2014. január 25., szombat

24.Megőrjítesz

Sziasztok!
Hát meghoztam nektek a következő részt, amibe végre történnek
dolgok, aminek szinte biztos vagyok, hogy örülni fogtok!
Tudom, hogy ritkábban vannak részek, de erről a suli tehet,
de jövőhéten megpróbálok naponta hozni részt egy-egy blogomba.
Ha kíváncsiak vagytok a többi blgojaimra is akkor csatlakozzatok a
facebook csoportomhoz KATT. Egy hete nyitottam egy blogot, ami
nem egy olyan történet lesz, mint a többi blogomba sokkal másabb, 
és remélem az is tetszeni fog nektek. Ha van kedvetek akkor nézzetek be.
Köszönöm az 50 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komikat is!
Jó olvasást!
                                                                       Ölellek Titeket!


--------------------------------------------------------------------------


  Szomorúan bámultam a telefonom kijelzőjét. Tudom, hogy egyszer beszélnem kell, majd vele, de biztosan, hogy nem ma lesz az a nap. Még túl korainak érzem. Hiába tudom, hogy nem szándékosan tette, de megbántott és ezt ő is pontosan tudja.
  - Nem veszed fel? - kérdezte barátnőm, de én csak mosolyogva megráztam a fejem.
  - Nem, még nem akarok vele beszélni - ültem fel.
  - Ennyire súlyos volt az a veszekedés?
  - Igazából nem is veszekedtünk - nevettem  fel kínosan. - Inkább csak egy hangos szóváltásnak nevezném, aminek a vége nagyon rosszul sült el - sóhajtottam.
  Tudom, hogy kíváncsi arra, hogy mi is történt, látszott rajta, de örültem, hogy visszafojtotta a kíváncsiságát. Tudom, hogy a legjobb az lenne, ha valakinek elmondanám, de nem akarom, hogy sajnáljanak. Elegem van a sajnálatból.
  Egy gyors zuhanyzás után, az ágyamba bújtam és lenémítottam a telefonom, mivel pontosan tudtam, hogy Andy nem fogja hamar feladni a hívogatást. Erőszakosan hunytam le a szemem, de hiábavaló volt, nem tudtam elaludni. Az agyam csak kattogott és szép lassan minden kitisztult a fejemben. Amióta idejöttem az életem megváltozott és ezt nem csak az új hely miatt mondom. Nézzük logikusan a dolgokat. A állítólagos barátaim rá se néznem, nem is hívnak. Itt most nem Andyre gondolok, hanem Sarara. Mikor is beszéltem vele utoljára? Nem is tudom pontosan megmondani. Hiányzik a barátsága és fáj, hogy nem keres, úgy tesz mintha nem is én lennék a legjobb barátnője, pedig tudomásom szerint az vagyok. Andy? Andyről nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Ő keres és tényleg úgy tűnik, hogy törődik velem, de észrevettem rajta valamit. Azóta a nap óta lett már amikor találkozott Harryvel, olyan mintha féltékeny lenne rá. Igaz erre elég sok okot adtam neki és nem is tudom már tagadni, hogy nem közömbös nekem, de nem értem, hogy miért változott meg ennyire... Soha nem bántott meg egészen addig a napig, egyetlen rossz szava sem volt hozzám. Úgy érzem, hogy kezdünk elhidegülni egymástól, hogy már nem vagyok olyan fontos neki, mint voltam. Fáj ebbe belegondolni, hiszen hiába bántott meg, a szívemben még mindig őrzöm őt, bármi is történjen mindig ott lesz, hiszen neki köszönhetem, hogy nem omoltam össze.
  Nem értem, hogy miért érzem azt, hogy azokról akiket eddig a barátaimnak hittem, azokról akikről eddig azt hittem gondoskodnak rólam és sosem fognak magamra hagyni, már nem is a barátaim vagyis nem igaz barátaim. Lehet, hogy ez azért van mivel már nem töltünk annyi időt együtt, mint Harryékel, de akkor is furcsa... Kezdem azt érezni, hogy inkább ők az én barátaim, akiket alig egy hete ismerek, minthogy azok akiket hónapok óta a barátaimnak tekintettem.
