II.évad 16.rész - Nélküled nem vagyok teljes 2/2

Sziasztok!

Sajnálom a késői feltöltést és hogy nem lett olyan hosszú, de ebbe 

is csak ennyit terveztem, de ígérem, hogy a következő sokkal hosszabb

és izgalmasabb lesz, remélem tetszeni fognak majd. 

Igyekezni fogok velük! 

Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------

Madison Clarck

  Mielőtt még elhagytam volna a házat, töltöttem magamnak egy csésze kávét és megittam azt. Mivel nem alszom már pár napja szükségem volt rá még az út előtt. Vártam pár percet, míg érezni nem kezdtem a hatását, majd elindultam. A táskám bedobtam hátulra, majd elfordítottam a kulcsot és kezdetét vette a három órás utazásom, ahol lesz időm végiggondolni mindent. 

  Sok ember van a világon, akivel nem volt kegyes az élet, én is közéjük tartozom. Bár van tőlem sokkal rosszabb sorsú ember is a Földön, ezt pontosan tudom, de nekem ez is sok, ami velem történt. De gondoljunk bele, ha ők túlélték a szörnyűségeket, én miért nem tudnám? Sikerülne, csak akarnom kell és én akarom is. Folyamatosan azt mondogatják nekem, hogy minden rossz után jön valami jó, amiben én már egy ideje nem hiszek. Igaz, sokan vannak akikkel így történik, de vajon velem is így fog? A sok szörnyűség után végre én is boldog leszek és nem fogok szenvedni? Ha arra gondolok, hogy ezt szeretném, akkor van rá esély, hogy sikerülne is. Márpedig én boldog akarok lenni. Elfelejteni ami eddig történt velem, kizárni a múltam és boldogan élni vele. Elmondani az egész világnak, hogy mennyire szeretem, elmesélni a történetünket. Egyáltalán nem érdekel már, hogy mi lesz, ha megtudnák, hogy kivel vagyok vagy inkább még csak szeretnék lenni. Nem érdekel az sem, hogy barátnője van, aki nekem is a barátom. Önző lennék? Lehet, de én már majdnem egy éve szeretem őt és szeretni is fogom, Cara pedig csak pár hete ismerte meg. Ha elvenném tőle, egy rövid ideig biztosan hatalmas bűntudatom lenne, hiszen fájdalmat okoznék neki, de én már túl sokat szenvedtem, nekem is kijár a boldogság, méghozzá vele. Senki másra nincs szükségem csak rá. 

  Amint megérkeztem és elolvastam a levelét, lezárom életemnek ezen szakaszát. Megszabadulok tőle. Hiányozni fog, hiszen fontos volt számomra, de nézzük csak a Világon hányan veszítenek el számukra fontos személyeket? Rengetegen. Mégis képesek túltenni magukat rajta, mégis képesek utána boldogok lenni, mert tudják, hogy az elvesztettjeik is ezt szerették volna. Andy is ezt szeretné, szinte biztos vagyok benne, hogy abban a levélben valami hasonló fog állni, miszerint legyek boldog, ne zárkózzak el a világtól éljek és legyek szerelmes. Szerintem az emberek a haláluk után nem szomorúan szeretnék látni a családjaikat, hanem boldogan, még akkor is, ha ők már nem is az életük részei. Azért mert valaki meghalt az élet folyik tovább a saját medrében. Nekem is ezt kell tennem. Ahhoz, hogy meggyászoljam Andyt, nem kell sírnom, sem szomorkodnom, elég csak rá gondolni és néha az égre mosolyogni, ahol talán ő is néz engem és vigyáz rám. Ezt kell tennem. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de mivel nem vagyok egyedül sikerülni fog. A barátaim mellettem lesznek és segíteni fognak, nekem pedig el kell fogadni a segítségüket. Ebben a pár napban összeszedem magam és utána, miután visszamentem bocsánatot kérek mindenkitől a viselkedésem miatt és biztos vagyok benne, hogy megbocsájtanak nekem, hiszen tudják mit élek át, ebben a pillanatban. 

  Amikor megtudtam, hogy árvaházba kerülök, azt gondoltam, hogy szörnyűbb dolog nem is történhetne velem, de lássuk csak mi is történt velem. Barátaim lettek, igazi barátaim, akik végig mellettem voltak és segítettek mikor szükségem volt rájuk. Aztán szerelembe estem a tudtom nélkül, amit próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem ment, mivel túl erős volt. Hibákat követtem el, de olyan hibákat, aminek következtében boldog lehettem és amiért hamarosan most is az leszek. 

