2014. május 5., hétfő

II.évad 1.rész - Mi lenne a helyes döntés?

Sziasztok, kedveseim!
Most, hogy eltelt pár nap mióta befejeztem az első évadot előtört belőlem
pár gondolat, amit még szeretnék nektek elmondani mielőtt elkezdjük a másodikat.
Még most is nehezen hiszem el, hogy már mennyire előre vagyok a történettel.
Az összes blogom közül ez az egyik legkedvesebb. Ide mindig vannak ötleteim, mindig
tudom mi fog történni előre is. Imádom, egyszóval! Igazából azon gondolkozom, hogy
hány évados legyen a blog, de még egyet biztosan írok majd, de azt nem tudom, hogy
elég lesz nekem ez az évad mindenre amit szeretnék bele írni, így az is lehet, hogy
esetleg négy évad lesz, de ez még egyáltalán nem biztos, de a három az igen!
Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy ennyien kommenteltetek az utolsó részhez és a
bejelentéshez miszerint lesz második évad is. Remélem, azok akik írtak folytatni
fogják a második évad részeinél is, mert tényleg jól esik, hogyha elmondjátok a 
véleményeiteket, így legalább tudom, hogy mi tetszik és mi nem!
Örülök, hogy újra írhatom a részeket és boldoggá tehetlek vele titeket!
Remélem tetszeni fog a második évad is, mint az első. 
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat, akik egyre többen lesznek!
Jövőhéten ugyanekkor, ugyanitt találkozunk!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!


Olvassátok el azt is, amit feljebb írtam!
---------------------------------------------------------------------------------------