  És még mindig ott van Harry, akiről nem tudom eldönteni, hogy a barátom vagy annál több? Az agyam csak barátként tekint rá, de a szívem sokkal többnek tartja őt egy szimpla barátnál. Annyiszor mentett meg már és annyiszor bizonyította be nekem, hogy törődik velem ebben az egy évben, hogy az már túl sok. Először amikor megjelent Lily, aztán amikor majdnem megöltem magam és azon a bizonyos pénteki estén is, amikor a karjai között aludtam. Az összes közül asszem az jelentette nekem a legtöbbet. Nem ijesztettem el magam mellől, pedig egy normális fiú már rég kimenekült volna a Világból, ha egy ilyen szerencsétlenséggel találkozott volna, mint amilyen én vagyok, de ő nem tette és nekem ez sokat jelent. Nem akarom, hogy kiderüljön az, hogy mit tettem majdnem, de azt sem akarom, hogy Harrynek miattam kelljen randiznia Bellával, aki szinte biztos vagyok, hogy csak azért teszi, hogy engem büntessen. Nem akarom őt a közelébe tudni egyáltalán nem akarom, hogy Harry közelébe kerüljön, csak annyit szeretnék, hogy szálljon le róla.
  Az a félresikerült puszi, ami pár órája történt azóta is a fejemben van. Csak épphogy megérintettem a puha ajkait és már majdnem elveszítettem a fejem. Tudom, hogyha ott maradtam volna, akkor nem álltam volna meg annyinál többet akartam volna. Most pedig kerülhetem emiatt, mert képtelen lennék a szemébe nézni ezek után. Nem tudom, hogy ő mit gondolhat most rólam, de szinte biztos vagyok, hogy nem csak én vagyok összezavarodva, hanem ő is.
  Ledobtam magamról a takarót, mivel úgysem tudok aludni így azt terveztem, hogy kimegyek sétálni kicsit, hogy elfoglaljam magam és ne gondoljak arra, hogy mi történhet majd kettőjük között holnap este. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, majd húztam be magam után. Azonnal kirázott a hideg, hiszen csak egy rövidnadrág és egy topp volt rajtam.
  Ahelyett, hogy a gondolataim elterelődtek volna, csak jobban feltárultak hiszen ahhoz a helyhez érkeztem, ahol pár napja Harryvel ültem, miután hazaengedtek a kórházból. Mire észbe kaptam, már le is ültem a lépcsőre. Miért van az, hogyha Harryre gondolok akkor iszonyat melegem lesz, még akkor is, ha előtte reszketem a hidegtől? Annyira furcsa ez az érzés. Sosem éreztem még senki iránt sem így, még Andy iránt sem és ez megrémiszt.
  - Micsinálsz itt? - csapta meg a fülem egy rekedtes hang, amitől ugrottam egyet. Mindenkivel szívesen találkoztam volna ebben a percben csak vele nem.
  - Nem tudtam aludni - motyogtam. Leült mellém a lépcsőre, amitől máris bizseregni kezdett a lábam, mivel összeértek. - Te mit csinálsz itt? - kérdeztem halkan.
  - Nem tudtam aludni Louis horkolásától - morogta, mire én felnevettem. Gyengéden rám mosolygott, majd megszólalt. - Igazából csak beszélni akartam veled - levegőt is elfelejtettem venni. Pontosan tudtam, hogy miről akar beszélni, de én képtelen vagyok rá.
  - M-miről? - fordultam felé, mire neki halvány mosoly jelent meg az arcán.
  - Mad, tudod, hogy mire értem - nézett a szemeimbe, amit én próbáltam megszakítani, de képtelen voltam levenni róla a szemem. - Arról ami az ajtóban történt.
  - Nem történt semmi sem - vágtam rá, talán kicsit túl gyorsan is.
  - De történhetett volna - vigyorodik el - és én azt nem bántam volna, egyáltalán nem.
  Éreztem, hogy az arcom lángba borul. Miért kell ilyen egyszerűen kimondani, hogy mit gondol vagy mit szeretne. Nekem barátom van, még akkor is, ha most nem a legjobb a viszonyuk, de akkor is még a barátom.
  - Harry - sóhajtottam.
  - Ne tagad le, hogy te is szeretted volna Mad - szakít félbe. - Tudom, hogy te is akartad volna, nem csak azért, mert elpirultál, ami is megtörtént, hanem azért, mert utána rám vágtad az ajtót és nem is engedted, hogy megszólaljak vagy bármi...
  - Ez nem így van - próbáltam határozottnak lenne, de nem nagy sikerrel. - Nem szerettem volna, hogy bármi megtörténjen - sóhajtottam, ő pedig egyre közelebb hajolt hozzám. Mi a fenét csinál? Miért van ilyen közel hozzám? - M-micsinálsz?
