2014. február 2., vasárnap

26.Érzések...

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt is, remélem örültök majd neki!
Egy kicsit érzelgősre sikerült, de ilyen részek is kellenek.
A döntés mindig nehéz, ti hogyan döntenétek Mad helyében?
És most ne azt nézzétek, hogy Harry rajongók vagytok, hanem a
történetet. Kíváncsi vagyok a válaszaitokra! Harry szülinapja alkalmából
nyitottam egy újabb blogot, ha van kedvetek akkor nézzetek be!
Babe, you love me? Köszönöm szépen az 55 rendszeres olvasót és a 
komikat is, mindig boldoggá tesztek velük! Jó olvasást!
                                     Ölellek Titeket!


-------------------------------------------------------------------------------------


  Az éjszaka nagy részét azzal töltöttem, hogy Őt nézem miközben alszik. Kiszerettem volna élvezni minden egyes másodpercet, amit így tölthetek vele, mert tudom, hogy ez nem fog még egyszer megtörténni, bármennyire is szeretném.
  Annyira más vagyok amikor a közelében lehetek, úgy érzem, mintha akkor lennék igazán önmagam, amikor vele vagyok. A szívem mélyén pontosan tudom, hogy miért érzek így, hogy miért vagyok ilyen a közelében. De van egy pont az agyamban, ami rossz embernek állít be, ha erre gondolok.
  Ha a szívemre hallgatnák már rég a karjai közé vetettem volna magam és átadtam volna a vele járó boldogságnak, amit csak Ő adhat meg nekem, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az ember nem mindig teheti azt, amit szeretne, ahogy most sem lehetne az, amit én szeretnék. Mellette akarok lenni, ez a pár óra olyan volt számomra, mintha egy másik világba repített volna, ahol nincs fájdalom, nincs szenvedés csak boldogság és biztonság.
  Eddig azt hittem, hogy már megtaláltam ezt a helyet, a boldogságot, de úgy látszik tévedtem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy eddig nem voltam boldog, mert az voltam amikor csak vele lehetettem, de ez a boldogság, amit Harry mellett érzek sokkal erősebb a vele együtt töltött boldogságtól.
  Úgy érzem magam, mint egy kislány, aki nem tud dönteni két játék között, aki nem tudja eldönteni, hogy melyikre van jobban szüksége, mivel úgy érzi, hogy mindkettő kell neki különböző okok miatt.
  Itt van Ő, akivel az együtt töltött 24 óra tökéletes volt, minden egyes pillanatát élveztem, akivel most egy ágyban alszom. Kedvelem Őt és ahogy végignézek rajta melegség járja át az egész testemet. Az arca nyugodt, olyan mint egy kisgyerek, aki annyira aranyos, hogy mindenki meg szeretné simogatni. Pedig már rég nem gyerek, hanem egy 17 éves fiú, aki minden lány álma. A haja össze-vissza áll, de nem számít, hogy néz ki, mivel neki minden jól áll. A mellkasa, ami egyenletesen emelkedik, majd süllyed. Minden lány azt szeretné, ha egy ilyen fiú mellett élhetné le az életét. Én is így érzem, de az a baj, hogy én nem csak érte érzek így, nekem még van valaki, aki hasonló érzéseket kelt fel bennem.
  Tudom, hogy döntenem kell, tudom, hogy nem helyes, hogy ezt teszem, de nem tudom kit kéne válasszak. Andy mindig ott volt nekem és tudom, hogy szeret, ahogy én is szeretem őt. De azt sem tudom tagadni, hogy Harry is itt volt nekem, amióta csak idekerültem. Megmentette az életem, vigasztalt, vigyázott rám számíthattam rá. Még olyanban is belement, ami tudom, hogy nem szeretett volna soha. De azt, hogy ez meddig lesz így azt nem tudom, lehet, hogy örökké, de az is lehet, hogy csak átmenetileg és félek, hogyha mellette döntenék megbánnám és utána egyedül maradnák.
