11.Ismerkedés a 'sulival'...

Sziasztok!

Meghoztam nektek az új részt, remélem boldoggá

teszek majd vele pár személyt. Tudom, hogy minden nagyon

lassan történik ebben a blogomban, de mivel ez már nem az első

úgy gondolom, hogy ennek mindegyiknél jobbnak kell lennie.

Szép lassan minden ki fog derülni ami eddig nem tiszta és

mindent meg fogtok érteni. Mivel itt a vakáció megpróbálok három

naponta részeket hozni ami azt jelenti, hogy vagy vasárnap vagy hétfőn 

lesz az új rész. Szerintetek mi történt a végén?

Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és a 20 rendszeres olvasót!

Jó olvasást!

                                    Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------------

  Abban a pár percben is, amit Andyvel töltöttem az volt az érzésem, hogy valaki figyel minket, de hiába fordultam hátra senkit sem láttam. Azt hiszem kezdek paranoiás lenni vagy csak a sok rossz dolog miatt ami velem történt hiszem azt, hogy figyelnek...Tudom, hogy Andy szeret, tudom, hogy Ő mindig ott lesz nekem, de azt is tudom, hogy a kapcsolatunknak nem fog jót tenni ez a távolság. Nem akarom elveszíteni mivel szeretem, de sokkal jobb lenne, ha most mondanák le róla és hagynám, hogy boldog legyen... De ez képtelenség én erre nem vagyok képes. Nem tudom azt mondani valakinek akit teljesen szívemből szeretek, hogy szakítok vele. Percek elteltével is csak a távolodó alakját néztem, bele se szeretnék gondolni, hogy mi lesz velem nélküle... megráztam a fejem, ki kell vernem ezt a butaságot a fejemből, nem szabad ilyesmiken törjem magam, mert csak bele fogok örülni.

  Vacogva fordultam vissza és indultam el az ajtó felé. Hangokat hallottam a fák közül, de hiába néztem senki sehol, szóval betudtam csak a képzeletem szüleményének. A folyosók már üresek voltak, csak a szobákból hallatszott ki a beszélgetés. Nagy nehezen megtaláltam a mi szobánkat is, lassan nyomtam le a kilincset és léptem be. Csak a kislámpa világította meg a szobát. Valószínűleg Emma a fürdőben van, mivel ég a villany és a víz csobogását is hallom. Leültem az ágyra, hátradőltem és a plafont kezdtem bámulni, úgy tettem mintha valami érdekes lenne rajta, pedig semmi sem volt. Victoria azt mondta, hogy iskolába is fogok járni, amit ebben az épületben tartanak. Egy kicsit fura, hogy egy helyen fogok tanulni és lakni is, de ami még furcsább az az, hogy én sosem voltam még új és nem tudom, hogy hogyan kell viselkedjek, senki sem ismer... Egyáltalán itt milyen lesz? Biztos, hogy nem olyan mint a kinti világba, biztosan szokatlan lesz...

  - Hát itt vagy. - hallom meg Emma hangját, akin mellesleg csak egy száll törölköző volt, de ahogy látom nem zavartatta magát. - Minden rendben? - néz rám.

  - Mondhatjuk. - dobom le a lábaimról a cipőm.

  - Tudod én nem szeretnék beleavatkozni semmibe sem, de sajnos nagyon kíváncsi természet vagyok. - kuncog. - Mi történt Harryvel? - tette fel azt a kérdést, amire fogalmam sincs, hogy mit mondjak.

  - Semmi... - sóhajtom. - ... nem fontos, csak nem volt jó kedvem.

  - Ő nem akart neked fájdalmat okozni vagy megbántani... - de a szavába vágok, ugyanis ennek semmi köze a kiborulásomhoz.

  - Egyiket sem tette, csak...

  - Csak? - mit mondjak rá. Az igazat nem mondhatom, hogy a hangja nagyon hasonlít a barátoméhoz, akitől most távol vagyok.

  - Emlékeztet valakire. - motyogom.

