14.Hihetetlen vagy!

Sziasztok!

Még épp befejeztem a részt, amit karácsony alkalmából akartam

nektek írni, remélem tetszeni fog. Hosszú lett, de nem sok minden

történik benne, de ez nem fog sokáig így lenni, mivel a következő rész

eléggé érdekes lesz vagyis remélem. Tudom, hogy ezzel a blogommal 

többet foglalkozok mint a többivel, de ebbe több ötletem van.

Remélem nem bánjátok! De a többibe is lesznek részek azt megígérhetem!

Na végre a barátnőm is megírta a prológust! Nagyon szeretném ha hozzá 

is benéznétek HARRY-s blog és nagyon izgalmas lesz! 

Does it make you feel alive?

Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és a 26 rendszeres olvasómat is!

ROSE ha látod ezt itt akkor kérlek keres valahogy fel vagy Facen vagy Twitteren,

mert meg akarlak ismerni! :DD

Boldog Karácsonyt Mindenkinek és még egyszer Boldog Szülinapot Louisnak! <3

Jó olvasást!

                             Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------------------

  Nem tudom, hogy mi lepett meg jobban?! Az, hogy Em ilyen hamar lepattintott vagy az, hogy Harry azt mondta, hogy eljön velem? Bárkit elfogadnék csak nem Ő legyen az. Hogy menjek el vele vásárolni, hiszen Ő egy fiú, méghozzá egy olyan fiú aki engem pont a fiúmra emlékeztett... Lehetetlennek tartom, hogy kibírjak vele egy délutánt kettesben, akkor már inkább megyek magamba, de vele nem. Tudom gyerekesen hangzik, de nem érdekel... tudom, hogy nem lennék rá képes. Biztosan kicsúszna valami a számon amit nem kellene, hogy tudjon rólam vagy csak szimplán hülyét csinálnék magamból... Vagy még van egy harmadik esélyem is Sara.

  - Nem kell, megleszek magamba is. - néztem rá.

  - Nem hiszem, hogy a ma este után nyugodtan tudnál kimenni az utcára. - lepett meg a válaszával.

  - Harry. - bökte oldalba Emma. Igaza van nem fogok már olyan nyugodtan sétálni magamban mint eddig, de azért nem törik össze a világ. Annak, hogy ez fényes nappal is megtörténjen kevés az esélye.

  - Ne hidd, hogy az a félős kislány vagyok aki ennyitől többet nem fog kimenni az utcára! - álltam fel és léptem közelebb hozzá. - Csak, hogy tudd sok mindent túléltem már ezt is túlfogom. Nem kell velem eljönnöd sehová sem. - akadok ki. - Kösz, hogy segítettél, de attól még nem fogok máshogy viszonyulni hozzád.

  - Mad nyugodj le. - szólalt meg Emma. - Harry nem úgy értette - nézett az említettre szúrós szemekkel. - csak nem szeretné, hogy bajod essen.

  - Hát ne képzelje magát szuperhősnek, mert nem az. Azért mert egyszer megmentett még nem lesz hős. - fogtam meg a cuccaim és bevonultam a fürdőbe, az ajtót pedig hangosan becsaptam.

  Tudom, hogy kemény voltam és nem érdemelte meg, de utálom mikor mindentől meg akarnak védeni úgy, hogy nem is tudják, hogy miken mentem át eddig. Oké bevallom tényleg megijedtem az előbbitől, de ez csak azért van mert az idegeim a föld alatt vannak. Ebben a hónapban annyi rossz történt velem mint az eddigi életemben még soha. Még szép ha egy kicsit kiborulok az ilyen apróságokon. De minden gondol elfelejtett veled egy kis időre a meleg víz simogatása. A hajamba masszírozom az alma illatú sampont, közben pedig teljesen megnyugszom. De sajnos ez nem tart sokáig ugyanis eszembejut a szerencsétlen életem.

  Nem sok 17 éves lány mondhatja el, hogy ilyen eseménydús élete volt, mint nekem. Szép gyermekkor sok közös családi eseménnyel, majd egy kezdődő kamaszkor, amikor mindent elrontottam. Miattam nem lehet már közöttünk Maya, most pedig a szüleim is. Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy ez nem az én hibám, de mondjon nekem egy valaki egy olyan ember akivel ezt el tudják hitetni. Szerintem nincs olyan személy a világon, akit meg lehetne erről győzni, mikor neki már a fejében van, hogy csak az ő hibája az egész.

