23.Mindennek eljön egyszer az ideje

Sziasztok!

Tudom, hogy egy kicsit késtem a résszel, de most már

befejeztem nektek. Remélem örülni fogtok neki és tetszeni is fog.

Ebben a részben szerintem történik néhány érdekes dolog és néhány

olyan is, ami egy kicsit még jobban összekuszálja a dolgokat. 

 Kíváncsian várom, hogy mi a véleményetek!

 Tegnap este kezdtem egy újabb blogot, amit mondjuk már egyszer

elkezdtem írni csak nem tettem közzé, remélem tetszeni fog és ha

van kedvetek akkor benéztek oda is. You're in my mind.

Egy másik blogba is belekezdtem, amit a barátnőmmel írunk közösen, 

reméljük az is tetszeni fog nektek! You're the best thing in my life.

Köszönöm a 47 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komikat!

Jó olvasást!

                                    Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------

Emma Kunis

  Láttam Harryn, hogy készül valamire, mivel túl csendes volt miután lejött a színpadról. Igazam is lett, egyedül ment vissza a gitárjával a kezében, majd egy kis beszéd után énekelni kezdett. Olyan furcsa érzésem volt, mintha ezt a számot nem csak úgy énekelte volna, hanem kifejeztetetten valakinek írta és ha jól látom akkor ez a személy nem volt más, mint Mad. Láttam rajta, hogy nem igazán érti, hogy mi történik és furcsán is érzi magát hiszen itt van a barátja is. 

  Tudom, hogy Harry mit akart ezzel elérni de szerintem nem akkor kellett volna a tudtára adnia, amikor a barátja is itt van. Miután lejött a színpadról, mindenki odament gratulálni neki, köztük én is.

  - Mi volt ez? - kérdeztem, hogy csak ő hallja.

  - Egy dal - suttogta. 

  - Ne nézz hülyének - néztem a szemébe. - Gyere beszéljünk - fogtam meg a kezét. Kihúztam a tömegből és egy csendesebb helyre vonszoltam. - Ezt nem most kellett volna ezt csinálnod - sóhajtom.

  - Tudom, hogy nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hiszen Andy is itt volt, de egyszerűen muszáj volt - láttam rajta, hogy mennyire hülyén érzi magát. - Nem bírom tovább látni, hogy szenved - sóhajtotta.

  - Tudom, hogy nehéz mikor el kell rejtsd az érzéseidet. Néha én sem tudom, hogy mit érzek - de itt abba is hagytam, hiszen most nem rólam beszélünk, hanem róla. - Szerintem utána kéne menned és megbeszélnetek a dolgokat.

  - Milyen érzéseket titkolsz? - ráncolta a szemöldökét.

  - Az most nem számít, beszéljétek meg - mutattam az ajtó felé.

  - De mit mondjak neki?

  - Harry - még sosem láttam ilyen bizonytalannak - csak mond el neki, hogy mit érzel. Első lépésnek ez is megteszi.

  - Rendben - motyogta, majd megfordult és elindult.

  Remélem sikerülni fog neki és végre boldog lehet. Tudom, hogy Mad ki fog borulni, ha megtudja és valószínűleg nem akkor kellett volna ezt tennie, amikor még a barátja is itt van, de bízom benne, hogy megoldja. Lassan megfordultam és a szemem azonnal megtalálta azt a személyt, akiről az elmúlt napokban már nem is tudom, hogy mit gondoljak. Furán viselkedik, amikor a közelemben van és ha belegondolok akkor én is ilyen vagyok az ő közelében. Lehetséges, hogy Madnek igaza van és nem csak barátként tekint rám? De ha így is akkor miért nem mondja el, miért tartja magában? Igaz, ha el is mondaná fogalmam sincs mit válaszolnék neki. Valahol a szívem mélyén én is tudom, hogy ő több nekem, mint egy barát, csak félek ez beismerni magamnak. 

  - Táncolsz velem? - jelent meg hírtelen előttem.

  - Persze - tettem a kezébe az enyémet. 

  A kezem a nyaka köré fontam, ő pedig a derekamra helyezte az övét. A fejem a mellkasára helyeztem, majd ismét átadtam magam a gondolatoknak. Emlékszem, hogy mikor nagyon mérges voltam rá akkor is csak pár napig voltunk haragban, egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Lehetséges, hogy ez azért volt, mert nem közömbös számomra? A bulikban is amikor más lányokkal táncolt, valami furcsát éreztem. Féltékeny lettem volna rájuk? Lehet, hogy nekem is több mint egy barát csak kellett valaki, aki felnyissa a szemem? Ha így van akkor meg kell köszönnöm majd neki.