  - Ha nem szeretted volna akkor most állíts le - morogta alig pár centire a számtól, de mélyen a szemembe nézve. Nagyot nyeltem, hogy a fenébe állítsam meg, mikor pontosan azt szeretném, hogy megcsókoljon? - Látod nem tudsz leállítani. - az ajkai gyengéden tapadtak az enyémre. A szemem hatalmasra nyílt és a szívem is gyorsabb tempót kezdett felvenni, olyat, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Nem lélegeztem, abban a pillanatban semmit sem csináltam. Az ajkai puhák voltak és édesek. Nem csókolt meg, csak egy hosszabb puszit nyomott rá, majd kicsit eltávolodott és kinyitotta a szemeit. Szinte biztos voltam benne, hogy olyan vörös vagyok mint egy paradicsom. A szívem zakatolt és egyre többet akart, de le kellett állítsam mielőtt olyat teszek amit megbánok. - Látod, te is akard - nézett a szemembe. Az agyamat elborította Harry férfias illata és csókjának mámora, már nem tudtam tisztán gondolkozni, csak egy valamit akartam. Többet! Minnél többet belőle. Hiba ide vagy oda, nem érdekel, most semmi sem érdekel csak ő. Mivel nem húzódott el és még mindig csak centik választottak el. Az ajkaimat az övére tapasztottam. Láttam rajta, hogy meglepte a dolog, de gyengéden mozgatni kezdte az ajkait.
  A hideg levegő, egyre jobban kezdett forrósodni közöttünk. Az előbb még fáztam most pedig, majdnem felgyulladtam a vágytól. Az ajaki mohon falták az enyémet és ebben a pillanatban egy csepet sem bántam, az majd ráér holnap. Megnyalta az alsó ajkamat, gondolom engedélyt akart kéni, hogy bejusson a számba is. De nem kellett neki, hiszen szívesen megadtam. A kezeim először csak a nyakát fogták közre, de szép lassan a hajába vezettem őket, mire egy morgás tört ki belőle. A nyelve felfedezte az egész számat, majd táncolni kezdett az enyémmel. Annyira belemerültem a csókba, hogy már az sem érdekel, hogy alig kapok levegőt, nem akartam tőle elszakadni. A kezei szorosan fogták a derekam és hírtelen megemelt, majd csak azt éreztem, hogy az ölébe ültet, de egy másodpercre se szakította meg a csókunkat. Nem egy sóhajt fektettünk bele a csókunkba, amire már mindketten vártunk, de tudtam, hogy a pillanatnak egyszer vége fog szakadni és elég hamar be is következett.
  - Hűű - ennyit tudott kinyögni, majd a homlokát az enyémnek támasztotta. Mindketten ziháltunk és amikor a szemébe néztem csillogott, vágyakkal teli volt, én pedig éreztem, hogy egyre vörösebb leszek. - Mi történt azzal, hogy te ezt nem akarod? - kérdezte perverzen vigyorogva.
  - Én... én nem tudom - dadogtam.
  - Én igen - érintette össze az orrunkat. - Te is pont annyira akartad, mint én - szorosabban fogta a derekam és szorított magához.
  - Ennek nem lett volna szabad megtörténnie - sóhajtottam - ahogy ennek sem - emeltem fel a fejem és ismét megcsókoltam, szükségem van rá, jobban mint valaha bárkire is. Szorosan hozzábújtam, ő pedig szerette volna, ha teljesen eggyé válunk, de mindent tönkretett amikor bevillant előttem egy kép, pontosabban Andy képe. Nem szép amit vele teszek, bármi is van most közöttünk nem érdemli meg ezt. - Nem - toltam hírtelen el magamtól, ő pedig összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
  - Mi a baj?
  - Ez - tettem a kezét a mellkasára, hogy ne tudjon felém közeledni - mi nem tehetjük ezt - próbálok kibontakozni az öleléséből, de nem enged el.
  - Ki mondta, hogy nem tehetjük? - morogja.
  - Nekem barátom van - sóhajtom.
  - Ha jól tudom össze vagytok veszve, vagy tévedek? - vonta fel a szemöldökét.
  - Igen... nem - a francba már, nem tudok tisztán gondolkozni. - Lehet, hogy veszekedtünk, de akkor is a barátom.
  - Az előbb nekem nem úgy tűnt, mintha érdekelne - vigyorodik el.
  - Elvesztettem a fejem, ennyi az egész - motyogom. - Elengednél?
  - Nem - erősített az ölelésén. - Nem engedlek el, mivel nem akarom ezt tenni.
  - Harry... - suttogom. - Kérlek, engedj el.
  - Miért érzed azt, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie? - tette fel a kérdést. - Akartad nem? Tagadni sem tudod, hogy nem, de akkor miért akarsz ismét elmenekülni?
  - Harry! - csattanok fel. - Most mondtam neked, hogy barátom van és szeretem, oké te sem vagy közömbös, de barátom van - lejjebb halkítom a hangom, mivel nem akarom felkelteni az egész intézetet. A szemembe könnyek szöknek, mikor a szemébe nézek. Újból megakarom csókolni, de Andy ott van a fejemben, aki tuti sokkal jobban ki fog borulni, mint a múltkor, ha ezt megtudja. Harry leveszi rólam a karjait, majd visszaültet a lépcsőre, feláll és elmegy.