  Amiből már éppen eleget kaptam az élettől. Mindenki elhagyott akit valaha is szerettem, még egy elvesztést nem viselnék el. Lehet, hogy ez szánalmasnak hangzik, de így gondolom. Azért fogom magam megfosztani a boldogságtól, hogy később ne kelljen majd miatta szenvednem. De ott csengnek a fülembe Em szavai is... Mi van ha Andy megcsal? Mi van, ha innen már nem tudom megadni neki azt amire szüksége van és máshol keresi majd a boldogságot, amiről én nem is tudok? Még belegondolni is rossz, hogy képes lehet ilyenekre. Ismerem, tudom, hogy nem ilyen, de az előző énét is ismertem, ami simán képes lenne ilyenekre és félek, hogy visszatér...
  A szerelmi problémáim mellett még ott van az a boszorkány is. Amióta idekerültem mindent megtett, hogy tönkretegye az életem. Az első perctől fogva utált, pedig nem is ismer, azt sem tudja ki vagyok én és mégis bánt. Bár az olyan lányokat, mint amilyen ő már sikeresen megismertem a régi sulimban is. Nekik sem volt okuk mégis sok lányt bántotta, csúfoltak... De azt hiszem, hogy Bellának tudom, hogy mi a baja velem. Harry! Az fúrja az oldalát, hogy én ilyen hamar jóba lettem velük, őt pedig nem kedvelik, pedig már régebb óta van itt, mégsem fogadták be. A randit is csak azért kérte cserébe a hallgatásáért, hogy megmutassa nekem, hogy ő mindig megkapja, amit szeretne. De ez nem így van, hiszen ha mindent megkapna akkor most nem én feküdnék, Harry biztonságot nyújtó karjai között, hanem ő, ami tudom, hogy sohasem fog bekövetkezni.
  - Miért nem alszol? - szakított ki egy álmos, mély hang a gondolataimból.
  - Én... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni a mondatom, mivel a hátamra kerültem, Ő pedig fölém, minden szót belémfojtva.
  - Te? - vigyorgott le rám.
  - Így nem tudok koncentrálni - motyogom, mire csak egy önelégült vigyor terül szét az arcán.
  - Na és így? - hajolt közelebb, hogy az orraink összeérjenek. - És úgy gondolom ez sem segítene benne - az ajkai súrolták az enyémet.
  Biztos vagyok benne, hogy élvezi, hogy ezt váltja ki belőlem. Mindent elfelejtek, hacsak közel kerül hozzám talán még a nevemet is képes lennék elfelejteni a csókja után... Olyan vagyok, mint egy tini, aki életében először szerelmes, pedig ez nem így van.
  - Harry - sóhajtom, de több szó nem jön ki a számon.
  - Igen? - néz a szemeimbe. - Mit szeretnél, Mad?
  Miért csinálja ezt? Pontosan tudja, hogy mit is szeretnék. Csak egyet, ami nem más mint a csókja. Mit tegyek, hogy végre megkapjam?
  - Talán nem azt szeretnéd, hogy megcsókoljalak? - hajol közelebb, de egyetlen másodpercre sem szakítja meg a szemkontaktust.
  - De - válaszoltam, bár abban nem vagyok biztos, hogy kijött egy hang is a számból. A mosolyából ítélve megértette, hogy mit szeretnék, mivel teljesítette a kívánságomat.
  Az ajkia gyengéden falták az enyémet, olyan volt mint egy álmon és igazából az is, amiből hamarosan felébredek. A karjaim a nyaka köré fontam, így közelebb húzva magamhoz. Zihálva váltunk el egymástól. A homlokát az enyémnek döntötte és mélyen a szemeimbe nézett.
  - Mi a baj? - kérdezte lágyan.
  - Semmi - motyogom, mert nem szeretném elrontani a pillanatot.
  - Mad, mond el. - simít végig az arcomon.
  - Sajnálom, hogy ez a pillanat nem tarthat örökké - suttogom. Tudtam, hogy el fogom rontani a pillanatot, hiszen lehervadt a mosolya és a szeméből is eltűnt a csillogás.
  - Ez csak rajtunk múlik, hogy meddig fog tartani. - mondja, de én megrázom a fejem.
  - Egy részben igen, de én úgy érzem, hogy jobb ha csak eddig tart.