  Észre sem vettem, de már az erdő mélyén voltam. Már nem volt olyan sötét kint, ugyanis hajnalodott. A távolban észrevettem egy házat, biztosra veszem, hogy ez Filip háza, hiszen azt mondta, hogy a közelemben csak egy ház van, ami az övé. Oldalra fordítottam a fejem, aminek következtében megláttam egy hatalmas és csodaszép tavat, ami pontosan a ház előtt fekszik. Leállítottam a motort, majd kiszálltam a kocsiból. Szorosabban húztam össze magamon a kabátom, mivel itt sokkal hidegebb van, mint gondoltam volna. Kivettem a táskám hátulról, majd az ajtó felé indultam, de lőtte még megnéztem a házat. 

  

***

  Ezen kívül még két hálószoba van az egész házban. Én azt foglaltam el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tóra és tisztán lehet látni a bejáratot is. Biztos vagyok benne, hogy Em, amint felébred és észreveszi a levelem azon nyomban fel akar majd hívni, hiába kértem tőle, hogy ne tegye, így kikapcsoltam a telefont. Abban a levélben leírtam, hogy pár napra elutazok, de ő nyugodtan menjen el LA-be a fotózásra, én megleszek. Nem fogok magamban kárt tenni. Remélem hallgat rám és elmegy, nem pedig engem fog mindenhol keresni, mert nem szeretném, hogy ezt tegye.

  Leültem az ágyra, majd a hátam a falnak döntöttem. Már percek óta szorongatom a kezemben a levelet, de még nem volt elég bátorságom, hogy kinyissam. Tudom, hogy nem halasztgathatom örökké és jobb lenne minnél hamarabb túlesni rajta, de akkor miért nem tudom kinyitni? Miért irtózom annyira, attól amit benne találhatok? Mad szedd össze magad! - szólalt meg a belső énem. Igaza van, menni fog, megtudom csinálni. Felbontottam, majd a remegő kezeim közé vettem a lapot és olvasni kezdtem.

Drága Mad,

  El sem tudom hinni, hogy most búcsút fogok tőled venni, mivel mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők között. Szeretnék neked ebben a pár sorban néhány dolgot elmondani, amit eddig még nem tettem meg, pedig megérdemelted volna. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Nem így terveztem, én tényleg nem így akartam tudomásodra adni. Tudom, hogy most minden bizonnyal arra gondolsz, hogy semmivel sem tudnálak téged megbántani, de sajnos téved, mert tudom, hogy a mondandóm végére dühös leszel rám. Gyávának fogsz tartani, mert nem mertem neked még akkor elmondani, amikor megtehettem volna. Ne legyen bűntudatod, nyugodtan utálhatsz, hiszen megérdemlem majd.

  Ez még hónapokkal ezelőtt volt, amikor összevesztünk, mert én hülyeséget vágtam a fejedhez és ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna tőled, elmentem inni. Elszaladt velem a ló, már arra sem emlékszem igazából, hogy mit csináltam, csak egy valami maradt meg, amit sosem bocsájtok meg magamnak. Akkor követtem el életem legnagyobb hibáját, amit nagyon sajnálok. Sosem akartak megbántani, annak ellenére sem, hogy te azt tetted velem, de azt akkor még nem is tudtam... Kérlek rá ne haragudj, mert ő semmiről sem tehet. Azon az éjszakán bulizni voltunk Saraval és mindketten kiütöttük magunkat. És én megcsókoltam őt és majdnem több is lett volna belőle, ha nem 'ébredek' fel. Sajnálom, nagyon sajnálom. Tudom, hogy ezek után nem lett volna szabad kiakadnom rá mikor megtörtént minden köztetek Harryvel, de mégis megtettem, mivel egy igazi idióta vagyok. De még valamit elszeretnék neked mondani, remélem ezzel elnyerem majd a bocsánatodat.

  Köszönöm, hogy vigyáztál rám, hogy az utolsó hónapjaimban velem voltál, annak ellenére, hogy te magad széthullottál. Ne is próbáld tagadni, hiszen láttam rajtad. Tudom, hogy mennyire megviselt az, hogy Harry elment. Tagadtad, de én nem vagyok vak. Tudom, hogy szeretted és ő is szeretett téged. Elszakadtál tőle, azért, hogy nekem jó legyen, pedig meg sem érdemeltem. 

