Sziasztok!
Megérkezett a következő rész. Igaz még nem találkoztak Gemmával, de
már nem kell sokat várni, csak két-három napot és azt is olvashatjátok!
Remélem tetszeni fog a rész és várjátok majd a folytatását.
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is, amik a bloglovin-on egyre csak
nőnek. A blog már elérte a 100.000 megtekintést, amire nagyon büszke vagyok!
Köszönöm nektek!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
------------------------------------------------------------------
Madison Clarck
Mosolyogva nézem a mellettem alvó fiút. Már nincs titok. Már nem kell bujkálnunk, hiszen a fiúk is tudják, hogy együtt vagyunk, de akkor miért él bennem most is egy furcsa érzés. Miért van az, hogy mikor Harryt nézem szemembe könnyek gyűlnek? Miért nem tudom csak túltenni magam rajta, hiszen már egy hónapja tudom az igazságot. Egy hónap telt el, én pedig próbálom meggyőzni magam és közben őt is, hogy rendben van minden, de akkor miért nem sikerül? Ahogy a tökéletes arcát nézem, egy másik kép ugrik be a helyére. Eddig is elég szarul éreztem magam, hiszen vele csaltam meg a barátom. És most kiderült, hogy Andy és ő rokonok voltak? Úgy érzem magam, mintha a én lennék a világ legnagyobb idiótája, hiszen a bátyja és ő közte vacilláltam. És lássuk be mindkettőt sikerült megbántanom. Nem értem, hogy Andy miért nem mondta el nekem az igazságot, nem értem, hogy miért titkolták hosszú évekig az egészet. Viszont egy dolgot kezdek már érteni. Andy mindkettőnk levelébe beleírta, hogy mi együtt leszünk boldogok, csakis együtt. Andy volt az egyetlen személy, akinek elmondtam, hogy milyen fiúkat szeretek és ő itt nem magát látta, hanem Harryt. Azt is értem, hogy miért mondta azt, hogy tisztában volt vele, hogy engem elveszít ha abba az intézetbe kerülök, hiszen ő is ott volt, gondolom, csak így ismerkedhettem meg vele... Bár azt sosem tudnám elképzelni, hogy Andynek ez volt a terve mindvégig, nagyon kétlem, hogy ő azt szerette volna, hogy összejöjjek a titkolt féltestvérével. De így már az is tisztább, hogy miért akadt ki ennyire, minden sokkal tisztább. Viszont a tény, hogy mit tettem vele kínoz és nem tudom, hogy képes leszek tőle valaha is megszabadulni. Bele se merek gondolni, hogy én mekkora fájdalmat éreztem volna, ha hasonló történt volna velem. Ha a fiú, akibe szerelmes vagyok egy másik lányba szeret bele, aki történetesen az én titkolt testvérem.
Próbálok nem erre gondolni, próbálom a gondolataim abba az irányba terelni, ahol boldog lehetek. Hiszen már nincs titok és senki más sem, aki közénk állhatna. Már kimondhatjuk, hogy mi együtt vagyunk és ezt senkit sem fog zavarni. Boldog vagyok, most végre hosszú idő után tényleg boldog vagyok. Szeretem és a tudat, hogy ő is így érez irántam mindennek ellenére is boldoggá tesz. Az eddig mellkasán lévő kezem felemelem, majd az arcára helyezem. A szeme megrebbent érintésemre, de nem ébredt fel. Feljebb vonszolom magam, majd csókolni kezdem a nyakát. Általában ezt ő szokta velem csinálni, de most, hogy én ébredtem fel hamarabb visszakaphatja a reggeli kényeztetést vagy inkább kínzást?! Morgásra lettem figyelmes, mire mosolyra húzódik az ajkam, de nem állok meg. A csípőmön lévő keze erősebben szorít, amiből tudom, hogy ébredezik.
- Neked is jó reggelt, bébi. - motyogja reggeli, álmos hangján. Felemelem a fejem, majd lenézek rá, ajkai mosolyra húzódnak, bár a még nem nyitotta ki a szemét. - Azt hittem ez az én ébresztési módszerem. - pislog rám.
- Gondoltam nem bánod, ha kölcsön veszem egy reggelre. - nézek azokba a zöld szemekbe. - Csak be szeretném bizonyítani neked, hogy amit te 'kényeztetésnek' nevezel, valójában nem is az, hanem inkább kínzás vagy te ezt másképpen gondolod? - suttogom szinte az ajkaira.