Harry Styles



  
  El sem hiszem, hogy képes voltam neki bevallani, hogy szeretem, de megtettem. Ő is elmondta, hogy nem vagyok számára közömbös, de neki ott van Andy. Fájt, hogy ezt kellett hallanom, de valahol legbelül pontosan tudtam, hogy ez lesz. Az ünnepség további részében alig volt kedvem, csak úgy voltam, de nem törődtem semmivel sem, de amikor Mad leül mellém nem kicsit lepődtem meg rajta. Tudtam, hogy Andy itt van hiszen láttam vele, nehéz lett volna nem észrevenni. Láttam rajta, hogy mennyire sajnálja ami történt, hogy nem akart megbántani... Táncoltunk, amit furcsálltam hiszen miért pont velem teszi ezt? Olyan jó volt a karjaim között tartani, nem szerettem volna soha őt elengedni, de tudtam, hogy az nem fog bekövetkezni vagyis még nem. Miután abbahagytuk a táncolást eltűnt a teremből, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy mikor láthatom újra és tarthatom a karjaim között.
  Mivel már nem volt semmihez se kedvem, teljesen elvette az eszem, hogy vele táncoltam. Felmentem a szobánkba és ledőltem az ágyra, majd lassan elnyomott az állom.
  Arra ébredtem fel, hogy a telefonom csipogni kezd. Em egy elég furcsa üzenetet írt. Nem sokat értettem belőle, csak azt, hogy Mad nem hagyja abba a sírást. Louis már aludt, én pedig felpattantam az ágyból és azonnal rohanni kezdtem Em és Mad szobája felé. Éreztem, hogy valami baj történt, hogy nem hiába sír és legbelül azt is tudtam, hogy miért. Miattam. Biztos, hogy veszekedett Andyvel. Nem akartam neki semmi rosszat csinálni, de úgy látszik én bármit is csinálok az csak rossz lehet a számára.
  Amint beértem a szobába és megláttam Madet a szívem összeszorult, annyira összetört volt, hogy azt sem vette észre. hogy már nem Em öleli és próbálja vigasztalni, hanem én. Az ölembe húztam és a hátát simogattam, mindent megtettem, hogy abbahagyja a sírást és nagy nehezen sikerült is rávennem. A karjaim között aludt el, én pedig nem akartam felébreszteni, így itt maradtam vele egész éjjel. Reggel nem értette, hogy mit keresek itt... Miután elkészült elmentünk arra a helyre ahová szinte minden egyszer szombaton ki szoktunk menni. Jó volt végre mosolyogni látni és vidámnak, de persze minden jónak vége szakad egyszer.
  Bella mindig mindent sikeresen tönkretesz. Azt akarja, hogy holnap vigyem el vacsorázni, amit én nagyon nem szeretnék, de azt sem akarom, hogy Bella mindenkinek elmondja, hogy mi történt Maddel, így belementem. Tudom, hogy Mad mennyire nem akarja ezt, de nincs mit tennem... Haragszik rám, megértem, de meg fogom védeni bármitől is kell majd megvédenem én mindig megfogom. Amikor elbúcsúztunk a puszi egy kicsit félresikeredett, ugyanis a szám sarkát puszilta meg, az arcom helyet, amit én egyáltalán nem bántam, de ahogy látom ő teljesen zavarba jött mivel rámcsapta az ajtót, mielőtt még bármit is mondhattam volna.
  - Miért vágsz ilyen fejet? - kérdezte azonnal Louis mikor beléptem a szobába.
