36.Lebuktam?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Mivel még pár napot nem

fogok suliba menni, mert a hétvégén kiment a bokám. Tudom ügyes 

vagyok, így több rész lesz, mint általában. Tudom, hogy zavaró ez

a se veled, se nélküled kapcsolatuk, de meg kell értenetek, hogy

mindennek megvan a maga oka. Köszönöm szépen a komikat és

az olvasókat is! A következő rész holnap érkezik!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------

 Rögtön azon kezdtem agyalni, hogy miért hívathat. Megtudta? De vajon ki mondta el neki? Csak néhányan tudják... De ha tippelnem kéne akkor Bellát mondanék. Hogy miért? Mivel már amióta itt vagyok azon töri a fejét, hogy hogyan készíthetne ki engem és hát valljuk be ez lenne az a dolog amivel véglegesen elérné, hogy összetörjek. Teljesen. Így sem vagyok a legjobb passzban, de ha az egész intézet rajtam röhögne és azt vágnák a fejemhez, hogy itt az öngyilkos csaj na ezt nem bírnám ki. De mi van akkor, hogyha nem is Bella volt az? Hiszen miért várt volna eddig, hogy megtegye? Semmi értelme. De ha nem ő volt akkor Adam, aki megígérte nekem, hogy nem mond el neki semmit sem. Bár azt már meg kellett volna tanuljam, hogy senkiben sem szabad megbíznom, mert mindig átvernek. Harry is átvert, de mégis hagyom, hogy itt legyen mellettem. Annyira ostobának érzem magam és hát az is vagyok... Mindenkiben megbízom aztán pedig rájövök, hogy nem kellett volna... Észre sem vettem, hogy egyre erősebben szorítom Harryt, csak amikor felnyögött.

  - Mi a baj? - kérdezi halkan.

  - Szerinted Victoria miért hívat engem ilyen későn? - nézek a szemébe. Láttam, hogy elgondolkozik, majd aggodalom jelent meg az iriszeiben, ami azt jelenti, hogy rájött, hogy én mire gondolok.

  - Azt hiszed, hogy valaki elmondta neki? - suttogja.

  - Harry mégis mit higgyek, mindjárt tíz óra van, ilyenkor nem szoktak senkit se hívatni. - sóhajtom.

  - Veled menjek? - kérdezi.

  - Nem akarlak téged is bajba keverni.

  - Mad. - fogja meg a kezem. - Ha megtudta, hogy mi történt akkor azt is, hogy én hazudtam neki, már benne vagyok a bajban és ez akkor történt meg amikor hazudtam neki...

  Ebben igaza van, már rég benne van a bajban. Igazából szeretném, ha valaki velem jönne, de nem tudom, hogy ő a legmegfelelőbb személy, akinek most mellettem kéne lennie. Ő mentett meg, az igaz és bizonyítani is tudja neki, hogy semmit sem tettem azóta, de annyi minden van ami miatt nem szeretném, hogy ő legyen mellettem. 

  - Tudom, hogy nem akarod, hogy veled menjek. - néz a szemembe. - De hidd el nekem, hogy ismerem Victoriát és eltudom neked intézni, hogy legyen veled elnézőbb, de ahhoz ott kell lennem veled.

  - Harry nem az van, hogy nem akarom, hogy ott legyél... csak... - kezdek bele.

  - Csak nem bízol bennem. - fejezi be helyettem. 

  - Igen, sajnálom, de azok után nem tudok benned bízni... én tényleg sajnálom... - suttogom. 

  - Annyira szeretném neked elmondani az igazságot, de nem lehet. - morogja az orra alatt.

  - De tedd meg. Csak mond el. Csak ezt akarom. - suttogom. - Hidd el sokkal jobban fáj, hogy nem tudom, hogy mi van mint az, hogyha megtudnám az igazságot.

  - Most ezt mondod, de akkor ha elmondanám nem így lenne.

  - Tudod mit - csattanok fel - akkor ne mond el és akadj le rólam.

  - Te is tudod, hogy nem tudok távol maradni tőled Mad. - áll fel, majd elállja az utam.

  - Csak próbáld meg. - kerülöm ki.

  - Kérlek. - kapja el a csuklóm. Már az érintése is a csupasz bőrömön is elveszi a maradék energiám és arra kényszerít, hogy a karjaiba omoljak. A keze alatt ég a bőröm, nem tudom, hogy ez csak velem van így vagy ő is érzi, de szeretném, hogy végre megszűnjön. - Csak segíteni akarok, enged meg, hogy veled menjek.

  - Felőlem. - vonom meg a vállam. - Elengednél. - kérlelem.

