2014. július 8., kedd

II.évad 12.rész - Nehéz megszokni, de megéri!

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog.
 Nehezen sikerült megírnom, de sikerült, amiért most boldog vagyok.
Ami kicsit elszomorít, hogy nincsenek kommentek! Tudjátok, az írók
a kommentekből nyerik a bátorságukat és ha ez nincs akkor azt 
érzik, hogy nem jó, amit csinálnak és lassan én is kezdem azt érezni.
Szeretném, ha elmondanátok a véleményeiteket, hiszen kíváncsi vagyok 
rájuk és ezzel csak bíztatnátok engem.
Köszönöm az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------


Madison Clark



  - Elaludt. - sóhajtottam, mikor beértem a konyhába. Louis a pultnak dőlve állt és bámult maga elé. - Hé jól vagy? - érintettem meg a karját, mire rám emelte a tekintetét.
  - Jól vagyok... - morogta. - Csak kicsit belefáradtam ebbe. Hetente többször is csinál ilyet, nekem pedig folyamatosan haza kell őt cipelnem és néznem, ahogy saját magát rontja...
  - Sajnálom. - nézek a szemébe szomorúan. - Ez az én hibám, miattam csinálja ezt. - suttogom.
  - Ne butáskodj - borzolja össze a hajam - ez nem a te hibád, hanem az övé, mert ilyen hülye. Ahelyett, hogy javítana az esélyén, inkább a piába menekül, pedig hidd el, hogy szeret téged.
  - Tudom, mikor fél álomba volt, megszólalt és azt mondta, hogy szeret. - motyogom. - De én már nem akarom ezt Louis. Olyan nehéz volt, még most is az. Nem akarom, hogy újra átéljem a boldogságot, majd ismét szenvedjek. Nem akarok többet szenvedni.
  - Elhiszem. - néz rám szomorúan. - De tudnod kell, hogy neki sem volt könnyű. Lehet, hogy nehéz elhinni, mivel nem mutatja, de amikor nincs kamerák előtt egyáltalán nem mosolyog, goromba és morgós... a srácok egy ideig azt hitték, hogy miattuk ilyen, de annyit elárult, hogy nem az ő hibájuk...
   - Hanem az enyém... - vágok közbe. - Sajnálom, hogy ez történt, hogy ezen mentünk keresztűl, de nem vagyok képes újra olyan közel engedni magamhoz. Igaz adtam neki még egy utolsó esély, de mint barátok. - nevetek fel kínomban. - De Louis, most őszintén voltunk mi valaha is barátok? - megrázza a fejét. - Hát ez a baj, tudom, hogy nem fogja sokáig bírni... vagy ha nem ő akkor én és ha ez így lesz akkor nem haragudhatok rá, azért mert nem bírtam neki ellenállni...
  - Bármi is lesz, tudnod kell, hogy én itt vagyok. - ölel meg. - Nem fogom neki hagyni, hogy elbassza, mert akkor biztos vagyok benne, hogy teljesen kifordulna magából és már semmivel sem törődne, csak azt mondogatná, hogy elveszített téged... ami szép lassan az őrületbe kergetné.
  - Te is tudod, hogy azt nem engedném meg... - motyogom. - De nekem most mennem kell, már így is késtem egy csomót. - bontakozok ki az öleléséből, majd felnézek rá, mire ő bólint egyet. - Ha felébredt kérlek hívj fel, tudni akarom, hogy hogy van.
  - Rendben, de szerintem beszélni akar majd veled. 
  - Én magam is tudom ezt, csak nem biztos, hogy én már készen állok erre, de erőt kell vennem magamon, mivel kapott még egy bizonyítási esélyt.
  - Kell egy fuvar? - kérdezi miközben én a cipőm húzóm.
  - Már hívtam egy taxit. - mosolygok rá. - De azért köszi. -puszilom arcon, majd az ajtó felé megyek. - Szia. - biccent, mire én már ki is mentem a házból.
  Annyira rossz volt őt így látni, ennyire magán kívül. De a tudat, hogy ennek én vagyok az oka, hogy ennek is én vagyok az oka az sokkal rosszabb. Nézzük csak mennyi mindennek voltam eddig én az oka?! Először Maya halálának - aki még mindig nagyon hiányzik - igaz én hívtam, hogy jöjjön értem, de arról már nem én tehetek, hogy balesetet szenvedett. Bár mégis mindenki engem hibáztatott... Aztán ott volt Lily, aki szintén engem hibáztatott, de most már belátom, hogy ennek nem én voltam az oka, csak rosszkor voltak rossz helyen... és végül Andy. Tudom, hogy nem gondolta komolyan akkor azokat a szavakat, de örökké bennem maradnak, sosem fogom őket elfelejteni, mivel egy olyan személytől hallani ilyet szörnyű, de túléltem mindegyiket.
  Erősebb lettem. Igaz néha még mindig vannak gyenge pillanataim, de már egyre kevesebb és remélem idővel még annyi sem, mert már egyszerűen elegem van belőle, hogy én vagyok a hibás, hogy azokért is magam okolom, amihez semmi közöm...
