41.Bűntudat

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Gondolom nem kicsit haragudtatok rám

az előző rész miatt. Tudom, hogy elegetek van már Bellából, 

de neki is fontos szerepe van a történetben, ami majd ki fog derülni később.

 Remélem tetszeni fog a rész és várni fogjátok a következőt, ami

ha minden igaz akkor vasárnap érkezik. 

Köszönöm a komikat és az olvasókat is!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------------------

  Soha nem hittem volna, hogy lehet ilyet érezni, mint amit most én érzek. Túl hamar eljött ez a pillanat, még nem voltam rá felkészülve, a lelkem teljesen össze fog omolni, amint Bella befejezi a mondatát. Képtelen vagyok megmozdulni. Képtelen vagyok levegőt venni. Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatok. A szívem olyan gyorsan ver, hogy azon sem lepődnék meg, hogyha kiugrana a helyéről, egyenesen Belláig. Tudtam, hogy gonosz tudtam, hogy egyszer bekövetkezik ez a nap, de azt sosem gondoltam volna, hogy ezt a szeretett ünnepén fogja tenni, mikor millió ember van az intézetbe, akik most pontosan rá figyelnek. 

  - ... úgy gondolom, hogy ez a kis videó sokkal többet elárul majd, mint amit szerettem volna mondani önöknek.
  Milyen videó? Mi a fenét akar megmutatni Bella? Ugye nem vette fel, amint... Te jó ég! Még sosem szerettem volna annyira valahol máshol lenni, mint most. Nem tudom elhinni, hogy tényleg itt és most akarja ezt tenni, bár sejtem, hogy miért. Pontosan tudja, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozna nekem és épp ezért fogja megtenni. Nem tudom, hogy mi a fene lehet abban a videóban, de egyre jobban félek. Itt van Andy, meg a szülei is, akik az intézet alapítói. Elindult a videó, én pedig kikerekedett szemekkel néztem. Amikor azt mondta, hogy egy titkom van akkor én azt hittem, hogy azzal az öngyilkosságomra gondol, de nagyon hamar rájöttem, hogy nem így van. Egy kicsit megnyugodtam, hiszen nem az történt amire számítottam, de amint rájöttem, hogy mit tervez, egyre rosszabbul kezdtem magam érezni. Bűntudatom támadt. A videóban Harry jelent meg először, még az első ünnepségen, ahol előadta a Don't let me go című általa íródott dalát, amit nekem írt, ami miatt annyi botrány lett. De nem haragszom rá, mivel ő csak az érzéseit fejezte ki... Aztán pedig a kamera felénk fordult és ott álltam Andyvel. Én kábultan, ő pedig idegesen. Ugrottunk egyet és már a Temze partján találtam magam, kettesben Harryvel, még az ünnepség után, amikor Andy miatt rosszul éreztem magam. Nevettünk, hülyéskedtünk. Az emlékek felidézésével a szemem sós cseppek kezdték marni. Ismét ugrottunk és már a folyosón találtuk magunkat, amikor én először megcsókoltam. Ne! Andy ezt nem láthatja, te jó ég. Miért csinálja ezt velem? Nem mertem ránézni, egyszerűen képtelen voltam. Már nem láttam tisztán, de tovább néztem. Ismét ugrottunk és már a parkban is voltunk, amikor Harry a hóba lökött, majd provokálni kezdett és én megadtam magam. El sem lehet mondani, mennyire szégyellem magam ebben a pillanatban. El akarok innen tűnni. Nem lehetek tovább itt, egyszerűen nem megy. A videónak még nem volt vége, de én megmozdultam már épp indultam volna, de elkapták a kezem.
  - Most azonnal magyarázd meg ezt, Mad! - sziszegte Andy. Felé fordultam, nem láttam tisztán, de még soha az életben nem láttam ennyi gyűlöletet senkinek sem a szemében, mint most az övében. - Beszélj! - morogta és szorított a fogásomon.
  - Én... én sajnálom. - eresztettem szabadjára a könnyeimet, majd kitéptem a csuklóm Andy keze közül, majd elfutottam.
  Fogalmam sincs, hogy még tartott-e a videó vagy sem, de nem is érdekelt. Csak el akartam innen tűnni a pokolba. Nem tudom felfogni, hogy tényleg ezt tette, egyszerűen nem megy. Az a fiú, akinek sosem akartam csalódást okozni, most hatalmasat csalódott bennem. Tudom, hogy soha az életben nem fogja nekem ezt megbocsájtani, hiszen ha az embernek van valakije, akkor a háta mögött nem csalja meg őt. Mindig is féltékeny típus volt, de most, hogy ezt tettem vele, biztosan visszaesik, amit sosem szerettem volna. Nem akarom, hogy ismét olyan legyen, mint régen, de őt ismerve nem fogja magát tudni túltenni ezen, túl nehéz lenne és ő nem elég erős ehhez, ha rólam van szó. Emlékszem, még most is arra a pillanatra, amikor megkérte, hogy legyek a barátnője.
  