  - Értem. - mosolyog. - Tudom, hogy még nem ismersz és nem kérhetem azt tőled, hogy higgy nekem, de mégis megteszem. Harry nem rossz srác, sőt nagyon jófej, mindig mindenkit megmosolyogtat és próbál hamar összebarátkozni az újakkal is... tudom, hogy nehéz lesz elfogadni, hogyha emlékeztet valakire, de muszáj lesz ugyanis ő nem fog leállni, míg a barátod nem lesz. - igazából sejtettem, hogy valami ilyesmit fog mondani. Tudom, hogy nem menekülhetek előle, de már csak a hangja is sírásra kényszerit, viszont tudom, hogy szép lassan meg fogom szokni.

  - Sejtettem. - felálltam majd a szekrényhez mentem és kivettem belőle egy fekete pólót. Visszafordultam Emma felé. - Mész még a fürdőbe?

  - Tied a pálya. - mutat az ajtóra, én pedig elindulok.ű

  A tükörképemet kémlelve rájöttem, hogy egyáltalán nem nézek ki olyan rosszul, mint amilyen kedvem van. A hosszú hajam a fejem tetejére kötöttem, majd kibújtam a ruháimból és beálltam a zuhanyzó alá. A víz simogatása mindig elfelejtette velem a gondjaimat, most is így történt. Teljesen felfrissülve léptem ki a szobába, a fekete pólóba, amit még Andy adott nekem, hogy sosem hiányoljam. Emma már az ágyában feküdt, de a szemei még nyitva voltak. Én is bevágódtam az ágyamba, majd elköszöntünk egymástól és álomba merültünk.

***

  Furcsa módon végigaludtam az egész éjszakát, de tudom, hogy ennek mi az oka. Nyugtató, amit a kiborulásaimra kell szednem. Nem tudom, hogy meddig fognak tartani ezek, de az orvos azt mondta Andynek, hogy egy hétig minimum szedjem utána pedig menjek vissza hozzá, hogy lássa még szükségem van-e rájuk. Szerdán tudom, hogy nagy szükségem lesz rá, hiszen akkor lesz a szüleim temetés, amit Sara szülei rendeznek meg, mivel én képtelen lennék rá. Nagyon hálás vagyok nekik ezért és meg szeretném köszönni, de még nem tudom, hogy hogyan.

  - Mad! - kiabált Emma. - Ébredj, el fogunk késni. - na erre egyből kipattantak a szemeim.

  - Honnan? - kérdeztem álmosan.

  - Hétfő van és tudod itt is van suli. - rohangál a szobában. - Most Mad!

  - Jól van, kelek már. - morogtam. Amint kidugtam a lábaim a paplan alól, kirázott a hideg. Úgy látszik Londonnak ez ismét egy hűvös napja lesz. - Milyen órák lesznek ma? - kérdeztem miközben a tükör előtt állva fésültem a hajam.

  - Ma választott óránk van. - kiabálja. - A francba!

  - Mi az? - dugom ki a fejem.

  - Elfelejtettem neked elmondani, hogy miből választhatsz. - kutakodott továbbra is a szekrényében. - Szóval három tárgy van rajz, zene és sport, amibe beletartozik a tánc is. Melyiket választod?

  Hát igazán köszi Emma, hogy kapok kábé öt percet, hogy döntsek. Hát nézzük csak. A rajz? Hát az semmiféleképpen sem lehet, mivel nem tudok rajzolni. Zene? Hát azt mondják, hogy van hangom, de én borzalmasnak találom. Lehet, hogy nem az, de engem nem lehet meggyőzni benne, hogy jó, ezért ez is kilőve. Sport? Ez az utolsó esélyem, de nem azért választom ezt, hanem mert a tánc és a sport eléggé fontos az életemben. Mindig is sokat tettem az alakomért. Legtöbbször egyedül jógáztam otthon, vagy csak futottam hajnalban. Igen szerettem ezt csinálni. De tudom, hogy az alakomon és a tánctudásomon még van mit csiszolni, így ezt választom.