  A gondolataim visszaterelődtek arra pillanatra, amikor alig pár perccel ezelőtt, Harry ágyán ültem. Tudom, hogy nem lenne szabad erre gondolnom, de hiányzott és arra a kis időre elfelejtettem a gondjaim, amíg vele voltam. Úgy éreztem, hogy egy kis időre olyanok voltunk mint régen... Olyan volt, mint egy kisgyerek. Nyafogó, aranyos és mindent bevetett arra, hogy beadjam a derekam és hát sikerült is. Még most is tisztán cseng a fülemben az a két szó, amit utoljára mondott "Szeretlek Mad". És én hülye micsináltam erre? Még mielőtt gondolkodtam volna visszasuttogtam neki, hogy én is. De remélhetőleg lesz annyi szerencsém, hogy erre nem fog emlékezni, hiszen szinte aludt és részeg is volt.
  A taxiban ülve, úton Andy felé végig ezen gondolkoztam. Hibáztam azzal, hogy újabb esélyt adtam neki? De mindenki megérdemel egy másodikat nem? Legtöbbször nem bánják meg a döntésüket, bár vannak kivételek, de remélhetőleg én nem fogok azok közé tartozni, nem akarok közéjük tartozni. Amint befordultunk az utcájukba, eltereltem a gondolataim, mivel most nem szabad szomorúnak vagy gondterheltnek látszanom.
  - Szia. - ülök le mosolyogva az ágyára. - Hogy vagy?
  - Szia. - néz rám, mire én kicsit aggódni kezdek miatta. Sokkal sápadtabb, mint szokott lenni és azt is látom, hogy fáradt. - Kérlek ne néz így... -sóhajtja. - Jól vagyok, csak hosszú nap volt.
  - Nem úgy nézel ki, mint aki jól van és ezt te magad is pontosan tudod. -motyogom, miközben végigsimítok az arcán. 
  - Ha tudod akkor miért kérded? - mordul rám, mire én kicsit összerezzenek. - Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Csak tudod, már elegem van ebből, szeretném, hogy végre vége legyen. Utálom, hogy anyát sírni látom, téged... téged pedig összetörtnek. - suttogja.
  - Kérlek ne mondj ilyet. - nézek a szemébe és próbálom visszafolytani a sírást. - Mi örülünk, hogy még itt vagy...
  - Tudom, sajnálom. - suttogja, miközben magához ölel. - Itt maradsz, ma éjszakára? - kérdi halkan.
  - Igen. - vágom rá gondolkozás nélkül.
  Szeretnék vele minnél több időt tölteni, ameddig még lehetséges. Nem mondja, de érzem, hogy már nem lesz olyan hosszú idő, mint amennyit szeretnék. A szüleit elnézve ugyanez a véleményem. Mindenkinek fáj, ez természetes. Reménykedünk benne, hogy valami csoda folytán még nincs itt a vég és minden helyrejön, de legbelül, a szívünk mélyén tudjuk, hogy ennek az esélye szinte nulla.
  Reggel fáradtan ébredtem fel, mivel nekem nem ment olyan könnyen az alvás, mint Andynek. A gondolatok nem hagytak nyugodni, igazából már arra sem emlékszem, mint agyaltam annyit. Biztosan valami apróságon, amiből én nagy dolgot csinálok.
  - Jó reggel. - mosolyog rám Andy.
  - Reggelt. - puszilom arcon. Az ablakból fény szűrődött be, már ilyen késő lenne? A fejem az óra felé kaptam. - A francba! - kiáltottam fel.
  - Mi a baj? - kérdezte aggódóan Andy, mikor észrevette, hogy ide oda rohangálok a szobában.
  - El fogok késni. - morgom. - Ma is fotózásom van, ahol egy fél óra múlva ott kell lennem. A francba, Filip ki fog nyírni.
  - Nem fogsz elkésni, mivel az az óra 25 percet siet. - kuncog fel, mire én egy sóhajt ejtek, majd mosolyogva fordulok felé. Nevetett?! De rég hallottam már. - Mi az? - kérdi.
  - Semmi, csak örülök, hogy hallottalak nevetni, már hiányzott. - vigyorgok rá.
  Rá akart beszélni, hogy majd ő bevisz engem, de eszem ágába sem volt elfogadni. Nem akarom, hogy majd rosszul legyen az úton vagy visszafelé. Gyorsan lezuhanyoztam, majd elbúcsúztam Andytől és a konyhában reggelit készítő Annetól.
  - Már mész is? - kérdi kedvesen. - Reggelit készítek.
  - Sajnálom, de ma is fotózásom van, amiről megfeledkeztem. - mosolygok rá. - Legközelebb maradok, ígérem. - ha lesz még olyan... biccent én pedig már ki is léptem a házukból és megindultam a taxim felé.
  Szerencsére fix időben értem oda, így Filip nem harapta le a fejem. Csak annyit közölt velem, hogy az öltözőben várnak a fehérneműk. Tehát, ez azt jelenti, hogy fehérneműs fotózás lesz. Csodás. Elég nehéz úgy magadat adni, ha mindenki a tested bámulja, arról nem is beszélve, hogy mikor utoljára ilyen fotózásom volt, Harry is látott.
  A szobába érve három féle fehérneműt találtam és egy bugyit?! Tehát vetkőzés is lesz. - sóhajtottam. A mai napra csak ez hiányzott. A sminkemmel hamar végeztünk, ugyanis nem vitték túlzásba, mivel nem szeretnék, hogy a szememen legyen a hangsúly, hanem inkább a testemen. Honnan gondoltam? Miközben Kim a hajam csinálta eszembe jutott, hogy nem is szóltam Emmának, hogy nem alszok otthon. A telefonom után nyúltam, amin 15 nem fogadott hívásom volt és két üzenet, mind Emmától.
  - Basszus. - szitkozódtam halkan, majd megnyitottam az üzenetet.

