2014. október 5., vasárnap

II.évad 33.rész - Elfelejtette?

Sziasztok!
Megérkezett az újabb rész. Remélem tetszeni fog nektek!
Annyit szeretnék mondani, hogy ez egy kicsit rövidebb lett, mint 
terveztem volna, de úgy éreztem itt kell abbahagynom. Ám ígérem, hogy
a következő hosszabb lesz és csak az estélyükről fog szólni. 
Megpróbálom majd minnél jobban megírni, de csak jövőhét hétvégén
hiszen már a suli is egyre keményedik, így nem lesz időm írni hétközben.
De a pénteket és szombaton írásra szánom majd.
Köszönöm a bíztatásokat és olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------------------


Louis Tomlinson



  Amint Mad elhagyta a konyhát, felsóhajtok. Nem értem. Képtelen vagyok felfogni Emma miért kerül?! Eddig azt hittem, hogy szakítani akar velem. Hiszen melyik pár mondhatja el, hogy három év után a barátnője egyik napról a másikra kerülni kezdi őt. Nem engedi, hogy megcsókolja vagy együtt legyen vele? Nem sokan. Az ilyenek általában nem végződnek jól. Ezek legtöbbször veszekedéssel, végül pedig szakítással végződnek. Bár Mad szerint, nem tervezi ezt tenni velem. Hiszek neki, hiszen ismeri. Tudom, hogy mindent megbeszélnek. Abban is biztos vagyok, hogy most is tisztában van mi a probléma, csak úgy érzi, hogy ezt nem neki kell velem tisztázni, hanem Emmának, amiben teljesen igaza van. Nem keverhetem bele olyanba, amihez neki semmi köze. Bármennyire is szeretném tudni, meg kell várnom, hogy ő mondja el nekem. Nem erőltethetem, mert azzal csak rontok a helyzeten. Bár azt már nem tudom, meddig leszek képes tűrni. Hiányzik a barátnőm. Lassan beleörülök, hogy nem engedi, hogy megérintsem vagy megcsókoljam őt. Vannak olyan napok, amikor szükségem van rá, mikor csak ő képes lenyugtatni és elhitetni velem, hogy minden rendben van, de most nincs mellettem. A média is minden butaságot kitalál, ami nem igaz, de persze őket ez nem érdekli. Eddig mindig ő felejtette el velem a gondokat, de most nem. Úgy érzem, mintha egyedül lennék. Hiába tudom, hogy ott vannak nekem a fiúk és a lányok is, de számomra ő jelenti a mindent. Nekem most rá van szükségem nem pedig a többiekre. 
  - Louis? - szólal meg egy halk hang az ajtóból. Felé fordítom a fejem, majd elmosolyodom, hiszen ő áll ott. Felállok, majd elé sétálok. Szeretném magamhoz ölelni és megcsókolni, de nem tudom, hogy megengedi-e, így inkább hagyom, hogy ő cselekedjen. Fejét a mellkasomba fúrja, míg apró karjaival szorosan karolja át a derekam. - Sajnálom. - suttogja.
  - Semmi baj, kicsim. - ölelem szorosan magamhoz. - Itt vagyok neked, bármi is történt megoldjuk. Képesek vagyunk megbirkózni vele, ketten mindre képesek vagyunk. - suttogom a fülébe.
  - Szeretlek. - motyogja. - Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek.
  - Én is nagyon szeretlek, téged. - döntöm övének a homlokom. - Bármi is történt nekem elmondhatod, melletted leszek, nem hagylak cserben. - nézek a szemébe, amikbe szép lassan könnyek gyülekeznek. - Semmi sem lehet olyan komoly, hogy ne tudjuk együtt megoldani. - simítok ki egy tincset az arcából. - Elmondod?
  - Igen, elmondom. - sóhajtja. - De előtte szeretném, hogy tud nem volt könnyű rávennem magam. Az sem volt egyszerű, hogy kerültelek. Hiányoztál, nem is kicsit. Sajnálom, hogy ellöktelek, de összezavarodtam, megijedtem. El akartam neked mondani, de nem találtam a szavakat, nem tudtam, hogy mit fogsz hozzá szólni. Attól féltem, hogy talán nem örülsz majd neki... - csordul ki egy könnycsepp a szeméből.
   - Ami veled kapcsolatos én annak mindennek örülök. - törlöm le a kósza csepet. - Nem kell semmitől sem félned kicsim. Csak mond el. Ne írd körbe ne húzd el, csak egyszerűen mond ki. 
  Bevallom kicsit félek. Nem tudom, hogy mit szeretne mondani, amiről azt gondolja nem örülnék neki. Ilyenkor az ember fejében sok minden lejátszódik, ami legtöbbször nem jó dolog. Hiszen apróságokat nem félnek elmondani egymásnak a párok. Ha csak egy kis dolog akkor azt könnyen megosztják, de ez nem lehet az, ha ennyire tart a reakciómtól. 
  Behunyja a szemeit, vesz egy mély levegőt, majd ismét az enyémbe fúrja tekintetét. Ajkai szólásra nyílnak, mégsem jön ki közülük egy hang sem. Ismét nekifut, de most már sikerül is neki.
  - Terhes vagyok. - suttogja. 
  Szemeim elkerekednek, a meglepetségtől. Jól hallottam, amit mondott? Terhes? Tényleg egy kis csöppség fejlődne a hasában?!
  - Mond ki még egyszer. - mosolygok.
  - Terhes vagyok. - mosolyog rám halványan. 
  Karjaim közé kapom, majd felsikítok. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tényleg terhes. Igaz sosem beszéltünk még a babáról, de melyik fiúnak nem az az álma, hogy a barátnője a szíve alatt hordozza a gyermekét? Tényleg azt hitte, hogy nem fogok neki örülni? Ezért került, mert nem tudta hogyan mondhatja el nekem, hogy állapotos? Ez a világ legjobb híre. Derekánál fogva megforgatom a levegőben, mire ő nevetve kulcsolja kezeit a nyakam köré. 
  - Ez csodálatos. - csókolom meg. - Csodálatos. - vigyorgok. - El sem tudom hinni, hogy apuka leszek. - rázom meg a fejem, mosolyogva. - Hihetetlen.
  - Pedig igaz. - nevet fel. - Hat hónap múlva a kezeid között tarthatod a gyermeked, a gyermekünket. 
  - Apa leszek! - kiáltom el magam ismét, mit sem törődve az emeleten lévő párral.


