46."Azt hittem már sosem kérsz meg rá."

Sziasztok!

Sajnálom a késést, de most végre meghoztam nektek az új részt.

Remélem tetszeni fog nektek. Tudom, hogy mostanság ritkábban jelentkezem, 

de eddig azért nem volt rész, mert egyszerűen nem tudtam megírni.

Tudtam mit akarok bele írni, de nem ment. De most már igen,

szóval újra itt vagyok. Köszönöm az olvasókat és a bíztatást!

Ha szeretnél egy másik fanfictiont is olvasni tőlem, 

akkor nincs más dolgod, mint rákattintani erre a linkre. 

Szerintem, ha ez a blog tetszik nektek akkor az is fog!

I'll always fight for love

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------

  A szívem mélyén tudtam, hogy ez lesz. Sejtettem, hogy valami hasonlót fog tőlem kérni. De azt viszont nem értem, hogy miért szeretné ezt? Az hiszi, hogyha szakítok Harry-vel akkor újból összejönnék vele? Lehetséges, de arra miért nem gondol, hogy én ezt nem tudnám megtenni? Nem tudnék vele újra összejönni. Nem azért mert már nem szeretem, mert szeretem, de már nem érzek úgy iránta, mint azelőtt, már másvalaki dobbantja meg a szívem, aki nem más, mint Harry. Ő éri el nálam azt, amit hónapokkal azelőtt Andy ért el. Nem tehetek róla, hogy így érzek. A szerelem sosem tart örökké. Igaz mindig azt hisszük, hogy ő lesz az igazi és sosem engedjük el. Én is ezt éreztem, de mióta megláttam akkor első nap, már valamit éreztem, valamit ami vonzott benne. Ahogy pedig teltek a napok egyre jobban megismertem. Egy hét alatt sokkal jobban, mint gondoltam volna. Annyi minden történt közöttünk, hogy az nem igaz. Megmentett, megvigasztalt, megnevetett, írt nekem egy számot, szerelmet vallott és még akkor is mellettem állt, amikor visszautasítottam őt... Sosem felejtem el ezeket a pillanatokat, Andy pedig nem várhatja el tőlem, hogy eldobjam a boldogságom, azért, hogy ő boldog legyen. Mi lesz akkor velem? Ő a boldog lesz, nekem pedig a szívem fog megszakadni, mert otthagytam azt akit szeretek. Nem kérheti ezt tőlem, mert sosem tenném meg. Fontos nekem, de ezt nem teszem meg. Kell legyen másik kimenője ennek az egésznek, nem az, hogy szakítsak vele. Szeretem és segíteni akarok neki, de máshogy.

  - Andy... - sóhajtom. - Én nem akarok vele szakítani. - eddig sikerült visszatartanom a könnyeim. Nem sírtam, még nem, de egy könnycsepp már legördült az arcomon.

  - Gondoltam. - mondta durván. - Elmondanád nekem, mégis mi a franc van neki, ami nekem nincs? Elmondanád nekem, Mad! - csattan fel.

  Ilyenkor nagyon megrémiszt és ezt pontosan tudja, de tudom, hogy nem képes most irányítani magát.

  - Andy - suttogom - ezt én nem tudom neked elmagyarázni... egyszerűen nem megy.

  - Persze, hogy nem! - morogja. - Ő mindig mindent megkap, már meg kellett volna szokjam. - szorítja ökölbe a kezét.

  - Tessék? - ráncolom a homlokom. - Hogy érted ezt?

  - Nem mindegy? - kérdezi durván. - Neked már úgyis ő kell, nem én.

  - Ne csináld ezt. - kérem halkan. - Fontos vagy nekem, segíteni akarok neked, de el kell fogadnod, hogy én vele vagyok.

  - Én azt sosem fogadom el Mad! - vágja rá. - Mindent megkapott eddig, amit csak akart, de ezt most nem fogja! Téged nem adlak neki!

  - Semmit sem értek, Andy! - csattanok fel már én is. - Beszélj már érthetően. 

  - Nem számít! - néz a szemembe. - Azt akarod, hogy leálljak, legyen, de akkor szakíts vele!

  - Nem szakítok vele, Andy! Ezt nem kérheted tőlem. - morgom. - Miért nem tudod elviselni, hogy vele vagyok?

  - Mert, te az enyém vagy.

  - Nem vagyok a tied, a barátnőd voltam. - nézek rá. - Szerettelek, még most is szeretlek, de már csak mint barátot. Tudom, hogy hibáztam, mikor nem szóltam neked a köztünk történtekről, sajnálom, hogy megcsaltalak... nem akartam, tényleg nem. Még ha nem is hiszed el nekem, de nem akartam neked fájdalmat okozni, de egyszerűen nem tudtam parancsolni az érzéseimnek. Megpróbáltam, de nem ment. Nem kérheted, hogy szakítsak vele... ha meg is tenném, ez nem jelentené azt, hogy újra összejövök veled... nem tudnék veled lenni, nem csak azért mert azt kérted, hogy szakítsak vele, hanem mert őt szeretem!