  "Hol a francba vagy? Miért nem veszed fel a telefont? Én esküszöm, hogyha hazajössz kinyírlak! - E."

  Haragszik, amit nem is csodálok, hiszen lelépek azzal, hogy találkozom pár haverral, majd nem megyek haza éjjel. A helyében én is kiborulnék. Gyorsan megnyitottam a másik üzenetet is, majd nagyon sóhajtottam:

  "Szerencséd, hogy Louis elmondta, hogy ott voltál, aztán távoztál. Nem kellett mondja tudtam, hogy Andyhez mész. De azért még mindig haragszom, ha hazajössz, mindet elmesélsz szépen. - E."

  Most hálás lehetek Lounak, különben Emma kivégezne, amint hazaérek. Mielőtt még elkezdődne a fotózás, ittam egy kávét, hogy fress legyek. Kicsit feszülten éreztem magam, végig. De nem is lepődök meg rajta, hiszen mindenki engem figyelt, miközben magassarkúban és szinte meztelenül pózolok. A legtöbb lány imádja, mikor központban van, én viszont nem vagyok ilyen. Nem mintha nem szeretnem, amikor a fiúk megfordulnak utánam, de az más, mert akkor nem érzem magam pucérnak, ellentétben most. A fotós szerint, aki most új volt, így még nem jegyeztem meg a nevét, nagyon jó lettek a képeim. Hittem neki, mivel szerintem is azok voltak, de az, hogy végig bámult és nem is próbálta leplezni, miközben kimentem a teremből, zavart nagyon zavart.
  - Hé, Mad várj egy percet. - szól utánam Filip. - Beszélni szeretnék veled. - áll meg mellettem.
  - Rendben, csak előbb felveszek valamit. - bólintott. Bementünk az öltözőmbe, majd felvettem egy köntöst és leültem mellé a kanapéra. Kíváncsi vagyok, hogy miről akar velem beszélni.
  - Nézd, tudom, hogy valami bánt. - sóhajtja. - Azt is, hogy nem akarsz róla beszélni, amit meg is értek, de nem szeretlek ilyen szomorúnak látni kislány.
  - Én sem szeretek az lenni. - nézek rá. - Tudom, hogy mostanság nem teljesítek a legjobban, de ígérem, hogy igyekezni fogok. A problémám kis részéből pedig te is tudsz valamit. - sóhajtom.
  - Rosszabbul lett? - kérdi halkan.
  - Igen, nem mondja el az igazat... próbálja magát erősnek mutatni, de látszik, hogy ez csak hazugság. - motyogom.
  - Sajnálom. - néz rám szomorúan. - De szerintem tudok neked valamivel segíteni.
  - Mire gondoltál? - kérdem.
  - Pár napja említettem, hogy tudok egy helyet, ami szerintem tetszene neked. - bólintok. - Az erdő közepén van egy házam, amit alig használok, de nem adtam el, mivel gyönyörű a környék. Ahányszor oda megyek, megnyugszom elfelejtem a gondjaim, kikapcsolódok. Szerintem a nehéz időkben neked is segíteni fog... oda bármikor elmehetsz, hogyha egyedül akarsz lenni, hogyha nyugalomra vágysz. - mosolyog kedvesen.
  - Ez nagyon kedves tőled. - mosolyogok. - Köszönöm az ajánlatot, élni fogok vele. 
  - Ha úgy érzed, hogy itt az idő, akkor szólj nekem és én adom a kulcsot. - mosolyog. - Két éve nem voltam ott, de minden hónapban mennek takarítani, szóval rend van. Nem nagy luxus ház, de szép és biztos vagyok benne, hogy neked is fog tetszeni.
  - Köszönöm. - állok fel, majd elindulok a telefonom felé, mivel csörögni kezdett.
  - Én hagylak is. - áll fel, majd távozik a szobából.
