Characters

Madison Clarck

   Mindenki azt hiszi, hogy minden tininek tökéletes az élete, de sajnos ez nem így van, velem sem volt így. Eleinte mikor még csak 16 voltam engedelmeskedtem a szüleimnek, de utána jött az a korszakom amikor a pokolba kívántam a szabályaikat, meg azt is, hogy folyton hozzá hasonlítanak. Utáltam mikor megmondták, hogy mit vegyek fel vagy mikorra kell hazaérnem. Persze ezeket sosem tartottam be, így elég sokat veszekedtünk. Nem egyszer szöktem ki, hogy bulizni mehessek vagy csak a barátaimmal és a pasimmal találkozzak. Ugyanis ők még tőlük is eltiltottak, azzal az indokkal, hogy rossz hatással vannak rám, ami persze nem volt igaz, hiszen velük lehettem önmagam, de ők ezt sosem értették.... Most már bánok mindent, de nem tudok változtatni rajtuk, de ennek köszönhető, hogy most boldog vagyok, úgyhogy nem bánom, hogy ez történt csak még mindig fáj...


Harry Styles


  15 évig arra vártam, hogy kijussak innen, de senkinek sem kellettem. A mai napig sem értem, hogy miért... Mindenki azt mondja rólam, hogy egy vidám fiú vagyok, szerethető. De akkor miért vagyok még mindig itt? Panaszra semmi okom, hiszen ez a hely nem olyan, mint a többi, itt inkább olyan érzésed van, hogy nem vagy bezárva a négy fal közzé, hanem szabadon járkálhatsz, még ha csak hétvégén is. Fáj, hogy itt vagyok azt nem tagadom, de ha jól belegondolok akkor itt kezdődött az én igazi életem, ha nem lettem volna itt nem ismertem volna meg a világ legjobb haverját és Vele sem találkozhattam volna...




Louis Tomlinson

  3 éves korom óta élem itt a mindennapjaimat. Ezen a helyen amely minden gyereknek a rémálma, de korán sem olyan rossz, mint amilyennek elképzelik... A szüleim még kiskoromban meghaltak, a családom többi tagja pedig nem vett rólam tudomás, így kerültem én ide. Nem is emlékszem rájuk, csak egy sötét foltra, ami nem akar kitisztulni. Amennyit tudok a történtekről azt is csak az itt dolgozóknak köszönhetem. Egy részben boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen a vicceimmel és a hülyeségeimmel vidítom a szomorú gyerekeket. Mindőjük közel áll hozzám, de az egyik idióta, aki szinte ugyanannyi ideje van itt, mint én a legjobb haverom lett... Amikor megérkezett a köreinkbe Ő is minden megváltozott, úgy éreztem rá jobban kell vigyáznom, mint a többiekre, nem csak azért mert valakinek fontos, hanem mert húgomként szeretem...

Emma Kunis

  Csak egy éve vagyok itt, de már csak pár hónapig, hiszen hamarosan szabadulok. Nem a börtönből, nyugi, csak erről a helyről. A szüleim eldobtak maguktól, mivel nem engedelmeskedtem nekik... de most ez kinek is az élete? Az enyém vagy az övék? Miért kéne nekem azt csinálni, amit ők szeretnének. Nem vagyok az a jókislány, aki minden szavukat követi és úgy ugrik, ahogy ők fütyülnek neki... Először utáltam őket, hogy ide küldenek, de most már nem, hiszen ez nem olyan szörnyű, mint amilyennek elképzeltem, sőt nagyon is jó móka. Hétvégén elhagyhatjuk ezt az épületet pár órára, amikor a két idiótával megyünk csavarogni a városba, néha még bulizni is, de csak ha több időnk van, de amikor megérkezett Ő már négyen voltunk és nem hárman....


Bella Higins

  Arról, hogy hogyan is kerültem ide, fogalmam sincs. Az egyik nap mikor felkeltem, a drága szüleim azzal fogadtak, hogy semmi hasznom, hogy sosem leszek olyan tökéletes, mint ők. Nem leszek vagy nem akarok, az két különböző dolog és mégis mit várnak egy 15 éves lánytól, hogy olyan legyen mintha az övé lenne az egész világ? Hát az a lány nem én vagyok, de azzal, hogy eldobtak csak úgy, azt érték el, hogy elhagyjam önmagam és mindenkinek csak ártani akarjak. Teljesen elűzték a jó énem és a helyére egy olyan én került akit mindenki utál, mert csak bántom őket, mindenkinek odacsapok, ahol csak tudok. Egy barátom van, aki hasonló hozzám, mik vagyunk azok, akiktől mindenki fél. De amikor megérkezett az új préda és én azt éreztem, hogy elveheti tőlem a kiszemeltemet, akkor bosszúálló tervet kellett szervezzek ellene...

