2014. július 22., kedd

II.évad 17.rész - Ketten. Együtt. Boldogan.

Sziasztok!
Úgy gondoltam, mivel vége van egy korszaknak a blogra ráfér egy 
új kinézet. A rész ezért is érkezett ilyen későn, mivel ezzel is foglalkoztam
a mai napon. Remélem tetszeni fog mindenkinek az új kinézet,
nekem elnyerte a tetszésem. A részről csak annyit szeretnék, hogy 
próbálom minnél jobban megírni az ilyen romantikusabb részeket
és remélem egyszer majd nem kell sokat agyalnom, hogy jól sikerüljön.
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, szóval kérlek írjatok!
Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------


Madison Clarck



  Mosolygás. Öröm. Szeretet. Ez a néhány, apró dolog áll az én boldogságom mellett. Apró dolgok, gesztusok, amik elérik az embereknél, hogy szebb legyen az életük. Kisebb puszik, amik mosolyt csalnak az arcodra, mert tudod, hogy már nem vagy egyedül. Mert tudod, hogy már melletted van és többet nem enged el. Gyengéd ölelések, miknek köszönhetően biztonságban érzed magad. Apró dolgok, amik eddig hiányoztak az életedből. Ám hosszú idő elteltével újra magadénak tudhatod őket. Újra boldognak érezheted magad, mert tudod, hogy visszakaptad a boldogságod okát. Végre újra mosolyoghatsz, minden erőltetés nélkül. Már nem kell attól tartanod, hogy valaki észreveszi, hogy nem őszinte a mosolyod. Mert attól a perctől, hogy magad mellett tudhatod a számodra fontos személyt. A mosoly, ami az ajkaidon van, a szíved mélyéről érkezik, mert mostantól tényleg azt szeretnéd csinálni, nem azért, mert sokan szeretnék, hogy azt tedd. Magadért csinálod, nem pedig másokért. Velem is pont ez történik ebben a pillanatban. Boldognak érzem magam, mert végre bujkálás nélkül szerethetem, azt az apró dolgot kivéve, hogy az ő életében ott van Cara. Viszont ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekel, mert most itt van velem, csakis velem. Engem tart a karjai között, engem halmoz el puszikkal, nem pedig mást.
  Egyik kezem a derekán pihen, míg a másik a mellkasán, ahogy a fejem is. Egyenletesen emelkedik, majd süllyed a mellkasa, vele együtt a fejem is. Néha apróbb sóhajokat engedek szabadjára minek köszönhetően a derekamon lévő keze szorosabban húz magához, majd a hajamba puszil. Fogalmam sincs mióta tarthat a karjai között, de nem is érdekel, hiszen megnyugtat, biztonságot nyújt. Csendben tart a karjai között, de ez nem amolyan kínos csend inkább nyugtató. Pontosan tudom, hogy lenne miről beszélnünk és fogunk is, de előtte még szeretném, hogy kis ideig még így maradjunk. 
  A szabad kezét felemeli, majd lágyan cirogatni kezdi az arcom, minek hatására én közelebb bújok hozzá. Felemelem kicsit a fejem, így pontosan azokba a csillogó smaragdzöld szempárba nézek, majd vigyorogva közelebb emelkedtem hozzá és egy lágy csókot leheltem az ajkára, amit ő csókká alakított.
  - Annyira hiányzott már ez. - motyogta a hajamba. - Ez a henyélés. Minden gond nélkül együtt tölteni valakivel az időt, anélkül, hogy bárki megzavarjon vagy kutakodjon utánam. De ez a hely, csodás és veled mégszebb lett. - beszél halkan.
  - Nekem is hiányzott. - suttogom. - Minden gond nélkül együtt lenni, egy kis ideig. - fúrom az arcom a mellkasába. - Amíg lehet. - teszem hozzá alig hallhatóan.
  - Megoldjuk. - vágja rá, majd feljebb ültet az ölében. - Nem fogom hagyni, hogy bármi is közénk álljon. Kitalálok valamit ígérem. Nem hagylak többet el. - néz a szemembe. - Még akkor sem, ha ezt te magad kéred tőlem. Velem ragadtál és nem eresztelek el, életem végéig. - puszil meg, amibe én belemosolygok és átkarolom a nyakát még közelebb húzva őt magamhoz.
  - Sosem akartam igazán, hogy elmenj - suttogom a fülébe - csak a bűntudat miatt volt minden, ami bennem lakozott. De most, hogy már semmi nem áll közénk. - nyelek egy nagyot, mert eszembe jut, hogy mi is történt a napokban. - Örökké a tied vagyok.
  Hírtelen ötletből vezérelve kibontakoztam a karjai közül, majd lovagló ülésben ültem rá. A kezeim összekulcsoltam a nyaka körül, míg homlokom az övének döntöttem és mosolyogva tekintettem azokba a gyönyörű zöld szemekbe. Az ő kezei a derekamra tapadtak, majd közelebb húzott magához, mire belőlem halk sóhaj szakadt fel, ugyanis megéreztem a dudorodó nadrágját magam alatt.