  Láttam, hogy mennyire fáj neki amit mondok. Nekem is fájt kimondani, de muszáj volt. Meg kell vele értetnem a dolgokat és ez csak így megy.

  - Lefeküdtél vele? - kérdezi alig hallhatóan. 

  A szívem összeszorult, hogy mondjam ezt el neki. Miért érdekli őt egyáltalán. Istenem, de el szeretnék innen most menni. Nyelek egyet, szólásra akarom nyitni a számat, de megelőz.

  - Szóval igen... - néz maga elé.

  - Sajnálom... - suttogom. - Sajnálom, hogy megtudtad...

  - Velem miért nem tetted meg? - kérdezi pár perc elteltével. 

  - Sosem éreztem magam készen rá, mikor veled voltam, talán ez azért volt így, mert valahol tudtam, hogy nem te vagy az igazi... - mondom halkan.

  Fájt ránéznem. Annyira maga alatt van, hogy azt éreztem, bármelyik pillanatban elsírhatja magát, amit nagyon nem szerettem volna. Nem tudom, hogy most mire gondolhat, de nagyon szeretném, ha megosztaná velem... tudni akarom. Mély lélegzettet vett, majd rám emelte a tekintetét.

  - Sajnálom. - motyogta, mire nekem nagyra nyíltak a szemeim.

  - Mit sajnálsz?

  - Azt, hogy nem tettelek elég boldoggá, azt, hogy megbántottalak... hogy azt kértem tőled, hogy hagyd el, miattam. Önző dolog volt tőlem. Fáj, nagyon fáj, hogy vele vagy, de ahogy látom téged ő tesz igazán boldoggá nem én, mégis itt vagy, hogy segíts nekem. Még úgy is, hogy én elküldtelek, nem érdemlem meg a segítséged... Örülök, hogy boldog vagy vele és közben még velem is próbálsz törődni, pedig meg sem érdemlem... 

  - Andy... - suttogom és közelebb ülök hozzá. - Engedd, hogy segítsek neked.

  - Rendben. - sóhajtja.

  Meglepett, hogy ezt mondta az előbb és az is, hogy engedi, hogy segítsek neki, de megkönnyebbültem, hogy így van... Lehet, hogy nem kellene ezt tennem, de hozzábújtam, azt akartam, hogy megbocsájtson nekem, azt akarom, hogy újra olyan boldog legyen, mint amilyen velem volt. Éreztem, hogy egy pillanatig levegőt sem vett, az izmai megfeszültek. Meglepte az ölelésem, de lassan ő is átölelt.

  - Sajnálom. - suttogtam a mellkasába. - Igazán sajnálom....

  - Megbocsájtok. - hallottam meg azt a szót, amire most szükségem volt.

***

  Szombat van. Eltelt majdnem egy hét. Sok minden történt. Elkezdődött a suli, ami nem igazán kötött le, csak a tánc és az énekórák, amit még mindig Harry tartott és Louis. Igen, bejött, ahogy Emma is. Annyira jó volt őket látni. Hiányoznak, alig látom őket. Amikor még itt voltak minden egyes nap együtt voltunk, de most már inkább, csak Harry-vel vagyok, amit egy csepet sem bánom, de hiányoznak az az igazság. 

  Meglepetésemre Andy, már nem iszik vagyis szép lassan ismét le fogja tenni, csak kell neki még egy kis idő mire teljesen sikerül, mert egyből nem szabad letennie... mert azzal többet ártana, mint segítene magán. Nehezen hiszem el, hogy tényleg megbocsájtott, ahogy Harry is, de nagyon örülök neki. Minden nap beszélünk, megpróbálunk barátok lenni és eddig jól megy. Igaz Harry-nek nagyon nem tetszett az ötletem, mikor kettesben mentem ki vele egy szúkra, de megnyugtattam, hogy nem lesz semmi, bíznia kell bennem...

  Millió ember vesz minket körül, akik csak arra várnak, hogy Louis és Harry énekeljen nekik. Én is itt vagyok, boldogan jöttem el, hiszen már sokkal jobban érzem magam, mint akkor amikor megpróbáltak rábeszélni, hogy el kell jöjjek... Külön asztalunk van Emmá-val, ami pontosan a színpad előtt van. Igazából még fel sem fogtam, hogy mennyire szereti őket a közönség, de amikor feljöttek a színpadra és mindenki sikításban tört ki, köztük mi is, rájöttem, hogy féltenem kell a pasimat.

