16.Tudtam, hogy valami nincs rendben...

Sziasztok!

Meghoztam az új részt! Tudom, hogy ebben a részben inkább

csak leírás és visszaemlékezés van, de ez mind Hazz szemszögéből,

de muszáj volt ezt is beleírnom, remélem azért tetszeni fog!

Kíváncsian várom a véleményeteket. Vajon ki lehet az a személy 

a végén? Tippeltek? A következő rész, nem biztos, hogy holnap lesz,

de meg fogom próbálni holnap hozni...

Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és a 30 rendszeres olvasót!

Jó olvasást! 

                                Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Sokféle érzés játszódik le bennem. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, de talán az elején kellene. 

  Andyt és Madet nagyon rosszul esett együtt látni két napja. Örülök, hogy van valaki Mad mellett, de jobban szeretném ha én lehetnék az a valaki, aki megnyugtassa és megvigasztalja őt. Szeretnék én lenni az a fiú, akihez odabújik és akivel boldog. Tudom, hogy ez most nagyon önző, hogy magamnak szeretném, de nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. Nem tudom csak úgy nézni, hogy az a lány, akiben már első látásra felfedeztem valami különlegeset, ami vonz benne, nem mellettem boldog. Önző vagyok, de nem tudok mit kezdeni vele, magam mellett akarom őt tudni, bár, hogy ezt hogyan is fogom elérni még nem találtam ki...

  Miután otthagytam őket Emhez mentem, vele mindig megtudom beszélni az ilyeneket, de most nem szóltam neki semmit sem. Persze nem hülye és észrevette, hogy valami bajom van és el is kezdett faggatni, míg végül ki nem húzta belőlem az igazságot. Viszont az nem kicsit lepett meg mikor azt mondta nekem, hogy ő ezt már észrevette, de mit akarok jobban ismer engem, mint én saját magamat. Azt mondta nekem, hogyha tényleg komolyan gondolom és ő ezt látja is rajtam, hogy küzdjek érte, hogy érjem el, hogy megbízzon bennem. De ezt mégis, hogy tegyem hiszen barátja van? Nehéz lesz, de sikerülni fog, mindent meg fogok tenni, hogy elnyerjem a bizalmát. 

  Amikor pedig próbálok kedves lenni hozzá, mint most is, hogy felajánlom neki, hogy elmegyek vele én ruhát venni, pedig én nem szoktam ilyeneket csinálni, kiakad. De azóta mióta ott megvédtem nem szerettem volna, ha magába megy ki az utcára még akkor sem, ha fényes nappal van. De ő mindent félreértett, a fejemhez vágta, hogy nem kell vele menjek meglesz ő magába is... meg azt is, hogy nem olyan félős ugyanis már sok mindenen ment keresztül, hogy nincs rám szüksége. Most nem tudtam eldönteni, hogy ezt csak azért mondja, mert nagyon kiborult vagy tényleg komolyan is gondolja?! Emma próbált kiállni mellettem, de hiába. Miután Mad beviharzott a fürdőbe, Em próbálta elhitetni velem, hogy meg fogja magát gondolni és, hogy csak nagyon ki van borulva az előbbiek miatt...

  Amikor visszaértem a szobánkba, Lou az ágyon ült és énekelt, de amint beléptem abbahagyta. Látta, hogy nincs valami jó hangulatom így nem próbálta meg hozzám szólni aminek most nagyon örültem. Bementem a fürdőbe és a zuhanyzó alá álltam. A kezeimet a falnak támasztottam, majd lehajtott fejjel engedtem, hogy végigfolyjon rajtam a víz, közben pedig csak kattogott az agyam. Mi fogott meg benne ennyire? Talán a csodálatos kék szemei? A stílusa? A velem való viselkedése? Nem tudom eldönteni, csak azt tudom, hogy különleges. Fintorogva húztam fel magamra az alsóm és léptem ki a szobába, ahol Louisnak már nyoma sem volt. Ledőltem az ágyra és a plafont kezdtem el bámulni, egészen addig míg Lou be nem rontott a szobába egy elég érdekes mondattal.