  Hírtelen ismét fázni kezdek amikor elveszi a kezét. Még egyszer az égre nézek, majd eltátogok egy utolsó 'Boldog Szülinapot Anya!'-t és belépek az épületbe szorosan Harryvel a nyomomban. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, hogy mit fog mondani vagy tenni velem. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem akad ki nagyon. Ahogy egyre jobban közeledünk az irodájához, egyre hevesebben kezd verni a szívem, a kezem izzad és néha meg-meginog a lábam. Érzem, hogy a hátam mögött Harry is nyugtalan, bár ő nincs akkor bajban mint én. Vajon aggódik értem? Biztosan, hiszen ha nem így lenne akkor nem jött volna értem. Az ajtó előtt megállok. Veszek néhány mély lélegzettet, egészen addig, míg meg nem érzem Harry kezét a vállamon.

  - Nem vagy egyedül. - suttogja.

  Nem válaszolok rá, hanem bekopogok. Most az egyszer az életben nem szabad megtörnöm csak hagynom kell, hogy kiadja magából és utána minden rendben lesz. Remélem.

  - Gyere. - szólal meg. Mély levegő, menni fog Mad. - bíztatom magam. Kinyitom az ajtót belépek rajta, majd Harry is. Victoria háttal áll nekünk, de megfordul. - Sziasztok. Jó, hogy itt vagyok ugyanis mindkettőtökkel beszélni szerettem volna. - most nem tudom eldönteni, hogy ilyen jól leplezi a dühét vagy  nem azért hívatott engem. - Üljetek le. - mutatott a kanapéra. Leültem a kanapéra, majd Harry is mellém. Igaz, hogy egy csomó hely volt még mellettem, de ő pont úgy ült le, hogy a lábaink érintsék egymást.

  - Miről szeretnél beszélni Victoria? - töri meg a csendet Harry.

  - Egy pillanat csak előtte szeretnék valamit mutatni nektek, ha már mindketten itt vagytok. - ül le az asztalához.

  Már biztos voltam benne, hogy nem tud semmit, hiszen akkor nem lenne ilyen nyugodt és kedves. A laptopját felén fordította, majd elindított rajta egy videót, amit én kikerekedett szemekkel néztem. A videóban én voltam és Harry miközben énekelünk. Miért mutatja meg nekem ezt a videót? Újra felkeltette bennem azokat az érzéseket, amit akkor éreztem és ami azóta se hagy nyugodni. Azt a dalt közösen írtuk és mindkettőnk érzései is benne vannak. Ahogy elnézem magunkat énekelve egyre jobban kezdem azt érezni, hogy van valami ami minket összeköt még akkor is, ha nem hiszem el, de valahol legbelül tudom, hogy így van. 

  - Mi-miért mutattad meg ezt nekünk? - kérdezem dadogva.

  - Hogy miért? - mosolyog ránk. - Nagyon jók voltatok és szeretnék tőletek kérni egy szívességet. 

  - Mi lenne az? - kérdezi Harry.

  - Mivel ilyen jól ment együtt nektek az éneklés és jól is mutattok, arra gondoltam, hogy énekelhetnétek egy duettet.

  - Milyen alkalomból? - kérdezzük egyszerre.

  - Tudjátok, hogy már csak napok vannak karácsonyig és minden évben rendezzük karácsonyi bált, ahogy ebben az évben is fogunk. Általában Louis-al énekeltek mindig, de most arra gondoltam, hogy ti ketten énekelhetnétek duettet is. Természetesen csak ha benne vagytok.

  Nem értem, hogy miért pont minket kért meg? Oké, azt értem, hogy az összes közül nekünk ment a legjobban az együtt dolgozás, de akkor is. Nem vagyok képes még egy érzelgős számot végigénekelni vele, főképpen nem annyi ember előtt, mint amennyi ott lesz. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy Andy is eljön szinte biztos vagyok benne. Ismerem és tudom, hogyha velem töltheti a karácsonyt akkor meg is fogja tenni, még ha ennek az az oka, hogy itt kell legyen ilyen puccos ünnepségen a családjával. Az utolsó ünnepség is kudarcba fulladt, pedig akkor csak Harry énekelt egy dalt, amit ő írt. Igaz, hogy nekem hiszen végig a szemembe nézett, de Andy sem tudhatta biztosan, hogy így van hiszen csak nekem vallotta be. Nem tudom, hogy mit csináljak. Nem akarom megbántani se Harryt, se pedig Victoriát, de szerintem én erre nem lennék képes.

  - Victoria - kezdek bele - tudom, hogy számítasz rám, ránk, de nekem ez nem menne. Én nem vagyok képes annyi ember előtt énekelni... hiszen még hangom sincs. 

