Ezt muszáj kiírnom magamból!

Sziasztok! El sem hiszem, hogy ilyen hosszú idő elteltével újra ebbe a blogba írok. A blogba, ami olyan sokat jelentett nekem hónapokkal ezelőtt. Ez volt a kedvencem és még mindig közéjük tartozik. Imádtam írni és azt is imádtam, hogy nem untam meg még a végére sem. De most nem azért írok, hogy ugyanazt elmondjam, amit már a búcsúban is megtettem.

Hihetetlen dolog ért az elmúlt hetekben. Én tényleg azt hittem, hogy már nem fognak érkezni kommentek ehhez a történetemhez, mivel már befejeződött, de mekkorát tévedtem. Sok érkezett az utóbbi időben. Szeretném minden kedves kommentelőmnek megköszönni kedves szavaikat, amikkel bearanyozták a napjaimat. Szinte mindig este vettem észre őket, így mosolyogva hajtottam párnára a fejem. Mindre válaszoltam, pedig nem terveztem, de megtettem. Megtettem, mert ha ti vettetek magatokon erőt, hogy megírjátok őket, akkor én is veszek és válaszolok rájuk. Köszönöm, minden kedves szavatokat. Komolyan mondom, nagyon megleptetek és el sem tudom mondani, hogy mit éreztem miközben olvastam őket. Örömöt, de nem ez a megfelelő szó, csak hát nem tudom hogyan fejezzem ki magam. Annyira aranyosak vagytok! Sokan írtátok, hogy szeretnétek még tőlem olvasni történeteket, hát én most itt összegyűjtöm nektek a most futó sztorijaimat, ha van kedvetek akkor nézzetek be. Remélem azokban sem fogok nektek csalódást okozni! Még egyszer nagyon köszönök mindent! Nem hittem volna, hogy ez lesz az a történet, ami ennyire megtetszik az embereknek, de örülök, hogy így lett!

Kívánok nektek csodaszép estét a nap további részében is!

Explosions - Harry Styles FF

Just one chance - Louis Tomlinson FF

Unexplainable - Harry Styles FF

Van még egy novellám, ami csak a wattpadon található, bár nem tudom mennyire mondható annak, mert előtte még sosem írtam, de ki tudja. Én inkább egy történet összefoglalásának mondanám.

Boldogság - novella

Új blog

Sziasztok!

Oly rég írtam már ide, de most újból megteszem, mivel úgy érzem, hogy közölnöm kell veletek valamit. Új blogot nyitottam, gondolom a címből, már rájöttetek. Amint látjátok, ennek a blognak Harry a főszereplője és az első évad, csak az ő szemszögéből lesz írva, ami nem sok blogban fordul elő. Szeretnék nektek néhány dolgot elmondani. Rég nem éreztem, mondjuk inkább soha, hogy valami jó, abból, amit csinálok, viszont ezzel a bloggal így érzek, aminek nagyon örülök. Sok mindenben különbözik a többi blogomtól. A helyszín is más. Nem Londonban játszódik, sőt azt hiszem, hogy sosem fog nagy jelentősége lenni, ebben a blogban, annak a városnak. Imádom Londont, de most nem éreztem úgy, hogy ott kéne történjenek a dolgok, hanem egy másik városban, LA-ben. Nagyon sok minden különbözik, de ezt olvasva, majd ti is észreveszitek. Természetesen itt is One Direction marad a banda neve, de kicsit más a szerepük. Nem olyan híresek, nem úgy turnéznak, ahogy a való életben szoktak... Remélem elnyeri a tetszéseteket a történet és nyomon fogjátok követni. Szeretettel várlak titeket! Jó olvasást!

Sok-sok ölelés: Evelyne!

Explosions

Búcsú

Sziasztok!

   El sem tudom hinni, hogy már a búcsút fogom írni, de még nem akarok erre gondolni, míg le nem írtam az utolsó szavakat. Mint említettem már itt nem csak a fecsegésemet olvashatjátok, hanem kimaradt jelenetekről is szó lesz, remélem kíváncsian vagytok rá. Most pedig kezdjük az elején. 

  Azt sem tudom, hol kezdjem. Annyi mindent szeretnék nektek mondani, de valószínűleg a fele sem lesz meg, viszont megpróbálok semmit sem kihagyni, ami számomra fontos, hogy ti tudjátok. 

  Először is: nélkületek ez nem ment volna. Ha ti nem vagytok akkor biztosan rég feladtam volna. Lehet, hogy számotokra nem jelentett sokat az az egy-két komment, nekem viszont önbizalmat adott. Mivel tudtam, hogy van értelme folytatnom, hiszen várjátok a folytatást. A legtöbb olvasó fel sem tudja fogni, hogy mennyit jelent az íróknak egy-két kedves szó, akik viszont írnak azok pontosan tudják, hogy mit jelent nekünk. Nem számít milyen hosszú, csak az, hogy gondoltatok rám, hogy megpróbáltátok kifejezni a véleményeiteket. Nekem ez sokat jelentett, hiszen sokkal könnyebben álltam neki a következő rész megírásának, mint amikor egyetlen egy komment sem érkezett, viszont erre később még visszatérek majd, most nem erről szeretnék nektek írni. Tudnotok kell, hogy ti vagytok a legjobbak! Minden kedves szavatok számomra egy lökés volt és az is lesz a jövőben. Amikor felnéztem a blogger-re és láttam, hogy egyel több olvasóm van, mint előző nap volt, bearanyozta a napom, hogy az egyik napról a másikra érkező kommentek is. 

  Köszönöm azt, hogy vagytok nekem és támogattok. Nem engeditek, hogy kételkedjek magamban, pedig nem egyszer megtettem, de mindig találtam valami vékony szálacskát, amibe belekapaszkodhatok. Ezek legtöbbször a ti szavaitok voltak esetleg beszélgetéseink facebook-on. Nem győzöm elégszer elmondani, hogy csak nektek köszönhetek mindent. MINDENT KÖSZÖNÖK, DRÁGA OLVASÓIM!

Kisebb csalódás: Nem volt nagy ne ijedjetek meg. Senkit sem akarok megbántani, remélem nem veszitek majd annak. Én is rengeteg blogot olvasok, ahová nem igazán írok kommenteket, bár tudom, hogy mennyire fontosak az íróknak. Én is lusta vagyok, ahogy a legtöbb ember, ezt mindenkinek el kell fogadnia, én is megteszem. Lehet, hogy nem írtatok minden részhez véleményt. Voltak olyanok ahová sok érkezett, olyanok is ahová kevés vagy éppen semmi. Bevallom az utóbbi kicsit elszomorított, de mindig sikerült valaminek köszönhetően kiküszöböljem magamból, hogy nem tetszett amit írtam... Csak reménykedni tudok, hogy kicsit hasonlítotok rám és az utolsó részhez ti is írtok majd nekem egy hosszabb kommentet, akik nem írtak még soha, de természetesen azokét is várom, akik írtak.

Kimaradt jelenetek. Gondolatok:

  Mielőtt még ebbe belekezdenék szeretnék nektek elmondani valamit a történetről. Ne haragudjatok rám, de ezt muszáj elmondanom. Az elején nem tudtam hová tart a blog. Csak kisebb jelenetek voltak meg bennem. Nem találtam ki semmit sem, nem volt biztos tervem, csak elkezdtem írni, ami éppen a fejembe motoszkált. Ám, amint közbejött az árvaház már tervezni kezdtem és kicsit előre gondolkodtam. Bár még akkor sem tudtam, hogy lesz-e vagy sem második évad, ez csak az utolsó öt részben derült ki számomra. 

  Az tudtam, hogy az első évadban biztosan nem lesznek híresek, bár a másodikra már megváltozott a döntésem, ahogy ezt ti is láttátok. Arra sem gondoltam, hogy Andy-t úgy fogom beállítani, mint Harry féltestvére, de mégis megtettem. De most inkább beszéljünk a kimaradt jelenetekről.

  Emlékeztek arra a részre, amikor Andy meghalt és Harry is és Mad is kapott egy levelet? Gondolom igen. Akkor arra gondoltam, hogy ezt Andy szemszögéből írom meg, ahogy írja őket és mit gondol a kapcsolatukról, hiszen Harry levelét nem fejeztem be és azt 'inkább abban mondta el'. Aztán meggondoltam magam. A végén is sokat változtattam. Sok jelenetet kihagytam, mivel már nem akartam ennyire húzni a dolgokat. De most elmondom, hogy mi maradt ki.