  - Hazz ezt látnod kellett volna! - csapja be az ajtót, mire én felülök és kérdőn nézek rá.

  - Mit is?

  - Gyönyörű, még nem találkoztam hozzá hasonlóval bár... - tűnődött el. - Nem neki sem ilyen jó.

  - Haver beszélnél úgy, hogy én is értsem? - sóhajtottam.

  - Az előbb voltam Emmáéknál és láttam Madet alsóneműben és hát, hogy is mondjam szép látvány volt.

  - Had találjam ki, megint nem kopogtál? - nevetek fel. Aztán eszembe jut, hogy mit is mondott vagyis kinek a nevét. - Várjunk csak! Madet? - kérdezem vissza.

  - Igen, Őt. - vigyorog. - Neked is látnod kellett volna.

  - Neked meg kopogni kéne megtanulnod. - próbáltam terelni a témát. Nem akartam Madről beszélni.

  - Oké-oké. - nyafogta, majd az ágyra ugrott mellém. - Neked meg mi bajod? - kérdezte miután észrevette, hogy semmi sem fog megnevettetni.

  - Semmi. - sóhajtom, amit természetesen ő nem hisz el.

  - Ugye tudod, hogy addig foglak szekálni míg el nem mondod? - bök oldalba.

  - Lou, nincs ehhez most kedvem. - fordulok az oldalamra.

***

  Tudom, hogy Lout megbántottam egy kicsit az este, de nem volt kedvem semmihez sem és nem akartam vele veszekedni, így inkább megfordultam és elaludtam. Reggel mikor felébredtem már nem voltam morcos, sőt nagyon is jó kedvem volt, ugyanis ledöntöttem, hogy ha akarja ha nem én el fogok vele menni ma délután vásárolni.

  A suli hamar eltelt. Nem igazán figyeltem, túlságosan is el voltam foglalva avval, hogy vele tölthetem a délutánt. Azt tudom, hogy ki fog akadni először, de abban reménykedem, hogy nem fog elküldeni. Lounak végül csak elmondtam a bajom, amit ő elég jól fogadott és azt mondta, hogy segíteni fog nekem, hogy megtörjem, bár azt még ő sem tudja, hogy hogyan.

  Suli után egyből a kapuhoz mentem és vártam, hogy megjelenjen. Már egy jó ideje itt állhattam, mire meghallottam, hogy közeleg. Amikor észrevett egy kicsit megtorpant, majd elhaladt mellettem, mintha ott sem lennék, én pedig utána siettem. Igazam volt egy kicsit kiborult, de beletörődött, hogy én vele fogok tartani, még akkor is ha egész úton nem beszélünk semmit sem. Jó pár boltba bementünk mire talált magának ruhákat. Észrevettem, hogy mikor hátrafordult és meglátott szemforgatva fordult vissza... Azt hitte, hogy le fog tudni koptatni, hát az nem ilyen könnyű.

  Hazafelé egy elég érdekes kérdést tett fel, amire nem akartam válaszolni. Nem szerettem volna pont Andyről beszélni vele, de ha őt ezt érdekli akkor elmondom neki. Láttam rajta, hogy meglepte a válaszom, biztos vagyok benne, hogy nem arra számított, hogy azt fogom mondani 'egy buliban'. Az út további részében még beszélgettünk, de amikor az ajtóhoz ért megtorpant. 

  A pultnál egy piros hajú nő állt, aki valamit nagyon magyarázott Mellisának. Madre néztem, aki levegőt sem vett, itt már biztos voltam benne, hogy ismerik egymást. Amikor visszanéztem a nőre, izzó szemekkel pásztázta Madet. Nagyra nyílt szemekkel hallgattam a sértő szavait. Még sosem hallottam senkit sem így beszélni egyetlen egy lányhoz sem, senki sem érdemli meg ezt. Egy kicsit megtudtam a szavaiból Mad múltjáról. Volt egy testvére, aki meghalt és most pedig a szülei is és ez a nő pedig őt okolja a halálukért. A düh csak nőtt bennem, szerettem volna közbeszólni, de képtelenség volt, be nem állt a szája. Láttam Maden, hogy a sírás határán áll, de próbálja magát erősnek mutatni. Miután kiviharzott az épületből Miss.Hisztérika, Mad elrohant. Én természetesen rögtön utána futottam, tudom, hogy most nagy szüksége van egy barátra, tudom, hogy ilyenkor senki sem akar magába lenni.