Madison Clarck



  Azt hittem sosem fogom megtapasztalni milyen érzés az, amikor megfeledkeznek egy számomra fontos eseményről. Ez az egyetlen nap az évben, ami a legfontosabb. Ezen a napon változott meg az életem. Ezen a napon éreztem úgy, hogy végre képes vagyok boldog lenni. Ám azt sosem gondoltam volna, hogy megfeledkeznek róla. Igazság szerint a többieknek kimegye a fejéből, az nem zavar annyira, hiszen ezt nem velük kell megünnepelnem, hanem vele. De ő nincs mellettem. Semmi jelét sem adta annak, hogy sejtené milyen nap van ma. Reggel mikor felébredtem egy csók után le is lépett, mivel neki sok elintéznivalója akad mára. Ebben csak az volt a fura, hogy nekem semmit sem mesélt a dolgairól. Egy biztos, hogy semmi köze sincs a bandához, mivel a többiek itthon vannak.
  - Miért lógatod itt az orrod? - kérdez rá Pezz, miután már percek óta magam elé bámulok, egy csésze teával a kezemben.
  - Csak gondolkodom. - sóhajtok fel. - A többiek nem említették, hogy valamit el kell intézniük a bandával kapcsolatban? - pillantok rá. Összeráncolja a szemöldökét, gondolkodik egy kicsit, majd megrázza a fejét.
  - Nekem nem mondott semmit sem Zayn és a többiektől sem hallottam semmit. - vonja meg a vállát.
  - Remek, akkor vagy szeretne az őrületbe kergetni vagy csak szimplán elfelejtette. - forgatom szemeim.
  - Mit felejtett el már megint? - nevet fel.
  - Az évfordulónkon kívül semmit. - morgom. - Minden magyarázat nélkül lelépett a reggel, mintha ez a nap is pontosan ugyanolyan lenne, mint a többi. - nyögök fel. - Nem akarom elhinni, hogy elfelejtette, hiszen eddig mindig emlékezett rá. Sosem hagyott magamra. Mindig velem volt, most meg...
  - Miért tesztek úgy, mintha tényleg elhinnétek, hogy nem ismeritek őket? - néz rám. - Évek óta együtt vagytok, neked kéne a legjobban tudni, hogy Harry sosem felejti el az ilyen napokat. Miért most kezdené el?
  - Nem tudom. - vágom rá. - Eddig sosem csinált ilyet. Mindig mellettem volt, most meg elment. Nem tudom, hogy mit gondoljak. Nem tudom elhinni, hogy elfelejtette volna, hiszen nem olyan, de akkor hová ment? Mi fontos dolga akadt, amiről én nem tudhatok?
  Perrie mosolyogni kezdett, mintha megértette volna Harry eltűnésének okát. De hiába próbáltam kiszedni belőle, meg sem szólalt. Idegesít, hogy nem mondja el. Azt nem hiszem, hogy Hazz említett volna neki bármit is, de mi van ha mégis és hagy szenvedni? Ha ez így van akkor biztos lehet benne, hogy összekapok vele.
  - Mad, nem tudod hol van Harry, Paul nem tudja elérni, pedig beszélniük kell? - pillant rám Louis.
  Szóval igazam volt, nem banda ügyeket intéz. Hol van és miért nem képes felvenni azt a rohadt telefont. Ezekben a pillanatokban már annyi mindent elképzeltem, hogy rossz belegondolni. Olyanokat feltételezek ebben a percben róla, amiket sosem tudnék elképzelni.
  - Nem, nem tudom! - mordulok rá. - Ha tudnám, biztos lehetsz benne, hogy ülnék itt!
  - Nyugi, Mad, nem kell leharapni a fejem, csak megkérdeztem. - emeli magasba kezeit. - Gondoltam tudod, hol van.
  - Nem és ebben a pillanatban örüljön neki, mert irtó pipa vagyok rá. - váltok csatornát. Balszerencsémre pont ők mennek az egyik zenés csatornán, mire csak felsóhajtok. - Louis? - nézek rá, mire felemeli a fejét a telefonjából. - Szerinted Harry képes lenne elfelejteni egy fontos eseményt?
  - Miről beszélsz? - vonja fel az egyik szemöldökét.
  - Ma lenne az évfordulónk, de ő fogta magát és lelépett, minden magyarázat nélkül. Eddig azt hittem, hogy a banda ügyeit intézi, de látom tévedtem.
  - Arra nem is gondoltál, hogy talán ne...
  - Ha ezt folytatni mered megöllek Tomlinson! - szól közbe Pezz.
  - Remek, szóval rajtam kívül mindenki tudja, hogy hol van vagy csak sejti mégsem mond semmit?! - csattanok fel. - Komolyan miért olyan nagy dolog elmondani?
  - Mert ez nem a mi dolgunk. - vágja rá Sophia, aki éppen most lép be a szobába. - Louisnak sem mi kellett elmondjuk, hogy Em terhes, de megtudta nem... légy türelmes és te is megtudod.
  - Na jó, ennek ebből elegem van. - sóhajtok fel. - Inkább felmegyek és alszom egyet, ha már semmi sem történik a mai napon. Ha megjönne akkor üzenem neki, hogy jobb lenne ha nem zavarna. - közlöm velük, majd sarkon fordulva indulok el az emeletre.