Andy Brooks

  Egész életemben csak Őt akartam védeni, mindig is azt szerettem volna, hogy Ő biztonságban legyen, hogy ne kelljen tovább szomorkodnia és magát okolnia a történtekért. Mindennél jobban szeretem és nem csak azért, mert Neki sikerült visszahoznia engem az igazi énemhez, hanem mert Nélküle már el sem tudom képzelni az életemet. Olyan nekem mint egy 'drog' ha nincs velem hiányzik ha pedig mellettem van képtelen vagyok elválni tőle. Nem akarom elveszíteni, de tudom, hogy azon a napon már elveszítettem, amikor odakerült!





Sara Balck


  Sosem voltam átlagos, nem csak a hajszínem miatt, hanem a személyiségem miatt is. A gimiben csak akkor találtam rá a legjobb igaz barátnőmre amikor megváltozott, amikor már nem volt az a visszahúzódott lány. Sajnálom, hogy előtte nem vettem észre, de örülök, hogy akkor odamentem hozzá és befogadtam. Szeretem őt, tudom, hogy sok minden ment keresztül és, hogy nehezen viseli, de mi ott vagyunk neki és támogassuk őt. A pasikkal sosem volt szerencsém, de most úgy érzem, hogy rám is rám fog találni a nagy Ő, mint azon a napom Mad-re is!


Cara Delevingne


  Amikor modellkedni kezdtem, nem gondoltam volna, hogy ennyire szerencsés leszek. Nem csak új barátokat szereztem magamnak, akikben megbízom, hanem még egy pasit is, aki végre úgy szeret, ahogy vagyok. Láttam és éreztem is, hogy valami nem stimmel Mad-el, de hiába kérdeztem semmit sem mondott róla, csak mindig témát váltott. Nem értem, hogy mi történhetett, egyik napról a másikra máshogy viselkedett velem. Segíteni akarok neki, de ahhoz tudnom kell, hogy mi bántja.

Niall Horan

  Örülök, hogy azon a napon találkoztunk a fiúkkal, mert azóta teljesen megváltozott az életem. Végre úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem a világban, hogy most már van értelme élnem. Azt csinálhatom, mait szeretek és remélem ez így is marad. A fiúkkal szoros kapcsolatban állunk, de legjobban Harry-vel jövök ki. Néha nagyon furán viselkedik, egyszerűen nem értjük, hogy mi a baja, hogy miért nem mondja el nekünk, hogy segítsünk rajta. Van egy olyan érzésem, hogy Louis mindenről tud, ami nem meglepő hiszen, már nagyon régóta ismerik egymást. Segíteni akarok neki, mert szeretném, hogy végre ő is boldog legyen!


Liam Payne

  Azon az estén amikor a fiúkkal találkoztunk minden megváltozott. Nagyon örülök, hogy akkor ott voltunk és találkozhattunk velük, mivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk. A fiúk közül én vagyok a legérzelmesebb, így nekem elég hamar feltűnt, hogy Harry-vel valami nincs rendben. Hiába próbáltam vele beszélni, kiszedni belőle, csak ellökött és kiabálni kezdett, így egy idő után más módszerekhez kellett nyúlnom, hogy segítsek rajta.



Zayn Malik

  Mielőtt találkoztunk volna, amolyan csendes és rosszfiú voltam. Igaz a rosszfiús énem még mindig megtartottam, de már kicsit sikerült kibontakoznom a fiúk előtt. Örültem, hogy próbáltak hozzám közeledni, hogy beszélgetésbe elegyedtek velem, de az már nem tetszett, hogy amikor én észrevettem, hogy valami nincs rendben a haverommal, ahelyett, hogy hagyta volna, hogy segítsek neki, csak ellökött magától. Rossz volt nézni, ahogy emészti magát valami miatt, amit mi nem tudunk róla.




Még bővülni fog...








2 megjegyzés:

  1. Most vettem észre, hogy bővült a szereplők köre. hát.. hú! Csak ennyit tudok mondani. Örülök, hogy a maradék három srác is hozzá csapódott a történethez, de leginkább annak, hogy Mad és Harry szerelme folytatódni fog. Megkönnyebbültem, és most, hogy a kedvencem, Niall is benne van még jobban érdekel a blog.
    Várom a 2. évadot! :D
    sokszor puszil: Mayaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak most vettem észre, hogy írtál, de ahogy látom pont az előbb... Igen ők is csatlakoztak, majd megtudjátok, hogy és miért hamarosan. Igen folytatódik a nagy szerelem! Niall-nek eleinte kevés lesz majd a szerepe, de láthattad, hogy mi volt neki írva szóval idővel több lesz. Én is várom, hogy olvassátok!
      Puszi Evelyne!

      Törlés