  Amikor Harry megtudta, hogy Mad terhes, akkor nem borult ki annyira, mint én azt terveztem. Nagyobb veszekedést akartam, aminek végül az lett volna a vége, hogy Harry elrohan és mivel figyelmetlen volt a gondolatai miatt balesetet szenved... Természetesen nem sérült volna meg komolyan, de Mad magát hibáztatta volna. Aztán lett volna egy rész, ahol mindent megbeszélnek és kibékülnek. Aztán szerettem volna még a turnét is belevinni a terhességel, de inkább nem tettem, hiszen akkor még rengeteg rész lett volna, ami már túlzás is lenne. Louis esküvőjét is meg akartam írni, de arra sem került sor, ahogy a Harryékére sem. A legtöbb blogba az epilógus évekkel később történik, én úgy gondoltam nem követem a rendet. Maradok a jelenben és egy kellemes kikapcsolódásban, majd a végén a gondolatok, hogy mire számít majd a jövőben. Talán még azt is beleszúrtam volna, hogy kiderül Harry lefeküdt Bellával és az is, hogy Madtől pénzt kunyerált az anyjának a testvére, így gondolom jobban emlékeztek, mintha a nevét írnám, ami ebben a pillanatban nekem sem jut eszembe. De úgy éreztem elég volt benne a dráma, nem viszek többet. Így az lett a vége, amit ti is olvastattok.

Statisztika:

  Mérhetetlen boldogság tölt el, amikor erre a kisebb képre nézek.  Hogy miért? Egyszerű, rengeteg olyan dologról van szó, amit szívesen néztem minden nap. 307. El sem tudom hinni, hogy enni megjegyzésem van, viszont lassan el kell hinnem, hiszen a számok sosem hazudnak. 101 olvasó, akik rendszeresen követték a történetem, akik minden részt izgatottan vártak. KÖSZÖNÖM NEKTEK! Ezt bevallom nem terveztem így, de ezzel a bejegyzéssel együtt összesen 100 közzétett bejegyzésem van. Fogalmam sincs róla, hogy ezek a számok változni fognak a jövőben vagy sem, de reménykedek benne, hogy igen. Boldoggá tenne, ha az után is sokan olvasnák, hogy már befejeztem.

  Több, mint 140.000 megtekintése van az oldalnak, amire nagyon büszke vagyok. Legtöbben Magyarországról nézték, de voltak sokan Romániából és az Egyesült Államokból is. Köszönöm nekik minden egyes kattintást!

A jövőben:

  Minden az írás az életem része és nélküle nem érzem magam teljesnek, természetesen folytatni fogom. De most nem szeretnék rengeteg blogot vezetni egyszerre. Igaz van még jó pár, ami befejezésre vár és meg is fogják őket kapni lassan. Addig egyetlen egy új blogom lesz, amiről már meséltem nektek, ami nem más mint Runaway with me (Louis Tomlinson ff,), ami karácsonykor fog megnyílni. Remélem várjátok.

Runaway with me

Természetesen a régebbi blogjaim is megvannak és folytatódnak, amint már mondtam. Ezeket az oldalsávon találjátok meg a My Blogs modulba, olvassátok őket, ha van kedvetek!

Ez volt a kedvenc blogom. Ide szerettem a legjobban írni, de egyszer minden jónak vége szakad és ez normális. Most ott lesz a Louisos blogom, amit már most imádok és remélem ez veletek is így lesz majd!

Mindent Nagyon Szépen Köszönök! Ti vagytok a legjobbak! Szeretlek titeket! Hamarosan hallotok rólam! Sok puszi, Evelyne!

The End...

Epilógus

Sziasztok!

Eljött a búcsú ideje! Ez az utolsó rész, amit ebbe a blogba írok!

Remélem örültetek, hogy olvashattátok és elmondjátok a véleményeiteket

egy hosszabb kommentben. Azok is tegyék meg, akik eddig nem kommenteltek

egybe senki sem hal bele, csak nekem szerez vele örömet.

A hétvégén még lesz egy búcsú is, amiben sok mindent tudtok majd meg.

Benne lesznek a kimaradt ötleteim is történetből, amit remélem várni fogtok.

Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Véleményeiteket várom!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------------

  Madison Clarck

  - Mad? - kiált fel Louis, mire én kíváncsian nézek rá. - Emlékszel még arra a pillanatra, mikor először találkoztunk?
  Hogy is felejthetném el azt a pillanatot. Lehet, hogy nem voltam a legjobb állapotban, de ki lett volna a helyemben? Nem akartam ott lenni, minden egyik percről a másikra történt, viszont sosem tudnám elfelejteni Victoria fogadtatását és az előttem felbukkanó emberek arcát.
  - Arra gondolsz, amikor mindketten úgy néztetek végig rajtam, mintha valami hús lennék? - nevetek fel. - Hogy felejthetném el.
  - Mad, felvilágosítanálak, hogy nem én néztem úgy végig rajtad, hanem Harry. - jelenti ki Louis, mire a mellettem ülő göndörke felmordul.
  - Kösz szépen haver. - néz rá dühösen.
  - Nem fogok neki hazudni. - vonja meg a vállát. - Szerintem ő ezt anélkül is tudta, hogy elmondtam volna neki. Tudod a tekinteted lyukat vés az emberekbe.
  Érzem, ahogy az izmai megfeszülnek, mint mindig amikor szívatják egymást. Évek elteltével sem szoktak le még róla. Ott ütnek ahol csak tudnak, bár tudom, hogy csak hülyéskedésből, de akkor is gyerekesnek tartom a viselkedésüket. Hiszen már felnőttek, nem pedig 5 éves kölykök.
  - Szóval ti még az árvaházból ismeritek egymást? - kérdez rá Diana, mire én meglepődve fordulok felé.
  Hogy létezik, hogy ezt nem tudta? Ha a fiúk rajongója akkor tudnia kéne róla.
  - Nem is tudtad? - kérdek rá, mire megrázza a fejét.
  - A rajongónk vagy, jól tudom? - szólal meg Zayn, mire a lány bólint. - Akkor, hogy létezik, hogy erről nem volt tudomásod?
  - Hát... - motyogja, tekintetét lesütve. - Én nem olyan rajongó vagyok, aki kíváncsi az emberek magánéletére. Én úgy gondolom, hogy nekünk ehhez semmi közünk. Lehet, hogy kinevettek majd, de én nem olvastam rólatok, csak a zenétekről. Meg persze képekből tudom, hogy ki mit szeret csinálni vagy éppen kivel alkot egy párt. De nem olvasok cikkeket, mert azok vagy hazudnak vagy olyan dolgokat hoznak a nyilvánoságra, amiket nem kellene.
  Tátott szájjal bámuljuk Dianat. Még sosem találkoztam egy rajongóval sem, aki ilyet mondott volna. Mindegyikük kíváncsi minden apró részletre, erre most előttem ül egy olyan lány, akit ez nem érdekel. Döbbenet, hogy vannak még ilyenek a Földön.
  - Most megleptél. - köszörüli meg a torkát Liam. - Nem gondoltam volna, hogy találkozni fogok egy ilyen rajongóval.
  - Kivétel vagyok, de nem sajnálom, mert így nem ítéllek el titeket. Mert nem azt a személyiségeteket ismerem, amiket az újságok írnak le, hanem amit most fogtok nekem mutatni. - mosolyog.
  - Megleptél. - vallom be. - De örülök neki, hogy találkozhattam egy ilyen lánnyal is, mint te. Niall becsüld őt meg. - nézek rá, mire alig láthatóan elvörösödik. - Igen, még az árvaházból ismerjük egymást. Ott találkoztunk először és ott találtam meg az igazi barátaim - nézek Loura és Emre - és a szerelmem is. - fordulok Harry felé, akinek mosolyogva lehelek egy csókot az arcára.
  - Sosem gondoltuk volna, hogy egyszer lesz egy pozitív oldala is annak a helynek. - neveti el magát Harry. - De tévedtünk. Igaz barátokat találtunk és azt a lányt, akit teljes szívünkből szeretünk. - húz közelebb magához. - Egy szóval sem mondom azt, hogy könnyű út vezetett idáig, de megérte átélni minden egyes poklát, hiszen most nem is lehetnénk boldogabbak.
  - Teljesen igazat adok neked. - biccent felé Emma. - Nem volt könnyű, de minden perce megérte. - simít végig a hasán.
  - Szóval mi nem tartozunk bele ebbe a kis csapatba? - vonja fel a szemöldökét Perrie.
  - Dehogynem! - vágja rá Lou. - Csak ti később csatlakoztatok hozzánk, de attól még ugyanolyan fontosak vagytok számunkra.
  - A ti kapcsotok erősebb. - mosolyog Soph. - Amit mi meg is értünk, hiszen hamarabb kerültetek egybe, ahogy a fiúk is, de attól még ugyanúgy barátok vagyunk.
  Jó volt visszaemlékezni mindenre, ami az elmúlt években történt. Lehet, hogy nem azok voltak életem legszebb napjai, de sosem akarom őket elfelejteni, mert ott tértem vissza önmagamhoz, ott éreztem először, hogy tényleg fontos vagyok valakinek.
  Mivel Diana bevallotta, hogy nem igazán ismeri a történetünket úgy döntöttünk, hogy elmeséljük neki. Kíváncsian hallgatta. Bevallom még én is tudtam meg újdonságokat, pedig azt hittem, hogy ez már nem lehetséges.
  Viszont a sok mesélésbe mindenki belefáradt és lassan elálmosodott.
  - Én még nem akarok aludni. - sóhajt fel Lou. - Csináljunk valamit. - néz körbe rajtunk.
  - Én esküszöm neked, ha most azt mered mondani, hogy üvegezzünk, kizárlak a farkasok közé. - néz rá komolyan Emma.
  - Megsértettél. - jelenti ki Louis. - De nem erre gondoltam, hanem mondhatnánk köszöntőt és készíthetnénk egy képet.
  - Te is tudod, hogy a lányok nem ihatnak. - vágja rá Harry.
  - Gyerekpezsgőre gondoltam. - válaszolja lazán, mire mind rápillantunk, majd felszakad belőlünk a nevetés. - Az legalább nem káros. - próbálja helyreállítani légzését.
  Ebben igaza van, bár Harry körülöttem lévő karjai miatt tisztában vagyok vele, hogy neki ez nem tetszik. Louis tíz pohárral és egy  rózsaszín üveggel tér vissza, amit lehelyez az asztalra, majd mindenkinek tölt és a kezébe adja a poharát.
  - Mire mondjunk köszöntőt? - kérdezi Niall.
  - Szerintem mindenki tudja, mi az a két szó, ami a fejünkben van. - mosolyodik el Liam.
  Szép lassan mindenki felállt, majd előre nyújtotta a poharát és egyszerre szólalt meg:
  - A barátokra és szerelemre! - mondjuk kórusban, majd poharainkat összeérintjük és végül lenyeljük a tartalmát.
  - Szeretlek. - suttogja a fülembe Harry, majd a nyakamba puszil.
  - Én is téged. - fordulok vele szembe, majd puszit nyomok az ajkára.
  Vigyorogva helyezkedünk el a földön arra várva, hogy leteljen a 15 másodperc és elkészüljön a kép. Nem tudjuk mit hozhat a jövő, de most boldogok vagyunk és csak ez számít. Tudjuk, hogy együtt maradunk és sosem feledkezünk meg a másikról, történjék bármi  is.
  Hogy mi lesz velem és Harryvel? Fogalmam sincs, csak annyi biztos, hogy nem menekülünk el egymástól. Együtt maradunk és egy nap majd összeházasodunk, miután megszületett a gyermekünk. Nem akarok előre tervezni, mert az sosem sül el jól. A jelenre akarok koncentrálni, mivel csak az a fontos.
   Harry kezét a pólóm alá rejti, mire a mosolyom csak szélesebb lesz. A vakú a szemünkbe fog világítani, alig két másodperc múlva, ami azt jelenti, hogy elkészül az első közös képünk - amin együtt az egész nagy 'család' - a sok közül. Egyszerre kiáltunk fel a villanással:
  - BOLDOGSÁG!