  Egy törölközőbe csavarva állok a tükör előtt. A szemeim enyhén pirosak még a korábbi sírásomtól. Nem tetszik ez a lány akivé váltam én nem ilyen vagyok. Emlékszem, hogy egy hete még magasról tettem a problémáimra és vidám voltam, mosolyogtam... most pedig tiszta idegroncs vagyok. Idegességemben csak egy fehérnemű szettet hoztam be, egy toppal. Hát ez remek, már csak az hiányzik, hogy mikor kimegyek Harry még itt legyen. - sóhajtottam. Megfésültem a hajam, majd egy kicsit megigazítottam, hogy ne álljon annyira össze. Nagy legőt vettem, majd kinyitottam az ajtót. Szerencsére csak Emma ült az ágyon a telefonjával a kezében.

  - Tényleg sajnálom, hogy nem tudok veled menni. - szólal meg amikor a szekrényemhez érek.

  - Semmi baj Em, megértem.

  - Ha nem ígértem volna meg Victorianak, hogy segítek neki akkor mentem volna. - tudom, hogy bűntudata van, de nincs miért.

  - Emma, nem haragszom. - mosolygok rá. - Különben mire ez a nagy felhajtás?

  - Te nem is tudod? - kerekednek el a szemei. - Igaz csak most jöttél. Minden évben rendeznek egy ünnepséget azon a napon amikor megalapult ez az intézmény, amin mindenki részt kell vegyen és itt van Robin is akinek köszönhetjük ezt az egészet.

  - Robin tervezte? - kérdezem.

  - Igen. Neki támadt az a csodás ötlete, hogy az árváknak is legyen egy normális életük. - a szekrényből kivettem egy nacit, amikor hírtelen kivágódott az ajtó.

  - Em segítened kell! - visított Louis, ami belőlem is ezt váltotta ki, hiszen alig volt rajtam ruha. - Bocsánat. - takarja el a szemét.

  - Lou! - kiált rá Emma. - Mikor tanulod meg, hogy kopogni kell ha csukva az a rohadt ajtó?

  - Bocsánat! Csak téged ez sosem zavart. - kuncog. - Felöltöztél?

  - Igen. - sóhajtom, majd bedőltem az ágyba és próbáltam elaludni.

  - Gyere Lou megbeszéljük kint. - hallottam az ajtócsapódást.

Emma Kunis

  Nem értem Madisont! Nem tudom felfogni, hogy mi baja lehet Harryvel...Oké emlékezteti valakire, de akkor is, ő csaj segíteni akar neki, nem akarja, hogy egyedül érezze magát, de Mad csak ellöki magától. Szerencsére én ismerem Hazzt és tudom, hogy mennyire kitartó, hogy nem fogja feladni amíg Mad közelébe nem férkőzik. Ebben az egy évben amit itt töltöttem csak fiú barátokat szereztem magamnak, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy kiskoromban is inkább fiúkkal játszottam. Velük valahogy mindig jobban kijöttem mint a lányokkal. Az egyetlen lány akivel úgy érzem, hogy barátságot alakíthatok ki az Mad. Van benne valami ami felkelti az emberek figyelmét, bár azt nem tudnám megmondani, hogy mi az. 

  Tudom, hogy kemény volt neki ez a pár nap és hogy most senkiben sem látja a jót, de azért még nem kéne ennyire nem kéne bunkó legyen a fiúkkal. Jobban mondva csak Harryvel hiszen Louissal elég jól kijön ahogy én észrevettem. De mit akarok, én is pont ilyen voltam amikor idekerültem. Mindenkit a pokolba kívántam, senkit sem engedtem magamhoz közel. De Harry és Louis nem adták fel, addig próbálkoztak azzal, hogy megnevettessenek, hogy sikerült nekik. Bár nekem más a helyzetem hiszen az én szüleim élnek, csak eldobtak maguktól, amit sosem fogok nekik megbocsájtani. Nem voltam nekik tökéletes oké, veszekedtek velem elviselem, de azt, hogy csak úgy azt mondják, hogy kész nem akarnak többet, mert nem hallgatok rájuk mindenben, hát azt már nem fogom elfogadni. Boldog vagyok, hogy idekerültem, ami elég furcsán hangzik, hiszen ki szeretne árvaházba kerülni? Senki, én sem szerettem volna, de ez nem egy átlagos árvaház egy inkább egy otthon, ahol sok testvéred van... 