Kezeivel a csípőmtől fogva felemel kicsit, majd magára ültet. Vigyorogva helyezem mindkét tenyerem izmos felsőtestére. Látom a szemében a vágyat, amitől muszáj kuncognom. Hiába vágom a fejéhez reggelente, hogy ez nem az aminek ő nevezi, nem hisz nekem. Most viszont, hogy én csinálom ezt vele gondolom érthető, hogy miért is mondom azt rá, hogy kínzás. Csókolgat, simogat, majd miután felébredek befejezi. Én is szeretek játszani, de néha már a pokolba kívánom a játszadozásait. Elég nehéz úgy végigélni egy napot, hogy arra gondolsz mi történhetett volna.
- Ahogy most engem nézel és rajtam ülsz - nyel egyet - én is annak érzem. Rohadtul azt érzem, hogy meg akarlak csókolni. - jelenti ki.
- Akkor miért nem teszed? - kérdem felvont szemöldökkel. Tudom, hogy ezekkel a kérdésekkel teljesen elveszti a fejét és olyankor általában meg is kapom, amit igazából szeretnék.
- Kérésed számomra parancs. - vigyorog rám. Pillanatokon belül fordul velünk a kocka. Én kerültem alulra, belepréselődve a matracba. Harry az arcát a nyakamba rejti, majd puszikkal hinti be bőröm. Halk sóhajtás hagyja el a szám. A kezeim a haját túrják, mire felmorog. - Látom élvezed...
- Ne kínoz már. - húzom végig a körmöm a hátán. - Utálom mikor ezt csinálod. - teszem hozzá halkan. Vigyorogva emeli fel a fejét, majd néz le rám. - Most mi van?
- Édes vagy mikor duzzogsz. - kuncog. - Mivel engesztelhetnélek ki? - tűnődik el. Ugye ez csak valamilyen vicc. Nyakánál fogva közelebb húzom magamhoz, hogy tudtára adjam mivel engesztelhet ki. - Azt szeretnéd, hogy megcsókoljalak? - kérdi miközben orrával megböki az enyémet.
- Azt. - vágom rá sértődötten. Már épp meg akartam szólalni, mikor végre megéreztem az ajkát, az enyémen.
Ajkai mohók, egy pillanatra sem szakadnak el az enyémektől, amit én egy csepet sem bánok. Hatalmas keze fel-le jár a combomon, én pedig kezdem egyre jobban elveszíteni a fejem.
***
Egy óra múlva felöltözve sétálunk ki a szobájából. Egy kicsit mégis félek. Hiába tudom, hogy a fiúk milyen jól fogadták ezt az egészet, furcsán érzem magam. A konyhából hangok szűrődnek ki, így oda vesszük az irányt. Összekulcsolt kezekkel nyitunk be, mire a bent lévők összes tagja felénk kapja a fejét. Körbenézek a társaságon, de egy illető melletti személyen megakad a szemem. Mit keres ő itt?
- Bassza meg. - suttogja.
- Hát azt hiszem lebuktatok. - nevet fel Zayn.
- Mintha magunktól nem tudtuk volna. - morogja. - Mad... am, hogy vagy?
- Ugye ezt nem mondod komolyan? - nézek végig rajta. - Ne azt kérdezd, hogy vagyok, hanem inkább azt mond meg, hogy én erről miért nem tudtam?! - mutatok rájuk.
- Én szólni akartam... hiszen mondtam is neked. - néz rám bocsánatkérően. - Csak éppen az illetőt nem említettem.
- Á ne kerüljük már a válaszokat. - sóhajtja Louis, majd felemeli a kezüket. - Együtt vagyunk. Igen Mad kibékültünk, mivel idiótának érzem magam, hogy elengedtem őt.
- Na jó asszem nekem ez egy kicsit sok reggelre, de örülök nektek. - mosolygok rájuk, mire Emma megkönnyebbülten sóhajt fel, ahogy Harry is. - Te tudtál róla? - fordulok felé.
- Megkértek, bocsi. - suttogja. - Most, hogy ezen is túlvagyunk reggelizhetnénk? - kérdezi, mire aprót bólintanak. - Máskor, ha el akarod titkolni akkor ne hozd a házba Emmát, miközben Mad is itt van. - veregeti vállba barátját.
- Azt hittem, nem jöttök le ilyen hamar. - nevet fel.