  Mielőtt még belekezdtek volna az éneklésbe, felénk kacsintottak, mi pedig rájuk vigyorogtunk. Elindult a zene, mire mindenki velük énekelte a szöveget. Mi is felálltunk és ugrálni kezdtük. Úgy éreztem magam, mintha igazi koncerten lennénk, ami remélem egyszer majd valóra válik, mivel biztos vagyok benne, hogy sokan imádnák őket. Mikor Harry-vel találkozott a tekintetünk elsötétedett a tekintete, nem értettem, hogy mi történt, de amikor kidugta nyelvét és megnyalta az alsó ajkát elvörösödtem. Lenéztem magamra és akkor értettem meg, hogy ez azért volt, mivel a miniruhám kicsit feljebb csúszott a kelleténél. Gyorsan lejjebb húztam, mielőtt még itt mindenki előtt rám veti magát, majd folytattuk a táncolást Em-el.

  - Ugye tudod, hogy Harry megörül érted? - kiáltja Em a fülembe, mire én oldalba bököm, ő pedig kuncogni kezd.

  - Én is érte. - suttogom. - Szerinted helyesen cselekedtem? - kérdezem tőle, miközben várjuk, hogy elkészítsék az italunk.

  Felvonja az egyik szemöldökét, majd összefonja a melle alatt a karját.

  - Madison Clark! - néz a szemembe. - Mi a fenéért nem hiszed el, hogy ettől jobban nem is cselekedhettél volna, szereted őt, ő pedig imád, teljesen odavan érted. Mit kéne tegyen, hogy végre elhidd?

  - Én elhiszem. - vonnom meg a vállam. - Csak tudod olyan hihetetlen.

  - Hidd el kislány! - nevet fel. - Nekünk vannak a legjobb pasijaink. - kacsint rám. - És csak a mieink. - teszi hozzám, mikor észreveszi, hogy két lány felül mellénk a pulthoz, akik pár perce még ott énekeltek mellettünk és a pasijainkat stírölték.

  Miután megkaptunk az italainkat visszamentünk az asztalunkhoz, ahol Harry-ék valamin nagyon nevettek. Mivel csak két szék volt az asztalunknál, gondolkozás nélkül ültem bele a barátom ölébe, amit ő egy morgással díjazott.

  A karjait a derekamra fonta és szorosan magához húzott. Szeretem, hogy ennyire birtokolni akar, mintha attól félne, hogy elhagynám, pedig ezt sosem tenném. Az ajkát a nyakamra tette, majd nedves puszikkal kezdte elhalmozni a vékony bőrömet. Megkönnyebbültem, amikor Louis-ék elmentek táncolni, mivel már nagyon nem tudtam visszatartani a sóhajtásaimat.

  - Ó istenem! - tört ki belőlem mikor szívni kezdte a fülem mögötti vékony bőrt.

  - Megőrjítesz. - morogta a nyakamba.

  - Te is engem. - sóhajtom, majd ledobom a combomról a kezét, mert ha így folytatja akkor hamarosan fel fogok robbanni a vágytól, amit nem nagyon szeretnék a körülöttünk lévő emberek tudtára adni.

  - Táncoljunk. - morogja a fülembe.

  Nekem pedig több nem is kellett. Azonnal felálltam az öléből és már mentem is a parkett felé, de ő elkapta a kezem és magához rántott. Az szája abban a pillanatban megtalálta az enyémet, majd mohón falni kezdtem. Belenyögtem a szájába, mire ő még erősebben szorított magához.

  - Nem engedem, hogy ilyen rövid ruhát vegyél fel, ha más is lát téged rajtam kívül. - morogta, mikor ajkaink elváltak egymástól.

  Megfogta a kezem, majd behúzott a tomboló emberek közé. A kezeit körém fonta és szorosan magához húzott, én pedig a szemébe néztem és átkaroltam a nyakát. Mozogni kezdtem a zenére, annyira szerettem volna innen már elmenni és végre rávetni magam Harry-re, de tudtam, hogy még nem mehetünk, így akkor legalább táncoljunk. A keze lassan a fenekemre vándorolt és nekem több sem kellett, az ajkam rátapasztottam az övére. Miért akar ennyi ember előtt kínozni? 

  - Húzzunk innen! - morogja a számba.

  - Azt hittem, már sosem kérsz meg rá. - nézek a szemébe vigyorogva, mire ő is mosolyogni kezd. megfogja a kezem, majd miután elvettünk a cuccainkat a kijárat felé indulunk. Már csak pár percet kell kibírjak és végre megkapom!