  A kijelzőre pillantottam, ahol egy olyan személy neve villogott, akivel már rég beszéltem. Stefan. Ha jól emlékszem, mióta hazajöttünk nem is beszéltünk. Tudom vagyis gondolom, hogy a csók miatt érzi magát szarul, de mondtam neki, hogy semmi baj. Nem szeretném, hogy ezért menjen tönkre a barátságunk.
  - Szia. - szóltam bele miután felvettem. 
  - Szia. - szólal meg. - Nézd sajnálom, hogy nem hívtalak, de kellett egy kis idő míg feldolgozom... - kezd bele, mire én felnevetek.
  - Stef, nyugi. - mosolygok, bár ő nem lát engem. - Már mondtam a múltkor is, hogy nem haragszom. Nem kell erről beszéljünk, tegyünk úgy mintha meg sem történt volna.
  - Igen tudom. - sóhajtja. - Csak tudod, nem olyan könnyű úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
  - De ugye megpróbálod a kedvemért? - kérdem. - Nem akarom elveszíteni a barátságodat. - teszem hozzá.
  - Megpróbálom. - válaszolja. - Nem ülünk be valahová dumálni?
  Szeretnék vele találkozni, mert tényleg hiányzik és sok mindenről maradt le az elmúlt napokban, de ha ma is későn megyek haza Emma tuti mérges lesz.
  - Szeretnék, de ma nem lehet. Tegnap reggel óta nem voltam otthon. Emma már így is mérges. - sóhajtom.
  - Hol voltál, egész nap? - kérdi.
  - Hát elég hosszú, de pár szóban. - kezdek bele. - Találkoztam Harryvel - hallom, még telefonon keresztül is, hogy élesen beszívja a levegőt - de jól vagyok, amint hallod. Andyvel is történt pár dolog... és legutoljára hagytam a hírt, aminek nem fogsz örülni, de kérlek ne akadj ki. Adtam még egy esélyt neki. - biztosra veszem, hogy felidegesítem, de tudnia kell. - De csak mint barátok. - teszem hozzá gyorsan.
  - Mad. - sóhajtja. - Csak magadnak ártól vele, te is tudod.
  - De mi van ha nem? - kérdek rá. - Mi van akkor, ha rá van szükségem, pontosabban rá is?
  - Nem tudom mit mondjak erre. - mondja feszülten. - Nem telefonon kéne megbeszélnünk.
  - Szerintem sem telefon téma. - szólalok meg.
  - Mikor találkozhatunk?
  - Ha túlélem a mai estét és reméljük így lesz, akkor mit szólnál a holnaphoz? 
  - Tökéletes. Akkor holnap érted megyek. Beülhetnénk egy kávéra vagy valamire. - dobja fel az ötletet.
  - Benne vagyok. Akkor holnap. Szia. - köszönök el tőle.
  Már előre tartok attól, hogy mi lesz holnap. Tudom, hogy nem fog örülni a ténynek, hogy adtam még egy esélyt annak a fiúnak, aki úgymond összetörte a szívem, de valahogy biztosan megbékél majd vele. Nem fogom hagyni, hogy hülyeséget csináljon. Lehet, hogy megfogom bánni, de az is lehet, hogy nem. Egy második esélyt mindenki megérdemel és ha erre azt meri mondani, hogy nem akkor felhozom a témát, mikor ő is adott, még ha az nem is sült el jól.
  Becsuktam az ajtót, majd átöltözni a saját cuccaimba. Megfésültem a hajam és már indultam is hazafelé. Kifelé menet elköszöntem mindenkitől, majd kiérve beültem a rám váró taxiba. A jogsit azt letettem, de még nem szántam rá magam, hogy vegyek magamnak saját autót, de a héten már bekéne szereznem egyet.
  Hamar megérkeztünk, de mivel a kulcsaimat sehol sem találtam csengetnem kellett. Pár másodperc elteltével már nyílt is az ajtó és megjelent előttem Emma. Azt hittem, hogy dühös lesz, de inkább aggódóan nézett rám.
  - Szia. - ölelt meg. - Kérlek ne akadj ki, de vendégeink vannak. - hadarta suttogva, mire én összeráncolt szemöldökkel néztem át a válla felett.