II.évad 44.rész - Feltörő emlék

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó részt. Már csak az epilógus van hátra, amit valamikor a

hét vége felé fogok feltenni. Remélem tetszeni fog és elmondjátok majd a 

véleményeiteket, amikor befejeződik a blog. 

Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------

Madison Clarck

  Ahogy beérünk az erdőbe, egyből megcsapja az orrom hideg, friss levegő, amit lassan több mint egy éve nem éreztem. Ahogy az ismerős úton haladunk felfelé és oldalra pillantok, felfedezem a mi titkos helyünkre vezető utat. 

  A fiúk nem tudnak róla, ez Harryvel a mi közös kis titkunk maradt és az is fog lenni, míg csak élünk. 

  Andy halála után kaptam meg a kulcsot a kis házikóhoz még Filiptől. Oda menekültem, amikor úgy érzetem, hogy egyedül kell lennem. Ott olvastam el a levelet, amit nekem írt, de a legfontosabb, ott találtunk újra egymásra Harryvel. Mindketten tudtuk, hogy nem helyes úgy együtt lennünk, hogy közben neki ott van Cara, de nem törődtünk vele. Együtt akartunk lenni és így is tettünk. Teljesítettük Andy kérését. 

  Harry hírtelen vágódik le mellém, majd húzza lábaim az ölébe. Vigyorogva néz rám, majd húz közelebb magához. Fejem a vállára hajtom és hallgatni kezdem a szívverését, ami pont olyan szabálytalan, mint az enyém. Az egész szobát csak egy gyertya világítja be, mivel a viharnak köszönhetően kiment az áram, de ebben a percben ezt egy csepet sem bánom. Talán, ha egyedül lennék, de nem így van. Itt van mellettem az a személy, aki a világon a legtöbbet jelenti nekem. Mellette képtelen vagyok félelmet érezni. 

  Keze a pólóm alá téved, majd lágyan simogatni kezdi a bőröm. Csillogó szemekkel néz le rám, én pedig mosolyogva emelem az arcom közel az övéhez, majd érintem össze ajkaink. 

  Alsó ajkába harapok, mire ő morogva dönt hátra a kanapén. Pontosan tudom, hogy mivel lehet őt az őrületbe kergetni és úgy döntöttem, hogy ma pontosan ezt fogom vele csinálni. Kezem a hajába téved, míg a másikat a pólója alá dugom. Lassan haladok fel a gerincén, amitől az izmai megfeszülnek. Ám amikor az ajkamról áttér a nyakamra, körmeimet bőrébe vésve húzom végig rajta, amit ő egy mély morgással díjaz.

  - Ugye tudod, hogy most nem szabadulsz tőlem. - morogja a nyakamba.

  - Nem is állt szándékomba, megszabadulni tőled. - szisszenek fel, mivel egyre keményebben szívja a bőröm. - Ne hagyj rajtam nyomokat.

  - Már késő. - vigyorog rám. - Mindenkinek tudnia kell, hogy csak az enyém vagy. - néz elsötétült szemeivel az enyémekbe. - Csak az enyém.

  - Szerintem már nincs olyan ember a világon, aki nem tudna róla. - nyugtatom meg. - Annyiszor kijelentetted már, hogy az hihetetlen. 

  - Csak mert ennyire szeretlek. - suttogja az ajkaimra, majd erősen nyomja rá a sajátját, miközben ágyékát is hozzám dörgöli.

  Nyelve vadul tör be a számba, majd indul felfedező útra a számban. A szobát zihálásunk tölti be, meg az eső kopogása. Lábaim a derekára kulcsolom, ezzel is közelebb húzva magamhoz. Egyik kezével a csupasz combom simítja a másikkal pedig mellettem támaszkodik. 

  Az érintése alatt égni kezd a bőröm. Tudom hozzászokhattam volna már az évek során, de még a mai napig sem vagyok képes rá és valamiért úgy érzem, hogy ez sosem fog másképp lenni. Talán pont ez a különleges bennünk, hogy nem tudjuk megszokni a másik érintését. Harry tisztában van azzal, hogy mit vált ki belőlem minden egyes érintésével, ahogy én is így vagyok ezzel. 

  Az izmai még mindig megfeszülnek, majd szép lassan elernyednek kezeim alatt. Mivel a kanapé le volt nyitva, nem volt nehéz változtatni a helyzetünkön. Harry egy fordulattal elérte, hogy a csípőjén üljek. Vigyorogva néz a szemeimbe, majd azt suttogja nekem, hogy azt tehetek vele amit csak akarok.

  Ajkamba harapva hajolok közelebb hozzá, majd nyomok egy csókot a mellkasára ugyanis pár perccel ezelőtt lekerült róla a pólója. Lassan felemelkedek róla, majd a tenyereimet tapasztom a mellkasára, mikkel simogatni kezdem kidolgozott testét. 