  Mire beértem, már a földön ült és zokogott. Nem gondolkoztam, leültem mellé és magamhoz húztam. Nem tolt el magától, hanem körém fonta a karjait és kapaszkodott bennem. Próbáltam megnyugtatni hiszen a szívem szakad meg, ha egy lányt sírni látok, de nem ment, hiába próbálkoztam nem hagyta abba a sírást. Azzal is próbálkoztam, hogy biztosan nem gondolta komolyan a dolgokat az a nő, de kudarcba fulladt a tervem mivel azt mondta, hogy minden szava igaz volt, hogy sosem hazudik... és hogy csak ő tehet mindenről. Eldöntöttem magamban, hogy ezen változtatni fogok, hogy meg fogom valahogy győzni, hogy nem az ő hibája volt, még ha most nem is hiszi el, hogy sikerülni fog, én mindent meg fogok tenni, hogy így legyen. 

  Miután megnyugodott visszamentünk a szobájához, be akartam vele menni, de nem engedte. Nem győzött meg arról, hogy jól van, de ráhagytam. Mivel nem akartam, hogy magába legyen megkerestem Emmát a táncteremben és beszéltem vele.

  - Em? - lépek be.

  - Tessék? - fordul meg. - Áá, szia Harry. - ölel meg.

  - Em, szeretném, ha most Mad mellett lennél. - kezdek bele.

  - Miért mi történt?

  - Az előbb itt volt az egyik rokona és kemény, sértő dolgokat vágott a fejéhez, egy kicsit sikerült megnyugtatnom, de nem akarom, hogy egyedül legyen a szobátokba... félek, hogy hülyeséget csinálna. - sóhajtottam. 

  - De utálom azokat az embereket akik csak ártani tudnak... - sziszegte. - Persze máris megyek. - nyomott egy puszit az arcomra, majd el is tűnt az ajtó mögött.

***

  Megbeszéltük Victoriával, hogy a mai napon gyakorolhassunk az ünnepségre, amibe ő természetesen bele is egyezett. Louval utolsónak érkeztünk meg. Emma és néhány lány már keményen gyakorolt, de amikor megláttak abbahagyták.

  - Na végre. - ugrott elénk Em. - Már egy fél órája várunk rátok. - teszi csípőre a kezét.

  - Nyugi Em, csak Hazznak köszönhető, mivel túl sokat ült a tükör előtt. - röhögött. 

  - Hogy mi van? - néztem rá.

  - Tök jó a hajad angyalom. - borzolja össze Ema fürtjeimet, majd mindkettőjükből kitör újból a nevetés.

  - Hahaha, de rohadt viccesek vagytok. - forgatom a szemem. - De mi lenne, ha végre elkezdenénk gyakorolni? - Emma bólint, majd visszamegy a lányokhoz, míg mellettem álló Lou mág mindig nevet. - Azonnal fejezd ezt be Louis William Tomlinson! - nézek rá, mire próbálja visszafolyatni a nevetését. - Ezt még vissza fogod kani. - hagyom ott.

  Elég jól sikerült az összhangot megteremtenünk. Emma csodás táncot talált ki a számokhoz, de valamiért az az érzésem, hogy Lou nem szólt neki időben, mivel az utolsó egy napot itt töltötte magában a táncot gyakorolva. 

  - Ez tökéletes lesz srácok. - kerzd el ugrálni Lou.

  - Igen az lesz ha nem hülyéskeded el. - teszem hozzá.

  - Mikor csináltam én olyat? - kérdezi ártatlanul, mire mindenkiből kitör a nevetés.

  Szünet közben benéztünk Madhez, aki még mindig angyalian aludt. Nem volt szívünk felébreszteni így csak egy levelet írtunk neki, pontosabban Em. Szerettem volna megölelni és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, de nem tehettem... 