  - Miért vagy ilyen feszült? - suttogja.

  - Mit érzel irántam Louis? - kérdeztem hírtelen. Megállt, felgyorsult a szívverése és a levegőt is szaporábban vette. Ezzel pedig teljesen elárulta magát, kicsit eltoltam magamat, hogy a szemébe tudja nézni, amiben most félelmet láttam. - Mit érzel irántam? - kérdeztem halkabban.

  - Em - tátogja. Tudom, hogy most nehéz neki, de tudnom kell, hallanom kell az igazságot.

  - Mond ki.

  - Én... én azt hiszem, hogy - türelmesen vártam, hogy befejezze. - többet érzek irántad, mint barátság - halvány mosoly jelent meg az arcomon.

  - Azt hiszem én is - motyogom és érzem, hogy az arcom kezd pírbe borulni.

  - Louis segítenél nekem? - jelenik meg hírtelen Victoria, egy aprót bólint majd magamra hagy.

  Nem tudom elhinni, hogy pont most kellett neki közbeavatkoznia, hiszen végre erőt vettünk magunkon és elmondtuk, hogy mit érzünk és tessék megjelenik Victoria és mindent tönkretesz. De most nem rá kéne haragudnom, hanem inkább magamra hiszen már rég észre kellett volna vegyem, hogy mi folyik körülöttem, csak nem tettem mivel vak voltam.

  Időközben Harry is megérkezett. Láttam rajta, hogy csalódott. Ha nem tudnám, hogy ilyenkor milyen nehéz akkor most odamennék hozzá és kifaggatnám, hogy mi történt. De erre most ráérek később is, miután megnyugodott kicsit. Mad is nagyon furcsán viselkedett, miután visszajött, szinte biztos vagyok benne, hogy nem úgy sült el a dolog ahogyan Harry tervezte... Louist nem is láttam, amióta Victoria elhívta, pedig most nagyon szerettem volna vele beszélni. Ezek után vajon mi lesz velünk? Barátok maradunk vagy talán többek leszünk? Miközben körbenéztem, hogy hátha megpillantom a parketten Harryt és Madet láttam táncolni, úgy látszik mégsem sikerült olyan rosszul, hogyha most táncolnak. Ám tőlük pár méterre Andyt is megláttam, aki mérgesen bámult rájuk, majd fogta magát és kiviharzott a teremből. Szinte biztos vagyok benne, hogy ebből még baj lesz később. Visszafordultam a poharamhoz és kortyoltam még egyet a narancslevemből.

  - Nem láttad Andyt? - kérdezte valaki a hátamtól, aki nem volt más mint Mad.

  - Az előbb ment ki - válaszoltam.

  Amint kilépett az ajtón tudtam, hogy baj lesz, de nem volt mit tennem, ennek a pillanatnak egyszer úgyis eljött volna az ideje. Mivel már nem volt kedvem a bulizáshoz, úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobánkba és lefekszem.

  Amint felértem, ledobtam magamról a ruhám és már be is álltam a zuhanyzó alá. A melegvíz mindig segít tisztán gondolkozni és jó döntéseket hozni. Ha Louissal végre sikerül beszélnünk akkor el fogom mondani, hogy mit gondolok és ha azt szeretné, hogy több legyen közöttünk akkor több lesz, ha meg nem akkor maradunk továbbra is csak barátok. Egy törölközőbe csavartam magam, majd kiléptem a kabinból. Felvettem egy rövidnadrágot és egy toppot, majd összekötöttem a hajam és kiléptem a szobából. Az ágyon Mad ült, kezében egy pohárral. Közelebb mentem hozzá és csak akkor vettem észre, hogy remeg. Kivettem a kezéből és az asztalra tettem, leültem mellé és megkérdeztem, hogy mi történt. Persze ő próbálta velem elhitetni, hogy semmi, de mégis ki hinne neki ilyenkor, mikor tisztán látszik rajta, hogy mennyire fáj neki. Nem mondott semmit csak sírni kezdett, szorosan magamhoz öleltem. Próbáltam megnyugtatni, de egyszerűen nem ment, nem tudta abbahagyni a sírást. A telómért nyúltam, amit szerencsére az ő ágyára dobtam és írtam egy üzenetet Harrynek, hogy szükségem van rá. Amint lejött átvette a helyem és látszólag sikerült megnyugtatnia Madet. Egy ideig még ott ültem mellettük, de utána mikor már ők is az ágyon feküdtek, én is visszamentem az ágyamhoz és lefeküdtem.

