2013. december 1., vasárnap

1.rész - Álmatlanság

Sziasztok!
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg fogom hozni, 
az első részt, de tegnap nagyon belejöttem az írásba, egyszerűen
képtelen voltam megállni. És be is fejeztem, így gondoltam, hogy 
megleplek vele titeket, remélem örülni fogtok neki, és tetszeni is fog.
Ha így van csak annyit kérek tőletek, hogy hagyjatok komikat, hogy tudjam.
Mert az egy kicsit elszomorított, hogy a prológushoz alig kaptam valamit, 
de nem baj, majd ehhez :D. Köszönöm azoknak akik írtak és akik a csoportban
is elmondták a véleményüket, meg persze a 7 rendszeres olvasót is:).
Kíváncsi vagyok, szerintetek ki az az 'Ő'? Mit gondoltok Andyről és a szüleiről?
Mi történhetett azon a bizonyos napon?
Jó olvasást!
                     Ölellek Titeket!




----------------------------------------------------------------------------------

  Hiába próbáltam elaludni, nem ment. Azt szerettem volna, ha Ő is mellettem van, ha magához ölelne és a karomat simogatná. De tudom, hogy ez nem lehet, nem azért, mert nem jönne át vagy én nem szeretném ezt, hanem a szüleim miatt. Pár napja amikor itt aludt minden csodálatos volt, nagyon jól aludtam, biztonságban éreztem magam a karjai között, ami még csodásabb volt, hogy reggel az Ő édes csókjára ébredtem. Bíztam benne, hogy a szüleim még alszanak vagy már rég elmentek dolgozni, de tévednem kellett ugyanis még itthon voltak és ránk nyitottak, miközben épp faltuk egymást. Nem is kell mondanom, hogy mekkora balhét rendeztek. Apa szó szerint lerángatta rólam Andyt, a ruháit a kezébe lökte, majd azt mondta, hogy takarodjon innen. Bocsánatkérő tekintettel néztem rá, miután távozott anyám kirángatott az ágyból. Megint megkaptam azt, hogy ekkorát még nem csalódott bennem, meg persze azt is, hogy Ő sosem tett ilyet, pedig idősebb volt nálam. Már kívülről tudom, hogy miket fog mondani, de ez most meglepett, hiszen azzal ment ki akkor a szobámból, hogy őt már az sem érdekli, ha drogozni fogok vagy árulni magam, mert ő már nem tekint a lányának.
  Ahogy eszembe jutottak a szavai 'már nem vagy a lányom' a gyomrom összeszorult és a szememet marni kezdték a sós könnyek, de megígértem magamnak, hogy nem fogok értük sírni. Azon kezdtem gondolkozni, hogy nem érdekel, hogy mi lesz, én áthívom Andyt, azt akarom, hogy itt legyen és elterelje a figyelmem. Az órára néztem, már hajnali négy volt, de én még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Néha mikor egyedül vagyok, mint például éjjelente eszembe jut, hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy csak az én hibám volt az egész és, hogy csak magamnak és a makacsságomnak köszönhetem, hogy egy ilyen szörnyű életem lett. Természetesen azon is elgondolkoztam, hogy milyen lett volna, ha még Ő is itt lenne. Csodás lenne minden, boldogok lennénk és sok közös programot szerveznénk, mint régen... A gondolatmenetemet az órám csergése zavarta meg, nem akartam elhinni, hogy már reggel hat óra van. Lenyomtam, majd lassan kikászálódtam az ágyból és kihúztam a szobám függönyét. Amint az arcomba csapódott az erős fény becsuktam a szemeim, majd szép lassan kinyitottam.
  London utcái még kihaltak voltak, alig volt egy két személy aki a munkába sietett. Mosolyogva kémleltem a felkelő Napot, ami csodálatos színskálát alkotott az égen. Szeretem a reggeli képeket, hiszen ilyenkor mindig egy új nap veszi kezdetét, én pedig mindig abban reménykedem, hogy ez talán jobb lesz a tegnapinál. Igaz még egyszer sem történt így, de reménykedni szabad, nem? A telefonom rezegni kezdett az asztalon, érte nyúltam, majd mosolyogni kezdtem ugyanis Andy küldött egy SMS-t. 'A felkelő Napot nézem és Te jutottál róla eszembe. Szeretlek! Xxx A.'  Ezt szeretem annyira benne, hogy mindig tudja, hogy mikor van rá szükségem. Meg persze azt is, hogy minden egyes reggel a szerelmes üzeneteire ébredek fel. Gyorsan válaszoltam is rá, de még a végére azt is hozzátettem, hogy hiányzik, válaszképpen csak annyit kaptam, hogy alig telt egy 12 óra mióta láttam. Halkan felnevettem, hiszen igaza van, bár nekem ez sokkal többnek tűnt. A telefont az ágyra dobtam, majd a fürdőbe indultam elvégezni a reggeli teendőimet.
