ne néz már így. - pusziltam meg, mire kicsit ellágyult. - Gemma ezért ne aggódj, majd én ráveszem. Nem lesz semmi baj. - kerültem meg az asztalt és átölelem. - Ráveszem, nem engedem, hogy ismét elválasszanak minket. - mosolygok rám.
  - Nem ismered anyát. Szeret, abban biztos vagyok, de makacs, nem hiszem, hogy képes vagy rávenni...
  - Megoldom, megígérem. - suttogom.
  - Bíz Harryben Gemma. - szólal meg Mad. - Hidd el mindenre képes azért, hogy elérje a célját. - mosolyog rám. - Hiszen én is itt vagyok.
  - De úgy ám. - nevetek fel. - Amit én szeretnék azt el is érem, bizonyíték ez a lány előttem. - bökök felé.
  - Oké. - kuncog fel Gemma. - Nem igazán értem, hogy miről van szó, de hiszek nektek. Anya tudni fogja, ha nem enged el hozzád akkor sosem bocsájtok meg neki. 
  A reggeli nyugisan telt. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el mire megszokom ezt az egészet. Itt van Gemma, végre megismertem a húgom, Madel lehetek, amikor csak akarok. Egy kis idő még biztosan kell, hogy felfogjam ezt az egészet. Gemma elment készülni, mivel hamarosan indulnunk kéne.
  - Minden rendben lesz, Hazz. - bújik hozzám Mad. - Lehet, hogy félsz, amit meg is értek, de minden rendben lesz.
  - Szeretném, ha itt lennél mire visszajövök. - sóhajtom. - Kétlem, hogy ma sikerül rávennem Annet, hogy Gemmát velem engedje vissza, de nem fogom feladni. De azt viszont szeretném, ha itt lennél mire visszajövök.
  - Ezt nem is kell kérdned. - mosolyog rám. - Itt lettem volna anélkül is.
  - Mehetünk? - jelenik meg Gemma.
  - Persze. - állok fel, majd indulok el az ajtó felé, de előtte még megölelem a barátnőm, majd elindulunk.
  Csendben ülök a kocsiban, Gemma sem beszél. Mindketten idegesek vagyunk, ami szerintem érthető is. Fogalmam sincs, hogy mit fogok neki mondani. Azt sem tudom elképzelni, hogyan fog reagálni, ha meglát. Dühös lesz vagy esetleg örülni fog ha meglát?
  - Ne aggódj. - szólal meg Gemma. - Nem leszel egyedül, lehet, hogy én nem Mad vagyok, de nem hagyom, hogy botrány legyen.
  - Hát akkor essünk túl rajta. - szállok ki a kocsiból.
  Gemma azt tanácsolta, hogy bújjak el, míg ő bekopogtat, amire egyből rábólintottam. Amint az ajtó kinyílt, a lélegzetem felgyorsult.
  - Gemma? - lepődik meg egy női hang. - Mit keresel te itt?
  - Szia anya. - nyel egyet a húgom. - Valaki szeretne megismerni. - felém pillant, én pedig előbújok az ajtó mögül.
  - Nem is örülsz nekem anya? - vonom fel a szemöldököm.