  - Köszi azt a sok időt amit adtál, de mázlid, hogy csak a sport való nekem onnan és így oda fogok járni. - tekertem a nyakamba a sálam.

  - Sport? Jól hallottam. - dugta ki a fejét a szekrényből. Már percet óta keres valamit benne, elég furán nézett ki. Bólintottam. - Akkor együtt leszünk én is ott vagyok. - mosolyog majd visszabújik és tovább keresgél.

  - Legalább lesz valaki akit ismerek. - néztem rá a telómra és észrevettem, hogy Andy írt. Így gyorsan válaszoltam, majd feltettem egy kérdést. - Mit keresel annyira? - nevettem.

  - A pólóm, csak abban táncolok és nincs meg. - morogja. - Ááá... -kiált fel mire én ugrok egyet. - megvan.

  Örülök, hogy nem leszek egyedül egy csomó ismeretlen ember között. Örülök, hogy legalább ő ott lesz nekem. Mivel megtalálta a pólóját és végre elkészült. Azt kívántam bárcsak ne indultunk volna el, ugyanis szembementünk Harryvel és a barátjával. Emma persze azonnal a nyakukba ugrott, eléggé furcsa lány, de szerethető. A göndör végig engem bámult a szeme sarkából, hiába maradtam le még mindig magamon éreztem a tekintetét. Hogy miért zavar az, hogy egy jóképű pasi bámul? Egyszerű rá a válasz! Talán azért mert barátom van, akit bárkinél jobban szeretek. Azt hittem már nem bírom tovább és beszólok neki, de szerencsére elmentek ugyanis nekik zenéjük van ha jól értettem.

  Egy hatalmas teremben találtam magam. A falakat hatalmas tükrök borították. Olyan volt mint egy igazi táncterem. Mindent tökéletesnek találtam egészen addig amíg oldalra nem fordítottam a fejem, ahol megpillantottam egy lány tiszta rózsaszínben. Sosem szerettem azt a színt, na jó nem azt mondom, hogy egy cuccom sem az, de nem ennyire. Felém nézett, jó alaposan végigmért majd visszafordult a barátnőihez és vihogni kezdett. Úgy látszik, hogy az undok lányok itt sem szakadnak le rólam.

  - Ki az a platina szőke tiszta pinkben? - kérdeztem Emmát.

  - Bella. - sziszegte, ahogy látom ő sem kedveli. - Na ő az a lány vagyis plázacica akit messziről kerülj el.

  - Ne aggódj el fogom, utálom az olyanokat...

  Megérkezett a tanár is, akinek a neve Miss.Kock. Nagyon kedvesnek tűnik. Remélem nem csal a megérzésem vele kapcsolatba, ugyanis szeretném, ha minden jól menne és hogy élvezhessem ezt az órát. Bemelegítésnek háromszor körbefutottuk a teremet, amit én jól bírtam, majd hajlításokat csináltunk. Ez történt az első fél órában, ezek után betett egy ritmusos számot, amihez nekem nem volt túl sok kedvem, de mivel szeretek táncolni elfogadtam, hogy nem szomorú számra fogunk mozogni. Ahogy megindult a zene már mozogni is kezdtem, egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el táncolni... A tanár elém állt és nézte, majd "hmm" - ött. Szóval én ezt annak veszem, hogy szép. Emma mellettem állt. Még sosem láttam ilyen kecses mozgást mint amilyen az övé. Látszik, hogy nagyon sokat gyakorolja és hogy szereti is ezt csinálni.