  - Szeretlek. - suttogja az ajkaimra, de nem csókol meg. A mosolyom még az eddiginél is nagyobb lett. Annyira jó érzés ezt hallani tőle, hosszú idő után újra. Sosem lett volna szabad elengednem őt, de ezen már kár aggódni, mivel már nem lehet rajta változtatni. De az, hogy egy jó fél év eltelte után a szerelmünk még mindig erős, az azt mutatja, hogy mennyire valódi minden közöttünk. Hogy ez nem csak egy szimpla fellángolás volt, hanem valódi, igaz szerelem, ami mindent túlél. - Ugye nem fogsz sírni? - kérdezi gondolataimból kizökkentve, mire én összeráncolom a szemöldököm. - Csak, mert csillognak a szemeid. - teszi hozzá.
  Tessék? Hiszen én észre sem vettem. De, ha most sírni is fogok - amit nem akarok - az azért lesz, mert nagyon boldog vagyok. Nem pedig azért, mert szomorú vagy mert elveszítettem már jó pár számomra fontos embert. Van akiket azért, mert már nincsenek közöttünk, de van akit azért, mert átvert. Eltitkolta előlem, hogy megcsalt a barátommal, pedig el sem tudom mondani, hogy hányszor találkoztunk már azóta. Sokszor és mégsem említette egy szóval sem és fogadok, hogy most sem említené, ahogy a temetésen sem tette. Nem vagyok számára olyan fontos, hogy tudassa velem, ezt az apró tényt. Hagyta, hogy szenvedjek és bűntudatot érezzek, miközben nem csak nekem kellett volna. Lehet, hogy Andyvel sosem jöttünk újra össze, de akkor is szarul éreztem magam miatt, de ő szart az én érzéseimre, csak magát védte, mert tudta, hogyha megtudom kiakadok. Még szép. Igazából az nem is fájt volna annyira, ami történt, hiszen most sem az zavar, hanem sokkal inkább az, hogy mindezt eltitkolta előlem ilyen hosszú ideig. De ez már nem számít. Vannak igazi barátaim, akik nem titkolóznak előlem, akik mellettem állnak, akik vigyáznak rám és ehhez még egy csodálatos fiú is társul, aki ha jól sejtem életem szerelme is egyben, nem csak az őrangyalom.
  - Nem szeretnék. - motyogom. - De, ha megtörténik akkor ez csak azért lesz, mert boldog vagyok, nem pedig szomorúság miatt. - érzem, ahogy végigfolyik egy csepp az arcomon, amit Harry azonnal le is töröl.
  - Nem szeretem mikor sírsz. - suttogja. - Még akkor sem, hogyha ezek öröm könnyek, neked nem szabad sírnod, csak mosolyognod, hiszen úgy vagy gyönyörű. - puszil szájon, miközben a keze fel-le jár a gerincemen, nyugtatás képen.
  Egészen addig maradunk összebújva, míg Harry telefonja meg nem szólal. Ki akarok szállni az öléből, hogy nyugodtan tudjon beszélni, de a derekam után kap, így visszahajtom a fejem a vállára, majd magamba szívom mámorító illatát, míg ő sóhajtva felveszi a telefonját.
  - Hol a jó büdös francba vagy?! - kiált bele a telefonba egy hang, ami ha jól veszem ki Zaynhez tartozik. Ezen még el sem gondolkodtam, hogy a fiúk tudják-e egyáltalán, hogy ő itt van. Egy pillanat. Ő honnan tudta, hogy én itt vagyok, hiszen senkinek sem mondtam el. Amint leteszi a telefont azonnal rákérdezek tudnom kell, hogy került ide, mert abban biztos vagyok, hogy nem gondolatolvasó.
  - Ne ordibálj már Zayn! - morogja. - A legjobb helyen vagyok, ahol lehetek ebben a pillanatban. - néz le rám, mire én mosolyogva adok egy puszit az arcára.
  - Hol? - csattan fel. - Harry, ne baszd az agyam azonnal gyere haza! Te is tudod, hogy nem léphetsz, csak úgy le! - nem szeretek és nem is akartam hallgatózni, de minden egyes szavát értem, olyan hangosan beszél.
  - Haza megyek, de nem most. - vágja rá Harry. - Nekünk is jár pár nap szabadság, most úgysincs semmi programunk. - teszi hozzá. Ahhoz képest, hogy Zayn milyen ideges, ő tök nyugodt.
  - Mégis mikor? - kérdezi kicsit nyugodtabban, de még mindig elég hangosan ahhoz, hogy halljam. - Egy pillanat, kivel vagy, mert abban biztos vagyok, hogy hallok egy szuszogást, ami nem a tied? - gondolkodik el.   - De egyben biztos vagyok, hogy ez nem Cara, hiszen ő ma utazik el. - teszi hozzá.
  - Honnan tudod, hogy nem mentem vele? - vágja rá Harry. Nem tetszik, hogy ezt mondja, de így legalább nem tudja, hogy velem van. - De nekem erre most nincs időm Zayn. - sóhajtja. - Majd valamikor találkozunk, addig is szia. - teszi le a telefont, majd még pötyögtetni kezd, amit én is látok, de ahogy látom őt nem zavarja.