  Tudom, hogy gyerekesen viselkedem. Ez nem is én vagyok, de mégis mit kéne gondoljak?! 11 órakor ment el, most pedig mindjárt hét óra van. Azóta nem is hívott vagy üzent. Nem értem, hogy Pezz miért mondja azt, hogy gondolkozzak el rajta, hogy mit csinálhat? Ha ezt teszem akkor csak egy másik lánnyal látom. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem csal meg. Ezt egy lány megérzi, de semmi jelét sem mutatta, mostanáig.
  Ilyenkor érzem a legnagyobb hiányát egy anyának. Ők mindig képesek megnyugtatni gyermekeiket és elhitetni velük, hogy sosem lenne képes ilyesmire a barátjuk. Engem nincs ki megnyugtasson. Akit még anyámnak tekinthetnék nem kérdezhetem meg, mivel ő Harry mamája is. Nem akarom, hogy döntenie kelljen ki mellé álljon. Egy olyan személy kéne, aki nem áll közel Harryhez. De sajnos Lou is ilyen, nem csak Lux miatt, hanem ők már az elejétől fogva jól kijöttek egymással. Egyszerűen nincs ki meggyőzzön róla, hogy minden rendben lesz.
  Sóhajtva döntöm, homlokom az üvegnek. Olyan nyugodt a természet, egy falevél sem moccan. Én pedig teljesen az ellentéte vagyok ennek a tájnak. Feszült, telis teli felkavaró gondolatokkal. Tudom, hogy túlreagálom az egészet, de a szerelmes emberek néha elveszítik önuralmukat, amikor ilyenekről van szó.
  Haragszom rá, de örülnék neki, ha itt lenne és elmagyarázná hol volt egész nap. Aztán pedig kiderülne, hogy nem felejtett el semmit sem, hanem csak tényleg volt néhány dolga. De akkor hol a francba van. Amikor feszült vagyok a zene általában segít, lenyugodni. Most elég hangosan hallgatom Ed számait, behunyt szemekkel.
  Hírtelen egy kéz érinti meg a vállam, mire szemeim kipattannak. Harry mosolyog rám, de én csak visszafordítom a tekintetem az udvarra.
  - Tettem valamit, hogy nem beszélsz velem? - suttogja a fülembe miután eltávolította belőle a fülest.
  - Nem. - sóhajtom, továbbra sem ránézve. - Semmit sem tettél.
  - Akkor miért haragszol rám? - folytatja a faggatózást. - És most ne gyere azzal, hogy nem haragszol, mert nem a hazugságra vagyok kíváncsi hanem a valódi okára? Mit tettem, miért most nem beszélsz velem?
  - Hiszen most is beszélünk. - pillantok rá.
  - Ne gyerekeskedj Mad. - néz a szemembe. - Látom, hogy van valami, csak nem értem mi. Tudod általában a nyakamba ugrasz mikor meglátsz, most pedig itt ülsz duzzogva.
  - Talán megváltoztam. - vonom meg a vállam. - Tudod, nyolc óra simán elég a változásra...
  - Ne veszekedjünk rendben. - kéri halkan. - Nem akarok veled veszekedni, nem ezen a napon. El kellett intéznem néhány dolgot, utána pedig Paul is beszélni akart velem... De most már itt vagyok a nap hátralévő részét együtt tölthetjük.
  - Miért kéne együtt töltenünk, ha nincs mit ünnepelnünk? - vonom fel a szemöldököm.
  Harry először értelmetlenül néz rám, mint aki nem érti mi a fene ütött belém, majd ajka mosolyra húzódik és végül feltör belőle a nevetés.
  - Mi olyan vicces? - kérdem érthetetlenül.
  - Te tényleg azt hitted, hogy elfelejtettem? - kérdi mosolyogva.
  - Mert talán nem? - vágok vissza. - Egész nap eltűnsz és este betoppansz mintha mi sem történt volna, szerinted ez normális?
  - Csak úgy megsúgom - hajol közel a fülemhez - egész nap az esténket terveztem. Azért mentem el, hogy neked meglepetést szerezzek. Nincs okod a féltékenységre, mert miattad mentem el.
  A felismerés pofonként ért. Arra nem is gondoltam, hogy talán nekünk szervezi a napot. Basszus, hogy lehettem ennyire hülye? Mindenre gondoltam csak erre nem. Érzem, ahogy lassan pír önti el az arcom.
  - Sajnálom a korábbit. - suttogom felé pillantva. - Én azt hittem, hogy elfelejtetted.
  - Akkor most már megkaphatom az 'üdv itthon' csókom? - vigyorog rám.
  Mosoly terül szét az arcomon, majd az övére tapasztom ajkam. Mégsem felejtette el. Nem tudom elhinni, hogy ekkora hülye voltam...
  - Így már sokkal jobb. - suttogja ajkamra. - Most pedig nyomás készülni, egy óra múlva indulunk. - néz a szemembe, mire én mosolyogva nyomok egy utolsó puszit az ajkára és indulok el készülni. Hallom, ahogy felnevet, majd záródik a szobánk ajtaja. Hát akkor nézzük mit is vegyünk fel...