  Az arcára nézek, de az ő szemei már nincsenek nyitva, ami engem mosolygásra késztet, hiszen azt jelenti, hogy tetszik neki, amit csinálok vele. Arcom közel helyezem az övéhez, mire szemeit résnyire nyitja. Ajkait benedvesíti én pedig le is csapok rájuk. Kezeit a csípőmre vezeti, majd lassan tolja felfelé a rajtam levő pólóm, ami egyik pillanatban még rajtam van a másikban pedig már nélküle ülök rajta. 

   - Annyira gyönyörű vagy. - morogja. - Te vagy a legszebb lány, akivel valaha találkoztam. - ül fel, majd nyom egy csókot a vállamra, miközben egyre feljebb és feljebb halad. 

  - Akkor bizonyítsd be nekem, hogy én is elhiggyem, amint mondol. - suttogom halkan.

  Szemeiben vad vágy csillan fel, mire én ismét alatta találom magam. Kezeivel lefejti a vállaimról a pántokat, majd a hátam mögé nyúlva kapcsolja ki melltartóm és szabadít meg tőle. Vigyorogva hajol le, majd nyom egy csókot a kulcscsontomra, mire szaporábban kezdem venni a levegőt ugyanis tudom, hogy mi következik. 

  Kezeivel az oldalam simogatja, míg meg nem találja a mellem, amit gyengéden megmarkol, belőlem ezzel egy nyögést kiváltva. Sosem felejtem el, hogy azt mondta nekem még az elején, hogy senkiből sem váltott ki még ilyen hamar nyögéseket. Tudom, hogy ő ezt bóknak szánta, nekem viszont kicsit rosszul esett, hiszen ezzel csak arra emlékeztetett, hogy neki nem csak én voltam, míg nekem csak ő volt. 

  De kezeinek köszönhetően, hamar kiverem a fejemből a gondolatot és csak arra tudok összpontosítani, hogy mit művel velem. 

  Érzem, ahogy az alhasam lassan görcsbe rándul, ami annak a jele, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök a csúcshoz. Ezt az érzést pedig csak fokozta, amikor nadrágomba dugta a kezét. A mellkasom gyorsan mozog, ő pedig végig engem néz miközben kezével lassan simogatni kezdi forró pontomat. 

  - Látom már készen állsz rám. - suttogja a fülembe szenvedélyesen.

  Te jó ég! Hogy jutottam el én ide? Basszus, nagyon remélem, hogy senki sem vett semmit sem észre rajtam. Mivel Harry elmondásai szerint elég furcsán viselkedem, amikor az emlékek magukkal ragadnak. Bele se akarok gondolni, hogy viselkedhettem ebben a perben. 

  - Látom, megint messzire kalandoztál. - suttogja a fülembe. - Most éppen mikorra mentél vissza?

  Teljesen elvörösödöm. Legszívesebben ebben a percben eltűnnék a Föld felszínéről. Csak abban tudok reménykedni, hogy Soph és Liam semmit sem vett észre. Félve pillantok Harryre, aki pimaszul vigyorog vissza rám. A combomon lévő keze simogatni kezdi a bőröm, amivel egyáltalán nem segít a helyezettemen.

  - Semmit sem sejtenek. - suttogja, mire én megkönnyebbülten sóhajtok fel. - De nekem igen hamar feltűnt, hiszen megfeszültek az izmaid, ami azt jelenti, hogy élvezted, amit veled tettem. - csókol a nyakamba. 

  - Fejezd be ezt. - kérem halkan. - Nem vagyunk egyedül, már éppen az is elég volt, amire alig pár perce visszagondoltam, nem kell még ezt is csinálnod.

  - Igazad van, még van időm, ugyanis hosszú az este. - neveti el magát, de a zenének köszönhetően a többiek nem hallották meg.

  Szükségem volt pár percre mire összeszedem magam. Természetesen Harry nem könnyítette meg a dolgom, de hát mit is vártam tőle, hogy majd hagyni fogja, hogy mindenen csak úgy túltegyem magam?! Természetes, hogy nem. 

  - Harry, szerinted milyen lesz Diana? - kérdi Liam, hátra pillantva.

  - Hát. - gondolkodik el a mellettem ülő személy. - Szerintem ártatlan lesz és olyan, mint Niall csak lányban. - neveti el magát. 

  - Csak úgy emlékeztetnélek rá, hogy rólam is azt hittétek, hogy ártatlan vagyok, mint ahogy Liamet képzeltétek, de mára gondolom rájöttetek, hogy ez nem így van. - szólal meg Soph.

  - A fiúknak általában nem jó a megérzésük nem igaz? - nézek rá.

  - De teljesen igazad van. - bólint rá. - Minden lányt külsejéről ítélnek meg aztán pedig rájönnek, hogy egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek ők elképzelték őket. 

  Természetesen a fiúk egyből letagadták, de mindhiába hiszen ismerjük őket. Pontosan tudjuk, hogy ezt csináljak, ami rájuk nézve nem nagy dolog, hiszen nagyon kevésen vannak, akik nem a külsőt nézik. Természetesen a lánynak is szépnek kell lenni, de nem arról kell eldönteni, hogy randizni akarok-e vele vagy sem, hanem a belsejéről. Ha kedves, segítőkész és szép is akkor ő maga az álom, ám ma szép, de közben buta az már nem a legjobb...

  Fél óra múlva Liam leparkolt a ház előtt, ahol a többiek már vártak ránk. Én pedig, amint kiszálltam a kocsiból egyből megpillantottam azt a személyt, akivel eddig még nem volt esélyem találkozni.

  Mosolyogva néztem végig rajta. Szép hosszú, barna haj, csodás alak és aranyos arc. Ahogy a többiekkel ismerkedik elégé visszahúzódottnak tűnik, de biztos vagyok benne, hogy ez nagyon hamar változni fog. Bár azt egy szóval sem említem, hogy a fiúk ebben segíteni fognak neki, de a lányok biztosan. Ha Sophiát is sikerült megtörnünk, akkor vele sem lesz ez másképpen. 

  - Szia. - mosolygok rá. - Mad vagyok és nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

  - Helló, Diana. - mutatkozik ő is be. - Én is örülök, hogy megismerhetlek és gratulálok. - pillant a hasamra, amit én egy mosollyal köszönök meg. 

  - Mielőtt még részese lennél, szeretném tudatni veled, hogy valószínűleg a fiúk kötekedni fognak veled, de nem kell velük törődni, ha túlmennek a határokon, csak szólj nekünk és mi majd beszélünk velük. - mutatok a lányokra.

  - Hé, Mad ez nem ér! - nevet fel Zayn. - Így már nem lesz olyan vicces.

  - Szerintem te jobban tennéd, ha senkivel sem szórakoznál Zayn! - néz rá szigorúan Pez.

  - Értettem. - öleli magához barátnőjét, majd indulnak meg befelé.

  - Nagyon aranyos a barátnőd. - jegyzem meg Niallnek, aki mosolyogva ölel magához. - Biztosan hamar beilleszkedik majd.

  - Nem olyan ártatlan ő, mint amilyennek látszik. - neveti el magát a szőkeség.

  Mindannyian felvittük csomagjainkat a szobába. Mondhatnám azt is, hogy az út elfárasztott, de nem így történt. A tudat, hogy együtt tölthetünk egy kis időt úgy, hogy nem kell attól tartanunk valaki lefotóz minket és megismerhetjük Niall barátnőjét energiával töltött fel.

  - Szóval elárulod végre, hogy mire emlékeztél vissza? - jelenik meg a hátamnál Harry.

  - Szerintem sejted. - fordulok vele szembe. - Emlékszel a helyünkre? - bólint. - Na akkor gondolj vissza az ott töltött utolsó napunkra és rögtön leesik.

  - Arra a viharos éjszakára. - vigyorog rám. - Az volt az egyik kedvenc ott töltött estém. - húz közelebb magához. 

  - Vajon miért is? - forgatom a szemeim. - Sosem változol. - kuncogok fel. - De tudod mit - hajolok a füléhez - nekem is az volt az egyik kedvenc ott töltött estém.

  - És melyik volt a másik? - kérdi mély hangon.

  - Amikor utánam jöttél. - nézek a szemébe. - Az az a nap, amit soha az életbe nem fogok elfelejteni, mivel azon a napon változott meg teljesen az életem. 

  - Nekem pedig azon a napon lett teljes. - lehel egy csókot az ajkamra.

  Mire lementünk már mindenki a nappaliban foglalt helyet, egymáshoz bújva és takarót terítve magukra. Mosolyogva néztem végig rajtuk, hiszen most végre teljes a csapat, már mindenki itt van. Sőt még két olyan személy is, akit még senki sem ismer, de ez már nem lesz sokáig így. 