Harry Styles

   Még most sem fogtam fel azt amit tegnap este láttam. Nem fér a fejembe, hogy pont vele van együtt és látszik rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást... Igazából Andyt az egyik buliban ismertem meg, egy évvel ezelőtt. Akkor még tudom biztosan, hogy nem volt barátnője, mivel mindig magába volt vagyis csak a fiú barátaival. A találkozásunk csak egy kicsit volt furcsa ugyanis én épp a pultnál álltam és vártam, hogy hozzák a piát, amikor valaki szó szerint rám esett, hát ez a személy nem volt más mint Andy. Seggre itta magát és már azt sem tudta, hogy hol van. Én pedig nem hagytam magára. Leültettem és jó sok vizet itattam vele, hogy térjen egy kicsit észhez... Miután már volt olyan állapotban, hogy meg tudta mondani a nevét, beszélgetni kezdtünk. Elég jóba lettünk és nem csak velem hanem Louval is. Szinte minden hétvégén találkoztunk ugyanabban a klubban, de pár hónapja alig láttam, ami gondolom azért volt, mivel barátnője lett...

  - Harry mi a francot csinálsz már annyit bent? - veri az ajtót Lou. - El fogunk késni... - észre se vettem, hogy már a tükör előtt állok jó pár perce. Magamra húzom az alsógatyám, majd összeborzolom a hajam.

  - Jó megyek. - lépek ki, mire Lou idegesen beront.

  - Utálok veled egy szobába lakni. - morogja.

  - Ó tudom én azt édes, de képtelen lennél elhagyni.

  - Biztos vagy benne? - dugja ki a fejét.

***

  - Harry! - ugrott a hátamra Emma. - Helló!

  - Mi lesz ha egyszer nem kaplak el manó? - kérdeztem miközben megöleltem.

  - Sziasztok! - köszön Lou is. Madison is itt van, bár ő nem száll be a beszélgetésbe vagy nevet velünk amikor vicceset mondunk. Zavar, hogy ilyen, nem is kicsit, de tudom, hogy idővel képes leszek rá hatni és megtörni ezt a burkot amibe bezárta magát.

  - Akkor a szokásos helyen. - mosolyog Em, majd belekarol Madisonba és behúzza a sport terembe.

  - Haver - teszi a kezét a vállamra Lou. - nehéz dolgod lesz ezzel a lánnyal.

  - Igen ezt én is tudom. - sóhajtottam.

  Elég furcsa módon tartjuk a zeneórákat, ugyanis nem a tanár tartja őket, hanem mi Louisal. Az összes közül ez az egyik kedvencem órám, mivel itt azt csinálhatom amit a világon a legjobban szeretek, énekelhetek. Ha pár hónap múlva kikerülök innen akkor ezzel szeretnék foglalkozni. Érzem, hogy mással nem is menne, tudom, hogy nekem ez a jövőm. Bár nem értem, hogy miért áldottak meg egy ilyen hanggal, ha a szüleimnek nem kellettem?! Ez egy örökké tartó kérdés marad... Egyszer úgy érzem, hogy szeretném tudni, hogy miért hagytak itt két éves koromban, máskor pedig azt, hogy engem egyáltalán nem érdekel, mivel bármi is volt itt hagytak magamba és csak ez számít... Elfoglaltuk a helyünket, majd énekelni kezdtünk. Először egyszerűbb számokkal kezdtük, amit mindenki ismer, majd sorjában egyre nehezebbekkel. De mivel akik itt vannak azoknak jó hangjuk van megbirkóztak vele. Ez a hétfői három óra mindig nagyon hamar eltelik, alig jövünk be és már vége is. 

  A mai nap hátralevő részét írással szeretném tölteni. Már pár hete elkezdtem egy dalt írni, aminek én készítem az alapzenéjét és a szövegét is. Nehéz munka nem mondom, hogy nem az, de boldoggá tesz... hiszen ha kész van boldogan mondhatom azt, hogy én írtam. De még mindennek előtt ebédelni fogunk ahol már Emma és Madison vár ránk.

  - Csak nekem furcsa, hogy ilyen üresek a folyosók? - kérdezi mellőlem Lou. Igen ez nekem is feltűnt, általában ilyenkor sokan megfordulnak itt, de most senki?!

  - Szokatlan. Biztosan már esznek.

  - Vagy történt valami? - vetődik fel benne a kérdés.

  - Nem hiszem. - válaszoltam. De amikor beléptünk a kantinba megváltozott a véleményem.