  " Izgultam, hiszen Andy egész nap nagyon furcsán viselkedett. Már egy ideje jó barátok vagyunk, de kezdem úgy érezni, hogy én nem csak egy szimpla barátot látok benne, hanem attól sokkal többet. Félek neki elmondani, mivel lehet, hogy ő nem érez semmit sem irántam és ha ez így van, akkor azzal, hogy elmondom neki, csak rontok a helyzeten. Ma Sara nem jött a suliba, mivel nem érezte magát jól így csak kettesben megyünk haza. Eddig sosem bántam ezt, de most, hogy már nem tudom mi van közöttünk félek vele lenni. 
  - Szia - lökte el magát a fától, mikor mellé értem. 
  - Helló - motyogtam. Összeráncolt homlokkal nézett rám, hiszen már ismer annyira mikor valami bajom van akkor mindig így viselkedem. 
  - Mad? - fogja meg a kezem, mire ismét úgy érzem, mintha kisebb áramütés érne. - Mi a baj? - kérdezte, én csak megráztam a fejem. - Mad nekem nem tudsz hazudni, inkább mond el mi bánt.
  Amikor a keze az arcomhoz ért, automatikusan lehunytam a szemem. Jó érzés volt, hogy ennyire törődik velem, hogy rá mindig számíthatok, de erről nem tudok neki beszélni. Nem tudom neki elmondani, hogy talán beleszerettem, nem akarom őt elveszíteni. Kinyitottam a szemem, de későn vettem észre, hogy könnyezek, nem tudtam előle elrejteni. 
  - Hé. - törölte le az ujjával. - Mi a baj? - kérdezte ismét lágyan. - Mad, nem tudom elviselni ha sírsz, nem tudom elviselni, ha egy ilyen szép lány, mint te, sír. - a szavaira csak még inkább sírhatnékom támadt. A homlokát az enyémnek döntötte, majd mélyen a szemembe nézett és felsóhajtott. - Istenem, de szeretnélek megcsókolni. - suttogta, nekem pedig tátva maradt a szám. Nem akartam elhinni, amit hallottam. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire.
  - Akkor tedd meg. - nyögtem ki. Először meglepetten nézett rám, majd megcsókolt...
  - Légy a barátnőm Mad!"

  Az emlék felidézésére csak jobban zokogni kezdtem. A hajamba túrtam, képtelen voltam megnyugodni. Elveszítettem őt örökké! És ha miattam visszaesik abba az állapotba, azt soha az életbe nem bocsájtom meg magamnak. Nem tudnám azt elviselni, hogy én tehetek arról, hogy ismét magát rontja...