  Tudtam, hogy a látvány nem lesz szép amikor a tükörbe nézek, de ennyire azért nem gondoltam volna. A szemeim alatt hatalmas karikák tátongtak, az arcom nyúzott volt, pont mint aki nem aludt semmit sem... Úgy döntöttem, hogy ezen változtatnom kell, megengedtem a zuhanyzóba a hideg vizet, ledobtam magamról a pizsimet, majd beálltam alá. Először reszketem, majd szép lassan megszoktam, alig telt el pár perc és már nem is éreztem magam fáradtnak. Miután végeztem, magamra csavartam egy törölközőt, majd egyet a hajamra is és kiindultam a szobámba. A fiókomból kivettem egy tiszta alsóneműt, majd magamra is kaptam. A hajamat megfésültem, majd a szabadon hagytam, hogy kevesebbet feledjen szárítanom miután elkészültem. A szekrényemből kivettem a testhez simuló fekete nacimat, amit magamra is ráncigáltam, majd egy fehér toppot. A nyakamban ott lógott az Andytől kapott láncom, ami egy apró szív volt, mellé még felvettem egy hosszabbat is, amin egy ezüst kulcs csüngött. Egy kis korrektort raktam a szemeim alá, ezzel eltüntettem a karikákat, majd szempillaspirált és egy halvány csíkot húztam a szemhéjamra. A hajamat szerencsére már nem kellett megszárítanom, így csak a bakancsomat kell felvennem. Ki is kotortam az ágyam alól, a kedvenc szegecses fekete bakancsomat, amit a szüleim ki nem állhatnak.
  Mivel már mindjárt fél nyolc van, hamarosan Sara is meg fog érkezni. Sara, hát róla mit is mondjak, eleinte mikor még nem változtam meg nem nézett felém, de azon a napon minden megváltozott. Nagyon gyorsan jóba lettünk és azóta elválaszthatatlanok is vagyunk. Felkaptam a táskámat, amibe két füzetet dobtam bele, majd leindultam. Már a lépcsőről hallottam a szüleim beszélgetését, sóhajtottam egyet, majd beléptem a konyhába.
  - Jó reggelt, Madison! - köszöntött apa. Annyira utálom mikor a teljes nevemen szólítanak, nem tudom eldönteni, hogy ez csak azért csinálják, mert tudják, hogy ezzel ki tudnak készíteni vagy csak mert ők így szeretetnek hívni.
  - Reggelt. - sziszegtem. Semmi kedvem velük beszélgetni, csak a reggeli kávémat akarom meginni és már el is tűntem innen.
  - Kislányom! - kiabált fel apám. - Mi a fenét vettél magadra? - a szemeimet forgatva töltöttem ki magamnak a kávét, majd felé fordultam. - Egy 17 éves lánynak semmi szüksége reggel kávéra, Ő sosem csinált ilyet, mindig jól viselkedett.
  - A francba már, nektek csak Ő létezett vagy én is itt vagyok? Mindig hozzá hasonlítotok, amit én csinálok az sosem jó, de persze amit Ő csinált az mindig az volt nemde? - mordultam fel. - Az én éltem és ha rosszat teszek akkor csak magamnak teszek azt, akadjatok már le rólam. - egyből lehúztam a kávét.
  - Ne merj így beszélni velem Madison Clarck! - csattant fel a apám is.
  - Hagyd Mack, nem éri meg. - legyintett anyám. Jobban nem is tudta volna a tudtomra adni, hogy már nem vagyok a lánya az ő szemében.