  A telefonkönyvbe kikeresi Louis számát, majd üzenetet kezd írni: "Mad-el vagyok. A fiúknak egy szót se. Beszélj kérlek Em-el is, hogy ne aggódjon. Pár nap múlva találkozunk. - H." Rám nézett, mire én bólintottam és már el is küldte az üzenetet az után pedig kikapcsolta a készüléket, így teljesen egyedül maradtunk ebben a házban a következő néhány napra.
  - Kérdezhetek valamit? - pillantok fel rá, mire ő bólint. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
  - Nem fog tetszeni, hogyan tudtam meg. - húzza el a száját. Hát azt szinte előre gondoltam, de azért még kíváncsi vagyok mit válaszol.
  - Nem számít. - vonom meg a vállam. - Bárhogy is kerültél ide, nekem csak az számít, hogy itt vagy, de azért szeretném, ha közölnéd velem. - bólint.
  - Tudod Andytől a halála napján én is kaptam egy levelet. - kezd el mesélni. - Először nem tudtam, hogy kitől van, hiszen nem volt rajta név, sem aláírás. Azt mondta, ha elolvasom rájövök, hogy ki ő és hát így is lett. Elmondta benne, hogy mennyire fájt neki, mikor kiderült a kapcsolatunk, de azt is leírta, hogy milyen szomorú voltál mikor elhagytalak. - nyel egyet, én pedig végigsimítok az arcán. - Azt mondta, hogy csak egy kívánsága van, hogy te boldog legyél, velem. Mert tudja, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Ezt először nem értettem, de után elmondta, hogy miért gondolj így és lassan rájöttem, hogy igaza van. Küzdenem kell érted, nem engedhetlek el. Az utolsó pár sor azt tartalmazta, hogy várjam meg a temetése napját utána pedig keresselek fel, amit meg is tettem, de Emma azt mondta, hogy elmentél. Én pedig aggódni kezdtem. Többször is elolvastam a levelet, amit hagytál neki, de nem jutottam vele semmire sem. Majd beugrott egy kép és már tudtam, hogy kit kell keressek. A temetésen láttam, amint Filipel beszélsz, majd átveszel tőle egy kulcsot. Innen rögtön tudtam, hogy neki tudnia kell hová mentél így felkerestem, majd kiszedtem belőle, hogy hol vagy és már jöttem is. - fejezi be.
  - Tehát Andy nem csak nekem írt, hanem neked is és szinte ugyanazt, mint nekem. - gondolkodom el. - Várjunk csak, hogy szedted ki Filipből hol vagyok, hiszen megkértem, hogy ne mondja el senkinek sem. - ráncolom a homlokom. - Ugye nem..?
  - Nem, nem vertem meg Mad. - rázza meg a fejét. - Nem tennék ilyet. De megfenyegettem, hogyha bármi bajod is lesz, teszek róla, hogy többet ne legyen nyugodt élete. - vallja be. - Mivel nem akarta, hogy miatta történjen veled valami, elmondta, hogy hol vagy én pedig már rohantam is.
  - Ezért most haragudnom kéne rád, hiszen már megígértem neked és a többieknek is, hogy többet nem ártok magamnak, de nem teszem, mivel ha nem ijeszted meg akkor most nem lehetnél itt velem. - mosolygok rá. - Szóval kösz, hogy ráhoztad a frászt Filipre. - kuncogok fel.
  - Szívesen. - puszil meg. - Különben jól vagy így ezzel? - kérdi, mire én sóhajtva de a szemébe nézek.
  - Nem mondom azt, hogy már teljesen jól vagyok, mert nem akarok neked hazudni. - mosolyodok el. - De az, hogy a közelembe vagy és mellettem tudhatlak megnyugtat, így hamarosan jól leszek.
  - Örülök, hogy segíthetek. - nyom egy puszit a nyakamra. - De soha többet ne hozd rám, így a frászt. Aggódtam érted, hogy minden szó nélkül leléptél. Azt hittem elmentél örökre, nem csak pár napra, hiába írtad azt... Nem viselném el, hogy újra elveszítselek téged.
  - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - suttogom. - Nem lennék képes elhagyni titeket, hiszen nekem már csak ti maradtatok. Nélkületek senki vagyok, szóval ezért nem kell aggódnod. - mosolygok rá. - Csak azért jöttem el, mert Anne azt mondta, hogy a levelet akkor olvassam el, ha magamba leszek és úgy gondoltam, hogy gondolkoznom kell majd rajta és az akkor nem menne, ha percenként valaki bekopogtatna hozzám, hogy megkérdezze, hogy vagyok így ide jöttem, de két-három nap múlva hazamentem volna. De, amint kiderült a levelen nem kellett gondolkozzak, hiszen pontosan leírta, hogy mit kell tegyek.
  - Mellettem maradni. - fejezi be helyettem, mire én bólintok. - Ugye tudod, ha nem így döntöttél volna, akkor is mellettem kötöttél volna ki. - vigyorog rám perverzül.
  - Sejtettem, hogy nem engedtél volna el. - húzom meg a hajam, mire ő morogva magához húz, majd az ajkát az enyémre tapasztja. Lágyan csókolni kezd, ami szép lassan egyre szenvedélyesebbé megy át, de még mielőtt utat adtam volna a nyelvének ki kellett nyögnöm valamit. - Ezzel el is érted volna a célod. - motyogom a szájába, mire ő mosolyra húzza az ajkát, de nem szakítja meg a csókunkat.