  Szerettelek és azt is tudom, hogy te is szerettél, de amint abba az árvaházba kerültél, ami a szüleimé, már tudtam, hogy elveszítelek és te majd egyenesen az ő karjai közé fogsz zuhanni. Tudtam, hogyha megismered őt, akkor már nem én leszek számodra az ideális fiú, hanem ő. Tudom, hogy ebből nem sok mindent értesz... de idővel minden ki fog derülni, bízz bennem és akkor minden tiszta lesz. 

  Azt szeretném, ha nem szenvednél miattam, bár ezek után nem hiszem, hogy fogsz. Szeretném, ha boldog lennél, ha boldog lennél Harry Styles-al. Gondolom, most azt kérded magadtól, hogy mi a fenéért mondok én ilyet?! Egyszerű! Mivel tudom, hogy velem nem voltál igazán boldog, velem sosem voltál igazán az, de vele az lehet és az is leszel. Nem akarom, hogy miattam érezd magad furcsán vele, mivel én azt szeretném, hogy te vele légy, hogy vele éld le az életed, hogy vele alapíts családot, még ha nekem ez fáj is egy kicsit. De fentről vigyázni fogok rád, és veletek fogok örülni a boldogságotoknak. Ne ereszd el őt, mert mérhetetlenül szerelmes beléd és ő az egyetlen, akit te is képes vagy szeretni. Ő az aki képes téged megváltoztatni és visszahozni a régi éned, azt az éned, aki még minden szörnyűség előtt voltál. 

  Sajnálom, hogy így mentem el Mad. De mindenkinek könnyebb így. Nem voltam jól és ezt te is pontosan tudtad. Nem akartam a kórházban ülni és szenvedni, így inkább én vetettem véget az életemnek. Tudom, hogy amint anya elmondja neked, hogy haltam meg, te rögtön azt fogod mondani, hogy te még csak el sem mondhattad nekem, hogy mennyire szeretsz és mennyire fogok neked hiányozni, de Mad ezt nem kell elmondanod, hiszen tapasztaltam. Tudom, minden szó nélkül is pontosan tudom ezt. 

  Én is nagyon szeretlek téged és azt szeretném, ha boldog lennél azzal a fiúval, akit teljes szívedből szeretsz, aki nem más, mint Harry! Szurkolni fogok nektek fentről! Vigyázz magadra, ne csinálj butaságot, légy boldog és örülten szeresd őt, mert megérdemli. 

Örökké, 

A Te Andyd!

  Tessék? Szinte semmit sem fogtam fel a levélből. Jó párszor újraolvastam, mire annyi megmaradt, hogy Andy megcsókolta Sarat. Már minden világos, már értem, hogy miért éreztem folyamatosan azt a közelükben, hogy valamit titkolnak előlem. Ezt titkolták. Szép nem mondhatom, nekem hatalmas bűntudatom van, mert a háta mögött Harryvel is kavartam közben pedig ő majdnem lefeküdt a legjobb barátnőmmel... De igaza van, ezen már nem fogok dühöngeni, hiszen mindketten megbántuk. Az viszont meglepett mikor azt olvastam, hogy tudta, hogy beleszeretek Harrybe mikor odakerültem, de ezt mégis honnan tudhatta volna?! És miről beszélt, amit majd még megfogok tudni, hamarosan? Teljesen összezavart ezzel a levéllel, de amit nem tudok felfogni, amit a végén mondott nekem, hogy legyek boldog Harryvel, mivel ő tudja csak megadni nekem azt, amire szükségem van... Honnan tudja ő ezt? Nem értem, mit akart ezzel elérni nálam, de ha arra akar buzdítani, hogy Harryvel legyek nem fogok vele veszekedni, bár már nem is tudnék, de ha tudnék se csinálnám. 

  Amint hazamegyek az lesz az első dolgom, hogy beszéljek vele. A fürdőbe megnéztem magam a tükörben, mivel mikor először olvastam elbőgtem magam, de ez többet nem fordul elő vagy ha mégis nem egyedül fogok sírni, hanem hagyni fogom, hogy valaki mellettem legyen és megvigasztaljon.