  Fogalmam sincs, hogy meddig fogom még bírni, hogy folyton hozzá hasonlítanak, azt szeretném, ha csak én lennék és nem egy hasomássa aki semmit sem csinál jól. Szeretnék egyszer az életben én is egy olyan lány lenni, akivel a szülei meg vannak elégedve és nem csak a hibáit látják. Egyáltalán létezik tökéletes ember? Szerintem nem, senki sem tökéletes még ők sem, de ez nem számít, sokkal inkább az, hogy tönkre tegyék az életem hátralevő részét, mert amilyen szerencsém van náluk fogok csövezni életem végéig...Felkaptam a dzsekimet és már rohantam is kifelé.
  Sara mosolyogva várt az ajtó előtt, mint mindig most is csodálatosan nézett ki. Vörös haja göndören omlott a vállára, a szemei, most is feketére voltak kifestve, egyedi stílusa van, de neki csak ez áll jól és én így szeretem őt. Szorosan a karjai közé zárt, majd nyomott két puszit az arcomra.
  - Jó reggel Mad! - köszöntött.
  - Helló! - mosolyogtam. - Ma vidámabb vagy mint általában, történt valami? - kíváncsiskodtam.
  - Nem, nem történt semmi sem. - tudtam, hogy hazudik, hiszen az ajkai szélén ott rejtőzött a mosolya, oldalba böktem jelezve, hogy tudom, hogy hazudik. - Jó-jó, mondom. Szóval kiderült, hogy péntek este ott lesz Cody is a bulin. - így már értem, hogy miért ilyen boldog.
  - Az a Cody, akit már hónapokkal ezelőtt kinéztél magadnak? - kérdezem kuncogva.
  - Igen, ki más lenne? - kérdezi vissza.
  - Tudod, neked egy éjjel is elég, hogy újabb kiszemelted legyen. - és ebben teljesen igazam van, hiszen Cody előtt még James tetszett neki, másnap pedig már Cody. Sosem értem meg, hogy miért váltogatja ennyire a fiúkat. Nem tudom, hogy miért nem áll meg egynél, akit teljes szívéből szerethet, ahogy én is teszem? - Had találjam ki, azon a bulin akarsz nála bevágódni?
  - Ahogy mondod. - vigyorgott pimaszul. - Már azt is tudom, hogy mit fogok ehhez felvenni. - ezen nevetnem kellett. Mindig mindent eltervez előre, de általában sosem jön össze az amit szeretne. - Most meg min nevetsz?
  - Semmin, semmin. - tiltakoztam. - Remélem ez majd sikerülni fog.
  - Hé. - mordult rám. - Az eddigi terveim is jól sültek el, amíg ki nem derült, hogy barátnője van vagy épp meleg. - egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. A meleg sráccal elég vicces volt a helyzet. Saran egy kihívó, gyönyörű szép ruha volt, ami szépen kimutatta a vonásait, egy kicsit sokat ivott, na jó nem kicsit, hanem nagyon. Odament a sráchoz és táncolni kezdtek, már azt hittem, hogy eléri az, hogy megcsókolja, de amikor már ott lettek volna eltolta magától avval, hogy 'Ne haragudj, de én a fiúkat kedvelem'. - De Codyról tudom, hogy szingli és nem is meleg. - nyújtotta rám a nyelvét.
  - Hát akkor hajrá csajszi, vesd be magad előtte. - kacsintottam rá.
  - Be is fogom. - büszkélkedett. - És ha már a pasiknál tartunk ott van a herceged. - mutatott a kapu előtt álló srácra.
  Fekete haja kócosan omlott a homlokára, már messziről is megláttam azt a tincsét, ami sosem akar úgy megállni, ahogy Ő szeretné. Szűk fekete nadrág volt rajta ugyancsak fekete pólóval. Amikor felemelte a fejét tudtam, hogy észrevett, hiszen kék szemei ragyogni kezdtek és megjelent az arcán az a "annyira szeretlek" mosolya, amivel képes a föld alá tiporni. A szívem már most gyorsabban kezd verni, pedig még méterek választanak el tőle, de amikor megindul felénk én megállok. Hallom, hogy Sara nevet mellettem, de nem törődök vele. Megvárom míg ideér és a karjai közé zár, ahol mindig is biztonságban éreztem magam. Ő az én menedékem, ahová bármikor elbújhatok, aki mindig megvéd. Az egyik kezét a derekamon pihentette a másikkal az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni. Levegőt is elfelejtettem venni a gyönyörtől ami fogadott. Az ajkait az enyémekre tapasztotta, ezzel egy lágy csókot lopva tőlem. A kezeim a nyakáról a hajáig vándoroltak.