Madison Clarck



   Aggódnom kéne, én magam is tudom, de valamiért nem megy. Hogy miért? Reggel óta máson jár az eszem. Igazság szerint azon az ígéretén, amit meg akart velem tettetni Harry. Szeretem, nagyon szeretem. De lassan úgy érzem, ez túl gyors nekem. Oké, hogy már egy éve ismerjük egymást, vagyis már nem kell sok addig, viszont én úgy érzem a házasságig még várni kell. Furcsa volt tőle ezt hallani, de egyben boldoggá tesz, a tudat, hogy azt szeretné, hogy a felesége legyek. Én is szeretnék az lenni, de nem most, még nem. Talán egy év vagy kicsit több idő után, de biztosan nem most. Még csak 18 éves vagyok, nagyon fiatal a házassághoz és szerintem erre Harry is rájött. 
  A gondolataim a telefonom rezgése zavarta meg. A képernyőre pillantottam, ahol Louis neve villogott.
  - Haló? - vettem fel. 
  - Szia, Mad. - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Emma akart téged hívni, de lemerült így elmondom én neked a hírt.
  - Még mindig nehezen fogom fel, hogy újra együtt vagytok,de örülök nektek. De miről van szó?
  - Holnap délután fotózásotok lesz, de nem csak Emel. - sóhajtja. - Cara is ott lesz, aki beszélni szeretne veled.
  - Holnap? De hát Harry ma ment el beszélni az anyjával... szüksége van rám. - motyogom.
  - Jöjjön veled vagy addig átmegyek én és kiönti nekem a szívét. - ötletel. - De neked ott kell lenni azon a fotózáson. Lehet, hogy azt hiszed nem tudok róla, de tudom, hogy jó párat már kihagytál és Filip sem sokáig fogja neked tűrni.
  - Tudom, csak félek a beszélgetéstől és nem szeretném Harryt sem magára hagyni...
  - Minden rendben lesz, Cara nem haragszik rád, amit nem értek... de nem haragszik. Csak beszélni akar veled és neked is jobb lesz, ha beszélgetsz vele. Harryt pedig csak bízd rám.
  - Jó legyen, ott leszek, de te meg legyél itt Harrynek.
  Hogy tartok-e a holnapi naptól? Még szép. Nem nagyon tudom mit is mondjak, majd Caranak. De tudom, hogy muszáj, még akkor is, ha félek. Nem haragszik, amit szintén nem értek?! Melyik lány, nem haragszik, ha a pasija szakít vele, csak azért mert egy másik lányt szeret?! De megteszem, beszélek vele és megpróbálok túljutni minden, hogy végre nyugodtan lehessek együtt Harryvel. 
  De ebben a percben valami most sokkal jobban aggaszt. Harry már biztosan megérkezett... Fogalmam sincs, hogy mi folyik ott most, de kicsit örülök, hogy nem kell ott lennem. Annyi családi veszekedést éltem már át, hogy az hihetetlen. Nem szeretnék más problémájába sem beleavatkozni. Amikor mi veszekedtünk akkor egy ideig jól esett, de miután elveszítettem őket, azt kívántam bárcsak ne törődtem volna a vitáikkal ne mentem volna bele. Biztos vagyok benne, hogy Harry makacssága miatt nagyon dühös lesz. Anne most gyenge, ahogy Robin is. De reménykedem, hogy rájön mi a jó neki és megbeszélik...
  Nem mozdultam ki a házból egész nap, itt akartam lenni, hogy megölelhessem mikor megérkezik, de már este van és még nincs sehol. A tv-ben semmi sem megy az unalmas műsorokon kívül. Lezuhanyoztam, kerestem magamnak ruhát, pontosabban Harry ruhái között. Takarítottam a konyhában, majd ettem, de még mindig sehol sincs. 
  Kezdek aggódni, hogy valami butaságot csinál, mint például leissza magát. Képes rá és szerintem én is ezt tenném a helyében. 
  A sötétben vártam, hogy megérkezzen, de nem jött. Az órára pillantottam 11 óra is elmúlt. Meddig kell még várnom? Kocsi zaját hallottam a távolból, majd egy hangos fékezést a ház előtt. Biztos vagyok benne, hogy ő az. Felálltam, majd az ajtóhoz rohantam. Nem telt el tíz másodpercnél több már ki is vágódott jó hangosan. 
  - Mad? - suttogta meggyötörten.
  - Itt vagyok. - öleltem át szorosan.

6 megjegyzés:

  1. Naaaaa, ez gonosz! Most izgulok, hogy mi történt!!! Siess azzal a kövivel, vagy nem tudom mi lesz!!
    Deeeee, nagyon jó rész lett! Nagyon jól írsz, így tovább!!;) :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell sokáig izgulnod mert ma jön a rész! Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  2. Szia!
    Ez nem ér! Gyorsan a kövit!!!
    Tegnap találtam rá az oldaladra, de már ki is végeztem az eddigieket. Nagyon tetszik. Kérlek siess a következővel
    Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hát akkor üdv közöttünk! Örülök, hogy tetszik, hamarosan olvashatod!

      Törlés
  3. Jajj nagyon izgulok, hogy mi lesz a következőben. Pont itt abbahagyni? Ez gyilkosság. Nagyon jó lett, siess ahogy tudsz.

    VálaszTörlés