  Harry Styles



  ... hangos sikítozás tört ki az egész plázában, amikor néhány lány észrevett, de én csak egyiküket láttam. Utána akartam menni, biztos akartam lenni, hogy nem tévedek benne, hogy ő az, de megállítottak a tomboló rajongók. A hangos sikítozásra, ő is megállt, majd lassan megfordult....
  Ezt nem tudom elhinni! Kicseszettül elegem van már abból, hogy minden egyes nap hangos kiabálásra vagy netán veszekedésre ébredek fel, pont akkor mikor végre megláthatnám, azt a lányt, aki folyamatosan az álmomba férkőzik. Levágom magamról a takarót, majd másodpercek alatt felveszek egy tiszta boxert és már rohanok is lefelé, hogy leüvöltsem a fejüket, mint minden nap, amikor ez van.
  - Louis, add vissza a távirányítót! - kiáltja Liam. - Ne akard, hogy én vegyem el tőled, mert esküszöm, hogy annak nem lesz jó vége!
  Szóval ma a távirányító miatt veszekednek, tegnap egy párnáért, azelőtt meg egy szendvicsért. Komolyan mondom olyanok, mint az óvodások. 
  - A francba már srácok! - kiáltom el magam. - Lehetne, hogy egy kicseszett reggel nem arra fogok felébredni, hogy valamin veszekedtek? - nézek rájuk dühösen. Tudom, hogy nem ők a hibások, mert dühös vagyok, de egyszerűen már elegem van belőle, hogy egy fél éve nem tudok nyugodtan aludni. Sosem voltam ilyen forrófejű, de az idő teltével nekem is elegem van ebből.
  - Sajnáljuk Hazz. - szólal meg végül Liam.
  - Louis megtennéd, hogy visszaadod neki azt a szart? - kérdem tőle dühösen. - Most pedig visszamegyek aludni, szóval mindenkinek pofa be! - morgom, majd visszaindulok a lépcsőn, egészen addig míg észre nem veszem, hogy valaki követ. - Mi van Louis? - sóhajtom.
  - Nem rajtunk kéne levezetned a dühöd Hazz. - néz a szemembe. - Nem mi vagyunk a hibások... - de nem hagyom, hogy befejezze.
  - Már, hogy a francba nem! - csattanok fel. - Minden nap, minden kicseszett nap arra ébredek fel, hogy veszekedtek valami szarságon, szerinted ez normális?
  - Nem, de az sem normális, hogy rajtunk vezeted le a dühöd, mi lenne ha inkább megkeresnéd végre, hogy lenyugodj? - morogja. - Nekünk is elegünk van a mogorvaságodból, érted? Az agyunkra mész vele! Igaz én tudom, hogy miért, de ők nem és nem vagy hajlandó nekik elmondani, így azt hiszik rájuk vagy mérges. Higgadj végre le vagy mond el nekik! - néz a szemembe, majd megfordul és visszamegy a nappaliba.
  Szóval még ő van felháborodva?! Hát mit mondjak erre, hogy még a legjobb haverom sem ért meg? Pedig csak ő tudja, hogy mi a baj, csak ő mivel, ő volt az egyetlen, aki velem volt akkor. Csak ő tudja az egész sztorit és ez így is fog maradni. Én nem fogom nekik elmondani, bárhogy is könyörögjenek nekem, nem tartozik rájuk, ez csak az én magán problémám, nem az övéké. Még akkor is, ha már szinte egy család vagyunk, ez nem tartozik rájuk!  
  Amint a szobámba érek, hangosan becsapom az ajtót, majd kulcsra is zárom, hogy most tényleg ne tudjon senki se bejönni rajta és levetem magam az ágyamra. Annyira utálom magam, hogy ilyen lettem. Sosem voltam ennyire bunkó, még azokkal sem akiket ki nem állhattam, ők pedig a barátaim, mégis úgy viselkedek velük, mint egy rakás hülyével, pedig egyáltalán nem azok. Annyiszor próbálták meg belőlem kiszedni, hogy mi bánt én pedig mit csináltam? Csak rájuk mordultam, hogy nem az ő dolguk, pedig csak segíteni szerettek volna nekem. Viszont én még bő fél év elteltével sem tudok beszélni arról, hogy mi bánt. Van egy olyan érzésem, hogy talán soha az életbe nem fog menni. Mert amikor csak eszembe jut, dührohamot kapok. Nem rá haragszom, nem is srácokra mert folyton eszembe juttatják őt, hanem magamra, csakis magamra, hiszen én vagyok a hibás. A francba is! Csak az én hibám, hogy most nincs velem, mert elengedtem őt. Én engedtem el őt!
  Elegem van, hogy nem tudom őt kiverni a fejemből, hogy bármire csak ránézek ő jut az eszembe. Miért nem tudom egyszerűen csak elfelejteni? Ismét az idegösszeomlás szélén állok és ezt is csak magamnak köszönhetem. Olyan vagyok, mint egy robot, aki éli az életét érzések nélkül, mivel más lány iránt képtelen vagyok érzéseket táplálni, pedig nem egyel próbálkoztam már. Egy kis időre, míg lefekszem velük sikerül kiűznöm a fejemből, de utána meghallom a fejemben a hangját és azt kérdi tőlem, miért hagytam el őt... 
