13.Újabb őrangyal?

Sziasztok!

Mivel elég hamar jönnek az ötletek, így a részek is hamar

fognak érkezni. Remélem néhányótokat boldoggá teszlek vele.

Ezt a rész például úgy kezdtem el, hogy fogalmam sincs, hogy mi lesz 

benne így végig csak az estét írtam. Úgy érzem, hogy ebbe a blogba

jobban ki tudom fejezni magam és ez a részek hosszán is látszik. 

A fejemben csak egyik pillanatról a másikra születnek az események,

amiért nagyon boldog vagyok. A mai napon a barátnőm végre erőt 

vett magán és elkezdte a Harry blgoját, ami nem kicsit lepett meg, de

nagyon örülök neki. Ő igazából Niall fan, de most Hazzos blogot kezd

nagy örömömre. Szeretném ha benéznétek hozza, ha minden igaz még 

a mai napon felkerül a prológusa, de ha nem akkor holnap biztosan. 

Én már tudom, hogy nagyon jó blog lesz, hiszen megosztotta vele a titkait.

Hát szerintem ennyi elég is, nem fogok elárulni a titkokból semmit, csak

annyit mondok, hogy megéri elolvasni.

Does it make you feel alive?

Köszönöm a 25 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komikat is.

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------------

  Hogy féltem-e amikor megláttam a felém közeledő három dülöngélő fiút? Hát az nem kifejezés. Sosem kezeltem jól a részeg fiúkat, mivel nekem nem kellett megvédenem magam, hiszen ott volt nekem Andy. Talán eggyel még megbirkóznék, de három biztosan nem. Sötét van és ők egyre jobban közelednek felém, én pedig teljesen földbe gyökerezett lábakkal állok. Elfuthatnék, de nem lenne hozzá elég erőm. Mély levegőt vettem és megfordultam, felgyorsítottam a lépteimet.

  - Hé cica, ne olyan gyorsan. - kiabált az egyik utánam.

  - Nézd már milyen dögös, tuti jól eljátszadozunk majd vele. - a vér is megfagyott az ereimbe. Mit akarnak ezek tőlem? Hát ez hülye kérdés, na vajon mit?! Meg akarnak fektetni mi mást, de abból biztosan nem esznek.

  - Fogócskásat akarsz játszani? - a francba, még messze vagyok attól a nyomorult épülettől, hogy a francba rázzam le őket? - Nem menekülhetsz előlünk, ugye tudod angyalom? - túl közelről jön a hang, ha nem lépek most akkor el fognak kapni.

  Épp futásnak akartam indulni, amikor elkapták a csuklóm. Tudom, hogyha most nem szököm meg és elkapnak akkor nekem befellegzett. Magamtól nem fogok kiszabadulni a kezeik közül... Körülálltak én pedig ott álltam tehetetlenül, könnyeimet szabadon engedtem és vártam, hogy történjen valami, de semmi... Kinyitottam a szemem, de ők csak bámultak, hozzám sem nyúltak. Igy egy kis bátorságot vettem magamon és teljes erőmből arrébb löktem az egyiket, majd szaladni kezdtem. Hallottam, hogy utánam kiabálnak és azt is, hogy a közelben vannak, de nem álltam meg, még az esés sem állított meg, felálltam és tovább futottam, míg valakibe bele nem ütköztem.

  - Ne! - kiáltottam fel és próbáltam kiszabadulni a karjai közül. Kapálózásomba megpillantottam az arcát. Egy magas göndör hajú fiú állt előttem, Harry! Még sosem örültem senkinek sem ennyire, mint most neki.

  - Cica, ne olyan gyorsan! - kiabáltak még mindig utánam. Harry izmai megfeszültek.

  - Tűnjetek el innen. - kiabálta ijesztő hangon. - Hé jól vagy? - nézett le rám. Képtelen voltam megszólalni, az arcom a mellkasába fúrtam és sírtam. Túl sok, ez egyszerűen már túl sok nekem. - Shhh. - zárt a karjai közé. Nem bírom az igaz, de most nagyon örültem neki, hiszen ha ő nincs itt valószínűleg... nem bele sem gondolok. - Már elmentek, itt vagyok. - simogatta a hátamat, de hiába, nem tudtam megnyugodni.

  - Köszönöm... - motyogtam a pólójába, amit sikeresen eláztattam. Egy kicsit eltolt magától és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.

  - Nyugodj meg. - törölte le a könnyeim. - Bántottak? - kérdezte halkan, mire én megráztam a fejem. Egy halk sóhaj hagyta el a száját.

