2014. május 26., hétfő

II.évad 4.rész - Nem értem, hogy miért viselkedett így?!

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, amivel remélem segítek, hogy kibírjátok még 
ezt a pár hetet, ami hátra maradt a suliból. Csak minket készítenek ki
a tanárok vagy máshol is ilyenek? Mintha most ébrednének fel, hogy nincs 
jegyünk és akkor kapkodnak, hogy legyen... 
Kicsit csalódott vagyok, hiszen egyetlen komment sem jött a részhez.
Ennyire nem tetszett? Tudom, hogy azt hittétek, hogy Harry-vel fog találkozni,
de az ő találkozásukat nem így tervezem, de már közeleg, ha jól számolom akkor
az utolsó héten meg is érkezik mivel onnantól dupla részek lesznek, mármint
2 egy héten. Remélem örültök neki és tetszeni fog. 
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------

Madison Clark



  Az altató megtette a hatását. Az éjszakát végigaludtam és egyetlen álmom sem volt. Bár még mindig bennem van, hogy ennek altató nélkül is így kéne lennie, nem pedig máshogy.
  - Mad - ordít Emma a nappaliból - csörögsz!
  - Vedd fel! - kiáltom vissza.
  Megbízom benne annyira, hogy felvegye helyettem a telefonom, különben is ki hívhatna, akiről ő nem tudhat. Már percek óta fehérneműben állok a szekrényem előtt. Ma ki kell mozdulnom, mivel megbeszéltem Cara-val, hogy elmegyek vele meginni valamit, meg persze meg is kell kérdeznem, hogy velünk tart-e a hétvégén. Pár másodperc elteltével megakad a szemem egy szürke ruhán, amit még sosem vettem fel, pedig nagyon jól áll vagyis Emma szerint, de én hiszek neki.
  - Mad, ezt hallanod kell! - ront be a szobába Em. - Most mond. - parancsol a vonal másik végén lévő személynek.
  - Tudom, hogy semmi kedved velem beszélni, de hallgass meg. - szólal meg Louis. Sóhajtva leülök az ágyra, hogy tisztábban halljam őt. - Tudom, hogy megkértél, hogy ne mondjak neki semmit, de meglátott és rákérdett, hogy nem-e te voltál az, én pedig hírtelen nem is tudtam mit mondjak neki. Hazudtam, de természetesen rögtön rájött aztán pedig elrohant. - hadarja.
  - Ezt nem hiszem el! - suttogom. - A francba Louis, csak arra kértelek meg, hogy ne mond el, hogy én voltam az... - csattanok rá.
  - Sajnálom. - motyogja. - Mad, nézd tudom, hogy erről hallani sem akarsz, de szerintem hozzád megy. - hadarja. - Nem vagyok benne biztos, de Hazz-t ismerve biztosan hozzád megy.
  - Nem! Nem jöhet ide! - jelentem ki. - Kösz Louis, komolyan csak erre volt szükségem a tegnapi után. -csattanok rá, majd nyomom ki mielőtt bármit mondhatna. - Nem akarom, hogy idejöjjön. - nézek Em-re.
  - Bármi is lesz - fogja meg a kezem - nem engedjük be, csendben leszünk és nem engedjük őt be. - bólintok, majd hozzá bújok. Szükségem van valakinek az ölelésére. Csengettek. Nem, nem akarom! Louis, hogy tehette ezt velem? - Majd én megnézem, te maradj itt és nyugodj meg.
  - Ne engedd őt be, kérlek. - suttogom, mire ő bólint, majd kimegy a szobámból.
  Miért történik velem ez? Nem hiszem el, hogy fél évig sikeresen elkerültem őket, most pedig egyből összefutunk az első helyen ahová beteszem a lábam. Nem akarom ezt, nem akarok félelemben élni. Csak meg akarok ettől az érzéstől szabadulni.
  - Megnyugodhatsz Mad! - kiáltja Em. - Csak, Stefan az. - megkönnyebbülve eresztem ki a bent tartott levegőt.
  Leültem az ágyam szélére, majd mély levegőt vettem. Erre most tényleg semmi szükségem nem volt. Ma még ki is kell menjek a házból, de hogy a francba fogok, ha Harry bármikor megjelenhet? Hogy merek majd így kimenni a biztonságot nyújtó négy fal közül?
  - Bejöhetek? - kopogtat Stef az ajtómon.
  - Persze, gyere csak. - válaszolom gyorsan. Amint meghallom a kattanást az ajtóra kapom a tekintetem, ahol megpillantom a mosolygó fiút. - Szia. - mosolygok rá.