  - Tűnj el! - üvöltök, mivel valaki már fél perce kopogtat az ajtómon, mint egy idióta.
  - Nem haver! Nyisd ki vagy esküszöm, hogy rád töröm ezt az ajtót. - hallom Zayn nyugodt, de egyben rémisztő hangján. - Komolyan mondtam Harry!
  - Jó. - morgom, majd elfordítom a zárban a kulcsot és visszamegyek az ágyra. - Mit akarsz? - kérdem.
  - Azt, hogy végre elmond, mi a franc bajod van! - ül le mellém. Zayn-ben az a legrémisztőbb, hogy ő nem akkor ijesztő mikor mérges, hanem mikor ilyen nyugodt. - Szóval? - sürget.
  - Nincs semmi bajom. - vágom rá.
  - Ja persze. - forgatja a szemét. - Akkor azért kiabálsz velünk folyamatosan, mert semmi bajod sincs, nincs igazam Hazz? - nem válaszolok rá, így folytatja. - Velünk van valami bajod? Ha igen akkor mond végre el, mert nem bírjuk tovább. - döbbenten nézek rá.
  - Zayn - sóhajtom - nem veletek van bajom. Sajnálom, hogy hülyén viselkedek, de nektek tényleg semmi közötök hozzá. Tudom, hogy ti csak segíteni akartok nekem, de én képtelen vagyok róla beszélni, nem megy. - nézek a szemébe.
  - Akkor legalább Louis-al beszélj, mert ő biztosan tudja mi bajod. - mondja nyugodtan. - Baj van a paradicsomban? - kérdezi pár másodperc elteltével. 
  - Mi? - nevetek fel. - Nem, minden rendben van közöttünk. - legyintek. - Nem miatta vagyok ilyen, de kérlek most nem hagynál magamra?
  - Lesz valaha is egy olyan nap, hogy elmondod mi bánt? - kérdezi, amivel újból kezdek ideges lenni.
  - Zayn, én tényleg nem szeretnék veled kiabálni. - nézek rá. - Nem akarom, hogy összevesszünk, csak magamba szeretnék lenni. - sóhajtom.
  - Rendben, legyen ahogy akarod. - teszi a vállamra a kezét. - Tudod hol találsz, ha szükséged van rám. - áll fel, én pedig bólintok, majd megvárom míg kimegy, majd hátradőlök az ágyon. 
  Nem gondoltam volna, hogy azt hiszik, hogy a mostani kapcsolatommal van problémám. Egyáltalán nincs semmi probléma, azon kívül, hogy én egy másik lányt szeretek és örökké őt fogom szeretni, de persze ő ezt nem tudja, így normális, hogy minden rendben van. Pár hete kezdtünk el randizgatni. Igazából jól érzem magam vele, de ő sem Mad, senki sem ő. Hiába keresem, senkiben sem fogom őt megtalálni, mivel belőle csak egy van.
  Ma még feszültebb vagyok, mint általában, mivel ma van a szülinapja. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Nem tudom, hogy felhívjam-e vagy sem, írjak neki vagy ne? Mit tegyek? Nem akarom, hogy azt higgye, hogy elfelejtettem, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne, bármit is tennem. Tényleg nem tudom, hogy mit kéne tennem. 
  Vajon mi van vele? Jól van? Azt tudom, hogy él, mivel a képeken amiket róla láttam a netten, azt bizonyítsák, de vajon tényleg olyan boldog, mint amilyennek ott látszik vagy csak megjátssza magát? Bár azt tudom, hogy a modelleknek sok mindent meg kell tudni játszani, neki pedig ez tökéletesen megy, a múltja miatt. Boldognak látszik a képeken, de ha személyesen is találkoznék vele akkor is ezt mondanám? Vajon, hogy bírja Andy állapotát? Annyi kérdésem van, annyira megszeretném őt keresni, de nincs hozzá elég bátorságom és talán sosem lesz majd.
  Sosem felejtem el azt az estét amikor a búcsúlevelet írtam neki, amibe minden érzésem leírtam. Tudom, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy végig sírt miközben elolvasta, mivel Louis azt mondta, hogy mikor kijött a szobából a szemei pirosak voltak. Szerettem volna én lenni az akit átölel, nem pedig Louis, de tudom, hogy az nem lett volna helyes, mert ha személyesen adom oda neki a levelet, képtelen lettem volna őt elengedni.
  Ismét kopognak az ajtón, sóhajtva szólalok meg és kérdem meg, mi van.
  - Tudom, hogy semmi kedved, de két óra múlva interjúnk lesz. - szólal meg Liam. - Muszáj elmennünk rá, csak szólni akartam.
  - Kösz. - kiáltom ki. - Liam?
  - Igen? - megkönnyebbülök, hogy még nem ment el, mert semmi kedvem sem lett volna lemenni.