  - Miért mondod ezt?
  - Alig ismerjük egymást - kezdek bele, de félbeszakít.
  - Azon változtathatunk - fúrja az arcát a nyakamba.
  - Harry - tolom el, hogy a szemébe tudjak nézni. - Várj, hadd fejezzem be. Ez a nap tökéletes volt, de jobb lenne, ha csak barátok maradnánk - sóhajtom.
  - De én nem akarok csak a barátod lenni - morogja - én annál sokkal több akarok lenni.
  - Harry, ne nehezítsd meg - motyogom. - Így is nehezemre esett kimondani, nem akarom, hogy még nehezebb legyen.
  - Ahogy akarod - gördült le rólam.
  Tessék, ismét megbántottam. Annyira egy idióta vagyok, mindig elrontom a pillanatot, mivel csak azzal vagyok elfoglalva, hogy ne érjen újabb fájdalom. Hiába tudom vagyis csak érzem, hogy mellette nem érne, nem tudok hinni benne... Kibújok az ágyból és az ajtó felé veszem az irányt. Jobb ha most elmegyek, nem akarom, hogy veszekedjünk. Az ajtóból még visszanézek. A hátán fekszik, a szemei be vannak csukva és gyorsabban veszi a levegőt - fáj, hogy így kell látnom - de így lesz a legjobb.
  - Sajnálom - suttogom mielőtt kilépek a szobából.
  Szorosabban fonom magam köré a karjaim, nem akartam ezt, nem akartam, hogy így váljunk el, de tudom, hogy csak így érem el, hogy ne legyen több közöttünk. Mikor leértem a lépcsőn, mindkét irányba szétnézek, hogy senki se lásson meg, majd gyors léptekkel közelítem meg az én szobám. Csak ekkor jut eszembe, hogy Louis nem jött vissza. Vajon itt aludt? El is felejtettem megkérdezni Emet, hogy mi van közöttük, de most itt lesz az alkalom.
  Amint benyitok a szobába, nem kicsit lepődöm meg. Em és Lou egy ágyban alszanak, szorosan összebújva, amiből csak egy valamit tudok levonni, hogy együtt vannak, ezt már tagadni sem tudják. Mivel nem szerettem volna őket felébreszteni, kivettem egy tiszta alsónemű szettet a szekrényből, majd a fürdőbe mentem.
  Magamra csuktam az ajtót majd megengedtem a vizet. Megszabadultam a ruháimtól és beálltam a melegvíz alá. Egy kicsit több időt töltöttem a zuhanyzással, mint általában, megnyugtatott és most erre volt a legnagyobb szükségem. Egy törölközőt csavartam a testem köré, majd kimásztam a kabinból. A tükör előtt állva néztem végig magamon. Semmit sem változtam, ugyanaz a lány vagyok, mint tegnapelőtt. Külsőleg semmit sem változtam, csak belsőleg, de ott nagyon. Megmostam a fogam, majd felöltöztem, mivel úgy gondoltam, hogy a mai napon alvással és lustálkodással töltöm csak egy kardigánt vettem még magamra. Amikor kiléptem a szobába Emék már fent voltak.
  - Jó reggelt - mosolyogtam rájuk.
  - Neked is - válaszolták kicsit szégyenlősen.
  - Látom, sikerült eltitkolnotok előlünk, hogy mi van köztetek - ülök le az ágyamra.
  - Mi elszerettük volna mondani - motyogja Em.
  - Tudom - legyintek - és kíváncsian várom majd a történetet.
  - Azt hiszem jobb, ha én megyek - mászik ki Lou. - Szia Em - nyom egy puszit a szája sarkába - később találkozunk Mad.
  Em is kimászik a meleg ágyból, majd összeköti a haját és leül mellém. Tudom, hogy mit akar hallani, de nem tudom, hogyan kezdjek bele...
  - Megnyugtattam, minden jó volt egészen addig míg ma reggel ki nem nyitottam a számat - sóhajtom.
  - Mit mondtál neki?
  - Hogy legyünk csak barátok.
  - És szerinted képes leszel csak a barátja lenni? - épp ez a baj, hogy én sem tudom rá a választ.
  - Nem tudom... nem hiszem.
  - Értem - mosolyog rám halványul. - Tudnod kell, hogy én melletted leszek és segítek neked, amiben csak tudok.
  - Köszönöm Em. - ölelem meg.