  - Szia. - ül le mellém. - Em elmondta, hogy mi történt. - sóhajtja, majd a kezem után nyúl és megfogja azt. - Jól vagy?
  - Nem vagyok jól, most teljesen bepánikoltam. Amikor csengettél, azt hittem, hogy ő az. - sóhajtom. - Annyira örülök, hogy csak te vagy. - nézek a szemébe, ő pedig már ismer annyira, hogy tudja most szükségem van egy ölelésre, így a karjaiba von. - Köszönöm. - suttogom.
  Egy rövid ideig még a karjaiban maradok, amik biztonságot nyújtanak nekem, de aztán eszembe jut, hogyha most nem készülök akkor elkések, amit nagyon nem szeretnék. Stefan azért jött át, hogy megmondja, hogy a haverjai benne vannak és holnap reggel 9-kor indulunk, így miután ezt közölte velünk már el is ment. Én még gyorsan összeszedtem magam, majd erőt vettem és én is elindultam a találkozómra Cara-val.
  Félve léptem ki az ajtón. Fogalmam sincs, hogy miért, de arra számítottam, hogy szembemegyek vele, hogy itt fog rám várni, hogy lecsaphasson rám. Túl sok krimit néztem az elmúlt napokban és ez meg is látszik rajtam, de amint elindultam, úgy éreztem, hogy lyukat égetnek a hátamba. Figyeltek. Megmertem volna esküdni, hogy valahol itt van engem figyel, de mikor körbenéztem senkit sem láttam, csak egy idős nénit az út másik oldalán. Ha itt is van akkor nagyon jól elbújt, vagy az is lehet, hogy csak a paranoiám játszik velem. Sóhajtottam egyet, majd tovább indultam a cél felé.
  Az érzés, hogy valaki figyel, megszűnt, amint befordultam a sarkon. Lehet, hogy tényleg ott volt, csak én nem láttam őt? Ha így volt akkor nagyon örülök, hogy nem szúrtam őt ki, mert fogalmam sincs, hogy mit tettem volna.
  Mire megérkeztem a megbeszélt helyre elhessegettem a gondolataim, nem akartam, hogy Cara-nak feltűnjön, hogy valami nincs velem rendben. Jól sejtettem, hogy várni fog rám. Amint beléptem a pult mellett azonnal megpillantottam a szőke haját. Odamentem és leültem mellé a székre, de ő észre se vett, mint aki nagyon elvan gondolkodva.
  - Szia. - bököm meg, mire felém fordul, majd vigyorogni kezd.
  - Hey! - ölel meg. - Boldog Szülinapot, így utólag is. - suttogja.
  - Köszi, Cara. - mosolygok rá. - Min gondolkoztál az előbb, észre sem vetted, hogy leültem melléd? - nevetek fel.
  - Csak a tegnap estén. - vörösödik el.
  - Szóval tegnap este azért voltál olyan elfoglalt, mert egy fiúval voltál? - vigyorgok rá, el sem hiszem, hogy már ilyen jól megy a 'semmi bajom' viselkedés. Nem válaszol, csak halványan elmosolyodik, amit én igennek veszek. - Szerencsés srác. - kacsintok rá.
  - Inkább én vagyok szerencsés, hogy ő van nekem. - motyogja. - Igazából még mindig úgy érzem, hogy ő túl jó hozzám, hogy nem érdemlem őt meg. - sóhajtja.
  - Jaj Cara. - teszem a kezem a lábára. - Ne butáskodj, biztos vagyok benne, hogy megérdemled őt, hiszen mindenkinek kijár a boldogság nemde?
  Milyen érdekes, hogy ezt pont én mondom, aki egyáltalán nem gondolja így. De viszont, ha valakinek kijár a boldogság, akkor az Cara. Sosem ártott senkinek sem, mindenkivel nagyon kedves, csak kicsit makacs, de melyik lány nem az?
  - De igazad van. - mosolyog. - De ne beszéljünk rólam. - nevet fel. - Említetted, hogy valamit kérdezni szeretnél, mi lenne az?
  - Hát, már nem tudom, hogy merjem-e feltenni ezek után, de azért megteszem. - nézek a szemébe. - Emmá-val és Stefan-al, meg még néhány barátjával, holnap elmegyünk egy kicsit kikapcsolódni a hétvégére egy házba, ami Stafan-é és azt szerettem volna kérdezni, hogy nem lenne-e kedved neked is velünk tartani? - teszem fel végre a nagy kérdést.
  - A hétvégére nincs semmi programom még, így szerintem benne vagyok, csak előtte még megkérdem a barátom, oké? - mosolyog.