  - Felküldöd kérlek Louis-t?
  Nem tudom, hogy jó ötlet-e megkérdezni őt róla, de muszáj valakivel beszélnem és csak ő tudja, csak neki beszélhetek, Mad-ről. Tudom, hogy ő megfog engem érteni, de én képes leszek elmondani mit is szeretnék... Pár perc múlva kopognak az ajtón.
  - Liam azt mondta, hogy beszélni akarsz velem. - dugja be a fejét Lou, mire halványan elmosolyodom. - Bejöhetek?
  - Igen, kérlek. - motyogom. - Nézd, tudom, hogy mostanában hülyén viselkedem, sajnálom, de nem tudok mit kezdeni magammal, egyszerűen nem megy.
  - Talán meg kéne látogatnod. - tanácsolja, miután leült mellém.
  - Igen. - nevetek fel kínosan. - És mégis mit mondjak neki? Hogy bocs, hogy nem kerestelek fél évig, de szeretném, ha újrakezdhetnénk? Szerinted ez beválna... 
  - Nem tudom, sosem tudod meg, ha nem próbálod meg. - mosolyog rám. - Tudom, hogy milyen nehéz neked, hiszen veled élek. - nevet fel. - De azt is el tudom képzelni, hogy neki sem könnyű. Hidd el Hazz, nem csak te szenvedsz, biztos vagyok benne, hogy ő is. Igaz, hogy Emmával már ritkán beszélek, de amikor utoljára beszéltünk azt mondta, hogy Mad szinte minden éjjel sírva alszik el vagy ébred fel.
  - Honnan veszed, hogy ez miattam van? - kérdem tőle. - Az is lehet Andy miatt... - teszem hozzá halkan.
  - Csak magadat kínzod ezzel. - néz a szemembe. - Andy még jól van, igaz már nincs sok neki hátra, de jól van. Mad nem miatta szomorú, hanem miattad. Te is tudod, hogy mennyire szeretett és biztosan most is szeret még.
  - És ha már nincs így? - suttogom.
  - Akkor ennek így kellett lennie, akkor legalább tovább tudnál lépni és nem folyton utána szomorkodni. - fogja meg a kezem. - Te nem voltál sosem ilyen, Hazz. Régen mindenkit megnevettettél, szeretném ha visszakapnám azt a barátom.
  - Te magad is tudod, hogy képtelen vagyok őt elfelejteni. - vágom rá. - Lehet, hogy neki sikerült, de nekem sosem sikerülne Louis. Még mindig szeretem őt, mindig is szeretni fogom. - halványan elmosolyodik. - Szerinted küldjek neki ma valamit? 
  - Nem tudom mit kéne tenned. - sóhajtja. - Én küldök neki, mivel még mindig szeretném, ha végre találkozna velem, de tudom, hogy ennek kevés az esélye, de hogy te mit tegyél azt nem tudom. - vonja meg a vállát. - Ha úgy döntesz, hogy küldesz valamit, akkor ne írd oda, hogy te vagy, csak ennyit tudok mondani.
  - Kösz a segítséget. - mosolygok rá. - És tényleg sajnálom a reggelit, nem rátok vagyok dühös.
  - Tudom, de a többiek nem. - áll fel. - Ha elkészültél gyere, mert Paul kinyír, ha nem leszünk készen időben.
  - Rendben. - válaszolom.
  Sóhajtva elindultam a fürdő felé, majd ledobtam magamról a boxert és beálltam a zuhanyzó alá. A srácokkal már elég régóta vagyunk egy bandába, ezt talán el is felejtettem említeni. Miután eljöttem az intézetből és Louis-hoz költöztem egy kis időre, néha felléptünk bárokban, ahol persze vetélytársaink is akadtak, itt jönnek képbe a fiúk. Egyik este egymás után léptünk fel, mindegyikünk megvolt döbbenve, hiszen egymás ellen harcoltunk, pedig nem versenyeztünk. Nagyon feldühítettek minket, hiszen nagyon jók voltak. Többször is visszatértünk a bárba és ők is ott voltak. Miután már nem bírtunk magunkkal egymásnak estünk, hogy mégis kik ők, ők pedig ugyanezt kérdezték tőlünk. A mai napig nem tudom, hogy, de jóba lettünk, majd bandát alapítottunk, aminek a One Direction nevet adtuk. Hogy miért lett ez a nevünk? Egyszerű, mivel egy utunk volt, csak egy irány. Másra nem is gondoltunk, csak arra, hogy énekelni szeretnénk, boldoggá tenni az embereket. Mikor már két hete egy banda voltunk és a számokat tökéletesen tudtuk énekelni, jelentkeztünk egy tehetség kutató műsorba, ahová csodák csodájára bejutottunk. Nem volt könnyű munka, de majdnem a végső célig értünk el, csak sajnos a végére nem voltunk elég erősek, így csak a harmadikok lettünk, de nekünk ez is nagyon sokat jelentett. Másfél hónapja estünk ki, azóta összeköltöztünk, bár előtte is együtt laktunk a műsor miatt... Sok felhívásunk van, mindenki minket akar, mivel nagyon jónak tartanak minket, mi is annak tartjuk magunkat, de jól esik ezt más szájából is hallani. Saját számokat is kezdtünk írni, ami nem könnyű mivel öten vagyunk, különböző ötletekkel, de eddig még nem nagyon balhéztunk e miatt.