  - Mad, neked nagyon jó hangod van. - vág közbe Harry.

  - Egyetértek. - mosolyog. - Tudom, hogy nagy kérés és elég későn szólok nektek, de tudom, hogy képesek vagytok rá.

  - Én benne vagyok, ha Mad is. - mindketten felém fordulnak, majd a válaszomat várják. Most mit tegyek? Igazából szeretnék vele énekelni, de az agyam azt diktálja, hogy hagyjam abba, hogy ne menjek bele.

  - Oké. - adom meg magam. - Remélem nem fogom leégetni magam az egész intézet előtt. - teszem hozzá halkan, mire Harry mosolyogni kezd. 

  - Nem fogom hagyni. - suttogja, hogy csak én halljam.

  - Akkor számíthatok rátok?

  - Igen. - válaszoljuk egyszerre. 

  - Helyes. Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen fogtok lenni. - mosolyog. - Mad - néz rám - lenne még egy kérésem. - bólintok. - Mivel jövőhéten van karácsony, nincs tanítás és szeretnélek megkérni, hogy segítsetek kidíszíteni az intézetet. Nem kötelező, de tudom, hogy rád számíthatok.

  - Persze Victoria, szívesen segítek.

  Még egy kicsit beszélgettünk, majd elbúcsúztunk egymástól, de amint kiléptünk az irodából Harry megállított.

  - Miért nem akartad elfogadni? - kérdezi.

  - Harry...

  - A múltkoriért? Félsz, hogy újból megismétlődne?

  - Nem akarok róla beszélni. - vágok közbe. - És tudod, nincs kedvem egy másik fiúval szerelmes és érzelgős számokat énekelni, míg az én pasim a közönség között van.

  - Ha szeret téged akkor tudja, hogy ez csak éneklés.

  - Te is tudod, hogy nem csak éneklés. - csattanok fel. - Harry én nem tudok úgy énekelni veled szerelmes számokat, hogy ne gondoljak rád, hogy ne verjen hevesebben a szívem és hogy ne szeretnélek megcsókolni. Érted? Nem megy. Egyszerűen már nem megy.

  - Akkor miért nem teszed meg? - lép közelebb, de én kettőnk közé emelem a kezem.

  - Mert nem akarok még egyszer hibázni, mert nem akarom újra azt érezni, hogy átvernek... és nem akarok senkinek se csalódást okozni.

  - Ez kettőnkről szól nem pedig Andyről. - fogja meg a kezem, majd a mellkasára helyezi. - Ezt váltod ki belőlem, ezt te váltod ki belőlem. - éreztem a hevesen verdeső szívét.

  - Nem! - vágom rá. - Nem ér váltom ki belőled. Semmi sincs kettőnk között, te Bellával vagy én pedig Andyvel és mindketten szeretjük egymást.

  - Be tudom neked bizonyítani, hogy ez nem igaz. - vigyorog.

  - Mégis hogyan?

  Kellett nekem kérdezni. Elkapta a derekam, majd magához húzott és az ajkaink hírtelen értek össze. Időm sem volt cselekedni vagy reagálni. Csak álltam ott mint egy idióta és hagytam, hogy megcsókoljon. A lábaim egyre gyengébbnek érzetem, de a karjai megtartottak. Szerettem volna neki nemet mondani, de az a tűz amit bennem kellett, nem engedte ezt megtenni. A kezeim a nyaka köré vezettem, majd visszacsókoltam, még akkor is ha tudom, hogy nem helyes. Az ajkai puhák voltak és édesek, mint minden csókunknál. Elfogott a vágy és egyre többet akartam, a hajába túrtam, majd lágyan meghúztam azt, ami belőle egy morgást váltott ki. Észre se vettem, hogy hátrafelé haladunk egészen addig, míg a falnak nem ütköztem.

  - Mondtam, hogy engem szeretsz. - döntötte a homlokát az enyémnek. Nem akartam kinyitni a szemeimet, túl közel állt hozzám, bármit tettem volna újra szeretném csókolni és soha többé el nem engedni, de tudom, hogy nem lehet így. - Nézz rám. - simította meg az arcom. - Néz rám, a szemembe és akkor mond azt, hogy hazudok. - lassan nyitottam ki és néztem az ő gyönyörű smaragdzöld szemeibe, amik ragyogtak.

  - Hazudsz. - suttogom. - Csak kihasználsz majd újból eldobsz. - motyogom.

  Egy kicsit eltávolodott tőlem, én pedig léptem is kikerültem őt és elfutottam. A szemeimet már marták a sós könnycseppek. Szuper egy újabb álmatlan éjszaka vette kezdetét...