- Hé! - szólalok meg. - Nem zavar, hogy én is itt vagyok és hallom, amit mondasz Louis? - vonom kérdőre.
- Nem olyan vastagok azok a falak. - vág vissza, mire én ledermedek. Basszus, ne már. - Nyugi Mad, mi már hozzászoktunk.
- Ez kínos. - suttogja Liam, mire én bólintok egyet. - Mi lenne, ha nem erről beszélnénk. - mutat rám, miközben még mindig piros fejjel bámulok Loura, majd Harryre.
- Nyugi cica. - suttogja a fülembe. - Nekem nagyon tetszett a hangod. - kuncog fel. Tetszett? Válasz képen én csak a hasába könyökölök, mire felnyög.
- Megérdemelted. - morgom, majd helyet foglalok Emma mellett.
***
A reggel jól telt, azon az apró megjegyzésen kívül. Kicsit megdöbbentett a hír, hogy Emma és Louis újra együtt vannak, bár inkább meglepődtem, mintsem haragudtam rájuk ezért. Mondjuk sokkal jobban örültem volna, ha ezt Emma közli velem és nem azt mondja, hogy reggelizni megy és addig nem szeretne róla beszélni, míg nem lesz komoly... De ha ők boldogok és mi is azok vagyunk, akkor csak ez számít.
- Haragszol, hogy nem szóltam? - kérdi Harry miközben a pólói közül választ egyet a nagy találkozásra. - Ez jó lesz? - mutatja fel a kedvencét.
- Nem rád haragszom, hanem Em-re mivel nem mondott semmit, de örülök nekik. - nézek rá. - Harry, mindegyikben jó vagy. Szerintem Gemma nem azt fogja nézni, hogy mi van rajtad, hanem azt, hogy ott állsz előtte.
- Igazad van. - sóhajtja. - De tudod, nem könnyű, hogy csak úgy beállítok a húgomhoz, aki számomra ismeretlen. Mi van ha nem fogad el?
- Jaj ne hülyéskedj már. - állok fel és fogom kezeim közé az arcát. - Ki ne szeretne téged? Csak a szemeidbe kell nézni és elolvadnak az emberek. - suttogom mosolyogva. - Imádni fog, hiszen a testvéred. Meglátod, hogy így lesz. - nyomok egy puszit az ajkaira.
- Tudod, hogyan nyugtass meg. - vigyorog rám. - Köszönöm, hogy velem jössz.
- Semmiség. - ezt a pillanatot egy kopogás zavarja meg. - Gyere. - szólalok meg.
- Hová készültök? - kérdi Louis miután beljebb lépett. Rajtam kívül még ő tud Harry titkáról. - Hé ezt miért kaptam? - kap a kezéhez, ahová az előbb ütöttem oda.
- Azért amit lent mondtál és azért mert eltitkoltad előlem. - válaszolom. - Különben is nem is ütöttem olyan nagyot, hogy fájjon. - nyújtottam rá a nyelvem.
- Gemmához megyünk. - szedte össze magát Harry.
- Ohh. Szóval végre rávetted magad, hogy meglátogasd?! - fordul felé.
- Igen. - sóhajtja. - Nem volt könnyű, sőt még most is vannak kétségeim vele kapcsolatban, de kíváncsi vagyok rá. Tudni akarom, hogy milyen a húgom. Meg akarom őt ismerni. Annyi év telt el, mióta megszületett és még egyszer sem láttam. Nem védhettem meg.... itt az idő, hogy mindezt megtegyem.
- Sok sikert. - mosolyog rá. - Biztos vagyok benne, hogy imádni fog téged.
- Én is pontosan ezt mondtam neki. - teszem hozzá. - A testvéreid fontosak számodra, még akkor is, ha nem láthatod őket. Akkor is szereted, ha tudod, hogy sosem találkozhatsz vele újból. - nyelek egyet, mire Harry mellettem terem és szorosan magához ölel.
- Ő is nagyon szeret téged. - suttogja a fülembe. - A csillagok közül vigyáz rád. - simogatja a hátam.
- Tudom. - suttogom. - Köszönöm, hogy ti itt vagytok nekem.