  Szeretek a srácokkal időt tölteni, mivel nagyon a szívemhez nőttek. Az elején még miattuk voltam képes kimászni a mélyből. Ha ők nem lettek volna itt, akkor most valószínűleg egy idegroncs lennék valamelyik diliházban. Bár hamarosan így is odakerülök, mivel nem hagynak aludni a hülyeségeik miatt...
  Fél óra elteltével, már felöltözve állok a tükör előtt és próbálok valamit kezdeni a hajammal, hogy ne álljon ennyire össze-vissza. Kis próbálkozás után, inkább feladom. Az egyik oka az volt, hogy nem tudok vele mit kezdeni a másik pedig, hogy megszólalt a telefonom. 
  - Szia, édes. - szólalt meg a barátnőm, amint felvettem. - Elindultatok már?
  - Szia. - mondom kedvesen. - Még nem, de hamarosan indulunk. Miért kérded?
  - Csak szerettem volna hallani a hangod, mielőtt még elmentek. - annyira kedves és aranyos, én pedig teljesen átbaszom őt. Utálom, hogy így bánok vele, utálom, hogy nem tudok beleszeretni.
  - Mi lenne, ha az interjú után átmennék hozzád, hogy ne hiányold annyira a hangom? - nevettem fel.
  - Az jó lenne. - tudom, hogy mosolyog még ha nem is látom az arcát. - Valamiről beszélnünk is kellene, de nyugalom semmi komoly, csak szeretném kikérni a véleményed. - tette hozzá gyorsan.
  - Rendben, amint végeztünk már megyek is. - mondom. - De most mennek kell, mert a fiúk már szólnak.
  - Vigyázz magadra, hamarosan találkozunk. Szeretlek. - búcsúzik el.
  - Én is téged. - hazudtam.
  Bűntudatom van, amiért hazudok neki, de nincs elég bátorságom, hogy bevalljam, hogy még mindig őt szeretem. Azzal tudom, hogy teljesen összetörném a szívét és azt nem élném túl. Már túl sok személyt bántottam meg, ő nem érdemli meg.
  - Hazz kész vagy? - kiált fel Louis.
  - Igen, megyek! - kiáltom vissza.
  Még gyorsan megírtam egy üzenetet, majd becsúsztattam a telóm a zsebembe és lementem a többiekhez. Mindenki a lépcsőnél várt engem, de még mielőtt bármit mondhattak volna megszólaltam.
  - Nézzétek. - sóhajtom. - Nem rátok haragszom, nem azért kiabálok mert valami bajom van veletek, csak rossz napom van, oké minden nap rossz napom van, de nem veletek van bajom. - nevetek fel kínosan.
  - Már megszoktuk Hazz. - veregeti meg a vállam Zayn.
  - Ha készen állsz majd elmondod. - vonja meg a vállát Niall.
  - Ahogy mondják a többiek, most pedig menjünk különben elkésni. - szólal meg Liam.
  Mindönk közül, Liam olyan mint egy apa, mindig vigyáz ránk és tesz róla, hogy időben kész legyünk, ami néha az ember agyára megy, de nekünk jól jön egy ilyen személy, különben tuti mindenhonnan elkésnénk.
  - Menjünk. - mosolyogtam.
  - Hogy döntöttél? - suttogta Lou a fülembe.
  - Még nem döntöttem. - vonom meg a vállam, majd a többiek után indultunk.

6 megjegyzés:

  1. Aztaa!! Erre nem tudok mit mondani, nem gondoltam volna, hogy Harry szemszögével fogod elkezdeni ;) Nagyon ügyes vagy csak így tovább!! Imádom a blogodat <3 :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vele régen volt és úgy gondoltam, hogy örülnétek neki. Köszönöm! Örülök, hogy tetszett! Én pedig titeket imádlak!:*<3

      Törlés
  2. Hááát:DDDD most jó értelemből nyugi!;) a végén azt mondtam hogy ennyi? Annyira rovidnek tunt de nagyon nagyon nagyon joooo resz volt!!! :* annyira jol tudsz fogalmazni!! varom a kovit:D❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el tudtam volna még írni, de úgy gondoltam, hogy itt inkább abbahagyom. Nagyon örülök, hogy tetszett! Köszönöm a bíztatást! Egy hét múlva olvashatod is! <3

      Törlés
  3. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jó lett, gratulálok! Valami teljesen másra számítottam, szóval teljesen megleptél, jó irányból. Nagyon várom a következő részt! :)) Nagyon jó lett! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megleptelek és hogy tetszett! Egy hét múlva olvashatod! Köszönöm! :)) <3

      Törlés