  Nekem pontosan két testvérem volt, vagyis idáig hiszen már Mad is itt van és tudom, hogy jóba leszünk miután kiheverte a vele történteket, amiben tudom, hogy Victoria is segíteni fog... A testvérek mellett még van egy nagy szenvedélyem a tánc. Kiskorom óta csinálom és evvel mentem a szüleim agyára is, de nem érdekelt. Valóra akarom váltani az álmaimat, szeretnék a tánccal foglalkozni, szeretném ha egyszer az én koreográfiámat mutatnák a Tv-ben.

  Miután Mad kijött a fürdőből, betévedt hozzánk az a hülyegyerek aki soha az életbe nem fog megtanulni kopogni. Amióta itt vagyok még egyszer sem hallottam volna, hogy kopog csak úgy beront a szobába. Persze neki nem számít ha egy lány éppen vetkőzik vagy bármit csinál, hiszen ő fiú és élvezi ezt. Mi lányok már kevésbe. Emlékszem, hogy nem egyszer nyitott rám, hogy csak egy törölköző volt rajtam vagy fehérnemű, de nem zavartatta magát, hogy kimenjen, hanem megvárta míg felöltözöm. Úgy látszik most már Madnek is vigyáznia kellesz, ugyanis most éppen rá nyitott.

  A kis tökkelütött sosem tud magába semmit sem elintézni, most is engem kér meg, hogy segítsek neki, és szinte biztos vagyok, hogy ez holnapra kellesz elkészüljön. De mit várom tőle, mindig az utolsó pillanatra hagyja az összes tennivalót... Mivel Mad már lefeküdt úgy döntöttem, hogy kint ordítom le a fejét.

  - Lou az idegeimre fogsz menni egy szép napon. - próbálom nem felkelteni az egész intézetet. - Mi a francért jut neked mindig eszedbe 11 órakor, hogy még valamit el kell intézned? 

  - Mert ilyen vagyok. - röhögi el magát. - De tudom, hogy te így szeretsz.

  - Aha, álmodban. - mutrázok. - Na halljam. - sóhajtom.

  - Tudtam én. - vigyorog. - Hát, tudod megígértem Victorianak, hogy az ünnepségen előadunk egy számot Harryvel, a szám meg is van, de kellenének hozzá táncosok és én rád gondoltam...

  - Most komolyan? - akadok ki. - Louis már csak három nap van az ünnepségig. Te is pontosan tudod, hogy egy koreográfiát nem olyan könnyű összeállítani, mint ahogy te azt hiszed.

  - Tudom. De neked biztosan sikerül. Kérlek Em, mentsd meg az életem, Harry már napok óta mondja, hogy szóljak neked és ha megtudja, hogy csak most szóltam és te meg nem fogadod el akkor kinyír. - könyörög.

  - Meg is érdemelnéd. - teszem csípőre a kezem. - Pedig azt hittem végre lesz egy kis időm, de nem minek azt, majd éjjel koreográfiát készítek a hülye előadásotokhoz. - fortyogom.

  - Köszönöm. - ugrott a nyakamba.

  - Most engedj el vagy nem csinálok semmit se. - mint a jókisfiú lemászott rólam és csak vigyorgott. - Másvalamit még szeretnél vagy visszamehetek aludni. - látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik.

  - Hát még lenne valami.......

  - Most ez komoly?

  - Nem kérés csak valamit nem értek. - na erre kíváncsi leszek. - Mi baja van Madnek Harryvel?

  - Hát ez az a kérdés amire én is szeretném tudni a választ. - sóhajtottam. - Veled jól kijön, ahogyan velem is, de őt valamiért nem bírja vagy nem tudom.

  - Igen ez már nekem is feltűnt. De látom Harryn, hogy nem fogja feladni, hogy megtörje. 

  - Még szép, hogy nem! - nézek a szemébe. - Harry az utolsó személy a földön akiről el tudom képzelni, hogy felad valamit. - Lou is teljesen egyet értett velem. Elbúcsúztunk, de mikor megöleltem még a fülébe suttogtam, hogy ezt vissza fogja kapni. Mire visszaértem Mad már mélyen aludt, én is bebújtam az ágyba és álomra hajtottam a fejem.