***

  Minden szombaton lemegyünk a Temze partjára és ott töltjük a nap nagy részét. Mivel Mad is közénk tartozik már úgy döntöttünk, hogy őt is magunkkal hozzuk és a tegnapi után jót is fog neki tenni, ha egy kicsit kikapcsol. Amikor reggel felébredtem, ők még édesen aludtak így csendbe elkészültem, majd elmentem és megkerestem Louist. 

  A tegnapiról nem igazán beszéltünk, de gondolom várni akar amíg csak kettesben leszünk és senki se szakíthat félbe minket. A parton ülve láttuk, hogy Harry és Mad kezd egyre közelebb kerülni egymáshoz. én úgy látom rajta, hogy szereti Andyt, de Harry iránt is érez valamit, hiába próbálja tagadni látszik rajta. Miután ők elmentek sétálni kettesben maradtam Louval. Kicsit furán éreztem magam, de mit is várhattam volna a tegnapi után. Mindketten a vizet bámultuk, néha-néha magamon éreztem a tekintetét, de próbáltam nem törődni vele.

  - Sajnálom, hogy tegnap csak úgy eltűntem a történtek után - kezd bele.

  - Victoriának segítettél, nem magadtól léptél le - nézek rá.

  - Igen én is tudom, de akkor is nem szerettelek volna otthagyni abban a pillanatban.

  - Én sem szerettem volna, hogy elmenj - vallottam be.

  - De most itt vagyok - tette a kezét a kezemre. - A tegnapit pedig komolyan gondoltam.

  - Én is - motyogom.

  - Megpróbáljuk? - nem úgy kérdezte meg, ahogy a legtöbben szokták, de tudtam, hogy mire gondol, még ha nem is mondta ki pontosan. Igazából még mindig bizonytalan voltam az érzéseimben, de rábólintottam.

  - Igen, próbáljuk meg.

  Mivel már kezdett lefele hűlni a levegő, én pedig nem voltam a legmelegebben felöltözve úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, de előtte még írtam egy üzenetet Mad-nek, majd kézenfogva indultunk vissza Louissal.

  

Madison Clarck

  Nem tudom elhinni, hogy ennek a libának mindig, akkor kell felbukkannia, amikor nem kéne. Ha egy kicsit is jól érzem magam és sikerül elfelejtenem a problémáimat akkor valakinek mindig eszembe kell őket juttatnia.

  - Igen Bella? - fordult felé Harry. Tudom, hogy nem bírja és azt is tudom, hogy csak azért vállalta el, hogy elmegy vele randizni, hogy nekem segítsen. De én nem kértem őt rá, nem kell nekem segítenie. Nekem kell megvédenem magam nem pedig neki, de tudom, hogy ezt hiába mondanám el neki, nem venné figyelembe.

  - Áá szia Madison, téged nem is láttalak - köszön nyávogós hangon, amit én csak egy szemforgatással díjaztam. - Tudod az illedelmes ember visszaköszön, ha valaki köszön neki.

  - Szia Bella. Most boldog vagy? - kérdezem kicsit idegesen.

  - Talán, ha egy kicsit szebben mondanád... - tűnődik el, de mielőtt még jobban felkaptam volna a vizet Harry közbeszólt.

  - Bella fejezd ezt be - nézett rá szúrós tekintettel, mire ő mint egy ártatlan bárányka nézett vissza rá, de utálom én az ilyen libákat. - Most pedig mond el végre, hogy mit akarsz - sóhajtott.

  - Ugye tudod, hogy miben állapodtunk meg - lép közelebb.

  - Igen tisztán emlékszem rá, hogy milyen egy manipuláló személy vagy - kívül erősnek mutattam magam, de belülről jót nevettem Harry válaszán.

  - Ezt a megjegyzésedet most szépen elengedem a fülem mellett - mosolyog. - Tehát akkor beszéljünk a randinkról.

  - Beszéljünk - vonja meg a vállát.

  - Egy kicsit több életkedvvel Harry - fogja meg a kezét. Nem hiszem el, hogy képes ezt tenni, de tudom, hogy csak azért csinálja, hogy engem felidegesítsen és ha így halad akkor nagyon jó utat választott. - Mi a baj Madison, talán valami nem tetszik? - bújik közelebb Harryhez. Azt akartam, hogy eldobja maga mellől, hogy megmondja neki, hogy ne tegye ezt, de ahogy látom nem igazán zavarja.