  - Mi folyik itt? - kérdem mosolyogva.

  - Úgy döntöttünk, hogy nosztalgiázunk kicsit. - válaszol Louis. - Elmeséljük életünk történetét és közben pedig Diana is megismer minket, meg persze mi is őt, hogyha így szeretné.

  - Ti miért vagytok ennyire visszafogottak? - kerekednek el a szemeim. - Talán nem megfenyegettek titeket, hogyha bármit tesztek akkor nincs desszert? - nézek rajtuk végig, mire mindőjük dühös pillantásokkal jutalmaz, ám a lányokkal hangosan felnevetünk. - Énekelni is fogtok nekünk? - kérdem a gitárra pillantva.

  - Hát ha lesz hozzá kedvünk akkor szeretnénk. - mosolyodik el Niall. - Szeretnénk nektek mutatni egy számot, amit még senki sem hallott közületek. - teszi hozzá.

  - Kíváncsian várom, vagyis várjuk. - foglalok helyet Harry mellett, mire ő pontosan úgy mint az emlékezetemben az ölébe húzza a lábam, majd közel von magához. Karja átöleli a derekam, míg a fejem a vállán pihen meg. 

  A mellettünk lévő takarót ránk teríti, majd mesélni kezdünk Diananak, aki kíváncsian hallgatja végig minden hülyeségünket. Látszik rajtuk, hogy szoros kapocs van közöttük Naillel. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy rajongó, hanem mint egy normális lány, egy teljesen normális társaságban, ami egyáltalán nem igaz ránk.

  Az emlékeket felidézésével úgy érzem magam, mintha éveket utaztam volna vissza az időben, bár mégis figyelmesen hallgatom a többiek emlékeit.

  

II.évad 43.rész - "Indulunk!"

Sziasztok!

El sem tudom hinni, hogy sikerül, de úgy látszik a szerencse mellettem áll és képes 

leszek még a héten megírni az utolsó részt, ami holnap fog megérkezni. Az epilógus 

pedig valamikor jövőhét végén. Az a rész nem lesz könnyű, de megoldom valahogy.

Csak reménykedni tudok benne, hogy tetszeni fog nektek. 

Tudom, hogy ezt a blogom sokat szerették és szeretik is. Kapott az elején negatív és 

pozitív kritikákat is, de nem igazán törődtem velük. Megpróbáltam javítani a hibákon

amiket említettek és csak remélni tudom, hogy ez sikerült is.

Köszönöm az olvasókat és a támogatásokat, nekem ezek nagyon sokat jelentenek.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------

Madison Clarck

  

  A repülőn ülünk, már hazafelé tartva. Véget ért a kisebb turné a fiúk számára. Rengeteg interjújuk volt és koncertjük, amit elmondásaik szerint nagyon élveztek. Viszont egyben nagyon legyengítette őket, hiszen aludni alig volt idejük.
  Bevallom én személy szerint örülök, hogy végre visszautazunk Angliába, hiszen nekem az az otthonom. Nem azt mondom, hogy Amerikában nem érzem jól magam, de nem olyan, mint otthon.
  Ebben a pár napban nem csak énekeltek és kérdésekre válaszoltak, hanem egy díjátadón is részt vettek, ahol mind a három jelölésüket meg is nyerték. Ez történt tegnapelőtt, ami miatt még mindig nem tértek magukhoz. Még mindig nem akarják elhinni, hogy mind a három díjat megnyerték, amit én meg is értek, hiszen ez nem egy kicsi valami aminek semmi jelentősége. Ezek nagy dolgok, amikkel be lehet írni magadat a világtörténelembe, amit ők meg is tettek.
  Lábaim a mellettem lévő ülésre helyezem, hogy kényelmesebben üljek, bár így sem a legjobb. Egy párna kéne, de elfelejtettem említeni Harrynek, hogy vegye ki a bőröndből, most meg már nem akarom ezzel zavarni.
  Egyedül vagyok mivel a fiúk meg akartak beszélni még egy két részletet az utazásról, Emma pedig elfáradt, így hátul alszik. Igazság szerint én is fáradt vagyok, de képtelen vagyok aludni.
  Kezem a pocakomra helyezem, majd a jövőre gondolok, hogy milyen lesz majd amikor a karjaim között tarthatom. Göndör vagy sima haja lesz? Kék vagy zöld lesz a szeme? Annyi kérdés, amire még nem tudhatom a választ, csak pár hónap múlva. Még a neveken sem gondolkodtunk, de biztos vagyok benne, hogy Harryvel ezt majd megoldjuk mikor itt lesz az ideje.
  - Minden rendben? - jelenik meg hírtelen a göndörke, mire mosolyogva nézek fel rá.
  - Persze, csak egy picit fáradt vagyok. - nézek a szemébe. - Mindent megbeszéltetek?
  - Igen, már mindent elterveztünk. - lép mellém, mire én kicsit előrébb húzódom. Ő pedig egyenesen mellém ül le, majd húz magához és ölel körbe karjaival. - Így sokkal kényelmesebb lesz. - suttogja a fülembe.
  - Erre vártam. - vigyorgok rá. - Szükségem volt a hordozható párnámra. - teszem hozzá nevetve.
  Az ölemben pihenő kezeire helyezem az enyémeket, majd kicsit feljebb tolom őket. Érzem, ahogy felsóhajt, én pedig behunyom a szemeim.
  Amikor felébredek, már leszálltunk. Harry éppen akkor akart felébreszteni, ám én megelőztem őt.
  Az időeltolódásnak köszönhetően Londonban még csak késő este van, bár én ezt egy csepet sem bánom, hiszen pihenni szeretnék, hogy teljesen ki tudjam magam aludni és mindent Harryvel együtt tehetem meg.
  - Úgy látszik a rajongóitok nem tudták, hogy mikor érkeztek. - jegyzem meg.
  - Szerintem meg tudtak róla, csak nem a pontos időről. - vigyorog rám Liam. - Paul direkt rossz időpontot adott meg nekik, így azt hiszik már rég megjöttünk.
  - Legalább nyugodtan mehetünk haza. - sóhajt fel Lou.
  Elhiszem, hogy nem örülne ha itt lennének a rajongók, hiszen Emmának nem tenne valami jót a sok lökdösődés és kiabálás.
  - Mindenki a saját lakására megy vagy a közösbe? - kérdi Zayn ásítva.
  - Szerintem menjünk a közösbe, hogy holnap tudjuk megbeszélni az utunkat. - válaszolja Liam, mire mindannyian rábólintunk.
  A kocsik pontosan ott vannak, ahol hagytuk őket még az indulás előtt. Harry kimerülten ül be mellém, majd indítja be a kocsit. Ha nem ismerném őt olyan jól, akkor biztosan nem ülnék be mellé, de tudom, hogy semmi bajt sem fog okozni, így nyugodtan foglalok helyet mellette.
  Fél óra elteltével, amit azzal töltöttem, hogy próbáltam nyitva tartani a szemeim és Harry szavaira figyelni, de be kell vallanom nem nagyon ment, megérkeztünk.
  - Tudsz járni vagy segítsek? - kérdi kedvesen Harry, mire én mellé sétálok, majd megölelem. - Oké, ezt annak veszem, hogy kell a segítségem. - neveti el magát, majd emel fel.
  - Elég ha magadhoz húzol és úgy segítesz, nehéz vagyok. - motyogom.
  - Nem vagy nehéz. - ráza meg a fejét. - Erőlködni látsz te engem? - mosolyog rám, mire én csak megrázom a fejem. - Akkor meg hallgass és élvezd.
  A házba belépve azonnal megcsapja a fülem a beszélgetés, ami a nappaliból hallatszódik ki. Egyből felismertem a hangokat, de közelebb érve a helységhez meg is győződtem róla, hogy a vendégeink nem mások, mint a lányok. Mosolyogva integettem nekik.
  - Jó éjt srácok. - motyogja Harry, majd a lépcsők felé indul.
  A szobába érve, letesz az ágyra én pedig vetkőzni is kezdek, majd Harry szekrényéhez megyek és kikapok belőle egy pólót, amit magamra is veszek. Végig magamon éreztem a tekintetét, de most egy csepet sem érdekelt a dolog, túl fáradt és álmos voltam hozzá.
  Meg sem várva, hogy levetkőzzön, bújtam be az ágyba és hunytam le a szemeim. Pár perccel később ő is csatlakozott hozzám, majd a nyakamba puszilt, mire én mosolyogva fordultam feléje és fektettem fejem a mellkasára.
  - Jó éjt, hercegnőm. - nyom egy csókot a homlokomra, majd karjait körém fonja és lekapcsolja a lámpákat.