  - Ha te nem jössz.... - kezdtem bele, de nem várta meg, hogy befejezzem.

  - De jöttem. Kérlek nyugodj meg. - nem tudom, hogy mivel vett rá, hogy megnyugodjak, de elérte. Nem gondoltam volna, hogy még a mai napon köszönetet fogok neki mondani, mikor azt mondtam neki, hogy a puszta jelenlétével is bajom van, de megtettem hiszen megmentett.

  - Köszönöm. - mondtam még egyszer, halványan elmosolyodott.

  - Gyere menjünk vissza. - aprót bólintottam, majd megfordultunk és elindultunk. Csendben haladtunk egymás mellett, én nem mertem ránézni, de az ő tekintetét magamon éreztem. Végig engem figyelt, ami nem kicsit hozott zavarba, de próbáltam nem tudomást venni róla, ami nehezen ment. Fogalmam sincs, hogy ezek után, hogy viszonyuljak hozzá, hiszen megmentett nem lehetek vele bunkó vagyis lehetek, de nem érdemli meg. Valahogy meg kell próbáljam elfelejteni, hogy hasonlít egy kicsit Andyhez és meglátni benne a barátot? Igen ez lesz a jó döntés, nem fiúként fogok ránézni, hanem mint egy barátra és akkor minden jól fog menni. - A francba. - hallottam meg a szitkozódását. Felemeltem a fejem és a kapuban egy fiút pillantottam meg, pontosabban az én fiúmat.

Harry Styles

  Tudom, hogy Bella nem a legkedvesebb lány és, hogy általában senkivel sem jön ki jól, de azért azt nem gondoltam volna, hogy már első nap bele fog kötni Madbe. Mad reagálását sem csodálom, hiszen amiket a fejéhez vágott én is kiborultam volna tőle. Louis ide oda kapkodta a fejét nem értette, hogy mi történik, hiszen körülállták őket páran és nem látszottak, de én tudtam hiszen Em üzenete világosan elmondta, hogy Bella már megint keveri a szart. Épp, hogy sikerült lefognom Madet mielőtt nekiugrott volna Bellának, aki az eseményeket röhögve nézte. Azt hiszem, hogy az összes lány közül csak őt nem bírom, mindenkivel jóba vagyok, de vele csak azért kezdtem beszélgetni, mert túl nagy a szívem... Hát igen általában a kedves emberek megjárják, én is így estem bele a kalitkába. Azóta a nap óta amióta először megszólítottam le sem lehet koptatni rólam, pedig Louval mindent megpróbáltunk, de egyszerűen nem száll le. Mindig odajön és elkezd 'beszélni' vagyis inkább locsogni, amire mi nem is figyelünk csak néha bólogatunk. 

  Mad nagyon mérges még mindig csak fújtat és morog akár egy vadállat aki mindjárt letépi valakinek a fejét. Na jó rossz hatással van rám Bella dumája, Mad nem egy vadállat. Ő még mérgesen is gyönyörű. Neki nem kell egy kiló smink vagy divatos ruhák ahhoz, hogy szép legyen, neki semmi sem kell csak önmaga. Tudom, hogy még csak nem is ismerem és, hogy csak két napja van itt, de még egy lány sem keltett fel bennem ilyen hamar semmit sem. Ha most nyálasan is fog hangzani amit elmondok, akkor is meg fogom tenni. Az eddigi lányok akiket a bulikban láttam szépek voltak és jól elvoltam velük, de sosem éreztem semmit sem, csak úgy elvoltunk. De amikor először megpillantottam Madet és végignéztem rajta... nem tudom, hogy ezt hogyan is mondhatnám el, de úgy éreztem, mintha szerelem lenne első látásra. De ami a legjobban tetszik benne az az, hogy Ő nincs oda értem, hogy nem akart rám mászni az első perctől fogva, mondjuk azért is lehetséges mivel barátja van, de akkor is. Látszik rajta, hogy ki nem állhat pedig semmit sem tettem ellene... de én egy olyan fiú vagyok aki szereti a kihívásokat és ha nehezen is, de mindig megoldom őket. Ezt is meg fogom oldani, el fogom érni, hogy Madison megtörjön és jóba legyünk.