  - Menjetek szobára. - köhögte mellettem Sara. Mosolyogva váltunk el egymástól. Lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit a szájára, jelezve, hogy többet szeretnék, csak sajnos nem lehet.
  - Jó reggelt Mad! - köszönt csillogó szemekkel.
  - Jó reggelt! - kulcsoltam össze az ujjainkat és indultunk el a suli felé. Észre se vettem, hogy Sara már jóval előttünk halad, de gondolom ezt azért tette, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
  - Minden rendben volt az este? - kérdezte aggódóan.
  - Persze. - erőltettem mosolyt az arcomra. Szembesétált velem és a szemeimbe nézett, tudta, hogy hazudom.
  - Mad kérlek mond el, hogy mi bánt, látom rajtad, hogy nem vagy jól. - kérlelt halkan. A kezét az arcomra vezette és simogatni kezdett. Az érintésétől egy halk sóhajtás hagyta el a számat, tudom, hogy Ő csak segíteni akar nekem így elmondom, hogy mi bánt.
  - Igazad van, nem vagyok jól. - suttogtam. - Semmit sem aludtam az éjjel, megint csak ő járt az eszemben és egyedül éreztem magam... reggel pedig ismét veszekedtünk. - sóhajtottam.
  - Miért nem mondtad, hogy menjek át? - hajolt közelebb.
  - Nem akartalak bajba keverni... - hajtottam le a fejem, de Ő az ujjait az állam alá csúsztatta és mélyen a szemeimbe nézett.
  - Érted bármit megtennék, tudod, hogy te vagy a legfontosabb nekem. - mosolyog rám, a szavai hallatára nekem is mosoly szökik az arcomra.
  - Szeretlek! - döntöttem a homlokom az övének.
  - Én is mindennél jobban. - egy puszit nyomott az orrom hegyére, majd folytattuk a sétát a suli felé.
  Sosem szerettem a ránk szegeződő szempárokat, akik irigykedve néznek rám. De már megtanultam nem törődni velük. Lassan haladtunk a hatalmas, téglákból készült undormány felé. Igen az iskolát hívom annak, semmi jó nincs benne, csak az, hogy legalább a barátaim és a szerelmem mellettem van. Ez teszi könnyebbé az itt töltött órákat. Az órák unalmasan teltek. Sosem szerettem a történelmet, nem értem, hogy minek kell nekünk tudni, hogy mi történt évszázadokkal ezelőtt? Mi értelme van annak, hiszen már rég elmúlt. A mostani emberek pedig nem olyan hülyék, mint az akkoriak.... Az unalmas törit, két ennél unalmasabb matekóra vette át. Nem tudom, hogy lehet-e vagy sem, de én azt hiszem nyitott szemmel aludtam az órákon, egészen addig amíg meg nem hallottam a nevemet.
  - Clarck! A táblához! - morogta Mr.Jake, Hát ez nagyon jó lesz, fogalmam sincs, hogy miről volt szó az előző másfél órában, hogy fogom megoldani egyáltalán ezt a... mi is ez? Értelmetlenül néztem a tanárra, majd a feladatra. - Oldja meg. - mondta egyszerűen. Az óra másik felénél én voltam a táblánál ugyanis a tanár teljesen ki volt akadva rám, hogy nem figyeltem.
  Most már az ebédlőben ülünk Saraval, Andyvel és néhány barátjával, akiknek a nevét még most sem jegyeztem meg. A kezét a derekamon pihentette, ezzel közel húzva magához. A fejemet a vállára hajtottam és egy hatalmasat ásítottam. Most kezdem érezni azt, hogy egész éjjel nem aludtam. Andy felém fordult majd lenézett rám.
  - Na jó, nem tudom tovább nézni, hogy mindjárt összeesel. - nézett a szemeimbe. - Srácok mi leléptünk.
  - Mi az, hogy leléptünk? - nézek rá.
  - Elviszlek hozzánk, mivel aludni fogsz. - jelentette ki.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jo feji lett:) Csak igy tovabb nagyon tehetseges vagy :D Siess a kovivel !! xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Hamarosan olvashatod is!

      Törlés