***

  Az elkövetkezendő napok nagy részét kettesben töltöttük, kivéve mikor a fiúknak fel kellett venniük az új számaikat. Igaz már nem tartott olyan sokáig, mint amikor írták őket, de azért nem mondhatom azt, hogy nem hiányoztak. Viszont addig mi nagyon jól elvoltunk a lányokkal. 

  Úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy eddig nem volt jó a viszonyunk, de nem mertünk mindent elmondani a másiknak, ám ez teljesen megváltozott. Perrie is beavatott minket a problémáikba, amikkel küzdenek, de mi megnyugtattuk őt, hogy Zayn szereti őt és nem érdekli a távolság, ami köztük van, amikor nem lehetnek együtt. Igaz tudom, hogy nem könnyű és néha nagyon tud hiányozni az adott személy, de ezen túl kell lépni. A turnék ezzel járnak, de mindketten kitartanak egymás mellett, aminek köszönhetően nagyon erős a kapcsolatuk. 

  Minden párnak meg kell küzdenie ezzel a nehézséggel, hiszen ha egy híresség mellett éled az életed akkor biztosan lesz olyan pillanatod, amikor azt mondod, hogy te már nem bírod tovább elviselni a távolságot. De utána arra is rá kell jönnöd, hogy sokkal hamarabb képes vagy abba beletörődni, hogy nem láthatod hetekig, minthogy elfogad azt, hogy többet nem láthatod az illetőt.

  Gemma is beszélt a kapcsolatáról, ami nekem még új volt, hiszen én csak annyit tudtam, hogy van valakije, most viszont teljesen megnyílt nekünk és elmesélt szinte mindent. 

  Megkérdeztük, hogy nem szeretnének-e velünk jönni a hétvégén, de nem lepődtem meg egy kicsit sem amikor azt mondta, hogy nem tartja jó ötletnek, Harry miatt. 

  A helyében én sem szeretnék jönni, hiszen Harryt ismerve biztosan nem tetszene neki, hogy a húga közelében ólálkodik egy pasi, aki valószínűleg tönkre akarja tenni az életét. Bár mindenki tudja, hogy ez nem így van, ő képtelen lenne ezt elfogadni. 

  Abban az egyben biztos vagyok, hogyha kislányunk lesz, ahogy Harry szeretné, akkor nem lesz könnyű szerelmi élete. Valószínűleg az apja mindentől védeni fogja őt és egy ideig biztosan tűrni fogja, de egyszer mindenkinél elszakad az a bizonyos cérna és akkor minden előbújik.

***

  Már csak egy nap van hátra az indulásig, így előkeresem a bőröndünket, majd a szekrény elé állva keresek melegebb ruhákat, hiszen nincs valami meleg ebben az időben. Bár ott még nyáron sincs valami meleg, nemhogy most. 

  Mivel nem maradunk sokáig, így nem teszek be csak néhány ruhát, meg persze egy pluszt, mert ki tudja mi fog majd történni, minket ismerve.

  - Azt hittem soha az életbe nem fejezzük be a mai felvételt. - dől el az ágyon Harry.

  - De befejeztétek. - mosolygok rá. - Különben meg ne mond nekem, hogy olyan nehéz, mert hallottam ám Paultól, hogy milyen hülyeségeket csináltok felvételkor. - nézek a szemébe.

  - Lehet, hogy hülyéskedünk. - ül fel. - De azt nem mondhatod, hogy nem dolgozunk keményen, hiszen egy nap két számot is felveszünk, ami egyáltalán nem gyerekjáték.

  - Én azt egy szóval sem mondtam, hogy gyerekjáték, de sokkal hamarabb végeznétek vele, ha nem hülyéskednétek órákon keresztül.

  - És abban mi a móka? - nevet fel. - Tudod még fiatalok vagyunk és belül "gyerekek" nekünk kijár a szórakozás. Ismerhetnél minket, hogy nem is mi lennénk, ha nem lenne velünk baj. - kapja el a derekam hátulról, mire felkuncogok.

  - Pontosan tudom, hogy nem ti lennétek. - egyezek bele. A One Direction nem lenne One Direction, ha nem egy öt tagú kisfiúból állna. - fordulok vele szembe.

  - Szóval kisfiú vagyok? - vonja fel a szemöldökét. - A kisfiúk mióta csinálnak ilyeneket? - rejti el az arcát a nyakamban, majd ráharap a bőrömre, mire én felszisszenek. - A kisfiúk sok mindent nem csinálnak, amit én igen talán emlékeztetnem kéne téged rá. - morogja.

  - Tisztában vagyok vele. - túrok a hajába. - Nem is tudom hol állna most a világ, ha minden kisfiú olyan lenne, mint te. - nevetem el magam.

  - Ne akard megtudni. - csókol meg.

  Pontosan tudja mivel lehet engem a legkönnyebben elhallgattatni. Elég egy csók és még a veszekedésről is képes vagyok lemondani. Elfelejteti velem a bajainkat, megszünteti a körülöttünk levő világot, csak ketten létezünk abban a pillanatban, ami számomra mindenre gyógyszer.

  Ha szomorú vagyok akkor felvidít, ha nem érzem magam biztonságban elég egy fél perc és már rögtön úgy érzem, mintha védelem alatt állnék. El sem tudom már képzelni, hogy nélküle mi lenne velem és nem is akarom. Nekem nélküle nincs életem és ezt ő is pontosan tudja.

  - Szeretlek. - suttogja.

  - Én is téged. - ölelem át szorosan a nyakát, mire ő felnevet. 

  Az elkövetkezenő egy órát végigbeszéltük. Minden hülyeség felhozódott, de ez tőle már megszokott. Azon sem lepődnék meg, ha egy nap felhozná, hogy miért kék az ég. Oké, én magam is tudom, hogy ez hülyeség, de ez van. Mellette nem tudok tisztán gondolkodni és teljesen felszabadulok. Képes vagyok bármiről beszélgetni, még olyan dolgokról is, amikről korábban nem mertem. 

  - Srácok, vacsora! - kiált fel Liam.

  Mire leérünk már mindenki az asztalnál ül, ami ritkán szokott előfordulni, hiszen nem igazán szeretünk így enni. Legtöbbször nem eszünk mind együtt, csak páran, de úgy látszik a holnapi kirándulás miatt ez most megváltozik. 

  - Niall. - fordul feléje, Zayn. - Készen áll a kis barátnőd, hogy megismerjen minket?

  Elfelejtettem volna említeni, hogy azóta még mindig ezzel szívatják szegény srácot? Elhiszem, hogy nekik is új ez az egész, de Niallnek nem lehet könnyű ezt hallgatni minden áldott nap. Nekem sem tetszene és valószínűleg nekik sem, de képtelenek ezt felfogni.

  - Jaj, ne már srácok. - sóhajtok fel. - Tudom, hogy új meg minden, de azért nem kéne ezzel szekálni őt a nap 24 órájában.

  - Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de már hozzászoktam az elmúlt hétben. - vonja meg a vállát. - Csak remélni tudom, hogy Diana is meg fogja majd szokni, ha találkozik velük. Bár szerintem tudja nagyjából, hogy mi vár majd rá, hiszen meséltem neki a fiúkról és ő is ismeri nagyjából őket, annak ellenére is, hogy még nem találkozott velük csak dedikáláson.

  - Meglátjuk, hogy fogja kibírni az elkövetkezendő három napot. - csillan fel Louis szeme.

  Szegény lány, már előre sajnálom, hiszen a fiúkat ismerve biztosan nem könnyítik majd meg a dolgát. De szerencsére mi is ott leszünk és valahogy elérjük majd, hogy békén hagyják majd őt. Megvannak hozzá a módszereink, szerencsére.

  - Hánykor indulunk holnap? - kérdem Harrytől, már az ágyban feküdve.

  - Hát reggel kilenckor, szeretnénk. - neveti el magát. - de minket ismerve, tizenegytől hamarabb biztosan nem sikerül átlépnünk a küszöböt.

  - Akkor elég ha kilenckor kelünk. - mosolygok rá.

  - Pontosan. - bólint rá. - Most pedig aludjunk, mert valamiért úgy érzem nem igazán fogunk a következő napokban.