  A látvány, ami fogadott lesokkolt. Nem akartam elhinni, hogy ismét azt látom, amit alig pár nappal ezelőtt. De azt még inkább nem értettem, hogy mi a francot keres itt ő is? Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, ebből semmi jó nem lesz. Lassan közelítettem meg a nappalit, majd szólaltam meg.
  - Sziasztok! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
  - Szia. - biccentett Cara. A mellette ülő mosolygó fiúra néztem, aki felállt a helyéről, majd felém kezdett közeledni.
  - Szia. - ölelt meg. Az orromat azonnal megcsapta a már ismerős illata. De aztán hírtelen felébredtem. Miért ölelt meg, mikor itt van Cara.
  - M-mit csinálsz? - kérdeztem dadogva.
  - Nyugalom, már tudja. - suttogta a fülembe, majd elengedett és visszaült.
  - Ne vágj már ilyen képet. - nevet fel Cara. - Tudom, hogy ismeritek egymást és barátok vagytok. - mosolyog. Kérdőn nézek a göndörre, aki bólint. Hát, oké nem erre a fogadtatásra számítottam. Fogalmam sem volt róla, hogy elmondja Caranak, hogy mi 'barátok' voltunk, vagyunk.
  Megráztam a fejem, majd közelebb mentem és helyet foglaltam Harry mellett, mivel már csak ott volt. Beszélgetni kezdetek, de én szinte semmit sem értettem. Elvonta a figyelmem a mellettem ülő fiú. Éreztem a testéből áradó melegséget, amitől nekem is melegem lett.
  - Megyek átöltözöm, mindjárt jövök. - állok fel, mire a többiek bólogatni kezdenek.
  Gyorsan szedtem a lábaim a szobám felé, majd tűntem el benne. Bezártam az ajtót és próbáltam feldolgozni, hogy mi is történik kint. Természetesen közben még átöltöztem valami lazább szerelésbe. Már épp indulni akartam, amikor kopogtattak az ajtómon.
  - Bejöhetek? - dugta be a fejét, Harry, mire én egy aprót bólintottam. - Sajnálom nem így akartam ezt az egészet, csak nem tudtam róla lebeszélni. - lépett közelebb hozzám, mire én automatikusan hátráltam, amíg neki nem ütköztem egy széknek, amire leültem.
  - Miért mondtad el neki, hogy ismerjük egymást? - kérdem.
  - Rájött volna magától is és nem szerettem volna azt, hogy majd meglát valahol és akkor kérdezne rá, így inkább elmondtam. - rántott vállat, majd nekidőlt a szekrényemnek és úgy nézett. - Igazából szerettem volna bocsánatot kérni a tegnapiért. - sóhajtja. - Nem sokra emlékszem belőle, Louis pedig csak annyit mondott, hogy adtál még egy esélyt, amit még most sem hiszek el.
  - Ha arra akarsz kilyukadni, hogy csináltál-e valami hülyeséget, megnyugtatlak, mert nem. - mosolygok rá. - Az esélyt pedig azért kaptad, mert nem akarom, hogy még egyszer leidd magad és mert mindenki megérdemel egy második esélyt. - teszem hozzá halkan.
  - Örülök, hogy így gondolod. Ígérem, hogy ezt nem baszom el. - jelennek meg a gödröcskéi.
  - Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk. - állok fel, de mikor el akarok menni mellette, magához húz. - Ha...
  - Shhh... - vág közbe. - Hiányoztál. - suttogja. Szinte biztos vagyok, hogy a barátok nem tesznek és mondanak ilyet, de nem érdekel jól esik ezt hallani tőle.
  - Te is hiányoztál nekem. - motyogom, majd visszaölelem.
  - Menjünk, mert tényleg fura lesz. - lehel egy csókot a homlokomra, majd kiindul a szobából, ahová én is követem.