  A nyelve kecses táncba kezd az enyémmel, aminek következtébe én belenyögök a csókunkba. Mindkét kezem a hajába vezetem, ő pedig ezt egy morgással jutalmazza. Egy idő után az egyik hatalmas és meledgkeze a pólóm alá téved és megérinti a bőröm. Azonnal melegség fut rajtam végig, az érintése alatt égni kezd a bőröm. A keze feljebb csúszik a gerincemre, amit majd fel-le kezd simogatni. Pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék és ezt ő maga is tudja, hogy képtelen vagyok neki ellenállni, de mielőtt még tovább haladnánk szeretnék enni és még beszélni valamiről. Elszakítom az ajkaim az övétől, majd megszólalok.
  - Gyere egyedünk valamit. - mondom zihálva.
  - Én téged kérlek. - néz rám csillogó szemekkel. - Semmi másra nincs szükségem csak rád.
  - Azt gondoltam. - forgatom a szemem nevetve. - De tudod az én szervezetemnek az erőhöz szüksége van élelemre, mielőtt még dolgozni kezdene. - kacsintok rá.
  - Óóó. - emeli fel az ujját. - Szóval ez nem elutasítás volt. - csillan fel a szeme. - Csak nincs hozzá energiád. - felnevetek. Még mindig képes kifordítani a szavaim, de már nem igazán zavar. Felpattanok az öléből, majd megfogom a kezét és magam után húzom a konyhába. Hírtelen egy apró ütést érzek a hátsó felemen, mire morogva megfordulok.
  - Hé. - csapok a kezére. - Nincs tapi... még nincs. - indulok tovább a konyha felé.
  - Szóval játszunk. - hallom meg a kuncogását a hátam mögül, mire önelégülten elvigyorodok.
  Mivel még eléggé ismeretlen ez a konyha, így keresgélnem kell, hogy megtaláljam a csészéket és a tálakat, amikből fogyasztani fogunk. A frigóból kiveszem a tejet és pár tojást, majd az asztalra pakolom őket. Időközben Harry is helyet foglal a pultnál, majd vigyorogva bámulja ahogy dolgozom. A csészéket beteszem a mikróba, majd várom míg jelez, hogy kész, közben pedig felverem a tojásokat.
  - Harry? - kérdem, mire ő hümmög egyet. - Mi lesz velünk mikor hazamegyünk?
  - Ezzel még nem kéne foglalkoznunk. - sóhajtja túlságosan közelről, majd megérzem a karjait a derekamon, amik hátulról ölelnek át. - Most az a lényeg, hogy ketten vagyunk egyedül. A többi kitaláljuk, majd otthon. - puszil a nyakamba, én pedig felsóhajtok.
  - Utálom, hogy ezt teszem Caraval. - motyogom. - Nem akarom átverni és nem is leszek rá képes sokáig, hiszen együtt dolgozunk. De miattad képes leszek rá vagyis megpróbálom. - fordulok meg a karjai között, majd megcsókolom.
  - Köszönöm. - suttogja a csókunkba. - De őt majd én megoldom. Ezért nem te vagy a hibás hanem én, hiszen én kerestem mindenkibe téged, de sosem találtam meg, mivel belőled csak egy van.
  - Sajnálom. - nézek rá szomorúan. - De most már itt vagyok és nem engedlek el többet. Soha. - hangsúlyozom ki.
  Befejeztem a sütést, közben pedig a tej is kész lett. Harry elkészítette a kakaókat, én pedig pakoltam magunknak rántottát, amint mindketten jóízűen elfogyasztattunk. A kakaókat, már a teraszon ittuk meg. Kicsit fáztam, de Harry ölében ülve, ahogy fél kézzel ölel engem elfelejtette velem, na meg persze az ital is segített.
  - Mit szeretnél ma csinálni? - kérdezi.
  Ez jó kérdés. Még korán van, hosszú a nap még, így sok mindent lehetne csinálni. Egyben biztos vagyok, hogy ameddig itt vagyunk egyszer elmegyünk sétálni ezen a gyönyörű tájon, de az nem ma lesz, mivel szerintem már tervei vannak ma velem. Igazság szerint örülök neki, de másrészt megrémiszt a tudat, hogy mire készülünk még ha ez nem is az első, de akkor is ott van Cara. De őt most ki kell vernem a fejemből. Nincs itt, most csak én és Harry létezünk, senki más. Csak mi. Ketten.
  - Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Neked van valami ötleted? - nézek rá, mire ő vigyorogva bólint.
  - Van pár ötletem. - puszil a nyakamba. - Ami szerintem neked is tetszene. - suttogja a fülembe. Kipattanok az öléből, amit ő ijedten néz, majd megállok előtte és a kezem nyújtom felé, mire már az ijedt arcát átveszi a kíváncsi. - Mire készülsz?
  - Benne vagyok. - vigyorgok rá. - Mutasd meg nekem, hogy mi a terved velem. - mivel a kezem nem fogadta el, én befutotta a házba, majd hátrapillantva megláttam Harry aki játékosan kergetni kezdett engem.