  Észre sem vettem, hogy amint ezek a gondolatok jártak az agyamban megtelt az oldalam szöveggel. Hetekig próbáltam valami normálisat összeállítani és most az egyik percről a másikra egy lányra gondolva sikerült befejeznem a dalt, ami nem kicsit lett érzelmes. Csak egyvalaki tudja, hogy dalt írok aki nem más mint Louis. A többieknek nem azért nem mondtam el, mert nem akartam, hanem azért mert meglepetést akarok nekik szerezni vele. Mivel hamarosan lesz egy ünnepség, amit minden évben megszerveznek ugyanazon a napon és a intézmény születését ünneplik. Robin az a személy, aki ezt az egészet létrehozta, neki köszönhetjük, hogy nem egy lepukkadt épületben lakunk, hanem egy otthonos helyen, ahol boldogok lehetünk.

  Még egyszer végigolvastam a szöveget, majd a kezembe vettem a gitárom és leültem az ágy végébe. A kottát az előttem lévő székre tettem, majd pengetni kezdtem és utat engedtem a hangomnak, ami bejárta az egész szobát. Annyira beleéltem magam, hogy észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül a szobában, de szerencsémre csak Lou volt az. Egy elégedett mosoly ült az arcán, ami azt jelenti, hogy tetszett neki.

  - Hát Hazz ezzel a számmal sok lány szívét fogod összetörni. - lépett közelebb. 

  - Te is tudod, hogy nem az vele a célom.

  - Igen, de nézz magadra utána hallgasd meg a számodat és akkor megérted, hogy miért mondom ezt. - ül le mellém. Oké ebben igaza van, de akkor sem az a célom, csak meg akarom mutatni a világnak, hogy mit szeretek csinálni.

  - Oké igazad van, de tudod te is nagyon jól, hogy csak azért teszem ezt, mert szeretem... na jó inkább hagyjuk, mert a végén más fog kijönni belőle mint amit terveztem. - mire Lou elröhögi magát mellettem.

  - Mert nem tudsz hazudni. - azt hiszem jobb lesz ha most lelépek mert ebből ő jönne ki győztesnek. - Most meg megfutamodsz? - nevet.

  - Csak sétálni megyek. - sóhajtom.

  Szóltam Victorianak, hogy ki megyek egy kicsit, mire ő csak annyit mondott, hogy ne sokáig. London utcáira lassan leszállt a sötétség, ilyenkor ez a környék nyugodt, csak a baglyok huhogását lehet hallani. Zsebre dugott kezekkel sétálgattam előre, egészen addig amíg valaki nekem nem szaladt. A karjaim automatikusan köré fontam, mire felsikított. Nem akartam hinni a szememnek mikor megláttam, hogy ki az a lány. Mad volt és sírt. Először nem értettem, hogy miért, de amikor meghallottam azt a mondatot amit a közeledő három fiú mondott elborult az agyam. Utálom amikor a részeg senkiházik kikezdenek a lányokkal, amikor megpróbálják őket... inkább nem is gondolok semmire. Egyetlen mondat kellett ahhoz, hogy jó messzire fussanak. Én pedig próbáltam megnyugtatni Madet, de nem ment, csak sírt. Egyre inkább biztosabb voltam benne, hogy tettek vele valamit, de amikor megkérdeztem megrázta a fejét. Lehetséges, hogy utál, de most mégis szorosan hozzám bújik, ami jól esik bár annak sokkal jobban örültem volna ha nem így történik ez meg. Szép lassan megnyugodott és visszaindultunk. Csendben haladtunk egymás mellett, ő csak bámult maga elé én pedig őt néztem. Valamiért azt érzem, hogy biztonságot kell neki nyújtsak, hogy meg akarom védeni minden rossztól, hogy azt akarom, hogy sose legyen szomorú és mindig mosolyogjon. De ahogy közeledtünk az épülethez arcon csapott a valóság ugyanis a kapuban ott állt Andy.

  - A francba. - szökött ki a számon. Bíztam benne, hogy nem hallotta meg, de sajnos mégis. Amint Andy észrevett minket Mad elé sietett, hát ez egy érdekes találkozás lesz az biztos.

  - Mad mi történt veled? Jól vagy? - fogta a kezei közé törékeny arcát, Mad nem válaszolt neki csak szorosan hozzábújt. Amikor Andy meglátott egy eléggé érdekes képet vágott.

  - Helló Andy. - köszöntem neki.

  - Harry? - kerekedett el a szeme. Mad eltolta magától és hol rám, hol a barátjára nézett.

  - Ti ismeritek egymást? - kérdezte végül.

  - Igen. - motyogta. - De ez most nem fontos, mi történt veled? - nézett ismét a lányra, aki érthetetlenül állt előtte.

  - Semmi, mert Harry megmentett. - motyogta Mad.

  - Kösz haver. - tette a kezét a vállamra.

  - Bármikor. - biccentettem. - Na én hagylak titeket, majd beszélünk. - fordultam felé, mire ő egy halvány mosolyt csalt az arcára és egy köszönömöt tátogott.

Madison Clarck

  Andy abban a pillanatban elém sietett, majd azt kérdezte, hogy mi történt. Én még mindig képtelen voltam megszólalni így csak szorosan hozzábújtam. Ám valami nagyon meglepett. Harry és Andy ismerik egymást? Az mégis, hogy lehet és én miért nem tudok erről? Tudom, hogy Andynek vannak olyan barátjai akikről én nem tudok, de azért ez már egy kicsit furcsa, hogy az egyikük pont Harry. De az, hogy ismerik egymást egyáltalán nem jelent nekem jót, méghozzá nagyon nem. Harry jobbnak látta ha magunkra hagy minket így ő elbúcsúzott, én pedig még egyszer köszönetet tátogtam neki. Kettesben maradtam Vele. Annyi kérdésem van, de nem tudom, hogy feltegyem-e őket vagy ha igen akkor melyikkel kezdjem. Tudni akarom, hogy hol találkoztak és azt is, hogy jóba vannak-e, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem a megfelelő pillanat.

  - Elmondod, hogy mi történt végre? - cirogatta az arcomat.

  - Andy, nem számít. - próbálkoztam.

  - Mad, kérlek mond el. Nem mondhatod azt, hogy nem számít mikor sírtál. Semmiségekért nem szokás sírni, szóval halljam. - annyira utálom, hogy mindig eléri a célját.

  - Összefutottam három részeg idiótával. - morogtam. Éreztem, hogy az izmai megfeszülnek így gyorsan folytattam. - De itt vagyok látod, nem történt semmi Harry megmentett.

  - Ha egy ujjal is hozzád értek volna megölném őket. Hálás vagyok Harrynek, hogy megmentett, de nekem kellett volna vigyáznom rád, hiszen az én barátnőm vagy. 

  - Andy nyugodj meg. Te nem lehetsz mindenhol ott. - fogom a kezeim közé az arcát. - Nem lehetne az, hogy most szépen elfelejtjük az előbbit és csak örülünk egymásnak? - kérdeztem mosolyogva.

  - Hiányoztál. - suttogta, amit én igennek vettem. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam, most mindennél jobban szükségem van rá. Ki kell vernem a fejemből a gondolataimat, a gondolataimat amivel megbánthatom az előttem álló számomra fontos srácot. - Hiányzott a csodás illatod, csókjaid... - suttogta, mire én mosolyogva bújtam ismét hozzá. - Te magad hiányoztál.

  - El sem tudod hinni, hogy nekem mennyire hiányzol, hiányoztok. - öleltem magamhoz.

  - Sajnálom, hogy nem lehetek veled, hogy nem lehetek melletted a nap minden egyes percében.

  - Andy ez nem a te hibád. - nézek a szemeibe.

  - Tudom. - sóhajtja, majd ismét magához húz egy csókra. Mindig nehéz a búcsúzkodás, de amikor azt mondjuk egymásnak, hogy holnap találkozunk akkor könnyebb. 

  Lassan haladtam a szobánk felé, miután szóltam Viktoriának, hogy megérkeztem és hogy sajnálom a késést, de persze az okát azt nem mondtam meg és ahogy látom Harry sem mondott semmit. Azt hittem, hogy csak Emma lesz a szobába, de tévedtem Harry ült mellette.Először megtorpantam az ajtóban, majd tovább mentem az ágyamhoz. 

  - Hallottam, hogy mi történt. - törte meg a csendet Em.

  - Ne kezd már te is. - sóhajtottam.

  - Ki kezdte még? - kérdezte érthetetlenül, ugyan nem adja be nekem, hogy Harry nem mondta el neki.

  - Nem számít. - motyogtam, de eszembe jutott valami amit már szerettem volna megkérdezni tőle. - Amm, Emma - felém nézett. - holnap nem lenne kedved eljönni velem valami ruhát nézni velem a temetésre. - az utolsó szót már csak suttogtam.

  - Sajnálom Mad, de holnap nem jó... - gondolkozott el. - megígértem Victorianak, hogy segítek neki a készülődésben. 

  - Majd én elmegyek veled. - szólalt meg Harry.