Írjatok véleményt!

11 megjegyzés:

  1. Szia :)
    A rész ismét fantasztikus mint mindig. ;) Kíváncsi vagyok Harry hogyan fogja visszahódítani Mad-et.... Reménykedem, hogy újra egy pár lesznek és boldogabbak lesznek mint valaha :D Várom a folytatást, puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! Úgy ismersz te engem, hogy hagyom, hogy Harrynek ne sikerüljön? A barátság témába is elég hamar belement Mad szóval ne aggódj.

      Törlés
  2. Ahoy matróz! Bocsi, ma megvagyok kergülve, de attól még elmondom a véleményem. Khmm. A blogod nagyszerű! Tudom sokan mondják, de én meg is indokolom! A leírásod nagyon jó, átéled a helyzetet, nem sieted el, mindenki szerepét megérted. Meg lehet ismerni a szereplőket. Nincsen róluk leírás, vagyis nem olvastam el, nem szoktam elolvasni. Ha jó a blog, amúgy is rájövök, hogy milyen a szereplő :) Ömm, eddig azért nem írtam megjegyzést, mert nem tudtam megfogalmazni, de biztos vagyok benne hogy ebből is kihagytam valamit ^_^ Köszönöm ezt a részt is hogy elolvashattam! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló! Köszönöm szépen a csodás indoklást. Örülök, hogy sikerült elnyernem a történetemmel a tetszésedet. Mindenben igyekszem és ahogy látom lassan el is fogom netek hinni, hogy igazatok van, jól csinálom, amit csinálok!

      Törlés
  3. Nagyon jó rész lett.. kövit ♥ :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó rész lett! Imádtam, mint mindig:D Siess a kövivel!:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. Mert egy biztos hogy barátok nem lesznek az 100. Egyébként meg furdal a kíváncsiság hogy mi volt abban a levélben amit még Harry ágyán hagytak. Hamarosan vagy majd később tudjuk meg? Egyébként imádom ahogy írsz és vagy 4 blogodat olvasom. ♥ Siess ♥

    ui.: A Norah Atkines blogodba mikor lesz új rész? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik és ennyi blogom olvasod! Barátok? Ment az nekik valaha is? A levél nagy felfordulást fog okozni és hamarosan még pár rész van hátra és szép lassan kiderül.
      Holnap feltesszük, már készen van csak még át kell nézzük és beszélnünk is, hogy minden oké vele-e :D

      Törlés
  6. Kedves Evelyne!
    Már régóta olvasom a blogodat de még egyszer sem volt alkalmam kommentelni a rész alá. Azt hiszem ennek is most jött el az ideje.
    Sajnálom Andy-t, hogy hamarosan megfog halni. Nekem valamiért szimpatikus volt, viszont Sara már nem. Nem tartom őt Mad barátjának és úgy érzem, hogy ő áll a levél mögött ami Harry-nek érkezett. Harry és Mad szerintem nem sokáig fogják bírni, hogy csal barátok legyenek. Remélem hamarosan ismét együtt lesznek, úgy ahogy Emma és Louis is. Kíváncsian várom a folytatást.
    Ölel,
    Anastasia B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló!
      Mindig sikerül valakinek meglepnie az olvasóim közül. Sosem gondoltam, hogy jó néhány ismerősöm olvassa, de úgy látszik tévedtem. Andy nem rossz fiú, sosem akart ártani Madnek, csak néhányan azért utálják őt, mert ő állt Mad és Harry közé. A levélről nem mondok semmi, de hamarosan kiderül és az is, hogy Sara milyen barátja Madnek. Hogy Emma és Louis együtt lesz-e még valaha azon még nem igazán gondolkodtam, de még meglássuk, Harryék pedig... hamarosan megtudjátok! Remélem majd a részeknél, ahol sok minden fog kiderülni, elmondod majd a véleményed.
      Puszi Evelyne!

      Törlés