  - Persze. - bólintok. - Jó lenne végre egy kis időt együtt tölteni, hiszen nagyon ritkán van rá esélyünk.
  Lehet, hogy nem kellene furcsállnom, hogy Cara nem mesélt nekem az új barátjáról, de akkor miért érzem magam megsértve? Oké tudom, hogy nem vagyunk a legjobb barátnők, de azért szerintem annyira jóba vagyunk, hogy ezt megbeszéljük. Igaz én sem mondtam neki semmit sem, hogy kivel voltam régebben vagy, hogy néha miért viselkedek annyira furcsán, de ez megérthető. Lehet, hogy Harry-ről egy szót sem szóltam neki, de Andy-ről mindent tud, mármint azt, hogy érzek iránta, hogy mi a baja... Azt is mondtam, amit vele tettem még régebben, mikor összetörtem a szívét és azt hittem, hogy minden az én hibám, de azt nem mondtam el neki, hogy kivel csaltam meg őt és nem is szeretném, hogy megtudja. Viszont még Stefan-ról is tud, mondjuk közöttünk semmilyen kapcsolat sincs, de tudja, hogy mennyire megbízom benne és mennyire szeretem őt, de csak mint barátok, semmi több.
  Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a szerencsés fickó, akit talált magának, aki ennyire boldoggá teszi őt, hogy még észre sem veszi, ha az ember hozzá beszél. El tudom képzelni, hogy mi történhetett közöttük az éjszaka, hogyha ennyire elgondolkozik.
  Bár nekem is lennének ilyen emlékeim mással is, nem csak vele. Bárcsak mással lennék most boldog és elfelejthetném őt. Tudom, hogy mennyire hülyén hangzik az egész, de Harry óta senkivel sem voltam, még csak nem is csókoltam meg senkit sem, az utolsó csókunk óta. Annyira idiótának érzem magam, hiszen melyik normális ember tesz ilyet egy szakítás után? Senki, mivel egy kis idő elteltével mindenki továbblép, csak én nem. Nem mintha nem buliztam volna a munkám miatt és nem éreztem volna jól magam egy kis időre is a pia miatt, de képtelen voltam más fiúra nézni, úgy. Egyikkel sem tudtam magam elképzelni, csak vele. Őt kerestem mindenkiben, de természetesen egy apró részecskéjét sem találtam meg, mivel belőle csak egy van és ez így is helyes. Fáj, hogy nem tudok másra úgy nézni, mint rá néztem, de lassan hozzászokom, hiszen már mennyi idő is telt el? Több, mint egy fél év. Nem szenvedhetek örökké utána, nem is akarok. Valahogy be kell bizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok mást is szeretni, nem csak őt. Mégha tudom is, hogy sosem fogok bárkit is annyira kedvelni, szükségem van valakire, aki érezteti velem, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki és nem csak egy barátra...
  Igaz, hogy sosem fogom elfelejteni Harry érintését, ami bejárta az egész testem. Ahogy bizseregni kezdett a bőröm, ha csak hozzám ért. Az az érzés, amit belőlem kiváltott, más biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá képes. Senki sem fogja elérni, hogy olayn boldog legyek, mint ahogy ő elérte, pár nap alatt. Almaimban néha még mindig újraélem azt az éjszakát, amikor odaadtam magam neki. Almaimban még mindig boldogok vagyunk, de most... most már nem. Minden boldogságom megmarad, mint emlékek...
  - Látom nem csak én járok máshol. - nevet fel Cara. El is felejtettem, hogy még itt ülök a pultnál az italomat iszogatva. Basszus csak reménykedni tudok benne, hogy nem lettem vörös az emlékeim miatt. Mert legtöbbször az leszek, hacsak eszembe jut.
  - Bocsi. - mosolyodok el. - Csak kicsit elkalandoztam.
  - Azt veszem észre. - nevet fel.
  Még egy rövid ideig beszélgettünk. Természetesen megkérdezte, hogy mire gondoltam. Halkan hozzátette, hogy elvörösödtem, szóval gondolhatjátok, milyen lelki állapotba kerültem. Biztos vagyok neki, hogy rájött, hogy mire gondoltam. Még szerencse, hogy azt nem tudja, hogy ez nem mostanság volt, hanem hónapokkal ezelőtt. Szerencsére sikerült magam kimagyaráznom, bár azt nem nagyon hiszem, hogy meg is győztem őt vele, de szerencsére nem folytatta a faggatózást. Megbeszéltük, hogy később ír majd egy üzenetet, hogy végül jön-e vagy sem, de megnyugtatott, hogy szinte biztos benne, hogy velünk tart.