Madison Clarck

  Reggel időben ébredtünk, így volt időnk nyugodtan elkészülni. Természetesen Andy ma is küldött egy üzenetet én pedig válaszoltam is rá, amíg Em a fürdőben készült. Londonra megint borús nap köszöntött így melegebben öltöztünk fel. Ma már nem volt olyan laza napunk mint tegnap, ugyanis ma órák voltak. Igaz, hogy itt egy nap max négy óra van, de azok is órák. Angollal kezdtünk, majd egy kis földrajz és a harmadik pedig zene volt, amit együtt tartottunk a fiúkkal. Egy kicsit furcsa volt, hogy Harry és Louis tartotta, de nem igazán figyeltem rájuk semmi kedvem nem volt énekelni és különben is rossz hangom van, mait nem szívesen osztok meg a világgal. Emma egész nap tervezgetett valamit, de nem jöttem rá, hogy mit is csinál. Viszont már ebédnél túlságosan is kíváncsi voltam.

  - Em, mit csinálsz? Már egész nap ezen dolgoztál. - kérdezem, mire felnéz a papírjai közül.

  - Csak koreográfiát kell kitalálnom péntekig és még semmi sem állt össze... - kapott a fejéhez. - vagyis a fele már készen van, de még nincsenek táncosok. - sóhajtja.

  - Kinek kell ez?

  - Louis tegnap este megkért, hogy tervezzek egy koreográfiát a zenéjükhöz amit elő fognak adni az ünnepségen.

  - Szóval még van két napod plusz ez és alig van meg valami? 

  - Igen és ha így haladok semmi sem lesz meg.

  - Segítsek?

  - Segítenél? - csillognak a szemei.

  - Persze. Bár koreográfiát még nem nagyon találtam ki eddig, de ha megmutatod a zenét akkor még bármi kisülhet. - mosolyodok el.

  - Örök hála lenne. 

  Emmával megbeszéltük, hogy miután visszajövök segítek neki. Igen végül mégis magamba indultam el ruhát venni holnapra, mivel Sara nem ért rá, amit megértek hiszen suliba van még ilyenkor. Még sosem vásároltam magamba, de úgy látszik egyszer mindent el kell kezdeni. Felvettem a dzsekimet, majd egy sálat csavartam a nyakamba és szóltam Victorianak, hogy elmentem. Meglepetésemre amikor a kapuhoz értem vártak rám. Pontosabban Ő várt rám. Megmondtam neki, hogy nem megyek vele sehová miért olyan nehéz felfognia? Nem is törődtem vele, csak elhaladtam mellette és haladtam előre.

  - Mad várj már. - kiált utánam, majd mellettem terem. - Tényleg szeretnék veled menni.

  - Minek? - kérdezem egy csepet sem kedvesen.

  - Mert meg akarlak ismerni és mert nem akarom, hogy magadba járkálj kint a tegnapi után. - na tessék már megint itt vagyunk. Szemforgatva mentem tovább, ő pedig jött mellettem. - Nem fogsz hozzám szólni?

  - Most mégis mit vársz? Hogy cseverészni fogunk egész úton? Ha velem akarsz jönni akkor gyere, de én csendben leszek.

  Ezek után semmit sem beszéltünk. Én mentem a boltokból-boltokba, de meg sem szólaltam, Ő pedig csak követett mint egy kiskutya. Már kezdett az agyamra menni, de nem szóltam semmit. Nagy nehezen találtam egy normális összeállítást a holnapi napra, ami nem volt más, mint egy fekete csőnadrág, fekete ing és egy fekete kabát. Mindig is a fekete volt a kedvenc színem, most mégis azt éreztem, hogy bármit felvennék csak az ne legyen fekete színű. Két óra telt el, amikor visszaindultunk. Az úton felmerült bennem egy kérdés amit muszáj megkérdeznem tőle.

  - Honnan ismered Andyt?

  - Nem úgy volt, hogy nem beszélünk.  

  - Ááá, inkább hagyjuk. - sóhajtottam. Tovább mentünk én duzzogva mert amikor megszólalok, hogy beszéljek vele ő nem válaszol a kérdésemre.

  - Egy buliban ismertem meg pár hónapja. - szólal meg egy kis idő után. - De azóta nem nagyon találkoztunk, mivel gondolom barátnője lett. - nézett rám.

  - Buliban? - nyíltak nagyra a szemeim. - Itt szabad bulizni?

  - Mad, ez nem egy börtön és nem is egy átlagos árvaház, úgyhogy igen. - mosolyog rám.

  - Oké, én ezt sosem fogom megszokni.

  - Dehogynem! Csak itt kell töltened egy hetet és már úgy fogod érezni, hogy itt éltél születésed óta.

  - Hát azt kétlem, de oké...

  Visszaértünk az intézetbe, de amikor beléptünk az ajtón egy váratlan vendéggel találtam magam szembe. Ez meg mit keres itt?