  Még párszor elpróbáltuk, majd beszélgetni kezdtünk. Elégé furcsának tartottam, hogy már 4 óra és még mindig nem jött vissza. Nem igazán tudom, hogyan zajlanak a temetések, de azt igen, hogy egyik sem ilyen hosszú. Valamiért az volt az érzésem, hogy történt vele valami. A többiek azt mondták, hogy lepihennem mivel hullák, én is fáradt voltam, de inkább megkerestem Victoriát és megkérdeztem tőle, hogy melyik temetőbe van Mad. Kicsi furcsállta a kérdésemet, de elmondta. Azt mondta, ha megtaláltam akkor szóljak neki, mivel ő sem érti, hol lehet már. 

  Beültem egy taxiba majd türelmesen vártam, hogy megérkezzünk. Próbáltam magam nyugtatni, hogy semmi baja, csak elhúzódott a temetés, de valamiért nem ment. Valamiért azt éreztem, hogy ennek semmi köze a temetéshez, csak valami butaságra készül, amit remélek még meg tudok állítani. Amint megérkeztünk kipattantam a kocsiból és besiettem a temetőbe. Találkoztam egy idősebb bácsival és tőle kérdeztem meg, hogy nem látott egy lányt itt. Meglepetésemre azt mondta, hogy de. Megmutatta, hogy merre menjek és én már rohantam is. 

  Senkit sem láttam a sírnál, de amikor közelebb mentem észrevettem, hogy egy lány fekszik ott, pontosabban Mad. Azonnal odarohantam és próbáltam felébreszteni, szólongattam, de hiába. Nem értettem, hogy mi lehet vele, egészen addig amíg meg nem találtam a kis dobozkát mellette. Altató! A francba. Mi a jó eget csinált ez a lány? Mennyit vehetett be... Kikapartam a telefonom majd hívtam a 911-et. 

  Hamar megérkeztek és már vittek is minket a kórházba. Írtam Victoriának egy SMS-t, hogy megtaláltam és jól van. Tudom, hogy nem kellett volna neki hazudnom, de nem tudtam volna mit mondani. A váróteremben vagyok már több mint egy fél órája és még mindig próbálom felfogni, hogy miért tette ezt magával, hogy miért próbált meg öngyilkos lenni, de nem tudom....

  - Ön Madison rokona? - kérdezi az orvos.

  - Igen. - hazudom, tudom, hogy nem adnak ki információt csak rokonoknak, de nekem tudnom kell mi van vele. - A barátnőm.

  - Nyugodjon meg. - szólalt meg. - A kisasszony nem vett be elég altatót, hogy ártson magának. - megkönnyebbültem a szavai hallatára. - De jó pár órára kiütötte magát, de fel fog épülni. - mosolyog.

  - Köszönöm.

  - Amiután felébredt haza is mehet, csak még nagyon kába lesz így sokat kell pihenjen. - bólintok. 

  Megkönnyebbülve ültem le a hideg székre és vártam, hogy bemehessek hozzá. Nagyon haragszom rá, hogy megpróbálkozott ezzel a hülyeséggel, el sem tudom képzelni, hogy akár bele is halhatott  volna... Az orvos kijött és azt mondta, hogy most már bemehetek hozzá, de még nincs magánál. Még egyszer megköszöntem neki mindent majd beléptem a kórtermébe.

  Az arca fehér volt, de mér sokkal jobban nézett ki mint amikor rátaláltam. Csendesen szuszogott. A kezeim közé vettem a kezét, majd belecsókoltam.

  - Istenem Mad, a frászt hoztad rám... - suttogtam, tudom, hogy alszik, de azt is hogy hallja amit mondok neki. Észre sem vettem, hogy egy dalt dúdolgatok. Pontosabban egy szerelmes dalt, az egyik kedvenc bandámtól a Coldplaytől a Fix Yout. - Lights will guide you home, And ignite your bones, And I will try to fix you....