  Hazafelé már nem siettem annyira, mint idejövet, hiszen még nagyon sok van hátra a mai napból. Benéztem a szemközti üzletbe, mivel szükségem lenne néhány melegebb cuccra is a hétvégére. Nem, mintha nekem nem lenne, csak hát az nem az erdőbe való... Amint kiléptem ismét olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Azt hiszem teljesen megörültem, hiszen bárhová nézek senki se bámul. Hacsak nem egy kocsiban ül, de Harry-ről nem nagyon tudom elképzelni, hogy kémkedne utánam vagy, hogy is nevezzem ezt. Nem ilyennek ismertem őt meg. Igaz tudom róla, hogy nagyon szeret mindenkit biztonságban tudni, de ez most nem a biztonságról szól.
  Csak akkor nyugodtam meg kicsit, mikor végre beértem a házba, ahol nem figyelhettek. Lehet, hogy beteges, de tisztára az volt az érzésem, mint a krimi sorozatokban, hogy napokig megfigyelnek, majd elrabolnak és megölnek... oké azért ennyire durva nem volt, de féltem, hogy bármikor megjelenhet előttem és én arra még egyáltalán nem állok készen.
  - Azt hittem már sosem jössz vissza. - állt fel sóhajtva Em, amint meglátott. Na vajon mi történhetett már megint.
  - Neked is szia. - forgatom a szemem, majd leteszem a szatyrot, amiben a pólók vannak és bemegyek a nappaliba.
  - Tudom, hogy nem kellett volna így viselkednem, de már azt hittem, hogy elvesztél. - ül le mellém. - Először arra válaszolj, hogy mit mondott Cara, utána pedig mondanom kell neked valamit.
  - Cara azt mondta, hogy velünk tart csak megkérdi még a pasiját is róla. - vonom meg a vállam, majd türelmesen várom, hogy végre elmondja mi nyomja ennyire a lelkét.
  - Oké, akkor most mondok valamit... - de megállt, majd felvont szemöldökkel nézett rám. - Azt mondta, hogy megkérdi a pasiját?
  - Igen... - kezdtem bele, de mint mindig most is félbeszakít.
  - Nem is tudtam, hogy van barátja... - tűnődik el. - Oké, de ez most nem fontos, majd visszatérünk rá. Most pedig elmondom neked, hogy ki látogatott meg pár órával ezelőtt. - néz a szemembe, amitől nekem rossz előérzetem támad. Szinte biztos voltam benne, hogy mi fog rám várni, de abban nem vagyok már annyira, hogy ki is fogom bírni azt. - Nem Harry volt. - szólal meg, mikor rám néz. Gondolom leesett neki, mennyire a frászt hozta rám ezzel. - Louis volt az... - suttogja. - Azért jött át, mert aggódott érted, mivel Harry még most sem ment haza. Tudom, hogy hallani sem akarsz semmit sem róluk, de meg kell hallgatnod amit mondok neked.
  - Em, tudom, hogy te csak nekem akarsz jót. - sóhajtom. - Tudom, hogy nem akarsz nekem fájdalmat okozni, de ha róla kezdesz el nekem most beszélni, nem biztos, hogy képes leszek végighallgatni sírás nélkül.
  - Tudom, de én itt leszek neked. - motyogja. - Muszáj tudnod róla. - még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet-e, hogy meghallgassam, de megteszem, így bólintok. - Azt mondta, hogy a tegnap miután te otthagytad őt és visszament az asztalhoz, Harry furcsán nézett rá, de nem kérdett tőle semmit. A vacsora további részében pedig csak Harry-t nézte, aki úgy viselkedett, mintha ott sem lenne. Mintha a gondolatai valahol máshol járnának... Aztán mikor hazamentek, Harry nem tartott velük, így csak reggel vonta őt kérdőre. Hidd el abból, amit Louis elmesélt nekem én is frászt kaptam volna tőle. Azt mondta, mikor kinyögte végre neki, hogy te voltál az, Harry teljesen kiborult. Nem is lehetett ráismerni. Louis eddig még sosem látta őt így... Louis hiába próbált vele beszélni, csak ordítozott, majd elrohant. Bűntudata van, azért amit tett, de te is tudhatod, hogy nem tarthatja örökké titokban előtte, hogy te voltál az a lány, akivel beszélt.
  - Igen ezt én is tudom, de azért nem hittem volna, hogy ilyen hamar elárulja neki. - dőltem hátra a kanapén. - De erről inkább nem szeretnék beszélni, csak azt remélem, hogy nem tett semmi hülyeséget. - teszem hozzá halkan. - Te, jól vagy? - nézek rá aggódóan.