***
Három óra van. Harryvel a kocsiban ülünk, de még mindig nem vette rá magát az indulásra. Megértem, hogy nem könnyű neki. Nekem sem lenne az, abban biztos vagyok, de egyszer úgyis találkozniuk kell és jobb most, mint később. Ha nekem azt mondanák, hogy újra találkozhatnánk, akkor biztos lennék benne, hogy rohannék hozzá, bár nálam ez teljesen más lenne. Hiszen én ismerném őt, de Harry még nem is látta a húgát, aki viszont azért került el Londonból, mert találkozni szeretett volna vele.
- Én itt vagyok veled. - teszem a kezére az enyém. - Nem hagylak magadba.
- Tudom, csak ez nem könnyű. - motyogja. - Arra is nehezen vettem rá magam, hogy eldöntsem találkozni szeretnék-e vele és most, hogy itt ülök útra készen csak nehezebb. Úgy érzem, hogy mégsem jó ötlet. Pedig mindennél jobban szeretném őt magamhoz ölelni.
- Nem kell félned. - szorítom meg kezét. - Itt vagyok és biztos vagyok benne, hogy ő is szeretne téged magához ölelni. Hiszen ő végig találkozni akart veled, ez biztosan nem véletlen.
- Igazad van. Nem hátrálhatok meg. Nem fordulhatok mindig vissza csak azért mert kisebb bökkenőbe ütköztem. Találkozni fogok vele és fogok is.
- Ez a beszéd. - mosolygok rá.
Az út elején még beszélgettünk, utána pedig már csak a halk zenét lehetett hallani a kocsiban. Szerettem volna, ha nem magában rágódik, de nem akartam erőltetni, hogy beszéljen velem. Jobb ha az ember megossza valakivel problémáit és nem magában tartja őket.
***
Jó pár óra elteltével, végre megérkezünk. Lassan fordítom Harry felé a fejem. Látom rajta, hogy idegesen szorítja a kormányt. Az álla feszült, ahogy az egész teste. Szeretnék rajta segíteni, de fogalmam sincs, hogyan tehetném. Attól félek, ha most megpróbálnám megérinteni csak idegesebb lenne.
- Hát itt vagyunk. - suttogja, alig hallhatóan.
- Igen, itt vagyunk. - nézek ismét a házra. Nem nagy, de szép, otthonos. Kinyitottam az ajtót, mire Harry felém kapta a fejét. - Gyere menjünk oda. - suttogom lágyan.
- R-rendben. - bólint rá.
Nagy nehezen ő is kiszállt a kocsiból. Mellém sétált, én pedig összekulcsoltam a ujjainkat. Éppen indulni szerettem volna, mikor Harry hírtelen a kocsinak lök. Ijedten bámulok rá, nem értem mi történt, de hamar rájövök, mikor megérzem az ajkait az enyémen. Vadul csókol. Tudom, hogy mit próbál csinálni, el akarja terelni a gondolatait és ezzel sikerül is neki. A kezeim összekulcsolom a nyaka körül, majd én is visszacsókolom. Azt hiszem, ha valaki látna most minket kicsit kínosan érezném magam, főképpen akkor, ha az a valaki Harry húga lenne. Lassan távolodik el tőlem, mikor már egyikünk sem bírta tovább levegővétel nélkül. Homlokát az enyémnek dönti, majd a szemembe néz.
- Sajnálom. - suttogja.
- Nem kell. - rázom meg kicsit a fejem. - Nem haragszom, hiszen nincs miért. Szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobba. - puszil szájon. - Örülök, hogy velem jöttél ide, sokat jelent nekem.
- Nekem te jelenttel sokat. Oda megyek, ahová te szeretnéd vagy éppenséggel, ahol te vagy. - mosolygok rá. - Bemegyünk? - kérdem halkan, mire ő aprót bólint.
Megragadja a kezem, majd elindulunk a ház felé. Érzem, hogy még mindig feszült, de azt is tudom, hogy innen már nem fog visszafordulni. Ha meg is tenné, nem engedném neki. A küszöbön megáll, majd a kezét az ajtóhoz vezeti, hogy megnyomja a csengőt, de útközben leejti.
- Itt vagyok veled. - bújok hozzá. - Nem vagy egyedül.
- Köszönöm. - mosolyog rám halványan. Vesz egy mély levegőt, majd újra megpróbálja, de most már nem áll le fél úton. Erősebben szorítja a kezem, amit én viszonzok neki. Alig két perc elteltével lépteket hallunk, majd az ajtó kitárul előttünk és megjelenik ő.
Várom a visszajelzéseket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése