30.Szűnni nem akaró fájdalom...

Sziasztok!

Meghoztam a mai napi részt is. Remélem tetszeni fog nektek és

örültök, hogy a héten ennyi részt hoztam. Tudom, hogy a mostaniak

szomorúak és ezért sokan haragszotok rám, de mindennek megvan az oka

amit később majd megfogtok érteni, hogy miért történt minden úgy ahogy.

Köszönöm a 62 rendszeres olvasót és a biztatásokat! 

Kérlek titeket, aki még nem tette és olvassa a történetet az szavazzon,

nekem nagyon fontos lenne tudnom, hogy ki mit szeretne!

Ennyi lett volna az előszó, jó olvasást kívánok!

                                    Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------------

  

  Hogy mi jó abba, ha az ember sokat iszik egy buliban? Az egyetlen egy dolog, hogy nem emlékszel semmire sem. Aha a legtöbb embernél így is van, csak sajnos nálam nem. Én mindenre tisztán emlékszem. Érdekes nem? Pedig úgy kiütöttem magam, mint még soha, de még mindig a fülemben csengnek a szavai. Igaz én kértem ennyire, hogy kimondja őket, hogy azt mondja nekem, hogy csak játszadozott velem, hogy minden hazugság volt. De valahol bíztam még abba, hogy tévedek, hogy nem így van, hogy nem csak átvert, de amint megszólalt és kimondta azokat a szavakat tudatosult bennem, hogy igazam volt. A legrosszabb dologban volt igazam, miszerint az a fiú, akit bármennyire is nehéz elhinni számomra, de szeretek átvert. De ami a legrosszabb benne, hogy még hónapokon keresztül látni fogom őt, pedig legszívesebben elkerülném, de itt sajnos nem olyan egyszerű a helyzet. Itt nem lehet egy embert könnyen kerülni, hiszen össze vagy vele 'zárva' a nap 24 órájában. Viszont azt tudom, hogy nem fogok neki megbocsájtani, soha nem számít, hogy mi lesz vele, nem fog érdekelni, nem érdemli meg, hogy törődjek vele.  

  A piába szerettem volna fojtani a szomorúságom, bánatom, de ez nem sikerült. Nem csak az emlékeim maradtak meg, hanem a szörnyű másnapossággal járó fejfájás és hiszti is. Utálok másnapos lenni, legszívesebben az egész napomat ilyenkor ágyban tölteném egy sötét és csendes szobában, ahol nem zavarhat senki sem. Mert tudom, ha most valaki hozzám szólna valószínűleg kikészíteném a viselkedésemmel.

  A gyógyszereket már bevettem, de semmit sem hatnak és úgy érzem, hogy nem is fognak. Ezeket a fájdalmakat nem gyógyíthatja be semmilyen gyógyszer sem, még az idő sem, csak majd egyszer a halál, ameddig még jó pár év. Tehát ez azt jelenti, hogy végigkíséri majd az egész életem. 

  Amit viszont nem értek, hogy mi a francot keresett ott? Ennyire vonzom a bajt, hogy megjelenik ahol csak ott vagyok? Nem tudom, szerintem sosem fogom megtudni. Egyben viszont reménykedem, hogyha kikerülök innen  hat hónapon belül soha többé nem találkozom vele, soha az életben nem akarom utána látni. Soha!

  - Srácok - emelem fel a fejem a párnák közül, mire egy hatalmasat nyíllal - ó a francba. - kapok rögtön oda. Aggódóan néznem rám, Emma ágyáról, tudják, hogy milyen fájdalommal jár ez a hülye másnaposság. - Sajnálom, hogy úgy kiütöttem magam - motyogom visszaejtve a fejem a párnákra.

  - Nem haragszunk rád - mondja lágyan - csak nem értjük, hogy miért csináltad.

  - A pultos azt mondta, hogy - kezd bele Louis halkan - egy sráccal veszekedtél. Ki volt az?

  Tudom, hogy tudják. Biztos vagyok benne, hogy tudják, hogy Harry volt az a fiú csak tőlem akarják hallani ezt.

  - Tudjátok - sóhajtom - tudjátok, hogy ki volt. - nem válaszolnak, így inkább kimondom a nevét, mire a szívem máris gyorsabb tempóban kezd verni. - Harry...

  - Mit keresett ő egyáltalán ott? - emeli fel a hangját Lou.

  - Lou - emelek fel egy párnát és dobom az irányába - így is majd szétmegy a fejem, ne kiabálj.

  - Bocsi - veszi lejjebb - csak nem értem mi a francot keresett ő ott...

  - Mondott valamit? - kérdezi Emma.

  - Először azt hittem, hogy csak hallucinálok amikor megláttam, hiszen már akkor is elég sokat ittam - néztem rájuk - de amikor megfordult és belenéztem a szemébe tudtam, hogy nem így van... már az is, hogy láttam arra késztetett, hogy seggre igyam magam, de miután megszólalt csak rosszabb lett.

  - Mit mondott? - kérdezi Lou. A hangján érezni lehetett, hogy leginkább kiabálna, de visszafogta magát miattam.

  - Magától biztosan nem mondott volna semmit sem - ráztam a fejem - én provokáltam ki belőle, hogy kimondja. - sóhajtottam.

  - Mit mondtál neki? - kérdezte Emma.

  - Hogy lehet, hogy mindenre emlékszel? - kérdezi Lou mielőtt megszólalnék.

  - Talán az erős fájdalom az oka - morgom - talán a pia csak akkor hat, ha nem fáj ennyire, fogalmam sincs. Olyat kértem, hogy valljon be nekem, amiben az egyik részem még bízott, hogy csak a fejem szüleménye és nincs így, de tévedtem... Azt mondtam neki, hogy ne hazudjon a képembe és mondja ki végre, hogy csak kihasznált, hogy csak játszadozott velem... és láss csodát igazam volt, kimondta - annyira halkan mondtam, hogy nem voltam benne biztos, hogy meghallották. - Csak még azt is mellé tette, hogy kedveli Bellát, hogy mindig is kedvelte...

  - Tessék? - kérdezik egyszerre felháborodottan.

  - Jól hallottátok.

  - Ha a kezeim közé kerül, én esküszöm, hogy megfojtom. - morogja Louis.

  - Nem aludt a szobátokba? - kérdezi tőle Em.

  - De, csak menekül előlem. Mire felkeltem már sehol sem volt.

***

  Louis megállíthatatlan volt, elhatározta, hogy megkeresi Harryt és nem érdekli, hogyha bajba kerül, de ki fogja nyitni a szemét, hogy térjen végre vissza önmagába. Emma nem tudta, hogy mit csináljon, velem akart maradni, de azt mondtam neki, hogy megleszek magamba is, hiszen alváshoz nem kell bébiszitter. 

  Tudom, hogy Louis most akár meg is tudná verni Harryt annyira dühös rá, de remélem, hogyha Emma ott van vele, nem fogja hagyni, hogy butaságot csináljon. Nem mintha Harry nem érdemelné meg, hogy behúzzanak neki egyet, de ha azt valaki megteszi az én akarok lenni. Lehunytam a szemeimet, de annyira erős volt a fájdalom, hogy nem tudtam elaludni. 

  Amikor úgy éreztem, hogy végre sikerülni fog, hangos kiabálást hallottam. Az egyik Louisé volt a másik pedig egy mély rekedtes hang... Mi a francot keresnek itt? Mit akar már megint? 

  - Beszélni fogok vele! - ordítja Harry.

  - Ha be mersz menni abba a szobába, én esküszöm neked, hogy kicsinállak! 

  - Louis! - csattan fel. - Beszélni akarok vele, csak beszélni.

  - Már épp eleget mondtál neki, miért nem hagyod végre békén őt? - kérdezi idegesen. - Miért akarsz neki fájdalmat okozni?

  - Én nem akarok...

  - A francokat nem, akkor miért vagy Bellával, miért mondasz neki olyanokat, hogy csak kihasználtad? Ha? Hová a pokolba tűnt a haverom?

  - Még mindig én vagyok az! Bellát pedig nem értheted!

  - Persze, hogy nem hiszen nem mondasz semmit sem! - hol a francba van Emma ilyenkor? - Harry be ne merj menni!

  Késő volt, hallottam az ajtó nyílását. Lehunytam a szemem és próbáltam leállítani a gyors szívverésem és lélegzésem. Nem akarok vele beszélni. Nem akarom őt látni. Egyedül akarok lenni, tőle minél távolabb. Hallottam Louis morgását és azt is, hogy valakinek a léptei egyre jobban közelítenek hozzám. Tudtam, hogy ő az, biztos voltam benne, hogy ő az. Az ágy besüppedt mellettem.

  - Mad - hallottam lágy hangját - tudom, hogy fent vagy. - nem, nem vagyok fent. - Kérlek - teszi a kezét a meztelen karomra, mire bizseregni kezd a bőröm az övé alatt - csak beszélni akarok veled. - csak azt akarom, hogy elmenjen innen, nem akarok lebukni, de tudom, hogy már megtettem, hiszen a könny kicsordult a szememből és annak az esély, hogy ő nem látta ezt nulla. - Kérlek.

  - Harry - szólal meg Louis halkabban - alszik, hagyd őt békén.

  - Nem alszik - vágja rá - tudom, hogy nem így van.

  - Harry ne akard, hogy kidobjalak a szobából. - lép közelebb hozzánk.

  - Mi folyik itt? - hallom Emma meglepett hangját. Na végre, hol a francba volt eddig? - Harry hagyd békén Madet!

  - Amiután beszéltünk békén hagyom.

 - Nem fogsz vele beszélni - vág közbe - nem akar veled beszélni. Mennyi fájdalmat akarsz még neki okozni?

  - Nem akarok neki semennyi fájdalmat okozni - morogja - csak beszélni akarok vele.

  - Te magad is láthatod, hogy alszik.

  - Nem alszik. - nem bírom tovább ezt hallgatni, képtelen vagyok rá. Kinyitom a szemeim, majd felülök. - Mondtam, hogy nem alszik.

  - Harry kérlek menj el - suttogom - kérlek.

  - Kérlek - néz a szemeimbe - csak beszélni akarok veled.

  - De ő nem akar, hát nem látod! - csattan fel Lou.
  Éreztem, hogy addig biztosan nem fog innen elmenni míg nem beszélt velem. Nem akartam, hogy miatta balhézzanak még jobban össze. Nem akarom hallani, hogy mit akar, de nincs más választásom, muszáj csak így érhetem el, hogy végre kimenjen ebből a szobából.
  - Beszélek vele. - szólaltam meg halkan.
  - Mad nem kell. - szól közbe Louis.
  - Srácok - nézek rájuk - jól leszek, beszélek vele, de négyszemközt.
  - Szó sem lehet róla! - szólal meg Em. - A tegnapi után nem engedem.
  - Kérlek.
  - Itt leszünk a közelben, csak sikíts és jövünk is. - zárja be az ajtót Lou maga után, kettesben hagyva minket.
  A szívverésem sem lassult le, még mindig gyors és úgy érzem, hogy amíg itt van nem is fog lelassulni. Félek rá nézni, félek, hogy nem bírnám ki sírás nélkül. Nem tudom, hogy mit akarhat még tőlem, már tényleg nem tudom elképzelni.
  - Miért tetted ezt magaddal? - kérdezi halkan. Magamon érzem a tekintetét, de én csak az ujjaim bámulom. - Mad, nézz rám. - megráztam a fejem. - Kérlek. - mivel még mindig nem néztem rá, az ujjait az állam alá helyezte, majd felemelte, hogy rá nézzek. - Miért tetted? - a szemében aggodalom ült.
  - Miért érdekel? - kérdeztem elhaló hangon.
  - Mert fontos vagy nekem - néz a szemembe - mert nem akarom, hogy miattam csinálj valami hülyeséget.
 - Már épp elég hülyeséget csináltam miattad - vágtam szavába - és a legnagyobb az volt, hogy bíztam benned.
  - Ne mond ezt. - sóhajtotta. - Nem volt hiba bíznod bennem.
  - Aha - nevetek fel - mert nem volt az? Hiszen átvágtál? Kihasználtál majd miután összetörted a szívem elmentél vagy tévedek?
  - Tévedsz - motyogja - nem használtalak ki.
  - Tegnap nem ezt mondtad, ne hazudj nekem. - szöktek könnyek a szemembe.
  - Ne - fogta kezei közé az arcom, miért nem tudok elhúzódni tőle - ne sírj.
  - Hagyj békén engem Harry - szipogtam - csak hagyj békén.
  - Nem - jelentette ki - addig nem mozdulok innen amíg nem mondod meg miért ittad le magad ennyire?
  - Miattad - törtem ki - a francba is miattad ittam le magam, csakis miattad. - a könnyeim megindultak és nem volt mit csináljak nem tudtam tovább bent tartani őket. A karjait körém fonta, majd magához ölelt. - Ne, engedj el. - próbáltam kitörni közülük. - Harry engedj el! - zokogtam. De hiába, nem hagyott békén, csak erősebben szorított. - Ne okoz nekem még több fájdalmat. - motyogtam, mire leejtette rólam a karjait. - Csak hagyj engem békén, csak ennyit kérek tőled.
  - Rendben - néz rám könnyes szemekkel - így lesz a legjobb. - áll fel és megy ki a szobából.
  Visszaestem a párnákra és zokogni kezdtem.

***

  Louisék visszajöttek pár percen belül és szorosan a karjaik közé zártak. Nem mondtak semmit, biztosan mindent hallottak. Egy fél óra elteltével megnyugodtam valamennyire. Ez az egész nem tett jobbat a fejfájásomnak sem, csak rosszabb lett. Meleg teát ittam, majd megmostam az arcom, mivel a többiek rávettek, hogy menjünk el enni, hiszen ma még semmit sem ettem és mindjárt este van.

  - Jól vagy? - kérdezte meg Emma miután leültünk.

  - Nem vagyok jól, de örülök neki, hogy nincsenek itt. - sóhajtottam.

  - Sajnálom, hogy beengedtem. - szólalt meg Lou.

  - Ha akkor nem jön be - motyogom - akkor is elérte volna, hogy beszéljünk.

  Egy kis levesen kívül semmit sem tudtam enni, azt is nagy nehezen tudtam lenyelni. Szóltam a többieknek, hogy megyek kérek valamit fejfájás ellen, pedig már így is hármat vettem be a mai napon, de nem érdekel, csak azt akarom, hogy végre megszűnjön ez a szörnyű fájdalom. Egy pohár vízzel és gyógyszerrel indultam volna vissza az asztalunkhoz, ha nem megyek neki valakinek.

  - Sajnálom. - néztem fel rá.