  Louis és Emma már fél éve szakítottak. Emma nagyon rosszul viselte, pedig ez közös megegyezés volt. Mindketten úgy gondolták, hogy így lesz a legjobb. Eleinte azt hittem, hogy ez is az én hibám, hiszen Louis-t látni se bírtam, de Em elmesélte, hogy ez annak az oka, hogy jelentkeztek valami versenyre és nem lenne egymásra idejük.. Sajnálom, hogy így ért véget a kapcsolatuk, de még mindig barátok szóval nem utálják ezért egymást, ami nagyon jó. Ritkán, de tudom, hogy még mindig találkozgatnak, ami után Emma kicsit letört, de hamar helyrejön. ő már rég túltette magát, nem mint én.
  - Igen, csak furcsa volt őt ilyen hosszú idő elteltével újra látni. - mosolyog. - Tudom, hogy hallani sem akarsz róla, de hiányzol neki, szeretne veled találkozni és nem mondaná el neki ezt.
  - Nekem is hiányzik, de nem tudom, hogy képes lennék-e vele beszélni... - sóhajtom. - De gondolkozom rajta. - tettem hozzá halkan, mire ő mosolyogva bólintott. - Be kéne csomagolnom holnapra. - mondom magamnak inkább, mint neki. - Stefan hívott?
  - Igen, de csak ugyanazt mondta, hogy kilencre legyünk készek, mert ha nem akkor megbánjuk. - nevetett fel. - Tudja, hogy én mindig elkések. - vigyorog.
  - De most nem fogunk, csak akkor, ha nem megyek pakolni. - mosolygok. - Te már végeztél vele?
  - Dehogyis! - legyint. - Eddig rád vártam, de azt hiszem én is megyek pakolni.
  Miközben a bőröndöm keresem, azon gondolkozom, amit Emma mondott. Miért akadt ki ennyire Harry, mikor megtudta, hogy én vagyok az? Ha még Louis-t is, akit már évek óta ismer meglepte a viselkedésével, akkor tényleg nagyon durva lehetett. Nem értem, hogy miért viselkedett így?! Valami hülyeség miatt kezdem azt érezni, hogy talán azért meg még mindig szeret, de ha szeretne akkor már rég felkeresett volna, de nem tette. Most, hogy így elgondolkodom eszembe jutott, amit Louis mondott, hogy ő sincs jobban nálad ezt vajon, hogy értette? Annyi kérdésem lenne, de miért félek őket annyira feltenni, talán a választól tartok? Igen, mert félek, hogy olyat kapok, amit nem tudnék megemészteni, amit képtelen lennék feldolgozni... Louis-al is találkozni szeretnék, hiszen hiányzik, de félek... félek attól a pillanattól és ez nem meglepő hiszen, mióta kerülte őt sikeresen? Fél éve és egészen tegnapig sikerült is. De tudom, hogy ezt örökké nem csinálhatom,hogy egyszer majd úgyis beszélnem kell vele...
  A gondolataim a telefonom villogása zavarta meg. Cara írt, miszerint jöhet velünk. Leírtam neki a részleteket, hogy mikor és hol találkozunk holnap reggel, majd elbúcsúztam tőle, mivel fáradt voltam. Már az ágyban feküdtem, mikor ismét megszólaltam a telefonom.
  - Szia Stefan! - szólalok meg, amint felvettem.
  - Helló Mad! - köszönt. - Azért hívlak, hogy megkérdezzelek, hogy jól vagy?
  - Köszönöm, hogy aggódsz miattam, de jól vagyok Stef. - motyogom. - Nem kell aggódnod. Már az ágyban fekszem, a bőröndjeim az ajtó mellett, szóval kész vagyok.
  - Nagyon örülök, hogy eljössz, tényleg Cara is jön? - kérdezi.
  - Igen, az előbb írt, hogy ő is jön. - válaszolom. - Tudom, hogy örülsz, bármennyire is hülyén hangzik én is örülök, hogy végre kimozdulok...
  - Akkor úgy látszik, hogy többször kell kirándulni menjünk. - nevet fel. - Hallom a hangodon, hogy álmos vagy úgyhogy nem is tartalak fel, alud ki magad, mert holnap nem hagylak majd aludni ilyen korán. - hadarja. - Alig várom, hogy lássalak mosolyogni. Jó éjt Mad! - hallom a hangján, hogy mosolyog.
  - Azt még meglátjuk. - kuncogok fel. - Jó éjt Stef. - teszem le a telefont, majd hajtom álomra a fejem.
  

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jo resz lett *.*
    Kivancsi vagyok Harryre a tovabbiakban ;-)

    VálaszTörlés