***

  Em nagy nehezen rávett, hogy menjek el velük reggelizni, pedig semmi kedvem nem volt. Igaz éhes voltam, de tudtam, hogy Ő is ott lesz és nem akartam ismét azt látni rajta, hogy mennyi csalódott. Tudom, hogy nem kerülhetem el örökké és hogy a szemébe kell néznem egyszer, de ezek után nem tudom, hogy tudnák még-e úgy viselkedni vele, mintha csak a barátom lenne, semmi több.
  - Em, ez nem jó ötlet - próbálom rávenni, hogy maradhassak.
  - Az életed további részében a szobádban szeretnél üldögélni? - vonja fel a szemöldökét.
  - Nem.
  - Akkor meg? Gyerünk, mindjárt éhen halok.
  - Megtudnálak valamivel győzni? - sóhajtom.
  - Nem, ne is próbálkozz. Ha kell odaráncigállak, de szerintem jobban szeretnél magadtól jönni - vigyorog.
  Feladtam a próbálkozást, tudom, hogy hiába mondanék bármit is mennem kéne. Felvettem az ágyról a telefonom, majd Em után mentem, aki percenként hátranézett, hogy ott vagyok-e még. Amint beléptünk az ebédlőbe egyből megpillantottam göndör haját. A szívem gyorsabban kezdett verni, de innen már nem hátrálhatok meg, nem mutathatom azt, hogy mennyire nem szeretnék most itt lenni. A tálcával a kezünkben közelítettük meg az asztalt, ahol már nagyban beszélgettek valamiről, de amint odaértünk abbahagyták így adták a tudomásomra, hogy én voltam a téma...
  - Sziasztok! - motyogtam, majd leültem az egyik üres székre, ami pont Harry mellett volt.
  Rám se nézett, de tudtam, hogy ő is kényelmetlenül érzi magát, elég volt csak a testtartását figyelnem, hogy rájöjjek.
  - Gyerekek - sóhajt Lou - még rátok nézni is rossz.
  - Tessék? - kapom rá a tekintetem.
  - Úgy csináltok mintha nem lenne semmi sem, mikor mindenki tudja, hogy van... beszéljétek meg aztán pedig gyertek vissza. - félve nézek Harry irányába, aki lehunyja a szemét majd felém néz és oldalba néz. Majd feláll, ahogy én is és követem. 
  Nem tudom, hogy mit mondhatnánk még egymásnak. Szerintem nincs már mit megbeszélni, csak egy kis idő kell, hogy visszatérjünk és elfelejtsük az elfelejthetetlent. Előre enged az ajtóban, majd miután becsukta azt, megfogja a kezem és magához húz. Ha akartam sem tudtam volna eltolni magamtól, nem csak azért mert erősebb, hanem mert érezni akartam. A kezeim mellettem lógtak, míg Ő szorosan fogta a derekam.
  - Én nem akarok csak a barátod lenni - morogta. - Én nem tudok csak a barátod lenni és tudom, hogy te sem.
  - H-arry - dadogom.
  - Ne hadd fejezzem be - állít meg. - Tudom, hogy mit gondolsz és tudom, hogy miért nem szeretnéd, de kérlek gondold át... csak annyit kérek, hogy gondold át - suttogja. - Én várni fogok rád, ha kell napokig, hetekig is csak gondold át rendesen. Nem akarlak elveszíteni és tudom, hogy az érzéseim sem fognak megszünni irántad. - egy kicsit eltolt magától, majd a kezei közé vette az arcom és mélyen a szemembe nézett. - Átgondolod? - bólintottam. Attól féltem, ha megszólalok rájön, hogy mennyire remeg a hangom és hogy a sírás határán vagyok.

***

  A délutánt a szobámban töltöttem magamba, mivel Em elment valahová Louval, Harrytől pedig időt kértem, hogy átgondoljam a válaszom. Olyannal töltöttem el az időmet, amit már nagyon régen nem csináltam. Olvasással. Utoljára nem is tudom mikor olvastam?! Azt hiszem jó egy éve, egy kicsit már hiányzott is, hiszen ez mindig elterelte a figyelmem, de most valahogy csak jobban összezavart. Mivel a könyvben is hasonló helyzetben volt a lány, nem tudott dönteni. Két fiú küzdött a szerelméért, de ő mindkettőt szerette, tudta, hogy nem helyes, amit csinál de nem tudott dönteni így egyiküket sem választotta. Viszont megbánta a döntését, de itt úgy éreztem, hogy jobb lesz ha abbahagyom, mielőtt én is valami hasonlót veszek majd a fejembe.
  Az órára néztem és akkor eszembe jutott, hogy milyen nap is van ma. Vasárnap este, vagyis ma van a randijuk. Nem akarom, hogy lemenjen vele, nem akarom, hogy miattam kelledjen olyat csinálnia, amit nem szeretne. De nem akartam a randijukra gondolni, nem akarok megint sírni... így inkább a párnába fúrtam a fejem és álomba merültem.
  Nem aludhattam többet mint egy óra, de a korgó hasam felébresztett. Kimásztam az ágyból, megkerestem a kardigánom, majd elindultam valami kaját keresni a kantinba. Mint mindig most is a legjobb pillanatban lettem éhes, pont akkor jöttek meg Harryék. Ahogy látom Bella nagyon jól érezte magát, de Harryt sem látom valami 'hú de szörnyű volt ez a randi' hangulatban. Azt vettem észre, hogy Bella közeledik felé, amit Harry nem utasít el. A szemembe könnyek szöktek, nem volt kedvem végignézni, ahogy megcsókolja így felszaladtam a lépcsőn, vissza a szobámba....