4 megjegyzés:

  1. URISTEEEEEEEEN. Ez kurva jo resz lett. Baszkiiii <3 Milyen edes volt a vegen Harry ♥♥ Uuh, remelem megkeri Mad kezet. Uristeeen. Amugy nagyon jo resz lett, en imadtam ♥. Ugyes vaagy! :) Kerlek nagyon de nagyon siess a kovivel. Multkor is 2 napra ra mar hoztad ;) Az most megint jol jonne, de nem akarlak siettetni, csak ahh. Nagyon varoom ♥♥ PS: Bocsi, kicsit felporogtem, es bocsi a csunya szavakert .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is, nem zavar a csúnya beszéd, mivel én is előszeretettel élek vele néha. :D Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett neked. Tudom, hogy két napra rá hoztam, de az azért volt mert vasárnap volt időm megírni, de ez a rész nem olyan könnyű, mint az volt. Ma már biztosan lesz.

      Törlés
  2. Drága Eve!
    Ez a rész is fantasztikus lett! Nagyon örülök, hogy Louis is végre megtudhatta Emma titkát és ennek ő is örül. Szerintem nagyon jó és felelősségteljes szülők lesznek mind a ketten. Remélem majd esküvőre is sor kerül valamikor ;)
    Aranyos, hogy Mad annyira meg volt ijedve, hogy Harry elfelejtette az évfordulójukat. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat Harry meglepetése, de szerintem ezzel Mad is így van.
    Nagyon várom a következő fejezetet.
    Ölel,
    Ana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ana!
      Örülök, hogy tetszett. Emma és Louis kapcsolatáról még lesznek részek és ki tudja mit találtam ki - csak én tudhatom - de ti is megtudjátok mikor eljön az ideje. Meglepetés, hát azt szeretnék benne sokat, csak nehezen megy majd az írása az ilyen részeknek, de összehozom valahogy megígérem.
      Puszi.

      Törlés