  Egyedül szerettem volna lenni, de amit nyílt a szobám ajtaja tudtam, hogy ki jött be rajta még anélkül is, hogy odanézzek. Szükségem volt rá, hogy elhitesse minden rendben lesz, még akkor is ha ez nem így lesz. Azonnal hozzá rohantam és szorosan hozzábújtam, majd tovább sírtam. A kezeit körém fonta és szorosan ölelt.
  - Kérlek, nyugodj meg. - suttogta a hajamba, de én csak a mellkasába motyogtam érthetetlen szavakat. - Minden rendben lesz. - simított végig a hátamon. - Nem fogom hagyni, hogy bajod essen.
  - Pedig megérdemelném. - szipogtam.
  - Ne beszélj butaságokat. - tolt el magától, majd az ujját az állam alá nyomta és felemelte azt, hogy a szemébe nézzek. - Jól cselekedtél.
  - Te is tudod, hogy nem így van. - motyogtam. - Andy nem érdemelte meg, hogy így tudja meg, nekem kellett volna elmondani neki, nem Bellának.
  - Mad - nézett a szemembe - figyelj rám. Ami történt megtörtént, ezen már nem tudsz változtatni, de sose bánd meg azt amit tettél, soha bánd meg, hogy beismerted magadnak, hogy szeretsz.
  - De ezzel megbántottam Andyt, a legrosszabb módon...
  - Kicsim - tette a mutató ujját a számra - én itt vagyok és nem engedlek el. - a homlokát az enyémnek döntötte, majd mély lélegzettet vett. - Ezért még megölöm Bellát. - morogta.
  - Rosszabb is lehetett volna. - motyogtam.
  - Tudom. - csókolt meg.
  A csókja édes volt és gyengéd. Mondhatni kicsit megnyugtatott. Mindig tudja, hogy érje el, hogy másra figyeljek, nem pedig arra amire akarnék. Igaz még a csók közben is sírtam, de nem érdekelt. A karjaim a nyaka köré fontam és szorosan csimpánkodtam bele. Szükségem van a nyugalomra amit mellette érek, amit csak ő tud kiváltani belőlem. Tudom, hogy ezzel semmi sincs megoldva, hogy a problémák ott maradnak, de egy pillanatra kiveri őket a fejemből.
  Amikor az ajtó kinyitódott tudtam, hogy Louis és Emma is megérkezett. Louis akinek pont most tettem tökre a születésnapját, aki holnap elmegy innen én pedig mindent elrontok az utolsó pillanatban.
  - Istenem Mad. - hallottam Emma lágy hangját. Elengedtem Harry nyakát, majd a hang felé fordultam és a barátnőm karjai közé vetettem magam. - Sosem gondoltam, hogy erre is képes lenne.. én először azt hittem, hogy azt akarja mondani amikor...
  - Én is. - suttogtam. - De nem azt mondta, de már kezdem úgy érezni az nem lett volna annyira rossz, mint ez.
  - Ne mondj ilyet. - szólalt meg Louis.
  - Louis. - szipogtam, majd felé fordultam. - Én annyira sajnálom... tönkretettem az utolsó itt töltött napodat és a születésnapodat is. - nem mondott semmit sem, csak elkapta a kezem és magához húzott.
  - Nem tettél semmit sem tönkre. - suttogta.
  - Köszönöm, hogy ennyire jó barát vagy. - karolom át a derekát. - Még egyszer boldog szülinapot.
  - Köszönöm. - mosolyogva néz le rám. - Gondolom szeretnétek együtt aludni. - néz Lou Harryre, mire ő egy aprót bólint. - Én pedig szeretnék Emmel úgyhogy tiétek a szoba.
  - Csak ne feledjétek el, hogy ez az én szobám is. - kacsint Em, majd megindul felém még egyszer megölel, majd elmennek.
  - Megnyugodtál kicsit? - lép a hátam mögé Harry, majd átölel.
  - Meg, de ez nem azt jelenti, hogy jól is vagyok... mindenképpen beszélnem kell majd vele.
  - Agyj neki egy kis időt, hogy lenyugodjon ő is. - suttogja.
  - Addig én is összeszedem magam. - sóhajtom. Megfordulok a karjai között, majd megpuszilom a száját. - Köszönöm, hogy mellettem vagy. - motyogom.
  - Sosem hagynálak el. - csókol meg.
  Még egy kicsit beszélgettünk, amiben próbált meggyőzni arról, hogy jól cselekedtem, de persze én makacs vagyok és nem nagyon figyelek az ilyesmire. Gyors zuhanyt vettem, majd pizsomába öltözve mentem ki Harryhez és bújtam be mellé. A teste melege azonnal bizsergést váltott ki belőlem. A fejem a mellkasára hajtottam, majd ő átfonta a karját a derekamon.
  - Jó éjt. - suttogta álmosan.
  - Jó éjt. - hunytam le a szemem, de még mielőtt elaludtam volna egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkaim, mivel holnap nehéz nap vár majd rám. Beszélni fogok Andyvel, ő pedig meg fog engem hallgatni.