  

***

  Már órák óta az ágyon fekszem és azon gondolkodom, hogyha felhívnám Harryt vajon idejönne, hogy velem töltse az időt, ugyanis arra a fotózásra Cara is megy. De folyamatosan csak arra jutottam, hogy majd beszélek vele mikor hazaérek az lesz az igazi, nem pedig az, hogy idehívom. Már majdnem elaludtam, mikor zajt hallottam kintről. Felpattantam az ágyról, majd az ablakhoz siettem. Egy kocsi jött az úton, ami nagyon ismerős volt. De mit keresne ő itt? Egyáltalán honnan tudná, hogy itt vagyok?

  Megvártam meddig leparkol az enyém mellett, majd vártam, hogy kiszálljon, ami beletelt pár percbe, de a sötétített üvegeknek köszönhetően semmit sem láttam. Tényleg ő volt az! Minden gondolkozás nélkül leszaladtam a lépcsőn, majd egyenesen az ajtóhoz, amit azonnal kitártam és mivel már itt volt a nyakába ugrottam. Majdnem mindketten hátraestünk, de megtartotta az egyensúlyát.

  - Szeretlek. - suttogtam a fülébe. Az karjai szorosabban öleltek, mintha már évek óta nem látott volna, de engem ez most egy csepet sem zavart.

  - Annyira örülök, hogy látlak. - puszilt a nyakamba, mire a számat egy halk sóhaj hagyta el.

  Kicsit eltávolodtam tőle, majd ránéztem. A szemei csillogtak, a gödröcskéi is jelen voltak. Én pedig rámosolyogtam, majd az ajkát kezdtem bámulni, mire önelégülten elvigyorodott. Kicsit közelebb lépet hozzám, mire már csak pár centi volt az ajkaink között, de nem mozdult. Tudtam, hogy azt várja, hogy én tegyem meg a következő lépést és ha ő ezt szeretné, hát akkor meg is kapja. A karjaim átkulcsoltam a nyaka körül, majd lágyan az övére nyomtam az ajkam.

  Puha ajkai, falni kezdték az enyémet. Annyira hiányzott már, olyan rég volt már az utolsó csókunk. Mikor is? Februárban, a szülinapján, akkor érezhettem utoljára az ajkait, de most újra megkaptam őket. A hajába túrtam, mire ő morogni kezdett, én pedig elmosolyodtam. Kicsit megemelt, én pedig gondolkodás nélkül kulcsoltam át lábaim a derekán. Besétált velem a házba, majd belökte a lábával az ajtót, de egy pillanatra sem szakította meg a csókunkat. Éreztem, hogy egyre forróbb lesz közöttünk a levegő, de nem zavart. A hátam az ajtónak nyomta, majd elszakadt az ajkaimtól és a nyakamat kezdte kényeztetni. 

  - Harry... - sóhajtottam, majd meghúztam a haját, amit ő azonnal meg is értett és ismét megcsókolt.

  - Hűű. - döntötte az enyémnek a homlokát, majd velem együtt ő is próbálta helyreállítani a lélegzetét. - Megkérdezném, hogy miért történt ez - kezdte halkan - de nem érdekel, csak az számít, hogy megtörtént. - vigyorog rám.

  - Csak rájöttem, hogy nem akarok előled menekülni, mivel nélküled nem vagyok teljes. - suttogom. - Szükségem van rád, a boldogsághoz.

  - Én is pontosan így érzem. - nyomott egy puszit a számra.

  - Nem akarlak többet elveszíteni téged. - motyogtam. - Soha többet.

  - Ha rajtam múlik biztosan nem fogsz. - nézett mélyen a szemembe. - Másoknak pedig nem engedném, hogy szétszakítsanak minket.

  - Tudom, hogy nem engednéd. - mosolyogtam rá. 

  Észre sem vettem, hogy végig a karjaiban tartott, míg beszéltünk. De miután még egyszer megcsókoltam, leugrottam róla és a nappaliba mentem, nyomomban vele. Leültünk a kanapéra, na jó inkább csak ő ült le, mert az ölébe foglaltam helyet. Sok mindent kell megbeszélnünk, de biztos vagyok benne, hogy mindent sikerül megoldanunk és végre boldogok lehetünk.

  - Ez azt jelenti, hogy most kiegészítjük egymást? - kérdezi vigyorogva tőlem.

  - Pontosan azt jelenti. - vágom rá, majd hozzábújok.