  Reggel az órám csengésére ébredek. Harry morogva fordul a másik oldalára. Hát igen, ő és Zayn sosem volt híres a korán kelésről, bár már kicsit jobban megy, mint az elején. Rájöttem, hogy egy csókkal a legkönnyebb őt felébreszteni. Meddig én elmentem zuhanyozni az orrára kötöttem, ha nem lesz fent mire kijövök akkor bajok lesznek.

  - Fent vagyok. - szólal meg, manit kiléptem a fürdőből. 

  - Akkor készülj, mert Liam már biztosan füstölög. - mutatok a fürdőre, mire ő kimászik az ágyból és egy lágy csók után beviharzik.

  Fél óra múlva már mindketten készen állunk a szobában, Harry éppen a bőröndért nyúl, amikor egy kiáltást hallunk lentről.

  - Indulunk!

II.évad 42.rész - "Remek ötletem támadt!"

Sziasztok!

Ahogy ígéretem itt az újabb rész, remélem sikerül a tervem és jövőhéten már csak

az epilógust kell megírnom nektek. 

Nem akarom elsietni a dolgokat és ha nem megy majd az írás akkor nem is fogom

erőltetni, de szeretném végre kiadni magamból a végét, míg ki van rajzolódva a 

fejemben. Remélem nektek is tetszeni fog az öltem és azt is, hogy az utolsó részhez 

a legtöbb olvasóm írni is fog. Tudom, hogy lusták vagytok kommentelni ezt tapasztalatból 

is mondhatom, de mi akik írunk ebből merítünk erőt, ha nincs komment, nem megy 

olyan könnyebb az írás, de mindig megoldom valahogy, mivel szeretnék nektek írni

akkor is, ha ti nem mondjátok el a véleményeiteket. 

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------

Madison Clarck

  A koncert fantasztikusan sikerült. A fiúk nagyon jól teljesítettek. Harry szerint ez annak volt az oka, hogy én is itt voltam, viszont szerintem ez hülyeség. Hiszen így maximum csak neki volt jobb, de nem számít. 

  A legtöbb koncert után bulizni megyünk, ám ez már nem lehet így, miattunk. Emmával mi nem ihatunk, így a fiúk úgy döntöttek, hogy inkább vacsorázni megyünk, aminek mindketten örültünk, hiszen éhesek voltunk. Rám ez sosem volt jellemző, de most már nem csak magamat etetem, hanem a babánkat is, így érthető, hogy többet eszem, mint általában szoktam. 

  Egy nyolc személyes asztalnál foglaltunk helyet. Igaz, hogy egyel kevesebben voltunk, de ennél fértünk el mind. A pincér hamar felvette a rendelésünk, mi pedig távozása után beszélgetni kezdtünk.

  - Csak én érzem úgy, hogy ez volt az egyik legjobb fellépésünk? - kérdezi izgatottan Liam.

  - Szerintem mindenki nevében beszélhetek, hogy teljesen egyet értünk veled. - válaszolja Louis. - Szerintünk ez a lányoknak köszönhető, viszont ők ezt hevesen tagadják. - rázza meg a fejét.

  - Csak nem akarják bevallani, hogy ők a mi kabaláink. - neveti el magát Niall. - A barátnők mindig szerencsét hoznak nekünk, nem emlékeztek?

  - Dehogynem. - szól fel Zayn. - Amikor bármelyikük is ott van a koncertünkön az biztosan remekül sikerül. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi nem, de most legyünk komolyak eddig sosem volt semmilyen probléma míg valaki itt volt közülük. - pillant Harryre, mire én elnevetem magam.

  - Kösz, Zayn. - morogja. - Tudod igazi nagy öröm ezt hallani.

  - Én egy szóval sem említtettelek téged. - védekezik, bár mindenki tudja, hogy rá gondolt.

  Hiszen csak vele szokott megtörténni, hogy elesik, majdnem belesétál a tűzbe vagy hasonló dolgok. De szerintem ez nagyon aranyos benne, hogy ennyire izgul a koncertjeik előtt. Ahhoz képes mennyi mindent élt már át, nem értem, hogy létezik az, hogy még mindig azon parázik mikor történik meg vele, hogy elfelejti a szöveget vagy bármit is rosszul csinál.

  - Én így szeretlek. - suttogom a fülébe, mire combomon lévő keze belemar a bőrömbe.

  - Remek ötletem támadt! - csillan fel Louis szeme. 

  Legtöbben ennek örülnének, mi is így lennénk vele, ha nem ismernénk őt. Ahányszor csak elhagyja a száját, hogy remek ötlete támadt mindig valami hülyeséget talál ki, ami nem sül el szinte sosem jól. 

  Például részegen menjünk ki sétálni az utcára, aminek a következtében végül a sitten kötöttünk ki csendháborításért. Végül jó móka volt, csak az ott töltött éjszaka már senkinek sem tetszett annyira, főképpen akkor nem mikor felébredtünk és azt sem értettük mit keresünk ott. 

  A másik pedig az volt, hogy lopózzunk be egy buliba, amire minket nem hívtak meg. Igazából ennek a vége jó volt, hiszen a fiúk ismerték a tulajt és beengedtek minket, de az eleje már nem volt ilyen kellemes. Lefogtak minket és ki akartak tetetni, mindenki minket nézett és fotózott, de szerencsére lebeszéltük őket arról, hogy bármi is a napvilágra kerüljön abból, ami történt. 

  Szerintem nem én vagyok az egyetlen a srácokon végignézve, akinek eszébe jutott ez a néhány dolog. Ugye ezt nem mondod komolyan? fejjel bámulunk rá, mire ő elneveti magát.

  - Nyugi srácok. - néz végig rajtunk. - Ebből semmi rossz sem sülhet el.

  - Miért tűnik nekem olyan ismerősnek ez a mondat? - gondolkodik el Zayn. 

  Mindig ezt mondta előtte, hogy semmi rossz nem történhet és mi hittünk neki. Bár előbb meg kéne hallgatni az ötletét és csak utána elítélni...
  - De ezt most komolyan is gondolom. - morogja. - Szóval mondhatom?

  - Ha nem kötünk ki a sitten, mert én ilyen hassal nem igazán szeretnék. - pillant rá Emma, mire Lou csak a szemét forgatja.

  - Szóval arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová. - mosolyog ránk. - Emlékszem, hogy minden félévben legalább egyszer elmentünk egy közös nyaralásra, ám ez ebben az évben még nem történt meg. Mivel hamarosan mind családot alapítunk majd még kevesebb időnk lesz rá. Nem lenne kedvetek hozzá? Elmehetnénk mind a kilencen egy hétvégére a hegyekbe, mint két évvel ezelőtt...

  Jobban belegondolva teljesen igaza van. Rég mentünk már el, így. Visszaemlékezve azok a pillanatok örökké megmaradnak majd bennünk. A sok hülyéskedés, az együtt töltött romantikus pillanatok és a játékok, amikből már kinőttünk, bár ha Louis kicsit bepiál akkor biztos vagyok benne újra felhozná őket. 

  - Vallom én azt hittem azt mondod, hogy raboljunk ki egy bankot. - mondja halál komolyan Liam, majd pár másodperc múlva kitőr belőle a nevetés, amihez mind csatlakozunk. - De tévedtem. - fogja vissza magát. - Ez az ötlet nagyon is tetszik. - bólint rá.

  - Sok szép emlékünk van és még ennél is többet abban a házban. - vigyorog Harry.

  - Ha a lányok is benne vannak akkor már a jövőhéten mehetünk, hogy Emmának is jó legyen. - szólal meg Lou, ismét. - Bár nem szeretnék vele ilyen utat megtenni, de mivel azt mondta, hogy ne aggódjak érte annyira, így rávettem magam. Ott leszek vele és ti is ott lesztek nem eshet baja. Lányok benne lennétek? - néz ránk.

  Emmával összenézünk, majd kivesszük egymás tekintetéből a választ.

  - Szerintünk is remek ötlet. - mosolygok. - Sok emlék köt ahhoz a helyhez és szerintem is több ilyen kirándulást kéne szervezni, amíg még van rá időnk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy miután megszületnek a babáink nem mehetünk sehová sem együtt, de már nem lesz annyi időnk. Természetesen benne vagyunk.

  - Remek. - vágja rá. - Akkor ezt is megbeszéltünk.

  - Srácok? - szólal meg Niall. - Szeretnék valamit mondani, azt hiszem. - motyogja, mire mindenki felé pillant.

  - Oké Niall, miért nézel úgy, mintha azt akarnád velünk közölni, hogy meghalt a kiscicánk? - kérdi Lou.