8 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom Mad-et. :( De ezt a rész ugyan úgy imádom :)Van tehetséged, az is biztos :) Remélem, majd egyszer írsz egy könyvet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a rész. Köszönöm, hogy bíztatsz. Egyszer majd szeretnék egyet, de nem biztos, hogy összefog jönni.. :D

      Törlés
  2. Evelyne!:D
    Mi volt ez a végén? Most őszintén, mire volt ez jó? Arra, hogy még nehezebb legyen nekünk is dönteni? Hm? Amúgy imádtam a részt, főleg, hogy érzelmes volt, nekem mindig ezek a kedvenceim!:D Hm, és kit választanék? Nehéz döntés, hiszen mindegyik szempont a másik irányba húz, vagy ketté akar választani, de Mad helyében már rég ott hagytam volna Andy-t. Nekem - mint már egyszer leírtam - nem szimpi a srác! Akár milyen szép gondolatokat írnál róla nem nyerné vissza a tetszését, mint az elején! Lehet, hogy Mad megváltoztatta őt, de sokkal egyszerűbb visszaszokni a régi szokásokhoz, mint új életet kezdeni!.) És Harry. Harrybe első látásra bele szeretet Madison. Szerintem Harry felé sokkal több és erősebb érzelmeket táplál, csak fél az ismeretlentől és ezért nem hagyta még ott Andy-t!:) Szóval Harryre voksolok és remélem meggyőző érveim voltak!:))
    Rose King

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rose!
      Tudod, hogy mindig szeretek meglepetéseket okozni és gondolom erre nem számított senki sem a végén... Tudom, hogy te már egyszer mondtad, hogy nem bírod Andyt, de még nagyon de nagyon sok minden fog történni mire végleg együtt lesznek és biztos vagyok benne, hogy egyikre se számítottok majd. Remélem nem fogok nektek csalódást okozni velük és azok is annyira fognak tetszeni mint az eddigi részek.
      Puszi Evelyne!

      Törlés
  3. Azt a hédermáriáját..Eve egy részen keresztül a boldogságot megtarthatnád..Végül is imádtam ezt a részt, mint mindig. Nagyon várom, hogy mikor lesz már mindenki úgy igazán boldog..100%, hogy Harry nem fogja megcsókolni Bellát, hanem esküszöm felkeressem Harry-t és megverem :))) Andy meg Mad..tudod mi a véleményem róluk, ha nekem egy fiú ilyeneket mondott volna, mint Andy rég ott hagytam volna, akármennyire is szeretem stb...Na meg Harry és Mad a legaranyosabbak <3 ( de ha megcsókolja Bellát, attól még bunyó lesz) Imádlak Eve, siess! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen tudom, hogy nem sok részen keresztűl volt boldog, de azért nem vagyok semmi, hogy egy napot 2-3 részig írtam le, pedig azt hittem nem fog sikerülni, de mégis na mindegy is. Az, hogy mindenki boldog legyen még nagyon messze van, lesznek boldog pillanatok is, de kevés, de ezzel most nem arra célzok, hogy szomorú részek lesznek, csak az, hogy összejöjjenek még messze van... A csókról nem mondok semmit, majd ki fog derülni. Lehet, hogy még a mai napon hozom a következőt.

      Törlés
  4. Én is imádom *-* és az új külső PER-FECT most tényleg ne nézzetek depisnek vagy valami de ha egy egész részen keresztül mindenki boldog lenne akkor uncsi lenne :D így a legjobb *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a történet és az új kinézet is. Igazából én is egyet értek veled, a boldog részek általában unalmasak itt is lesznek, de itt nem lesznek unalmasak ezt megígárhetem nektek!

      Törlés