Madison Clarck

  Miután lenyeltem őket, még visszagondoltam a szeretteimre. Gondolatban el is búcsúztam tőlük. Andy! Sajnálom, hogy ezt teszem veled, nem akarom, hogy miattam szenvedj vagy, hogy magadat okol, hiszen nem a Te hibád, én döntöttem így. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és mindig is szeretni foglak. Sara! Te voltál a legjobb barátnőm, veled éreztem, hogy igazán önmagam lehetek, Te voltál az aki mindig kiállt mellettem, most mégis itt hagylak. Nagyon fogsz hiányozni. Emma, Louis és Harry! Titeket csak pár napja ismerlek, de eddig számíthattam rátok. Sajnálom, hogy ilyen hamar elválnak az útjaink, de így lesz a legjobb. Nem szeretném, hogy bármelykőtök is szomorkodjon miattam, csak éljétek tovább az életeteket nélkülem.

  - Szeret...

***

  Nem tudom, hogy mi történt velem, nem is emlékszem semmire sem, csak azt tudom, hogy nagyon fáradtnak érzem magam. Vajon a mennyországba kerültem? De amikor megcsapta az orrom ez a szag rögtön tudtam, hogy hol vagyok. Kórházban! Ami csak azt jelentheti, hogy valaki rám talált. Emlékszem, hogy egy dalra kezdtem ébredezni... éreztem, hogy valaki fogja a kezem, megpróbáltam megmozdítani, de nem tudom, hogy sikerrel jártam-e?

  - Mad...? - hallom meg a rekedtes hangját.

  - Hallottam a dalt. - suttogom.  Lassan nyitom ki a szemeim, még mindent homályosan látok, de ezeket a göndör fürtöket bárhonnan felismerem. Harry ült az ágyam mellett és fogta a kezem. - Köszönöm. - motyogom. Lehet, hogy pár órája még jó ötletnek tartottam az öngyilkosságot, de már nem, amikor megláttam az aggodalmas arcát megsajnáltam. Ha Ő ilyen szomorú akkor milyen lett volna Andy? Bele se merek gondolni.

  - Soha többet ne csinálj ilyet. - suttogja. - Nem akarom még egyszer azt érezni, hogy elveszíthetlek.

  - Sajnálom.

  Harry elment szólni az orvosnak, hogy felébredtem, én pedig magamra maradtam ebben a fehér szobában. Tudom, hogy hülyeség volt megpróbálnom, tudhattam volna, hogy nem fog sikerülni, hogy meg fognak állítani, de azt nem gondoltam, hogy pont Ő lesz az... Az orvos azt mondta, hogy fáradtnak fogom magam érezni még egy kis ideig, de ha akarok hazamehetek. Nagy nehezen felöltöztem, majd vártam Harry, hogy visszatérjen a teámmal. 

  - Jól vagy? - lép be. Ebben az egy órában legalább ötvenszer kérdezte meg, és én mindig azt mondom neki, hogy igen.

  - Igen. - sóhajtom, majd belekortyolok a teába, ami még kicsit forró, de azért iható. - Mehetünk? - kérdezem pár perc múlva. Bólint. Megpróbálok lábra állni, de még mindig nagyon gyenge vagyok. Harry odajön mellém és megfogja a derekam, így nagy nehezen meg tudok állni a lábaimon.

  A taxiban ülve úgy érzem, hogy el fogok aludni, hosszú a sor én pedig nagyon álmos vagyok. Észre se veszem, hogy a fejem Harry vállára esett, ő pedig csak mosolyogva húz közelebb magához. Lehunyom a szemeim, de már nem vagyok annyira álmos. Jól esik, hogy itt van velem, hogy nem kezdett el velem kiabálni bár tudom, hogy ezt még meg fogom kapni. Fogalmam sincs, hogy mit fogok mondani Victoriának vagy a többieknek. Egyáltalán tudják, hogy mi történ velem?

  - Mad megérkeztünk. - hallom a hangját, kinyitom a szemem és megvárom míg kiszáll, majd engem is kisegít. A kezét ismét a derekamra vezeti, majd elindulunk az ajtó felé. Próbálom összeszedni magam. Köszönünk Mellisának, majd tovább megyünk, persze arra nem számítunk, hogy valakivel szembe fogunk menni.

  - Nocsak, nocsak. - nevet fel. - Megérkezett a kis öngyilkos...