  - Nem. - rázza meg a fejét. - Nem erről van szó csak kicsit fura ezt elmondani. - vonja meg a vállát.

  Niall valamiért mindig furán érezte magát, mikor nyitott felénk. Még a mai napig sem értem az okát, de ha ennyire kellemetlenül érinti a dolog akkor biztosan fontos számára.

  - Ne is foglalkozz, Lou-val. - mosolygok rá. - Nem kell komolyan venni...

  - Hé ez nem volt szép. - vág közbe, mire én csúnyán nézek rá.

  - Pofa be, mert igazam van. - nyújtom rá a nyelvem, mire ő rám mosolyog. - Szóval csupa fül vagyunk Niall.

  - Arról lenne szó, hogy nem kilencen mennénk. - süti le a szemét. - Lenne egy plusz személy... - teszi hozzá alig hallhatóan.

  Plusz személy? Na várjunk csak egy pillanatot, azt akarja kinyögni, hogy barátnője van és nekünk erről egy szót sem mondott eddig?

  - Barátnőd van? - pislogok felé, mire ő elvörösödve bólint.

  Milyen aranyos. Igaz nem olyan szoros vele a kapcsolatom, de mindig számíthat rám, ha szüksége van bármire és ez fordítva is igaz. A fiúk biztosan cukkolni fogják vele, de én majd megvédem, mert tudom milyen az, mikor ezt teszik veled.

  - Miért nem mondtad el nekünk? - kérdez rá Liam. - Bennünk megbízhatsz.

  - Tudom. - sóhajt fel. - Nem is azért nem beszéltem róla, mert nem bízom bennetek, hanem mert nem voltam biztos, hogy komoly a dolog, de már úgy érzem. - pillant ránk zavartan.

  - Megtudhatjuk, hogy hol ismerted meg és hogy hívják? - kérdezi kedvesen Emma.

  - Persze. - bólint rá. - Lehet, hogy kicsit fura, de rajongó. - jelenti ki. - De nem valami őrül rajongó, mint aki ellopta Liam gatyáját. - teszi hozzá nevetve. - Hanem egy nagyon aranyos és kedves lány. Az egyik dedikáláson ismertem meg. Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk, de amikor a múltkor elmentem meccsre pontosan mellettem ült és beszélgettünk. Zavarban volt eleinte, de ezzel én sem voltam másképpen. - vonja meg a vállát. - Majd számot cseréltünk és megígértem neki, hogy hívni fogom és meg is tettem, aminek nagyon örülök. Diana a neve. - vörösödik el.

  Nem tehetek róla, ne kicsúszik a számom egy kacaj. Hogy miért? Nem azért, mert kinevetem őt, erről szó sincs. Csak eszembe jutott, hogy a fiúknak van egy dala, aminek pont ez a címe.

  - Bocsi, hogy ezt kérdem, de ő ismeri a mi nyelvünket? - tartja vissza a nevetést Zayn.

  - Nagyon viccesek vagytok. - morogja. - Igen, persze, hogy ismeri.

  - Örülök, hogy boldog vagy. - köszörülöm meg a torkom. - Biztos vagyok benne, hogy mindenki örülne, ha elhoznád őt is és bemutatnád nekünk. Különben meg miért is titkoltad eddig? - vonom fel a szemöldököm.

  - Csak egy hónapja történt. - motyogja zavartan. - Nem akartam senkivel sem beszélni, míg nem vagyok benne biztos, hogy ő az igazi.

  - Úgy érzed, hogy ő az igazi? - kérdi mosolyogva Harry.

  - Nem tudom. - néz rá. - De mellette jól érzem magam és nem gondolok arra, hogy híres vagyok. Úgy érzem, mintha egy srác lennék akinek bejön egy lány, nem pedig Niall Horan, a híres fiúbanda énekese.

  - Akkor ne engedd el magad mellől soha többé. - néz rá komolyan Harry. - Mert én ugyanezt érzem mellette. - mosolyog rám, mire vigyorogva nyomok egy puszit az arcára.

  ***

  Még egy kicsit beszélgettünk, majd visszamentünk a szállodába, mivel Emma elfáradt. Nem mondom, hogy én még sokáig bírtam volna, de örülök, hogy nem nekem kellett ismét ezt mondani a fiúknak.

  Megbeszéltük, hogy a jövőhét pénteken indulunk és hétfő reggel jövünk haza. Természetesen a fiúk még zaklató kérdésekkel bombázták Niallt, amire ő nem mindig tudott mit mondani, vagy tudott volna csak nem akarta az orrukra kötni. Amit teljesen megértek, hiszen én sem mondanám el, hogy mikor feküdtem le először Harryvel. Milyen régen is volt már.

  Pizsamába bújva lépek ki a fürdőből és pillantok az ágyon fekvő Harryre, akin természetesen csak egy bokszer van. Mosolyogva nézek végig kidolgozott testén. Szemei csukva vannak, de mintha megérezné, hogy nézem, mivel mosolyra húzza ajkát.

  - Tudom, hogy tetszik amit látsz, de jobban szeretném, ha mellém jönnél és magamhoz ölelhetnélek. - pillant rám. 

  - Milyen kis követelőző vagy ma este. - ülök le mellé, mire ő pár másodperc alatt maga alá terít. - Te magad is tudod, hogy nem lehet. - nézek a szemébe.

  Persze, hogy tudja, de azt is, hogy nem csak úgy tud nekem örömet szerezni, hanem apró csókokkal is. Pontosan ezért tapasztja ajkát a nyakamra, majd hinti be a bőrömet puha csókokkal. 

  - Harry... - motyogom. Vigyorogva emeli fel a fejét, majd csak le ajkamra hevesen.

  Kezeimmel azonnal a hajába marok és közelebb húzom őt magamhoz. Addig csókol amíg csak lehet, amíg nem kiált levegőért a tüdőm. Aztán pedig egymás szemébe nézve próbáljuk helyreállítani lélegzésünket.

  - Ugye tudod, hogy mi jutott eszembe, amikor Lou azt a házat említette? - kérdi csillogó szemekkel.

  - Azt hiszem igen. - nyögöm ki.

  Sosem fogom elfelejteni, hogy mi történt első éjszaka a hálószobában. Nem volt mindennapi az biztos. Emlékszem, hogy egész úton idegesítettük egymást. Olyan helyen értünk "véletlenül" egymáshoz, ahol nem lett volna szabad. De mivel nem egyedül voltunk a kocsiban, nem tehettünk semmit. Ám, amint megérkeztünk alig tettük le a bőröndöket a szobában, Harry már le is csapot rám és hát egy elégé heves két órában volt részünk.

  Belevörösödtem az emlékeimbe. Sosem felejtem el, hogy szakította ketté rajtam a kedvenc pólóm és fehérneműm.

  - Most az nem történhet meg, de ígérem - suttogja a fülembe - kitalálok valamit, amivel felejthetetlenné teszem számodra azt a pár napot. 

  - Nekem már azért is felejthetetlen lesz, mert veled leszek és azért is mert megismerhetem Niall barátnőjét, akiről eddig a napig nem is hallottam. - simítok ki egy tincset a szeméből.

  - Szóval nem is miattam, hanem Niall miatt? - gördül le rólam, sértődötten.

  - Azt mondtam azért is. - fordulok felé. - Természetes, hogy miattad lesz felejthetetlen, de örülhetek, hogy bemutatja nekünk nem?

  - Persze. - mosolyog rám. - Mi is örülünk neki. Furcsa, hogy nem említette nekünk egy szóval sem. Bár nekem feltűnt, hogy néha órákra eltűnik és nem mondja hová megy, de arra nem gondoltam, hogy csajozni. Ismerem őt, de úgy látszik az emberek változnak.

  - Minden embernek szüksége van változásokra. - húzódom közelebb hozzá. - Remélem, amikor te apuka leszel csak egy gyerekre kell majd vigyáznom, nem pedig kettőre.

  - Ez fájt. - neveti el magát. - Rám nem kell vigyázni, lehet, hogy csinálok hülyeségeket, de a kislányomat úgy fogom védeni, mint téged, amikor valaki rád mer nézni a fotózásokon.

  - Kisfiúnkat. - javítom ki. - Szerencsés lesz, majd egy ilyen apukával, de nem tudom, hogy neki mennyire fog tetszeni a védelmezése.

  - Valószínűleg, mint neked. - vágja rá.

  - Sok sikert hozzá. - fektetem a fejem a mellkasára, mire ő körbeölel karjaival. - Nem lesz könnyű dolgod. - csukódnak le szemeim.