  - Minden a legnagyobb rendben - morgom.

  - Helyes - fordul vissza - Tehát azt szeretném, hogyha holnap este lenne a randink és valami elegáns helyre vinnél el vacsorázni.

  - Meglesz - válaszolja lazán. Pont úgy beszéltek, mintha én ott se lennék. Mintha nem nekem mondta volna egy nappal ezelőtt, hogy többet érez irántam. Már semmit sem értek.

  - Jó éjt Harry - puszilta meg az arcán, amitől nekem már az egekbe nőt a dühöm, de még tartottam magam. - Legyen szép estéd Madison - lépet le végre.

  - Menj a pokolba, hülye liba - motyogtam az orrom alatt.

  Nem akartam a folyosó közepén dührohamot kapni, vagy elsírni magam így tovább mentem a szobánk felé. Hallottam a hátam mögött Harry lépteit, de most nem akartam vele beszélni. Rá is haragudtam vagy talán nem is haragudtam csak féltékeny voltam, hogy Bellával megy el randizni és nem velem? Már nem tudom mit gondoljak, azt sem tudom, hogy mit érzek. Tudom, hogy engem véd, de rohadtul fáj, hogy semmit sem tett mikor Bella majdnem rámászott.

  - Hé - fogja meg a csuklóm és fordít maga felé. Nem akarok a szemébe nézni, mert tudom, hogyha megteszem akkor megtörök és azt nem szeretném. - Nézz rám - kérlel, de én csak a fejem rázom. A mutatóujját az állam alá helyezi és gyengéden felemeli így elérve, hogy a szemébe nézzek. - Sajnálom - suttogja.

  - Mit? - kérdezem alig hallhatóan.

  - Az előbbit - sóhajtja. - Nem kellett volna előtted hagynom, hogy ezt tegye.

  - Harry, nincs közöttünk semmi, nincs miért bocsánatot kérj - motyogom, pedig egyáltalán nem gondolom így.

  - De van és láttam rajtad, hogy mennyire rosszul esett neked.

  - Ez nem igaz - nevetek fel kínosan. - De most megyek mert fáradt vagyok - megforultam, majd kinyitottam az ajtót és visszafordultam felé.

  - Jó éjt Mad - ölelt meg és adott egy puszit. Lehet, hogy most mérges vagyok, de én is viszonoztam a pusziját, ami egy kicsit félresikeredett. Mivel én nem vagyok olyan magas lábujjhegyre kellett, hogy álljak és egy kicsit meginogtam és a puszija a szája sarkába sikeredett.

  - Szia - hadartam, majd beléptem az ajtón és becsaptam mielőtt még bejöhetett volna rajta.

  A francba ilyen egyszerűen nincs. Miért sikerül mindig valami hülyeséget csinálnom? Miért vagyok ilyen béna? Az arcára akartam adni egy puszit és a szája sarkába sikerült adnom, ami mellesleg puha volt és mindennél édesebb.

  - Mi a franc? - ugrott ki Emma a fürdőből. - Mi ütött beléd Mad?

  - Bocsi - motyogom, majd az ágyamhoz sétálok és eldőlök rajta.

  - Hé - ül le mellém. - Történt valami? Összevesztetek?

  - Kivel? - kérdezem.

  - Ne hülyéskedj már - forgatja a szemét. - Harryvel?

  - Nem.

  - Akkor meg mi történt?

  - Semmi - vágom rá.

  - Mit akarsz ennyire eltitkolni? - kérdezi vigyorogva.

  - Harry és Bella holnap randiznak - adom meg neki az igazság egy részét.

  - Az a hülye kis - kezd bele, de abbahagyja és visszafordul hozzám. - És mi van még, mert látom, hogy még történt valami?

  - Muszáj ennyit kérdezned? - sóhajtom.

  - Igen, kivele.

  - Az előbb egy puszit akartam neki adni az arcára, de amilyen béna vagyok a szája sarkára sikeredett - hadarom, mire Emnek egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcán.

  - És ez miért baj?

  - Ez most komolyan kérdezed? - nézek rá nagyra nyílt szemekkel, mire ő bólint. - Talán azért mert nekem barátom van, a francba is - ordítom az egyik párnába. A telefonom csengeni kezd és pontosan ismerem, hogy kié ez a csengőhang. - Aki most hív is.