  - Milyen fejet?
  - Olyat, mint aki pont most látott egy szellemet - nevetett fel.
  - Nem vágok semmilyen fejet - dobom le magam az ágyamra. - Csak fáradt vagyok.
  - Aha - nevet tovább. - micsináltatok miután mi kettesben hagytunk titeket?
  - Nevettünk és jól éreztük magunkat, egészen addig amíg az a hülye Bella meg nem jelent - sóhajtottam.
  - Mi akart?
  - Behajtani rajtam az ígéretem - morogtam. - Holnap este azt akarja, hogy vigyem el vacsorázni, pedig én nagyon nem szeretném ezt tenni.
  - Tudom haver - ült fel Louis. - De gondolj arra, hogy ezt Madért teszed.
  - Igen érte teszem.
  Louis bevonult a fürdőbe, majd egy kis idő múlva már ágyba is bújt azzal az indokkal, hogy fáradt, amit ő sosem szokott mondani, de most nem tudtam ezzel foglalkozni, majd holnap kiszedem belőle, most csak Madre tudok gondolni.
  Még mindig magamon éreztem az ajkait. Nem számít, hogy alig értek hozzám, de éreztem és jobban is érezni akartam őket. Mivel aludni nem tudtam, úgy gondoltam, hogy legalább Louist hagyom így kimentem a szobánkból és amikor lefelé haladtam a lépcsőn, megpillantottam Madet. Nem értettem, hogy mit keres itt ilyenkor és miért nem alszik? Amikor megszólítottam kicsit megijedt, majd leültem mellé. Tudom, hogy beszélnem kell vele és most itt az idő. Hiába próbáltam elérni, hogy ő is bevallja, hogy szerette volna, ha nem csak egy ártatlan puszi lett volna, de nem sikerült. Tagadta, olyan makacs. Pedig én pontosan tudtam, hogy mit érez, minden az arcára volt írva, pontosan ugyanazt, mint én. Közelebb hajoltam hozzá, mire teljesen elvörösödött. Imádom mikor ezt váltom ki belőle, szerintem ő észre sem veszi, hogy hányszor teszi ezt ha a közelembe van. Nem állított meg így az ajakira tapasztottam az enyémet. Nem csókoltam meg, csak egy hosszabb puszit nyomtam a szájára, pedig mennyire szerettem volna érezni a csókját. Majd lassan elhúzódtam. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám, majd hírtelen az ajkait az enyémre tapasztotta és megcsókolt. Tudtam, hogy ez lesz belőle és mennyire is örülök neki. Olyan puha, édes, gyengéd, mégis forró és vágyakkal teli a csókja. A hajamba túrt, ami egy morgást váltott ki belőlem, a csókunkat egy másodpercre sem szakítottuk, meg. Még akkor sem amikor az ölembe húztam. Miután elváltunk mindketten ziháltunk, majd azt mondta, hogy ez egy hiba volt, de ismét megcsókolt...
  Nem akarom elhinni, hogy ezek után képes volt nekem azt mondani, hogy barátja van, hiába nem vagyok neki közömbös, de neki barátja van. Mikor pontosan tudom, hogy veszekedtek. Felpattantam és felsiettem a lépcsőn. Tudom, hogy nem lett volna szabad otthagynom, de nem akartam neki olyat mondani, amit később megbánok egyáltalán nem akartam. Belevertem az öklöm a falba, mire felszakadt a bőröm, de nem igazán foglalkoztam vele, de azt legalább elértem, hogy a fájdalmat ami a szívemet mardosta áttért a kezembe.