Írjatok véleményet!

4 megjegyzés:

  1. Végre,végre,végre :D Hihetetlenül aranyos rész lett, ez a pillanatot vártam, hogy ilyen cuki részeket olvashassak. Elmondhatatlanul jó párost alkotnak :3 Kíváncsian várom a többiek véleményét és Cara reagálását. Várom a folytatást, kicsit siethetsz :*

    VálaszTörlés
  2. Végre együtt vannak. Hihetetlen ahogy fogalmazol és leírod az érzéseket. Nagyon jól írod az ilyen romantikusabb részeket is ezért ne aggódj. Imádom a Hadison párost és őket az isten egymásnak teremtette. remélem egy kis ideig csak nagyon kevés problémáik lesznek mert nem szeretném megint külön látni őket. Csak így tovább az írással és siess a következővel.♥

    u.i: Nagyon tetszik az új design. ☺

    VálaszTörlés
  3. végre :D jahj már nagyon várom a folytatást.. annyi kérdésem lenne,de nem teszem fel,mert a folytatásban kiderül...whááá remek írónő vagy és imádlak ♥
    Mellesleg eszméletlen lett a design..
    sok puszi :*

    VálaszTörlés
  4. Annyira aranyos rész volt! Imádtam, mint mindig, olyan jó, hogy újra összejöttek:3
    Várom a folytatást, kérlek siess!!:D

    VálaszTörlés