Madison Clarck



  Megbántottam! Ismét megbántottam, mint pénteken. Mi a franc ütött belém? Miért csókoltam egyáltalán meg? A pokolba a hülye életemmel! A sós könnycseppek már égették a szememet és már nem tudtam őket visszatartani. Nem akartam megint megbántani, de tudtam, hogy már az hiba volt, hogy megcsókoltam nagy hiba, hiszen mindketten pontosan tudtuk, hogy barátom van a francba is! Összekuporodtam a lépcsőn és a könnyes arcom a térdeimre hajtottam. Nem értem, hogy miért teszem tönkre mindig azt ami boldoggá tehetne? Azért mert egy idióta vagyok, aki mindentől fél. Aki azóta a nap óta, hogy elveszítette a testvérét egy burkot húzott maga köré és az most szép lassan kezd elhalványulni... És ha ez egyszer teljesen bekövetkezik, tudom, hogy nagyon meg fogom bántani Andyt, aki még most is fontos nekem.
  - Mad? - hallottam egy hangot.

4 megjegyzés:

  1. I-MÁ-DOM. A ok fordulat... És olyan aranyosak. Istenem :33 Köviit hozz gyorsan :)

    VálaszTörlés
  2. Istenem ez a rész, hát ezzel megöltél annyira jó lett :O Tudtam én tudtam én, hogy ez lesz :D :D Már az első rész óta erre a részre várok :33 de miért kellett megint megbántania? folyton ezt teszi..hisz köztudott, hogy Harry jobban szereti, mint Andy..na mindegy..Itt abba hagyni nem volt szép dolog Eve..most megint gondolkozhatok, hogy ki szólitja meg Mad-et..nagyon siess, imádlak <3

    VálaszTörlés
  3. Ó, drága Evelyne!
    Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy milyen fanasztikusan, hipe-szuperül megírtad a rész, mert erre már nincsenek szavak! Egyszerűen, tökéletesen imádtam és csak egyre többet és többet akarok belőle, mint Mad és Harry egymásból, csak míg náluk Andy a zavaró tényező, nálam pedig az, hogy a rèszek ritkábban jönnek, de átérzem. Ha nekem is lenne időm biztos sűrűben érkeznének a részek. De, ó itt nem én vagyok a lényeg! Fantasztikusan, extraszuperül fogalmazol. Már tényleg várom a folytatást, mert egy PER-FECT a blog ès annak írója is!:D<3
    Rose King

    VálaszTörlés
  4. HOZD!A!KÖVÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍT! Imádom! Nagyon,de nagyon siess lécci!!! ♥ ;) :DD

    VálaszTörlés